Az Atalanta elleni mérkőzés

coppa_italia_logo_2020-21.jpgA Szuperkupa után a Juventus megszerezheti a szezon utolsó trófeáját, hiszen szerda este az Atalanta ellen lép pályára az Olasz Kupa fináléjában, melynek a Mapei Stadium ad majd otthont.

A Juventus huszadik alkalommal jutott el az Olasz Kupa döntőjéig, s mindeddig 13-szer győztesként, a trófeával térhetett haza. A legutóbbi győzelmét a 2017-18-as szezonban aratta, mikor megsemmisítő 4:0-ás diadalt aratott az AC Milan fölött. A zebramezesek a 2019-2020-as szezonban a Napoli ellen léphettek pályára, azonban a gól nélküli döntetlennel végződő mérkőzést követő büntetőpárbajban alulmaradtak.

Az Atalanta egyetlen alkalommal ünnepelhetett az Olasz Kupa döntőjében, az 1962-1963-as szezonban a Torino FC felett aratott 3:1-es győzelemmel szerezték meg a trófeát, azóta viszont háromszor is vesztes félként végeztek. Erre utoljára a 2018-2019-es szezonban került sor, mikor a Lazio 2:0-ás győzelmet aratott a bergamói együttes fölött.

Andrea Pirlo keretéből kizárólag az eltiltását töltő Alex Sandro hiányzik majd, rajta kívül a Juventus mestere teljes kerettel készülődhet a kupadöntőre. Az előzetes várakozások szerint a Juventus kapuját Gigi Buffon őrzi majd, s mivel a legenda már bejelentette, hogy a szezon végén elhagyja a klubot, könnyen előfordulhat, hogy a mai mérkőzéssel búcsúzik az Öreg Hölgytől.

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: Chiellini, de Ligt, Danilo, Cuadrado, Bonucci, Demiral, Frabotta

Középpályások: Arthur, Ramsey, McKennie, Chiesa, Rabiot, Bentancur, Bernardeschi, Kuluševski

Támadók: Ronaldo, Morata, Dybala

A 21:00-kor kezdődő mérkőzést a Sport 2 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7416565810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2021.05.19. 19:56:57

Buffon - Cuadrado, De Ligt, Chiellini, Danilo - McKennie, Bentancur, Rabiot, Chiesa - Kulusevski, Cristiano Ronaldo

Csak Csucsu 2021.05.19. 19:57:23

Fino Alla fine!

Pirlokám itt az utolsó esélyed..... ezt nem nyered meg akkor mehetsz az arabokhoz meg kínába edzői karriert építeni

Apuleius 2021.05.19. 20:00:53

Juventus: Buffon; Cuadrado, De Ligt, Chiellini, Danilo; McKennie, Bentancur, Rabiot, Chiesa; Kulusevski, Ronaldo

Juventino86 2021.05.19. 20:10:09

@Apuleius:@venember83: Ha ez hivatalos kezdő, akkor nagyon gáz.... Ez a kezdő totálisan alkalmatlan. Elöl Kulu, ami érthetetlen, nála azért lenne jobb opció. Mondjuk még csatárként nyújotta a legtűrhetőbb teljesítményt, szóval ez védhető valamennyire. McKennie szerencsétlen egy labdát nem tud átvenni, ráadásul súlyfelesleggel küzd. Ezt szertáros Pirlo is megemlítette már, illetve látszik is. Bentancur pedig annyira szégyenletesen borzalmas játékos, hogy arra már szavak nincsenek. Mondjuk van/volt itt a blogon egy ember, aki szabályosan szerelmes Bentancurba, gondolom, most majd jól megkapom, hogy ok nélkül bírálom szívszerelmét. :D
Mindezek ellenére nyerni kell, forza Juve!

Juventino86 2021.05.19. 20:17:21

@Apuleius: Akkor ez ismét komoly kérdéseket vet fel a vezetőedzőnk szakmai tudását illetően. Mondjuk nekünk nincsen vezetőedzőnk, csak egy önelégült halvérű dilettáns, szóval igazából nincs itt semmilyen kérdés. Azért remélem, hogy edző nélkül is nyerünk valahogy. :)

Csak Csucsu 2021.05.19. 20:17:25

Se Morata se Dybala......Kulusevski aki megmentette a szezonunk xD Ja nem......

venember83 2021.05.19. 20:18:54

@Juventino86: Sami még nem érkezett meg Sassuolóba, hogy beugorjon a középpálya tengelyébe. Amint megérkezik, majd bedobja a mester Benta helyett.

Tony. 2021.05.19. 20:19:49

Valahogy ennek a meccsnek eltörpül a jelentősége a vasárnapi program mellett. Engem igazából már csak a BL indulás érdekel, kvára mind1, hogy ma mi történik, ha 7végén bukunk.

2021.05.19. 20:21:27

@Juventino86: Ahhoz képest, hogy állítólag McKennie súlyfelesleggel küzd (nem küzd súlyfelesleggel) konkrétan a többi középpályás helyett is ő fut a pályán. Tévez egyszer úgy jött vissza a szünetről, hogy nevetgélt a sajtótájékoztatón, hogy 8 kilót felszedett. Nem szólt senki egy rossz szót, mert felszántotta a pályát. Egyébként azt említette Pirlo, hogy a szezon elején volt McKennien felesleg, amit azóta leadott. Érdekes, hogy ennek ellénre ekkor nyújtotta a legjobb teljesítményét, mert nem szélsőt kellett játszania... Az, hogy nem tud átvenni egy labdát meg vicc, a valósághoz semmi köze nincsen (mondjuk a Bentancuros résznek sincs, de azt inkább hagyjuk is).

Csak Csucsu 2021.05.19. 20:28:56

@Juventino86: Egy jó eddzővel Bentancur nem lenne rossz KP...bármennyire is ő hibázik a legtöbbet de kb az egyetlen akiben van némi kreativitás

Magyar Közöny 2021.05.19. 20:37:06

Ha a 4. hely kulcsa, hogy az Atalanta ma nyer, akkor hagyni kell. Lényeg,hogy egyik csapat se játszon fáradtan hétvégén, illetve mindkettő győzzön. :)

DegerFaCan 2021.05.19. 20:45:22

Valahogy sosem voltam az az osztozkodo. Ezt nyerjük meg meg a hétvégét. Aztán Szurkoljunk HÉTVÉGÉN az atalantanak de most baszodjanak meg :)

Juventino86 2021.05.19. 20:49:10

@venember83: Jobb lenne pedig, ha beugrana. :D

@Pjanista: Fogadd el, Bentancur rendkívül gyenge játékos! Rengeteg komoly hibát követett már el ebben a szezonban, és Sarri alatt is az utolsó néhány meccsen. Oké, azt elfogadom, hogy McKennie legalább hajt, de ezen a szinten teljesen nyilvánvaló súlyfelesleggel és technikai hiányosságokkal küzd. Abban viszont igazad van, hogy nem a szélen kellene játszania.
@Csak Csucsu: Nézd, ezt akkor tudjuk meg, ha végre lesz megint egy normális edzőnk.

vágóistván 2021.05.19. 20:54:37

hali tudtok linket adni a sport tévéhez? köszi

2021.05.19. 20:59:46

@Juventino86: Igen, Bentancur tavaly még a legjobb középpályásunk volt, idénre ő is elfelejtette átvenni a labdát, biztos azért mert megérkezett McKennie. Idén valóban ő volt a legrosszabb formában játszó középpályásunk, ezt elfogadom.

McKennie: küzdjön csak súlyfelesleggel (továbbra sem küzd súlyfeleseggel), ha nem látszik meg a pályán. Technikai hiányosságokkal is körülbelül annyira küzd, mint Vidal. Csak hát ő amerikai és a Schalkéból jött, az ilyen nem tudhat focizni. Mindig csak ennyi az érv amellett, hogy "nem Juve szint".

De hagyjuk, úgyse fogunk egyetérteni. Jöjjön inkább a meccs. Szerintem 2-0 lesz McKennie és Bentancur góljaival. :)

Juventino86 2021.05.19. 21:02:28

@Pjanista: Legyen így! Nyerjünk Benta és McKennie góljaival! :)

Csak Csucsu 2021.05.19. 21:04:57

@Juventino86: Allegri és Sarri alatt az egyik legmegbízhatóbb kp volt...sokszor pjanicnál jobban játszott..az Uruguayi válogatott embere ez a rendkívűl gyenge játékos

James Zabiela 2021.05.19. 21:05:18

Mai napra pihentetem az idegeimet, ráérek hétvégén agyvérzést kapni!Jó lenne nyerni!

Attilio79 2021.05.19. 21:05:20

Buffon megint Isteni...

Csak Csucsu 2021.05.19. 21:06:27

@Csak Csucsu: * alap embere....csak a gólt hiányoltam a játékából de vkpnak elfér

Juventino86 2021.05.19. 21:08:44

@Csak Csucsu: Csak nehogy megint gólpasszt adjon az ellenfélnek...

danimester1 2021.05.19. 21:10:13

Ilyen szitura fújták a kukásoknak a büntetőt...Egyelőre úgy néz ki hogy kevés lesz ez tőlünk...

Matteo89 2021.05.19. 21:15:40

A lamborghinis csávó hogyhogy nem kezd?

2021.05.19. 21:16:12

@Matteo89: Biztos valamerre teszteli a verdát...

BellaDona 2021.05.19. 21:19:23

A szabadrugás is jó, de ha adnának majd nekünkegy tízenegyest az még jobb lenne

Tony. 2021.05.19. 21:20:04

Tiszta Newcastle ez a mez.

danimester1 2021.05.19. 21:22:53

Eddig nagy a zűrzavar!Rettentően gyenge ma megint a mutatott játékunk.

Attilio79 2021.05.19. 21:24:10

Cuadrado nem jobb hátvéd! Semmi dolga hátul...

dferi90 2021.05.19. 21:28:31

Hello! esetleg egy linket valaki tud adni?

Juventino86 2021.05.19. 21:33:58

Bármennyire is szörnyű Kulu, ez most szép volt. :) Forza!!!

danimester1 2021.05.19. 21:34:05

Kulu megvillan egy szezozban van 2-3 jó meccse azért.Szép tekerés volt!

juve28adam 2021.05.19. 21:34:27

Ez ilyen tipikus Kulukulu gól.

Attilio79 2021.05.19. 21:39:18

Szegény Cuad, ma nincs túl jó napja... Belső középpályánk gyakorlatilag nincs a két langalétával.
Zapata és Gosens eddig elég jók, na meg nálunk Buffon.

Novice_71 2021.05.19. 21:41:11

Olyan mintha Kulunak lenne a 16-oson belül egy kis epszilon átmérőjű köre, ahonnét be tudja szépen csavarni a labát, a bajnokság első gólját is valahogy innét csűrte be... nem baj, csak valahogy gyakrabban kéne :)

Attilio79 2021.05.19. 21:42:59

Rabiot vagy Bentancur adta el?

giorgio007 2021.05.19. 21:43:36

Csak a szokásos eladott labdaból jött gól. Már vártam.

danimester1 2021.05.19. 21:43:41

Érett ez a gól!Ennyi labdát elszórni,hihetetlen megint magunkat szopatjuk!

nortu30 2021.05.19. 21:44:01

Nyilvánvaló volt, hogy nem ússzuk meg gól nélkül.

Szincsak 2021.05.19. 21:44:30

Gyenge ez a juve, ilyen gólt kapni folyamatosan támad az atalanta

Novice_71 2021.05.19. 21:47:56

@Attilio79: Rabiot... múltkor is így kezdte, aztán vágott egyet...

Szincsak 2021.05.19. 21:48:32

@Attilio79: Nem is kellene elengedni inkább szczesnyt kell engedni hogy elmenjen

Attilio79 2021.05.19. 21:48:50

@Novice_71: Akkor kezdjük el gyorsan szapulni! :D
Hogy volt? Nem viszi végig és lő 25 méterről...

danimester1 2021.05.19. 21:50:05

Szerencsénk volt bőven,de a bekapott gól érett már és örülhetúnk hogy csak egyet kaptunk.Pirlo szedje rendbe őlet a szünetben majd időbe cseréljen mert Kulu a gólján kivül semmit nem tudott hozzátenni.A két belsővédő besárgult,így ott is fontos lenne a csere.El kell hinniük hogy nyerhetnek és meg lehet ez,mert ma nem olyan éles az Atalanta.

Attilio79 2021.05.19. 21:52:59

@danimester1: Ennyi játékost nem cserélhet le egyszerre... :D

danimester1 2021.05.19. 22:05:06

@Attilio79: sajnos nem!Pedig a fele csapat megérdemelné!Hova tűnt Demiral pl.?Dybala,Mormota is tudna ennyit hozzátenni mint Kulu ott elöl.Mindegy is,nézzük a 2. félidőt.Forza!!

nortu30 2021.05.19. 22:05:35

Borzasztó gyengék vagyunk továbbra is (lassan sajnos hozzászokunk), de a jövőnkre nézve tényleg nem ez a meccs számít, hanem majd a hétvégi történések.

steven.h 2021.05.19. 22:17:22

Valami jó lenne ha történne mert a lehető legrosszabb forgatókönyv mindenkinek, ha 120 percig tart ez a meccs

Szincsak 2021.05.19. 22:19:26

Klaszis játékosok nélkül is jobb az atalanta

danimester1 2021.05.19. 22:25:02

Pirlo cserélni kellene!!

2021.05.19. 22:28:26

Azért az gáz lenne, ha ezen a qrva meccsen múlna a bl... Valaki nyerjen, oszt fújják le 90 percnél.

danimester1 2021.05.19. 22:32:20

Chiesáaaaaa!!!!!Szép játék szép gól!Most ne balfas.kodjuk el!

venember83 2021.05.19. 22:33:25

Kulu gól + gólpassz. Szép.

danimester1 2021.05.19. 22:33:26

Chiesa pihen a hétvégére!Kulu meg marad fennt,így Morata is pihen.

MdewC 2021.05.19. 22:33:50

Nagyon szép.

Juve!

Juventino86 2021.05.19. 22:34:04

Na eeeez végre egy szép játék volt, bravó Chiesa! El kell ismerni, hogy ma Kulu is hozzáteszi, amit kell. Szép volt a gólpassz, forza!!!

nortu30 2021.05.19. 22:34:17

Végre egy olyan támadás, amiről végre elmondhatjuk, hogy ez bizony szép volt.

Type-R 2021.05.19. 22:37:07

Kulu szezonbeli legjobb megmozdulása volt ez a gól.

steven.h 2021.05.19. 22:37:25

Ezek a villanások mutatják, hogy egy 4-3-3 Chiesával és Kulzsevskivel, akár még működhetett is volna, csak nincs középcsatárunk

Attilio79 2021.05.19. 22:39:39

Na, a gyerek orra folyik, mire kiporszívóztam lőttünk egy gólt! Chiesa a kapufája után megérdemli!

2021.05.19. 22:41:34

Ha ezt behúzzuk és meglesz a bl, egy szavunk sem lehet a szezonra...

venember83 2021.05.19. 22:42:23

Bonu térde meggyógyult?

Attilio79 2021.05.19. 22:43:03

@MGB75: Csak erősíteni kell mindenhova, ha elmennek a játékosok. :)

giorgio007 2021.05.19. 22:45:56

Bentancur passzolt már emberhez a második felidőben? :D

Juventino86 2021.05.19. 22:55:00

A második félidő teljesen jó volt. Gratula a csapatnak, vasárnap is nyerni kell. Forza!!!

juve28adam 2021.05.19. 22:56:03

Örülök a Kupagyőzelemnek, de félek a hétvégétől. Vesztes döntő után a Milan ellen... reméljük valamennyire kiheveri az Atalanta.

danimester1 2021.05.19. 22:56:56

Még egy kupa a vitrinbe!Nem hittem volna hogy megnyerjük!Remélem felpaprikáztuk az Atalantat és bucira verik a milant!A hétvégén be kell gyűjteni a 3 pontot és irány a Bl!Forza!!!

Type-R 2021.05.19. 22:58:27

Nem volt időm rossz, így kellett volna a Milan ellen is.
Szerintem a legjobb kimenetel történt: nyertünk, csak 90 percig futkostunk, és az Atalanta teperni fog, hogy kupa híján bejöjjenek a 2. helyre legalább.

Leram7 2021.05.19. 22:59:19

Szép gólokat lőttünk, de meg kell legyen a 4. hely.
Tré ez így sajnos.

Zombijuve 2021.05.19. 23:00:03

A második félidő kimondottan vállalható volt. Kellemes születésnapi ajándék. Pirlonak is. Forza Juve per sempre!

2021.05.19. 23:00:20

Remélem, a Bergamonak fontosabb a 2. hely, mint hogy kibsszanak velünk a 7végén...

Attilio79 2021.05.19. 23:01:03

Buffon kellene jövőre is, Cuad nem jobb hátvéd, Chiesa jó igazolás, Kulut csak az Atalanta ellen kell játszatni. :)

Lanzafame 2021.05.19. 23:16:06

Kemény volt... Remélem szegény Atalanta összekapja magát a hétvégére, nagy szükségünk lesz rájuk és talán nekik is magukra.

Barolo4 2021.05.19. 23:20:44

Legalább a jövő évi mezünk is színesebb lesz! Forza Juventus!

DelPiero2 2021.05.19. 23:25:35

Atalnta - Milán nekünk jó döntetlenre is. Atalantának nem jó, ha nyer a Napoli.

DelPiero2 2021.05.19. 23:27:16

Ronaldo a 92. percben pl. amikor a szögletzászlónál elvették tőle a labdát, kicsit csipkedhette volna magát hogy hátra jöjjön, mert egy jó ideig ottmaradt. Nehezen érthető az ilyen.

Bonav 2021.05.19. 23:49:30

Sport 1 : Értem én hogy tolni kell az Atalantát, én is szeretem őket, de a második félidőben esélyük sem volt. Ezt el kéne ismerni,még a majom milánosnak is!! Sírdogált hogy nem támadt le a csapat.... Ha lehetett volna írni mondtam volna hogy a milánra tartalékolnak

nortu30 2021.05.20. 00:01:14

@DelPiero2: Márpedig nyerni fog, ne legyenek kétségei(n)k. A kukák elkapták a fonalat. Azt pedig semmi nem indokolja, hogy az Atalanta ne tegye oda magát maxon a Milan ellenében. Ha minden igaz az eddigi legjobb bajnoki helyezésük lenne a 2. hely, ezért igencsak érdemes harcolni.

DelPiero2 2021.05.20. 00:27:34

@nortu30: volt egy cikk is (talán itt, talán máshol) hogy az Atalantának pár millió EUR plusz pénzt jelent a 2. hely.
Remélem mi nem kezdünk majd lötyi- pötyizni ha véletlenül előnyhöz jutnánk. Ronaldo-t azért nem értem, mikor olyan a kedve, akkor inkább leáll hisztizni, sétálva jön vissza, sokszor véres helyzeteknél is mikor játékban még a labda. Ha tényleg jövőre is nálunk lesz, jó lenne ha ezen változtatna.

nortu30 2021.05.20. 00:43:50

@DelPiero2: Igen. Hát, egyelőre örüljünk a kupának, és reméljük a legjobbakat az Atalanta és CR7 vonatkozásában is. Persze a Bolognát ütni kell, különben nincs is miről beszélni. Ráadásul ez nem is olyan egyértelmű, mert idegenben játszunk, és az ilyen csapatok ellen sokszor balf@szkodunk. Sajnos a lötyi-pötyi meg benne van a játékunkban, ezt valahogy nem tudjuk levetkőzni tképpen már évek óta.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása