Rummenigge: „Kész vagyok közvetíteni a felek között”

rummenigge_karl-heinz_agnellivel_beszel.jpgA Bayern München vezetője, Karl-Heinz Rummenigge a Tuttosport munkatársának nyilatkozott a szuperligás eseményekről, és egyelőre türelemre inti a feleket, ugyanakkor kész közvetítőként segíteni a foci javát.

„Nem a Bayern vagy Rummenigge nyert, hanem az igazi futball.” - mondta a játékosként az Internél is futballozó mai vezérigazgató. „Az a futball, amibe mindannyian szerelmesek vagyunk.

Engem inkább a párbeszéd emberének ismernek, nem vagyok a háború híve. Szóval az UEFA elnöke, Aleksander Čeferin megkeresett, hogy segítsek neki megoldani egyes problémákat, és indítsuk újra a dolgokat a futball számára pár rendkívül nehéz nap után.

65 éves vagyok, és sok mindent láttam már az életben. Ezek nem voltak könnyű napok, de az a lényeg, hogy a sztori lezárult. Ami történt, az mindenkinek kellemetlen, azok számára is, akik megszülték a Szuperligát.

Kedd este beszéltem a Manchester City vezérigazgatójával, Ferran Sorianóval, akivel amellett, hogy a visszavonulásomról beszéltünk, elnézést kért az incidensért.

Ezt követően számos további klub is bocsánatot kért. Nagyon helytelenül jártak el, de engem most nem ez érdekel. Az a lényeg, hogy ezt a krízist ésszel kell megoldanunk.

Azonnal visszahoznám a futball világába az örömöt, a harmóniát és a lojalitást, de sajnos nincs varázspálcám, így csak a munka maradt járható útként.

Várjuk meg, hogy a vihar elüljön, aztán majd a párbeszédre koncentrálhatunk. Čeferin elnök úr, és én hasonlóképpen gondolkodok, az elmúlt órákban arról biztosított midnenkit, hogy nem kívánja senki előtt sem becsapni az ajtót.

Azt nem tudom, hogy a béke megvalósítható-e közte és Andrea Agnelli között. Aleksander Čeferin nagyon csalódott volt. Mindazonáltal azt is el kell mondani, hogy a Szuperligát 12 klub hozta létre, nem pedig Andrea Agnelli egymagában.

Nem, nem beszéltem Andrea Agnellivel, de én döntöttem így. Ez nem megfelelő pillanat arra, hogy felhívjam. Nem fontos azonnal beszélni. Hagyjuk, hogy lecsituljanak az események. Aztán majd meg fogom érteni, hogy milyen okok vezették oda Andreát, hoy így viselkedjen, és párbeszéddel mindannyian kijutunk ebből a helyzetből. Semmit sem zárok ki.” - zárta nyilatkozatát kissé sejtelmesen a szezon végén a Bayern Münchentől távozó szakember. 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7616509594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steven.h 2021.04.22. 14:25:34

Egyéb híreink: Az ég kék, a fű zöld.

Nem is vártam mást, kivel is értene a Bayern elnöke, aki jóban van az UEFA-val. Már csak a teljesen pártatlan PSG elnök nyilatkozatát várom, az ő szavukra lehet adni ebben a témában.

Shyr Kahn 2021.04.22. 14:43:01

Tehat a Bayern elnoke nagy puszipajtasa Cefresnek... tehat nem is varhatunk mas szavakat tole. Foljebbnyalja magat az UEFA rendszereben es a klubok legfobb feje lesz. Akarhogy is folytatodik az SL-ert zajlo harc, ha meginditjak az SL-t, remelem figyelembe veszik majd Rumennige mostani nyilatkozatait es allasfoglalasat. Ahogyan az angol klubok koponyegforgatasat is. A Bayern-t nem szabad meghivni semmilyen uj ligaba. Csokolgassak csak Ceferin feneket.

venember83 2021.04.22. 14:59:46

@steven.h: ahhoz nagyon érdekeset kell nyilatkoznia a PSG vezetőjének, mert nekem sok gyomrom nincs hozzá, s szerintem Apuleiusnak sem nagyon. Ezt a cikket is amiatt tettem be, hogy legyen ellenpólusa a ceferines elmebajnak. Mert nekem pl. sokkal jobban tetszik ez a párbeszédalapú megoldás, s a megoldás megtalálásához félre kell tenni a személyes ellentéteket. Mindenkinek.

steven.h 2021.04.22. 15:07:19

@venember83: Nyilván én sem szeretném a blogon látni azt a nyilatkozatot.

Az, hogy ez egy eggyel korrektebb nyilatkozat, még sajnos ugyanúgy elfogult az UEFA felé, és mást nem is várhattunk Rummennige-től. Azt meg nyilván ő nem tehette meg, hogy úgy nyilatkozik mint Ceferin, az a csávó egy igazi sz@r alak, röviden és tömören.

Andras74 2021.04.22. 15:07:43

@venember83: hálául az angoloknak, több EB meccs lesz a Wembleyben.

Amiért visszaléptek, többet érdemelnek, mint azok, akik ki sem léptek. Ez így igazságos. Vagy nem.

Haraszti Gyula 2021.04.22. 15:23:58

Azt gondolom Agnellinek le kell mondani, így ő egyedül elviszi a balhét, de ha ezt nem teszi meg, akkor az egész Juventuson csattani fog az ostor! Valószínűleg a Realt nem büntetik, ők mindig mindent megúsznak, a Juvén szeretik leverni a port, most sem lesz ez másként!

Juventino86 2021.04.22. 15:28:27

@Haraszti Gyula: Pontosan. Mindenképpen le kellene mondani, különben a klubot veszélyezteti.

steven.h 2021.04.22. 15:29:05

@Haraszti Gyula: Szerintem ebben nincs igazad. A Juventus már mint klub szakadárnak van titulálva, semmit nem változtat rajta Agnelli szerepe.

Pluszban nem kellene meghunyászkodnunk, főleg azért amit más cikknél is leírtam:
- Jogilag nem tehetnek a klub ellen semmit, az hogy most megint a tiltással fenyegetnek, az nem csak a Juventust érinti, hanem a visszalépő klubokat is
- Az olasz ligában az utóbbi két évben alapból mindenki arra törekszik, hogy a Juventust letaszítsa a trónról, az más kérdés, hogy mi is hozzásegítettük őket
- BL-ben sose voltunk favoritnak kezelve, sose mi jöttünk ki jól a bíráskodásból

Haraszti Gyula 2021.04.22. 15:55:24

@steven.h: Van ebben is igazság, de én féltem szeretett csapatomat, elég volt átélni a calciopolit, ha Agnelli lemondásán múlik, hogy minket ne basztassanak, akkor Agnellinek le kell mondani a klubbért! Igaz, ha lemond, abban meg az a kockázat, hogy kapunk egy újabb Cobolli Giglit! Isten óvjon minket tőle!

steven.h 2021.04.22. 16:00:59

@Haraszti Gyula: Az Exornak semmi érdeke nincs abban, hogy a Juventus érdekeit nézzék. Szerintem egyelőre csak rosszul jöhetünk ki egy új elnök megválasztásával, ha a jelenlegi névsort nézzük.

Semmin nem fog változtatni, hogy lemond Agnelli vagy sem és eléggé elkeserít, hogy minden cikknél mindenki Agnelli lemondását követeli, mintha egy személyben ő lenne a Szuperliga. Van Real Madridos ismerősöm, eszébe se jutott, hogy Perez mondjon le, pedig ha valaki főkolompos az mondjuk az ESL elnöke lenne.

Azt meg ne gondoljuk már, hogy egy olyan ítélet meg tudja állni a helyét, hogy a Juventust mindenhonnan eltiltják, a többi csapatot meg nem. Ennyire nem ostobák az UEFA-nál sem, hogy ebbe belemenjenek, főleg úgy hogy most tetszeleghetnek az erkölcsi magaslatokban.

Haraszti Gyula 2021.04.22. 16:15:09

@steven.h: Legyen igazad. Nehéz innen megmondani mi lenne a helyes döntés, én sem szeretném, hogy Agnelli távozzon, mivel miatta tudtunk újra Európa legjobb csapatai közzé kerülni, ő azért látszik, hogy tenni akar a Juve fejlődéséért. Méglátjuk, hogy alakul, abban is reménykedek, hogy talán ez a kezdeményezés, ha nem is valósult meg, de megmozdul végre valami a foci világában, hiszen a 2000-es évektől kezdődően kezdi elveszni a varázsát, a legnagyobb kártevők talán pont a nem európai aranyat kulázó befektetők és persze a nekik mindent megengedő korrupt UEFA, Fifa kettőse!

Pavel1988 2021.04.22. 16:16:30

Most olyan érzésem van, mint amikor az öcsém próbált zsarnokoskodni velem gyerekkoromban, addig ameddig kapott pár pofont. Jött édesanyánk akinek mindenki kiabálta a maga sérelmeit és a a végén le kellett ülnünk bocsánatot kérni a másiktól.
Nekünk az volt a mentségünk, hogy 10 évesek sem voltunk.

Andras74 2021.04.22. 16:33:40

@steven.h: Agnelli egyébként tulajdonos is. Szóval, a lemondásnak végképp nem lenne értelme.

Értem én, h mindkét oldal a profitért harcol, de csak jobban érzem magam, ha az általam megtermelt hasznot nem más osztja el.

Apuleius 2021.04.22. 16:50:39

@Andras74: "Agnelli egyébként tulajdonos is. Szóval, a lemondásnak végképp nem lenne értelme."

Ez így igaz, de Agnelli lemondása, leváltása a klub részéről inkább egy gesztus volna az UEFA felé. Más kérdés, hogy én sem gondolom, hogy ilyen gesztust kellene gyakorolni. A nyilatkozatokból (nem csak Ceferinéből) ugyanakkor az jön le, hogy Agnelli valamit nagyon elrontott a kommunikáció során, s bárhogyan is alakul ez az egész, szarul, arcvesztés mellett jöhet csak ki az ügyből.

dferi90 2021.04.22. 17:32:49

@steven.h: az UEFA nem kizárni fog meg szankciókat kiszabni.ha bármi megbeszélés lesz sajnos nem lesz a Juventus mondandója fontos

Wizzurah 2021.04.22. 17:51:40

Megy a nyalás ezerrel, szerintem ez már felment köldökig is.

steven.h 2021.04.22. 17:55:21

@dferi90: Eddig sem volt fontos, ne áltassuk magunkat. Ha fontos lett volna, nem itt tartana most a futball, mert Agnelli egyébként egy innovatív ember, biztos voltak egyéb ötletei is, de gyanítom süket fülek.

dferi90 2021.04.22. 18:00:35

@steven.h: nyilvan.arra gondoltam,hogy totál lefossa mit mond Agnelli

spaolo1981 2021.04.22. 20:16:35

Nagyon ki lett ránk hegyezve ez az egész, mintha csak a Juventus lett volna benne a Szuperligában. Mi van a másik 11 klubelnökkel? Patkány Ceferin már következményekről fenyegetőzött. De hogy lehet megbüntetni azért, ami be sem következett? Seggnyaló, sóher Rummenigge meg kivárásra játszott. Ha bejött volna a Szuperliga, azonnal jelentkeztek volna, most meg játszák a jóságos békéltető szerepét. Sok minden kiderült most, kinek van gerince és kinek nincs.

MdewC 2021.04.23. 14:01:02

Profi ez a német pali.

Nem véletlenül tart ott a bayern is ahol.

steven.h 2021.04.23. 15:28:24

@spaolo1981: Mert Ceferin személyes ügyet csinált ebből, és Agnellit tette meg főkolomposnak, holott ez egyáltalán nem igaz, csak mivel vele jóban voltak ezt személyes megbántásnak vette, holott nem hiszem el, hogy nem tudott róla, hogy Agnellinek mi a véleménye, meg mondjuk ha hallgatott volna rá, ha már ennyire jóban vannak, akkor jöhettek volna a reformok az UEFA részéről is, de neki fontosabb volt, hogy minden maradjon a régiben és az UEFA tudja lenyúlni a pénzt.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1668) bajnokság (2526) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (76) EB (34) edző (639) elemzés (40) előzetes (599) Európa Liga (109) felkészülés (71) hírek (1380) játékosokról (7798) juventus u23 (14) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (1900) meccsek (3036) mercato (3220) nyilatkozat (5962) Olasz Kupa (223) összefoglaló (258) pletyka (3238) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (50) válogatott (128) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (178) video (47) Címkefelhő
süti beállítások módosítása