Agnelli és Čeferin közös közleményre készültek a Szuperliga bejelentése előtt

agnelli_andrea_kezfogas_ceferinnel.jpgA The New York Times részletekkel számolt be a kommunikációról, ami a Szuperliga megalakulásának hivatalos bejelentését megelőzően a Juventus elnöke, Andrea Agnelli, valamint az UEFA elnöke, Aleksander Čeferin között zajlott, s amelynek következményeként a két fél között végérvényesen elhidegülni látszik a viszony.

A 12 résztvevő klub vasárnap késő este tett hivatalos bejelentést a Szuperliga létrehozásáról, s a New York Times szerint sokáig sikerült teljes titokban tartani a terveket. A hírforrás szerint Agnelli részt vett az UEFA legrangosabb kupasorozatának, a Bajnokok Ligájának megreformálásában, s az újítások bejelentését április 19-re, hétfőre tűzték ki.

Közben azonban pletykák kezdtek terjedni arról, hogy a kulisszák mögött készülődik valami, s az ügy akkor robbant, mikor az FC Barcelona új elnöke, Joan Laporta kikotyogta a terveket a La Liga vezetőjének, Javier Tebasnak. 

A The New York Times szerint Čeferin tudta, hogy lépéskényszerbe került, s azonnal kezdenie kell valamit az erősödő pletykákkal, ezért ljubljanai otthonánál autóba szállt, s elindult svájci irodája felé. A beszámoló szerint út közben próbálta elérni Agnellit, de nem járt sikerrel, mert a Juventus elnöke nem vette fel a telefont. Čeferin ekkor úgy döntött, hogy a Juventus vezetőjének feleségén keresztül hagy üzenetet, melyben visszahívást kért.

Félúton járt, mikor Agnelli visszahívta, s biztosította arról, hogy minden rendben van, azonban az UEFA elnökét nem sikerült megnyugtatnia, ezért Čeferin javaslatára abban állapodtak meg, hogy közös közleményt adnak ki, melyben nyugvópontra helyezik az ügyet.

Agnelli beleegyezését adta, ezért Čeferin még autóban ülve megfogalmazta a közlemény vázlatát, majd átküldte Agnellinek, aki viszont időt kért a módosított változat visszaküldéséhez. Teltek az órák, s a felek több alkalommal is beszéltek, végül a Juventus elnöke további harminc percet kért, majd kikapcsolta a telefonját, s elérhetetlenné vált.

Mindeközben Agnelli természetesen huzamosabb ideje részese volt a Szuperliga felépítésének, s végül vasárnap este egyszerre megjelent a bejelentés a 12 alapító klub honlapján.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8116509828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyr Kahn 2021.04.22. 19:16:06

Micsoda regeny... nem gondoljuk komolyan, hogy nem reszrehajlo ezeknek az esemenyeknek a leirasa. Mintha Cefres mellett egy kameras ult volna, olyan reszletes a leiras. Erdekes ez.

Type-R 2021.04.22. 20:28:45

Vajon miről szólt volna közlemény? :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1668) bajnokság (2526) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (76) EB (34) edző (639) elemzés (40) előzetes (599) Európa Liga (109) felkészülés (71) hírek (1380) játékosokról (7798) juventus u23 (14) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (1900) meccsek (3036) mercato (3220) nyilatkozat (5962) Olasz Kupa (223) összefoglaló (258) pletyka (3238) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (50) válogatott (128) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (178) video (47) Címkefelhő
süti beállítások módosítása