Az Inter elleni mérkőzés

serie_a_logo.jpgA Juventus a már bajnok Inter csapatát fogadja, s nem óvatoskodhat, mert csak és kizárólag a győzelemmel és a három pont begyűjtésével maradhat esélye arra, hogy a legjobb négy csapat között zárja a bajnokságot, s ezzel biztosítsa helyét a Bajnokok Ligája következő kiírásában.

A Sassuolo elleni mérkőzéshez hasonlóan, Andrea Pirlo ezúttal is teljes kerettel, hiányzók nélkül készülődhet, s  a milánóiak elleni sorsdöntő összecsapásra most is meghívást kapott az U23-as csapat támadója, Félix Correia.

A két csapat milánói találkozóján január közepén a házigazda Inter Arturo Vidal, valamint Nicolò Barella találatával aratott magabiztos 2:0-ás győzelmet a címvédő fölött, s ezzel fontos lépést tett a trónfosztás felé. 

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: Chiellini, de Ligt, Alex Sandro, Danilo, Cuadrado, Bonucci, Demiral

Középpályások: Arthur, Ramsey, McKennie, Chiesa, Rabiot, Bentancur, Bernardeschi, Kuluševski

Támadók: Ronaldo, Morata, Dybala, Félix Correia

A 18:00-kor kezdődő mérkőzést a DIGI Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2816560280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JeetTrader 2021.05.15. 16:37:20

Asszem egy pár meccs óta ez elhangzott de győzni kell h egyáltalán légyen esélyünk!

Nézem az Atalanta meccsét...hát most ok is kiengedtek de mégis simán nyernek...4-2 jelenleg az Atalantanak. Elképzelésem sincs higy verjük meg őket a döntőben...

Egyedül a Napoli botlásában bízhatunk. Szörnyű h nincs a kezünkben a sorsunk...

FORZA JUVE!!!

peti78 2021.05.15. 17:11:59

@JeetTrader: ugye ugye értelmetlen vele foglalkozni de mi lett volna ha a napoli megnemjelent meccsét nekünk adják és bünti 1 pont akkor most 6 ponttal lennénk elöttük fix bl helyen...
Ez az igazgatóság töketlensége is
Mogginál ezt nem tudták volna eljátszani
Ment volna a lófej a szövetségbe

JeetTrader 2021.05.15. 17:18:25

@peti78: baszics azt el is felejtettem...tényleg! De pont ezt akartak volna elkerülni azaz dőljön el a pályán...Ááá...

Sajna az sem változtat a tényen h pl meg kellett vna verni a Beneventot legalább egyszer és nem lennénk ebben a helyzetben...:/...sok -sebből vérzünk...

Magyar Közöny 2021.05.15. 17:18:41

Az isteni Bentancur-Rabiot tengely. Teljesen mindegy, mi lesz az eredmény, mindenki más hozni fogja a kötelezőt.

peti78 2021.05.15. 17:20:47

@JeetTrader: én elkann helyében május 25.én bejelentenél az összes vezető elbocsátását és a 3/4 keretet átadólistára tenném

Apuleius 2021.05.15. 17:24:15

Juventus: Szczesny; Danilo, De Ligt, Chiellini, Alex Sandro; Cuadrado, Bentancur, Rabiot, Chiesa; Kulusevski, Ronaldo

Vergilius1897 2021.05.15. 17:43:29

Handanovic, Skriniar, De Vrij, Bastoni, Hakimi, Barella, Brozovic, Eriksen, Darmian, Lukaku, Martinez - túlzok nyilván de akár azonnal rábólintanék a teljes keret cserére. Chiesa-t meg De Ligt-et tartanám meg kizárólag... Sokat mondó

west30 2021.05.15. 17:48:37

Kulusevski a csatar? :) Vagy Roni lesz a 9es?

2021.05.15. 17:56:01

Kulu, mint csatár??? WTF???

Magyar Közöny 2021.05.15. 18:06:42

Közben az Atalanta már biztos bl induló

Haraszti Gyula 2021.05.15. 18:14:51

Ez a Kulu, fogadok, hogy nem tudta eldönteni, hogy rárugja vagy Ronaldonak visszategye, így valahogy a kettő közé ment, az ellenfélbe!

2021.05.15. 18:19:56

Hullik a férgese.

2021.05.15. 18:24:31

Na, akkor a videóbíróm most kisegít minket. Hátha bemegy...

2021.05.15. 18:26:09

Az az igazság, h még ha tiziből is, de megérdemelten vezetünk. Eddig többet teszünk a győzelemért, mint a férgek. Mondjuk nekik már tök mindegy. Egyenlőre nem azt látom, h a zinter nagyon hengerelni akarna.

Del Butus 2021.05.15. 18:26:30

Ezek utan hallgathatjuk megint hogy a birok velunk vannak

steven.h 2021.05.15. 18:28:07

@MGB75: nagyjából jó ha 30%-on pörögnek. Maradjon így, de ez azért kicsit megalázó ránk nézve

2021.05.15. 18:35:28

@steven.h: Fordított esetben valszeg mi sem pörögnénk.
Közben Martinez is szeretne egy tizit és lehet megkapja?
Hurrá, ők is kapnak.

steven.h 2021.05.15. 18:36:49

@MGB75: mégis mire?! Hagyjuk már ezt a faszságot... páros lábú becsúszással indult az akciójuk...

2021.05.15. 18:40:03

@steven.h: Nincs itt semmi látnivaló, csak kompenzáltak.

steven.h 2021.05.15. 18:41:28

@MGB75: de mit kompenzálnak? A mienk 11-es volt egyértelműen, ez korántsem

Del Butus 2021.05.15. 18:43:35

@steven.h: ilyen kommentek alapjan nem tudja az ember , hogy az elvakultsagtol nem latsz vagy csak buta vagy

2021.05.15. 18:47:54

@Del Butus: Az tény, de Ligt rálépett Martinez sarkára, ő még picit még rá is játszott, ennyi. Kb. Mint Chiellini esete. Mindkettő megadható volt.

nortu30 2021.05.15. 18:49:27

De Ligt rálépett Martinez sarkára, így volt kontakt. Sajnos ez 11-es.

2021.05.15. 18:49:29

Pumukliiiiiiii!!!!!!!!!!!

Wizzurah 2021.05.15. 18:52:26

Na, ha valaki, akkor Cuadrado kurvára megérdemelt már egy gólt, ő egyik kevesek egyike, akire ritkán lehet panasz.

Gabueroo 2021.05.15. 18:52:33

Cuadradddooo Screamerrrrr

Mindig lo 1 bombat az inter ellen xD

peti78 2021.05.15. 18:52:46

Kulu gólpassssssz aaaaaaaaaa
Katasztrófa ez egész embet

Tony. 2021.05.15. 18:54:02

Szezon legjobbja Cuadrado

peti78 2021.05.15. 18:54:23

Muszály nyerni mert a napoli x fog

peti78 2021.05.15. 18:56:25

@Sutnevujrazs1989: döntsd már el kinek szurkolsz

steven.h 2021.05.15. 18:56:51

@Del Butus: köszönöm, de nem én vagyok a butus... Chiellinit 2 kézzel átölelték és akadályozták hogy elérje a labdát? Szerinted mi nem 11-es rajta? Martinez meg rájátszott gyönyörűen egy olyan szituációra, ami visszanézést se érdemel soha pedig min. 80 darab van egy meccsen egyik sem ér játékmegszakítást. Nála volt a labda? Nem. Danilo volt előnyösebb helyzetben? Igen. De Ligt direkt lépett rá? Nem, elkezdett a labda felé futni ő is. Ez nem egyértelmű szituáció. Plusz érdekes módon azt nem játszották vissza amiből az akció indult, nekem elsőre egyértrlműen páros lábbal való odacsúszásnak tűnt, nem tudom ezen mi az elvakultság? Vagy esetleg te ülsz a VAR szobában és visszanézted? Mert akkor megkövetem magam.

danimester1 2021.05.15. 18:57:53

Nehezen bírtam ki hogy ne kommenteljek,de a fiúk összekapták magukat,legalábbis erre a meccsre biztosan.A két tizi mintha kompenzálás lett volna a sintéreknek.Cudrado jól eltalálta,de szerintem ezt a meccset a dögevők nem veszik komolyan,nincsenek ott fejben.Van még egy félidő,remélem találunk még egy gólt és Pirlo időben cserél.Remélem wste a lilák nápolyit esznek és a Cagliari is megvicceli a milánt.Aztán persze este a római derbi,amit nyer a roma.Szomorú hohy így kell számolgatni,de remény van még a Bl helyre.Forza Juve!

juve28adam 2021.05.15. 19:00:01

@peti78: Szerintem a Nick neve árulkodó hogy kinek.

alexGicamo 2021.05.15. 19:02:40

@Wizzurah: Abszolút adom ! Micsoda gyönyörű találat !

west30 2021.05.15. 19:08:44

@Pjanista: Haha valoban,pont o javit ki masokat.

steven.h 2021.05.15. 19:09:40

@Sutnevujrazs1989: nagyon bölcs vagy bástya. Most már mehetsz vissza milánó sötétebbik oldalára, aztán örülj magadnak hogy 10 év után végre nyertetek valamit. Ha jön a csődeljárás ellenetek majd gondolunk rád.

RuidaRobert 2021.05.15. 19:13:36

A kupagyoztes automatikusan indulhat a bl-ben vagy rosszul rémlik? Eddig évekig nem volt ez releváns :D

RuidaRobert 2021.05.15. 19:14:45

Leesett, az EL-el kevertem :D

juve28adam 2021.05.15. 19:16:10

Benta megkoronázta ezzel a pirossal a teljesítményét. Köszike

letepem 2021.05.15. 19:16:13

Ez mennyire kamu sárga volt ...

steven.h 2021.05.15. 19:16:38

@RuidaRobert: csak a répa ligában.

Ez hol sárga?

juve28adam 2021.05.15. 19:17:17

Mondjuk teszem hozzá ezért vicc a lap...

Juventino86 2021.05.15. 19:18:21

Benta megint megmutatta, hogy teljesen agyhalott... Nem biztos, hogy jogos a piros, de így akkor se lépünk oda, ha van sárgánk. Benta konkrétan szellemi fogyatékos.

nortu30 2021.05.15. 19:18:34

Bekurra szükségünk van a továbbiakban?

steven.h 2021.05.15. 19:19:42

@Juventino86: ez sehol nem sárga, nem volt nagy szabálytalanság, inkább Lukaku rúgott a lábába. Szabàlytalan, de nem sárga. Nem értem az ilyenért miert nem szól a VAR... főleg h továbbengedte ez az agyhalott

west30 2021.05.15. 19:23:24

Ezert hogy lehetett kiallitani valakit,ilyenkor a var miert nem nezi vissza a tortenteket?

Szili 72 2021.05.15. 19:28:23

Mindig van valami hülyeség. Az egész év erről szólt. Ez a motiválatlan inter minimum kiegyenlít.

Zombijuve 2021.05.15. 19:28:31

Hát ha ezt kivédekezzük, akkor le a kalappal.

RuidaRobert 2021.05.15. 19:29:10

Nagyon kellene a Ronaldo Morata csere...

tomi12312323 2021.05.15. 19:30:25

Pirlo te fosos hozd már le Ronáldot, nem hiszem el... te szaros kisasszony egész évben azt csináltad amit rinya akart!!!!!!!!

steven.h 2021.05.15. 19:31:01

20 percet nem hiszem hogy kihúzunk, de ha igen, akkor le a kalappal...csak a sorsunk így se a mi kezünkben

tomi12312323 2021.05.15. 19:31:54

Remélem nem látom többet Juve mezben a pályán ezt a senkiházi primadonnát!!!!!!!!!!!

nortu30 2021.05.15. 19:33:12

Ha a sinter kicsit rákapcsolna, akkor nehéz elképzelni, h megússzuk kapott gól nélkül. Szerencsére még most sem tűnnek igazán motiváltnak. Ronyó lehozatala logikusnak tűnik.

Attilio79 2021.05.15. 19:33:39

Nem nézem tovább, nem vagyok képes rá...

venember83 2021.05.15. 19:35:05

Egy trollal kevesebb.

tomi12312323 2021.05.15. 19:36:43

Ez az idióta Egri mit levergődik..... ISTENEM
Már csak miatta is jó lenne nyerni ha már úgy sem lesz BL

JeetTrader 2021.05.15. 19:37:11

Na hát lássuk maradt e valami a régi génjeinkből...tudunk e busszal parkolni?
És még Roncit is lejárta Pirlo...ezzziggenn ;)

venember83 2021.05.15. 19:39:02

@Attilio79: a fordított nevű trollnak, akinek sok keresnivalója nincs itt. Sutnevujzsar1988, azt hiszem.

2021.05.15. 19:39:53

@nortu30: Hagyjuk már ezt a fél gőzzel, meg ha feljebb kapcsolna dumát! Tudjuk, akkor 100 gól vágnának nekünk. Néhányan ezt úgy mondják, mintha vmi serie c csapat ellen játszanának.

Ki kell húzni még ezt a szaros tizen pár percet!!!

Attilio79 2021.05.15. 19:41:15

@venember83: Bocsánat, nem néztem eddig a kommenteket, 29 perce nézem a meccset (akkor értem haza), de a szívem nem bírja...
Jó lenne 11 perccel öregebbnek és 3 ponttal gazdagabbnak lenni. :(
Itt figyelem, hogy mizu...

venember83 2021.05.15. 19:41:38

Chiello bal lába villant, a labda az ellenfél térfelén hagyta el a pályát.

2021.05.15. 19:45:55

3-1, akarom mondani 2-2. Ennyi volt.

danimester1 2021.05.15. 19:46:00

Parádés játékvezetés!ÁÁÁ!!!Már nem érdekel!!!Jövőre El ez már 100%!Köszi fiúk!

juve28adam 2021.05.15. 19:46:18

Csoda lett volna ha kihúzzuk

letepem 2021.05.15. 19:47:09

Pumuklit imádom rangadókon

2021.05.15. 19:47:11

Hoppá! Tizi!
Köcsög egri mindjárt agyvérzést kap. :D Nem hiszi el...

danimester1 2021.05.15. 19:47:15

BOHÓCOK EZEKNA SPORIK!HIHETETLEN MI MEGY ITT!!

bfeco 2021.05.15. 19:47:56

Egyértelmű, hogy a fekvő emberbe még bele rúgnak. Nem mondom, hogy csúcs teljesítményt nyújtottak a srácok, de ez nem rajtuk múlik.

2021.05.15. 19:48:00

Juve - Inter 3-2, másnap Fiorentina - Napoli.... Deja vu... :)

letepem 2021.05.15. 19:48:33

Nem ez a spori volt, aki elcsalta a juve fiort ?

Attilio79 2021.05.15. 19:49:04

Gondoltam, hogy az utolsó percek szívroham széle lesz...

steven.h 2021.05.15. 19:49:39

Eredménytől függetlenül, a spori az kabaré

Zombijuve 2021.05.15. 19:50:02

EZ HIHETETLEN! HÁT HA EZT MEGNYERJÜK, AKKOR AZT A BÍRÁSKODÁSNAK KÖSZÖNHETJÜK!

2021.05.15. 19:50:51

Ezt nem vágom, mitől volt sárga?

slengi 2021.05.15. 19:52:13

A futball olyan lett mint a szurkolói... Kölyökkorom óta szurkolok a Juvénak megéltem jót és rosszat. Serie-B minden meccsét végignéztem. De soha nem éreztem ennyire toxicnak a szurkolói tábort. Eszméletlen durva amit néhány ember gondol. A futball változott sajnos nem jó irányba, a játékosokat lassan meg kell kérni hogy fussanak,küzdjenek,ne fetrengjenek minden kis fault után plusz itt ez a retek VAR is. Nem sok élvezeti értéke van a mai futballnak. Aki látta Monterot futballozni a mostani világban már a meccs előtt kiállítanák. Túl steril lett az egész. Igen, ez a szezon gyenge volt de az előtte lévő 9 erős. Ezt nem kellene elfelejteni...Ha jövőre csak EL lesz akkor is leülök szurkolni...

2021.05.15. 19:52:14

Genya! Inter is piros. :D

Attilio79 2021.05.15. 19:52:43

Ugye meglesz a 3 pont? Ugye?

2021.05.15. 19:55:00

Megvaaaaaan!!!!! Forza Juve!!!!

m.martin91 2021.05.15. 19:55:38

Mekkora bohózat. Milyen kár, hogy nem a bajnoki címről döntött ez a meccs a g*ci Pirlo miatt.

James Zabiela 2021.05.15. 19:55:44

Jézusom milyen meccs volt ez! Lényeg hogy nyertünk! Spori kicsit vakon volt

GodPiero 2021.05.15. 19:56:13

Bassza meg erről lemaradta.... azt hittem este lesz a meccs....

Wizzurah 2021.05.15. 19:56:37

@slengi: +1
Itt vannak sinter szurkolok is ne feledd, a trollok viragkorat eljuk, de amugy igazad van. Ne nevezd oket szurkolonak kerlek, serto rank nezve.

juve28adam 2021.05.15. 19:57:13

Chiellini, Cuadrado, de Ligt. Óriásit mentek.

steven.h 2021.05.15. 19:57:19

Holnap hajrá Fior. Csak miért pont ők tennének nekünk szívességet... Tekintve higy minden meccs most a bl indulásról szól, nem értem miért nem lehet egy időben játszani

danimester1 2021.05.15. 19:57:38

Köcsög dögevők bíróstul együtt mehettek a qrva anyátokba!A presztízs megmaradt,de sajnos ez még nem jelenti hogy meg lesz a Bl.A milan meccs után nem hittem volna hogy behúzzuk a Sass meg a dögevők ellen.Kár hogy ilyen későn ébredtetek,lehet úszik a következő szezon.Abban meg az a jó hogy lesz egy teljes szezon összeszokni.

2021.05.15. 19:57:47

Akkor holnap a Fior 3-0-ra veri a Napolit, és megismétlődik a 2018-as bajnoki hajrá. Csak most nem a bajnoki cím, hanem a BL a tét...

Attilio79 2021.05.15. 19:58:15

Megyek, beveszem a holnapi vérnyomás gyógyszerem is. :D
Még van előttünk, de ez írtó fontos volt!

2021.05.15. 19:58:53

Legalább látszott, hogy akartunk. Teljesen mindegy, mi történt, az inter nem akarta annyira a győzelmet, mint mi. Ha annyira ki akartak volna rakni minket a bl-ből, akkor mééér nem tették meg??? Mert félgőzzel játszottak? Haggyukmáá!!!
Tökömet sem érdekli, mi volt. A lényeg, h győztünk!

2021.05.15. 20:00:48

Egyébként Pumukli mindkét gólját nagyon beverte/bevarrta.

DelPiero2 2021.05.15. 20:02:37

@Tony.: Szerintem is, de mégis lenne aki elküldené Őt.

2021.05.15. 20:04:53

Pumukli volt nálam a meccs embere.

pott70 2021.05.15. 20:06:53

@MGB75: Meg az egész szezoné is!

nortu30 2021.05.15. 20:07:15

Meg kellett dolgozni a 3 pontért, de megvan. Motiváltabbak voltunk, ez döntött a mi javunkra. Összességében megérdemeltük.

Zombijuve 2021.05.15. 20:07:30

Nyertünk oké, de ez a meccs a foci meghazuttolása volt,meg a játékvezetésé.

Szili 72 2021.05.15. 20:09:07

Sajnos a Fior lefekszik a Napolinak . (Nekik mindegy, csak szívükön a Juve)

steven.h 2021.05.15. 20:09:12

@pott70: nálam még Chiesa és Danilo is esélyes erre a címre. Kár, hogy Federico lesérült és visszaesett a teljesítmènye

JeetTrader 2021.05.15. 20:10:07

@slengi: Ez a beszéd! Minden ponttal egyetertek!

DelPiero2 2021.05.15. 20:10:43

@MGB75: Még az is lehet hogy sokkal jobban lövi a büntetőt mint Ronci. Nem is tudom ki lőtt még nálunk büntetőt rajtuk kívül, talán Morata. Azt hiszem a Roncin kívüliek ebben a szezonban mind belőtték.
Nem értem Ronci miért csak sétálgat. Érdemes összehasonlítani Lukaku-val.

JeetTrader 2021.05.15. 20:13:05

@Szili 72: gondolod h bepucsítanak majd? Persze nincs tétje a számukra én titkon meg bízom benne h hátha jók lesznek egy xre...vagy a Verona a végen (pont a két csapat akiken súlyos pontokat hullajtottuk úgyhogy gyakorlatilag ha nyer a Nápoly akkor nem szólhatunk egy szot se)

steven.h 2021.05.15. 20:14:55

@JeetTrader: én is attól tartok, hogy be. Tekintve a két csapat múltját. Nekik nincs tétje már.

2021.05.15. 20:17:25

@DelPiero2: Ronci ma semmit sem csinált. Egy nagy darab nulla volt. Pumukli, azt a tizit nagyon a sarokba qrta. Védhetetlen volt. Ő legalább hajtott és látszott, hogy jó a kedve. Nagyon bírom a faszit. :)

DelPiero2 2021.05.15. 20:22:01

@MGB75: Én is bírom Pumuklit, még ráadásul őszinte Juve fan-nek is tűnik. Abszolút az év embere volt nálunk. Több meccsen döntő volt. Ronci sajnos nemcsak ma nem csinált semmit. Érdekes mostanában alábhagyott a többi csapattárs dicsérő nyilatkozata. Lehet hogy beleírták a játékosok szerződésébe is hogy Ronci -t dicsérgetni kell a nyilatkozatokban. Nem értem a csatároknak miért nincs előírva az intenzívebb védőmunka. Ha léteznének gyors kontráink, akkor valamennyire meg lehetne érteni hogy nem minden csatár védekezik intenzíven, de kontrákat szinte alig mernek bevállalni. Feltünő egyébként hogy a több csapatnál a csatárok mennyivel többet dolgoznak hátul. Ezért kellett Mandzut is elküldeni?

JeetTrader 2021.05.15. 20:39:37

Hagyjuk már ezt a Ronci nem csinált semmit!! Megrúgta a gólját ennyi...hogy azt tizibol vágy máshogy tok mindegy!Lehet bátrán bárkinek utanacsinalni! Bárki aki követte a pályáját tudja h se letámadni se védekezni nem tud. Talán még a Utdben eleinte tudott kicsit irányítani de az sem igazan a feladata...

Egy ilyen csatárod ha van akkor ki az aki nem erre játszik? Ha CSAPATOT építettünk vna akkor nem Roncit hozzuk ide...ne nyigjunk már azért mert rúgja a gólokat! Eszem megáll...

juve28adam 2021.05.15. 20:40:50

Ajjj miért nem tudtunk legalább egy xaros X-et kihozni abból a cseszett Milan elleni meccsből...

venember83 2021.05.15. 20:43:10

Chiesa kölcsönszerződésében az szerepel, hogy a kölcsön abban az esetben válik kötelező kivásárlássá, ha Chiesa a meccsek legalább 60 százalékán játszik, legalább 10 gólt és 10 gólpasszt szerez, és a Juve a legjobb négy között végez. És, nem vagy.

Ergo a Fiorentinának elvileg érdeke lenne, hogy a Juve BL-helyen végezzen.

JeetTrader 2021.05.15. 20:48:00

@venember83: Naaaaa!!!! Ezzzazzzz!!! FORZA Fio!!!!

Andras74 2021.05.15. 20:51:05

@venember83: mi meg nagy hülyék vagyunk, ha nem vesszük meg!

Wizzurah 2021.05.15. 21:00:54

Inter forumon milyen alpari stilusban sirnak a birora :D szar volt de oda vissza, de sirnak mintha erdemeltek vopna valamit, bohocok :D

2021.05.15. 21:38:05

@JeetTrader: Nem tudom, kinek céloztad, de ha nekem, akkor látom nem megy az értő olvasás. Ronci MA nem csinált semmit és nem úgy általánosságban. Nagy különbség! És MA nem is rúgott gólt. :)
Olvass figyelmesebben!
Igen, MA CR semmit nem csinált az ég világon! Ez van.
Ha nem nekem szántad, akkor vedd úgy, h nem írtam semmit.

Vergilius1897 2021.05.15. 21:54:50

@MGB75: Ha, nem rúgott gólt ki volt Ronaldo 7-es mezében? :O

Bonav 2021.05.15. 22:35:55

Ennyi csodás 'Juve" szurkolót még nem láttam. Nektek, nekem egy dolgunk van,Szurkolunk a csapatnak minden körülmények között,vannak bajok,és?? Ilyenkor kell kiállni a csapatod mellett..... amikor megy a szekér akkor könnyebb,persze. És most? Velük vagy??

DelPiero2 2021.05.15. 23:08:13

@JeetTrader: csak nem mindegy mikor rúgja a gólokat. Kicsik ellen, tiziből, nagyok ellen az utolsó fontos meccseken semmi. Igazad van, nem csapatot építettünk, azért nem kellett volna idehozni. Vagy akkor kellett volna idehozni, ha tisztázzák előtte, hogy nem az egyéni érdekeit hajtja csak, hanem figyelembe veszi a csapatérdekeket megfelelő módon. Pl. Lukaku. Lehet hogy Ronci nem letámadós fajta, de sétálgatni sem illene. Vagy legalább kontrára alkalmasnak lenni, akkor még elmenne a séta. Ne csak a gólok számát, hanem a hasznosságát is nézzük, meg azt is hogy kinek az érdeme. Rohadtul nem mindegy ezért a tizenegyesek száma. Tehát ezen gólok számát megfelelően kell értelmezni.

Zombijuve 2021.05.15. 23:13:42

@DelPiero2: Néztem CR arcát Pumukli első góljánál, hát nem az örömöt láttam.

DelPiero2 2021.05.15. 23:28:02

Ezt nem figyeltem. Azt láttam csak, hogy Dybala pozitívan mosolygott a gólunknál. (Nem emlékszem, hogy pumukli góljánál) De az a mezdobálós eset beszédes volt. Nem is az hogy dobta vagy adta. Hanem hogy nem örült a győzelem után.
Elismerem korábbi érdemeit, meg a góljait, de ne essünk hasra puszta számoktól (legalábbis ne az ebben az időszakban lőtt góljainál) mert a csapat szempontjából pláne a fizetése és az egyéb hatások tekintetében nagyon nem érte meg az idehozatala. Paraciti hangoztatta hogy már rég megtérült (pontos kalkulációt nem láttam, mi térült meg bevétel- kiadás szinten, meg akkor nem biztos hogy gondolkoznánk az eladásán.

giorgio007 2021.05.15. 23:45:23

@venember83: Lehet azért rühellnek minket annyira, h leadják a meccset a nápolyinak. Én tartok ettől.

JeetTrader 2021.05.15. 23:55:10

@DelPiero2: Lukaku teljesen más típusú támadó mint Ronci. Conte direkt ilyet szeretett vna mert ő passzol a taktikájához. Felrúghatják neki a labdát ő megtartja és szétosztja. És letámadni is jobban tud. De neki meg a Utdben nem ment csak az Interben kapott új erőre.
Nem gondolnám h alkalmatlan a kontrára inkább a középpályánk alkalmatlan a kontrára! Körülményesek és nem látnak későn passzolnak. Ronci nem egy meccsen húzott ki minket a szarbol. Tok mindegy h egy "Faszonézének" rúgja a gólt vagy egy Internek pláne ha láthatóan más nem képes rá a csapatban! Egy csatár akkor hasznos ha gólt rúg. Az a dolga! Ronesztol ne várj mást ezt tudja. Utoljára 1951es szezonban volt golkiralyunk aki 30 gólt rúgott (John Hansen) most Ronesz asszem 28nal tart. De minden bizonnyal semmi hasznunk nem volt belole...az idei történetünk több helyen csúszott el. Aki csak Pirlot vagy csak Roneszt vagy csak a Covidot mondja nem látja a nagyobb képet....

Szurkoljunk inkább azért h meglegyen a BL indulás és ne kelljen anyagi gondok miatt olyan játékostól megválni akire amúgy építettünk vna!

FORZA JUVE!

DelPiero2 2021.05.16. 02:43:19

@JeetTrader: Forza Juve!
Ronci nem egy meccsen húzott ki minket a szarbol.-- Elismerem, nem tagadom.
Tok mindegy h egy "Faszonézének" rúgja a gólt vagy egy Internek pláne ha láthatóan más nem képes rá a csapatban!- Mindkét részével vitatkoznék. A második részét akár pont most is láthattuk: Inter ellen más is képes rá, és nemcsak tiziből.
De minden bizonnyal semmi hasznunk nem volt belole- ezt én nem mondtam. Összességében, szummájában viszont nem érzem hogy megérte volna, ha mindent egybevetünk. Egy olyan Ronciból viszont profitálhattunk volna, aki alábhagy az egójából. Pl. nem kellett volna 99%-ban rúgnia a szabadokat, különösen hogy vannak jó szabadrúgáslövőink.
Azzal is egyetértek hogy több helyen csúszott el az idei történet. Pl. ahogy az egyik kolléga említette a Napoli különleges elbírálása (bár még ha az eredeti dolog történik, lehet hogy akkor is elhülyéskedik a fiúk azt az előnyt), bírói ténykedés (tudom hogy ezzel nem mindenki ért egyet) Dybala hosszú sérülése...de Ronci egója is. Ahogy más kolléga is mondta korábban is meglőttük a gólokat.

Ne kelljen anyagi gondok miatt olyan játékostól megválni akire amúgy építettünk vna! Ha nem kell, és Ronci marad, és ugyanazt nyújtja amit az utolsó időszakban, nem biztos hogy elérjük céljainkat (Egó, mindent neki kell passzolni, szabadokat továbbra is ő lövi ilyen eredményességgel, őt aztán nehezebb lecserélni. fizetés hatása a többiekre--követelőzések a többiektől)
Én azt mondom pl. hogy Lukaku-hoz hasonló emberrel talán jobban járnánk, mint Roncival. Pedig Ronci statisztikája jobb.-papíron. Kb 15 mio euro fizetésért lehet hogy találnánk is --persze ez sem biztos.
Még egyszer hangsúlyozom, nem arról van szó, hogy Ronci szar, nem ér semmit a statisztikája, vagy miatta buktunk volna.
Hanem a számok összehasonlításánál igenis meg kell nézni azt is hogy úgy rúgja a gólokat hogy mindent le kell neki passzolni, Faszonézé- knek rúg 24-t, ötöt meg az első négynek egy idényben.

Lehet hogy Lukaku teljesen más, de szerintem a Juventusba is be lehetett volna építeni, szerintem lett volna annyi hozzáadott értéke különösen az utolsó idényben, mint Roncinak. Mentálisan mindenképp. (még ha ki is maradt megünnepelni a bajnoki címet)

Még az is lehet, hogy az Inter csődbe megy és Lukaku- t meg tudjuk venni, elég zavaros tud lenni most minden.

Szurkoljunk, a remény hal meg utoljára!
Forza Juve!

Rikoo 2021.05.16. 05:09:04

48 kapott gólnál tartunk a szezonban. Tavaly után idén is, katasztrofálisan sz@r a védelmünk a csapat védekezése.
Emellé kilátástalan a labdabirtoklás is, támadásépítés pedig konkrétan nincs is. Totál random minden.
Btw fantasztikus meccs volt. Calvarese nyert.

Shyr Kahn 2021.05.16. 05:30:15

Ez a mérkőzés (azon kívül, hogy jól végződött... rég láttam ennyire fordulatos mérkőzést), bebizonyította miért is kell Szuperliga és egy konkurrens, eltérő szabályrendszer, ami kicsit másként formálhatja meg azt, hogy mi lehet és mi nem lehet büntethető.

Nem a VAR a probléma, hanem az, hogy a szabályok sík vakon hagyják a bírókat és totálisan beleképzelt, belemagyarázott dolgokra mondanak szabálytalanságot. Most ha elsodortak, de a labdához semmi köze nincs a játékosoknak, akkor az valóban sárga kell, hogy legyen? Ha valaki véletlenül a rohanás közben a sarkadba lép, az szabálytalan? Igen, megítélhető a szabályok szerint. Kontakt van, labda nincs, de ki tudja mit akadályozott meg egy félresikerült lépés, igaz? Ez totálisan szubjektív. Kb. ugyanaz, mint a gyülöletbeszéd kérdése, ami szintén szubjektív. Ez minden csak nem normális bíráskodás. És nem a bírókkal, hanem a szabályokkal van gond. Sokkal elnézőbb lennék a sarkakba lépésekkel, elsodrásokkal... ha a labda közelbe sincs. A félreérthető szabályok ölik meg az egész sportot, amivel talán a játékosokat akarják védeni, de valójában Ők nem primadonnák. Mi a pékért kell az olyan pici esetekre büntit adni, amiknek KÖZVETLEN köze nincs egy esetleges gólszerzéshez? Ezen sürgősen változtatni kell!

Nem vagyok egyébként részrehajló: Cuadrado utolsó percekbeli büntetője is kb olyan semmire lett megadva, mint Benta második sárgát "érő" megmozdulása... könyörgöm, ott is egy enyhe belépő ért sárgát??? Ha valaki odalép a lábad alá (miközben nem nézel oda a meccs hevében) az szabálytalan, mert kontakt??? Ez katasztrófa. Ha egy játékos nem követi szemmel az ellenfelet és így véletlenül elüti az ellenfelet, mert az beleszáll, annak külön kategóriába kellene esnie. Szvsz ennek sosem szabadna szabadrúgást, lapot és büntit érnie, csak szimplán egy közvetett szabadrúgást. Maximum. A VAR miatt elég jól visszanézhető, hogy egy játékos kezére rárúgják a labdát, vagy már "órák" óta magasba emeli... elég jól visszanézhető, hogy valaki LÁTVA a másik játékost követ el valami rosszat, sunyit, vagy csak szimplán valaki beleakad, belelép a másikba (lásd Chiello, ahogyan markolta Lukaku mezét, elég egyértelmű volt, hiszen Lukaku valóban nem csinált semmit sem). Netalán valakibe felugorva úgy belerúgnak, hogy a belerúgó nem látja, hogy van e ott valaki.

A VAR önmagában nem lenne rossz, de a szabályok elavultak és a szubjektíven értelmezhető döntések tönkreteszik a focit. Ezen sürgősen változtatni kellene.

Shyr Kahn 2021.05.16. 05:32:25

*Szvsz ennek sosem szabadna lapot és büntit érnie, csak szimplán egy közvetett szabadrúgást.

Shyr Kahn 2021.05.16. 05:45:12

@DelPiero2: Az Interből elhiszem, hogy szívesen hoznád a MOST látható Lukakut... de vedd észre, hogy csupán azért vonzó, mert Conte brutálisan tudja fanatizálni a játékosait és a legtöbből ki tudja hozni a maximumot. Ha Lukaku az idei Juve tagja lett volna, szinte bizonyos, hogy nem hozta volna közel sem ezt a szintet.
CR szerintem az adott körülményekhez képest (motiválatlan csapat, Pirlo kiszámítható taktikája) elég jól teljesített. És nem csak a tizik miatt. Abban egyetértenék, hogy többször kellett volna lehozni, úgy mint ma is történt, mert sok esetben nincs haszna a pályán (nem illik a taktikába, mert nem tud védekezni, vagy éppen a kora miatt már nem megy neki úgy esetenként), de ezen felül nem sok mindent lehet felróni neki. Valószínű még 40 éves korában sem fog kevesebbet érni, mint Lukaku.
A Conte faktort ne hagyd ki a képletből.

Juventino86 2021.05.16. 07:57:31

@gipsz ödön: Ismét totál primitíven szóltál hozzá a meccshez, de ezt már megszokhattuk. :) Értem én, hogy kedveled Bentancurt, de talán nem ártana objektívan megítélned a teljesítményét.

Juventino86 2021.05.16. 08:06:36

@gipsz ödön: Te amúgy már sokadik alkalommal ütsz meg személyeskedő hangnemet. Az a nagy igazság, hogy ha téged idegesítenek a hozzászólásaim és a Bentancurról alkotott nem túl pozitív véleményem, akkor én annak csak örülök. Jókat szoktam mulatni rajtad. :)

steven.h 2021.05.16. 13:40:21

@Shyr Kahn: Legalább a 11-esnél következetes volt, ha más nem is. Cuadrado buktatása pont annyira nem volt valószínűleg 11-es, mint Lautaroé. Mindkettő inkább jó színészmunka volt, de most miert vennénk elő érte Cuadradot, mikor Lautaro egész meccsen ilyenekre játszott rá, ő meg folyamatosan alattomoskodott.

Lukakuban nem értek egyet, neki a motivációjával soha nem volt gond, használni nem tudták manchesterben, meg folyamatosan kikezdték. Conte faktortól függetlenül is hozta volna szerintem nálunk ezt, sőt, ha összejön a Dybala csere, lehet egy tökéletes párja lehetett volna Ronaldonak és akkor nem itt tartunk. Mondom ezt úgy, hogy én kedvelem Dybalát és remélem még látjuk csillogni

venember83 2021.05.17. 05:44:59

@gipsz ödön: "ha netán mégis folytatod ezt a stílust akkor minden alkalommal hasonló reakcióra számíthatsz"

De nem itt, mert elég volt a parttalan személyeskedésből!

Rikoo 2021.05.18. 01:48:32

@venember83: Ki kellene találni valami szelektálást IQ teszt alapján, mert ennek nem lesz jó vége. Folyamatosan előkerülnek a semmiből az ilyen fantasztikus egyedek.
Bevallom őszintén ezért is vagyok többet a másik blogon, mert ott kialakult ugye a közösség még itt, illetve azért ide is írunk páran, de az én kedvem nagyon lehúzza itt néhány arrogáns személy. Persze, tudom én, hogy nem lehet mit tenni, meg régebben is beszéltünk erről még Zsöné idejében, csak szomorú, hogy egyre lejjebb süllyed a szakmai vélemény itt a blogon, de a normális szubjektív vélemények száma is kezd csökkenni. Inkább jellemző az arrogáns, pökhendi stílus és kinek, ha nem nekem van igazam személyekkel van tele a blog. Nagyon sajnálom egyébként. Volt egy jó közösség itt.

Rikoo 2021.05.18. 02:20:52

@gipsz ödön: Köszönjük a véleményed, minden jót Neked is máshol!

venember83 2021.05.18. 04:38:48

@gipsz ödön: rendben, köszönöm. További szép napot neked máshol.

venember83 2021.05.18. 06:05:46

@Rikoo: ellentétes tényezők találkozóhelye mindenféle nagy látogatottságú felület, hiszen sok felhasználó szeretne ismert közegben beszélgetni (mintha a megszokott kocsmapultnál tenné egy sör mellett), s mi is szívesen látjuk az ismert felhasználók véleményeit, akár ütköznek vagy egybehangzanak a mieinkkel.

Közben viszont a nagy látogatottság azt is jelenti, hogy sokan csak olvassák a híreket/hozzászólásokat, és sok esetben új összetevőként jelennek meg egyes beszélgetésben az adott vélemények, amik aztán széles skálán mozognak számos tekintetben. Egyes vélemények pedig nem tetszenek sokaknak, olykor nekünk sem, azonban szerkesztőként kénytelenek vagyunk valamiféle objektív keretet adni, a "tetszik/nem tetszik" kritérium alapján nem moderálhatunk. Így is az egyes intézkedések felvetik a tetszik vagy sem kérdést, mit tűrünk meg (s mit nem), mit csináltunk (s nem kellett volna), mit kellett volna csinálni (s nem tettük) stb.

Nem kívánjuk vagy tudjuk aktívan megszűrni a hozzászólásokat, arra pedig semmiképpen sem törekednénk, hogy a blog csak egy szűk rétegnek szóljon, még ha nyilván (semmilyen) kézzel fogható előnyünk sincs abból adódóan, hogy az oldalon naponta 50, 100 vagy éppen 10 000 egyedi látogató fordul meg.

Tudatosságunk leginkább arra terjedhet ki, hogy megmaradjon ennek a felületnek a naprakész jellege (friss tartalom naponta többször), s valamiféle nagyon minimális hozzászólói kultúrának feleljenek meg a tagok kommentjei. Sok mindent csinálnánk másképp, próbáltunk is, de Apuleiusszal ennyit tudunk jelenleg.

Juventino86 2021.05.18. 07:28:53

@Rikoo: @venember83: Az a gond, hogy Gipsz Ödön szurkolótársunk kizárólag meccsnapokon jött fel a blogra, akkor is csak személyeskedni azokkal a szurkolókkal, akik ezt a szezont rossznak ítélik meg. Illetve leginkább azokkal kötekedett, akik valamilyen oknál fogva kritizálták Bentancur játékát. Pedig hát be kell vallani, hogy Bentancur játéka szégyenletesen gyenge kb. másfél szezon óta. De hát ez van. :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása