Az olasz élklubok jövője csupa kérdőjel

serie_a_tim_fal.jpgA La Reppublica érdekes helyzetjelentéssel szolgált a Szuperligában érintett, és az összeomló projekt miatt nehéz helyzetben maradó három olasz élklub kapcsán.

Az első természetesen a Juventus, amely talán a legrosszabbul tud kijönni a tizenkét klub közül a szuperligás kalandból.

Az elmúlt napok katasztrofálisak voltak, hiszen Andrea Agnelli elszigetelt maradt úgy országos, mint nemzetközi szinten, tisztségeiről lemondott, sokak szemében pedig hazug és áruló lett, és nem meglepő módon a saját klubja kapcsán is a távozását sürgetik többen.

Az elmúlt napokat félretéve azonban a klub is elég rossz időszakot él meg, hiszen Cristiano Ronaldo érkezése és Giuseppe Marotta távozását követően a sporteredmények sem jöttek, illetve gazdasági téren sem szépek a mutatók. Miközben 2015-ben és 2017-ben a bianconero klub BL-döntőt játszott, a pénzügyi évet is pluszban zárta 19,3, illetve 42,6 millió euróval, azonban a jelenlegi, -113 milliós állás csak részben tudható be a koronavírus-járványnak.

A fenti mutatók miatt Andrea Agnelli projektje kapcsán számos kérdőjel merül fel, bár John Elkann bizonyosan nem a következő pár órában fogja őt leváltani, és minden valószínűség szerint a klubelnök kap némi időt arra, hogy viszonylagos egyenesbe hozza a klub ügyeit.

Amennyiben távozásra kerülne sor, nincs kizárva, hogy a klub egyik állócsillaga veheti át a stafétát Andrea Agnellitől, a római baloldali napilap Marcello Lippi és Alessandro Del Piero nevét lobogtatja be. Ebben a rendkívül bizonytalan időszakban Andrea Pirlo jövője sem tűnik túl biztatónak, állását abban az esetben tarthatja meg, ha sikerül a klubot BL-helyre vezetnie, ami minimális elvárás idén. Rajta kívül is akár komoly átalakuláson mehet át a Juventus, így kérdéses Pavel Nedved és a lejáró szerződésű Fabio Paratici jövője is. A háttérben viszont felsejlik Massimiliano Allegri neve, aki szívesen visszatérne a városba, amelyben számos sikert elért, és ahol fia is él 

Az Inter kapcsán is nehéz helyzetről számol be a La Reppublica, hiszen a JP Morgan által ígért milliók elpáráologtak, pedig a Kpmg szerint 322,7 millió eurós nettó adósság törlesztése miatt igencsak nagy szükség lett volna a tőkére.

A Suning így kénytelen lesz kölcsönöket felvenni, amelyek fedezeteként klubrészvényeket ajánl fel. A szakmai oldalon is több viharfelhő látható, miután Antonio Conte a szezon végéig elodázta a jövőről való beszélgetést, miközben a mester természetesen kereterősítést sürget, hogy csapata Olaszországban és Európában is versenyképes lehessen. Giuseppe Marotta is nehéz helyzetbe került a Szuperliga megbukása miatt, több klubvezető és elnök a távozását szorgalmazza a szövetségi tisztségéből.

Az AC Milannál sem egyszerű a helyzet, hiszen a szezon közepén még scudettós álmokat szövögető klub mostanra a BL-helyekért kell, hogy küzdjön, amit megnehezít a Sassuolo elleni vereség. Vezetői szinten Paolo Maldini és Ivan Gazidis között komoly ellentét húzódik, mivel a sportigazgató a minap arról beszélt, hogy semmit nem tudott a szuperligás szerepvállalásról, és nem is ért egyet vele, Ivan Gazidis egyértelműen az új európai kupasorozat mellett foglalt állást.

A Sassuolo elleni vereség nyomán Stefano Pioli jövője sem olyan biztos, de legalább a Milan képes volt bejelenteni szerződéshosszabbítását az aktuális csapat meghatározó alakjával, Zlatan Ibrahimović egy további évvel toldotta meg aktuális szerződését változatlan, évi 7 millió eurós bér mellett.

A klub azonban nem kergethet hiú ábrándokat, a római lap szerint a BL-helyről lemaradás katasztrofális következményekkel járna, és bár a Szuperliga által belobogtatott 350 milliót hiába várja a rossonero klubvezetés, legalább 50 millió eurós bevételre szükség lenne a BL-ből, s ez korántsem csupán Gianluigi Donnarumma esetleges szerződéshosszabbítása miatt lenne indokolt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2816510220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dferi90 2021.04.23. 07:56:11

És az egészhez hozzátartozik,ha mi bukunk a kicsik is buknak.tok jó,hogy a kicsik nem függnek a nagyoktol.ezt kiabáltak,aztán most mégis kiderülhet hogy igen

venember83 2021.04.23. 08:02:05

@dferi90: dehogy függnek, nem is tudom, miért gondolják, hogy függnének. Megnézek egy Genoát, de akár Sassuolót, Atalantát, hogy mire mennek, ha a nagyok nem vásárolnak tőlük játékosokat. S nem hinném, hogy a Roma vagy a Lazio nem szorulna rá a tőkére, még ha sértő is számukra az ESL stabil gárdájából való kimaradás.

Andras74 2021.04.23. 09:36:28

@venember83: ugyan már! A TV társaságok tolonganak egy Samp-Cagliari derbyért! Ki ne akarná azt nézni szombat este, v éppen vasárnap délután?

babo0410 2021.04.23. 12:41:50

Szerintem az inter van a legnagyobb bajban, és idén nyáron hatalmas gondjaik lesznek.

venember83 2021.04.23. 13:25:14

@babo0410: lesz a Juventusnak is elég. Leginkább áttekintésnek szántam a cikket, hogy illusztráljam, mennyire szüksége lett volna mindhárom klubnak a szuperligás bevételre, legyen az bármennyi.

NagyonJuve 2021.04.23. 20:29:26

@venember83: ez igy igaz. Sajnos a szuper liga nélkül el fognak tűnni az olasz klubok. Chiesa szerződtetése is veszéjbe kerülhet. Az angol csapatok egyeduralkodók lesznek. Ennek már most vannak előjelei.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása