A FIFA elítéli a Szuperligát, de tárgyalni kíván

fifa_felirat.jpgAz este 12 alapító klub tette le a voksát a Szuperliga mellett, így a Milan, az Arsenal, az Atlético Madrid, a Chelsea, a Barcelona, az Inter, a Juventus, a Liverpool, a Manchester City, a Manchester United, a Real Madrid és a Tottenham Hotspur, és miközben az UEFA fenyegetéssel reagált a Szuperliga ötletlére, a FIFA a hivatalos közleménye szerint elitéli ugyan a zárt európai szakadár ligát, azonban egyeztetni kíván az ügyben az érintett felekkel.

„Számos média megkeresése nyomán és a többször hangoztatott alapelvei mentén a FIFA egyértelműen állást kíván foglalni a futball világán belüli szolidaritás és egy méltányos újraelosztási modell mellett, amely segíthet a futball sportként való fejlődésében, különösen globális szinten, hiszen a globális futball előmozdítása a FIFA elsődleges feladata.” - olvasható a FIFA nyilatkozata.

„Nézőpontunk szerint, és alapszabályainknak megfelelően, bármilyen futballkiírásnak, legyen az országos, regionális vagy globális, mindig tükröznie kell a szolidaritás, az inkluzivitás, az integritás és a méltányos pénzügyi újraelosztás eszmeiségét. Továbbá a futball irányító szerveinek kötelezően törvényes, sportügyi és diplomáciai eszközökkel kell élnie ezen értékek megőrzése érdekében. Erre alapozva a FIFA nem tehet mást, minthogy nemtetszését fejezi ki egy zárt, európai szakadár liga indítása tekintetében, amelyet a felek a nemzetközi futballszerkezeteken kívül szerveznek, és amely nem tiszteli a fenti alapelveket.

A FIFA mindig az egységesség mellett állt ki a futball világában, ezért arra kéri a heves kommunikációban érintett összes felet, hogy nyugodt, konstruktív és kiegyensúlyozott párbeszédet folytasson a sport javára, illetve a szolidaritás és a fair play jegyében. A FIFA természetesen minden szükséges lépést megtesz annak biztosítására, hogy hozzájáruljon a futball általános érdekeit segítő harmonizált jövő kialakításához.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3616505662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilio79 2021.04.19. 06:43:58

Azon gondolkozom, hogy milyen "fegyvere" lehet a világ- és euiszervezetnek, de sima kizárás a BL és Uefa kupákból, visszasorolja a profi klubot, amatőrré és annak játékosai nem vehetnek részt hazájuk válogatottjában stb. Ilyenek jutottak eszembe.
Ha ezeket meglépi/meg tudja lépni a szövetség, akkor ez a 12 klub elég nagy bajban lehet 2-3 év múlva a minőséget tekintve...
A franciák és a németek nincsenek benne, ez számomra azt jelenti, hogy ez a 12 csapat elindult a lejtő felé, ha nem lesz megegyezés valamilyen formában.

Il Principino 2021.04.19. 07:40:13

Számomra az a fura,hogy a francia és német klubbok nem csatlakoztak..
Vagy csak kivárnak..

venember83 2021.04.19. 07:49:52

@Il Principino: A Lipcse elvileg már jelezte a részvételi szándékát, csak nem kapott meghívót. A Bayern és a Porto pedig jelzett, hogy őket is érdekli ez a sorozat, de még nem szolgáltak hivatalos válasszal.

GodPiero 2021.04.19. 07:51:13

Arsenal, Tottenham mint elitklub???

Jobban örültem volna, ha a németek - Bayern - is képviseli magát....

MdewC 2021.04.19. 08:10:14

@venember83: @GodPiero: bízom én is a Bayern csatlakozásában és szerintem csak idő kérdése.

Juventino86 2021.04.19. 08:14:43

Ennek az egésznek most a klubokon kívül elsősorban a szurkolók lehetnek a vesztesei. Persze más a helyzet, ha meg tudnak állapodni. Nyilván a nemzeti szövetségek nem fogják tökön rúgni magukat azzal, hogy a legnagyobb csapatokat kizárják. Az UEFA is teljesen korrupt, ez is nyilvánvaló. Ugyanakkor ezzel a Szuperligával számomra elveszne az egész nemzetközi foci varázsa. Persze lehet, hogy csak azért érzem így, mert tartok az új dolgoktól és ki nem állhatom a változást. Most hatalmas bizonytalanság lesz, ami elég erősen beleszólhat a nyári átigazolásokba, de akár még a maradék bajnoki meccseinkbe is. Kár ezért az egészért.

Juventino86 2021.04.19. 08:17:39

Annyi még, hogy ha a Szuperliga "csak" a BL-t váltaná fel, azt még el tudnám fogadni. De ez az egész most akkora káoszt idézett elő, ami szétbarmolhatja azt a sportágat, amely hetente jelent szórakozást emberek milliárdjainak. Nagyon remélem, hogy a nemzeti ligák vezetői nem olyan hülyék, hogy kizárják a legjobb csapataikat. Az nekik sem lenne előnyös.

venember83 2021.04.19. 08:22:09

@GodPiero: ők azért csatlakozhatnának, mert BL-be nemigen kerülhetnek az UEFA feltételei szerint, hiszen a Premier League is csak 4 csapatot adhat a BL számára.

Andras74 2021.04.19. 08:59:45

@Juventino86: saját pénzüket viszik a vásárra. Ezek nem hülye emberek. Hidd el, h mindent lemodelleztek, és pontosan tudják, meddig mennek el az alkuban.

De az azért nem járja, h a kockázat a kluboké, a haszon meg az UEFA-é.....

20 csapat azt jelenti (annyi biztos lesz), h cca 500 játékost fog érinteni. És nem a "maradékot", hanem pont azt az 500-at, akik miatt leülsz meccset nézni.

MdewC 2021.04.19. 09:00:08

@Juventino86: a szurkolók ennek csak nyertesei lehetnek úgy gondolom. Ha több pénz marad a kedvenceknél, több sansz marad arra, hogy sztárokat nézhetsz a tv-ben, nem pedig a szeretett csapatod lejtmenetét.

Azon kívül, hogy más lesz a lebonyolítás, semmi nem változna, csak más zsebekbe megy a lóvé.

A BL már am is komolytalan egy ideje az uefa bíráskodása miatt, plusz még a nagy lóvét is leveszik.

Andras74 2021.04.19. 09:02:27

@Attilio79: sem a PSG-nek (katari foci VB után), sem a németeknek nem lesz más választása, szerintem.

Amint kitisztul a kép, túljelentkezés lesz.

Az MLS is megél vhogy.....

Garsza 2021.04.19. 09:20:07

Az a baj ezzel hogy ha ez beindul, még nagyobb lesz a szakadék a top klubok és a többiek közt anyagi fronton.
Mondjuk azzal soha nem voltam teljesen tisztában, hogy például az UEFA milyen arányban részesedik a bevételekből a klubbokval szemben. Az sem túl szép.

Juventino86 2021.04.19. 09:20:34

@Andras74: @MdewC: Amit írtok, azzal én is egyet tudok érteni. Természetesen bőven van ráció a Szuperligában is, és világos, hogy az UEFA egy korrupt szervezet, akik lehúzzák a lóvé döntő részét. Én csak attól tartok, hogy mi lesz addig, amíg ez nem rendeződik? Addig teljes lesz a bizonytalanság, és ennek lesznek a szurkolók a vesztesei, mert nem tudják, hogy mi lesz.

Attilio79 2021.04.19. 09:23:34

@Andras74: Ez igaz, viszont az más földrész és nem fenyegeti a hivatalos szövetség őket.
Ki fog ezekhez a csapatokhoz igazolni, ha esetleg nem mehet EBre VBre?
Lehet, hogy előreszaladtam, de véleményem szerint ezt nem fogja annyiban hagyni a szövetség.

GodPiero 2021.04.19. 09:38:09

@Attilio79: A játékosok a klubcsapattól kapnak euró milliókat nem a válogatottól...
Lehet választani:

A: Játszom a klubcsapatomban euró milliókért, de nem mehetek az Eb/Vb-re

B: Játszom a Fiorentinában 500.000 euróért, nem nyerek semmi trófeaát, de mehetek 4 évente az Eb-re...

GodPiero 2021.04.19. 09:58:55

Amúgy szerintem nem véltlen az időzítés....
Az idei Eb szerintem a kutyát nem érdekli ilyen helyzetben....
Az egésznek semmi feelingje nem lesz....

Másrészről nekünk tök mindegy, hogy milyen szankciók lesznek...
Van egy vitrinnyi bajnoki címünk, Bl-t meg úgysem nyernénk...

molnart3 2021.04.19. 10:31:51

Remélem nem valósul meg a Szuperliga! Ez jó nagy kitolás lenne az összes többi kisebb csapattal. Szerintem mindenkppen az UEFA/FIFA nevű bűnszervezetekkel kellene megegyezésre jutni valahogy, hogy mindenkinek jó legyen.
Szuperliga: nem lehet kiesni, jöhetnek a nézőcsalogató 8-8 -as bundameccsek :-)
A neves játékvezetők is átállnak majd vagy a Szuperliga meccseket levezeti Gyuszi bá' a megyei II-ből?

spaolo1981 2021.04.19. 11:15:01

@molnart3: A kiscsapatokkal már régóta kiszúrt az UEFA. Sztem az a képmutatás, ahogy az UEFA most viselkedik, gyomorforgató. Valamiért nagyon berághattak rájuk a topklubok, és nem hiszem, h azért, mert a BL pénzek nagy részét magának tartja meg Ceferin bandája. A BL eddig is a top klubokat szolgálta, nagy lóvét akasztottak le. Valami más lehet a háttérben.

m.martin91 2021.04.19. 11:43:14

Minden csapatnak ki kellene lépnie a saját bajnokságából, és csak ebben a sorozatban indulnia, így hétről-hétre a legnagyobb meccseket lehetne játszani. Ez a jövő. Más kérdés, hogy ez a jelenlegi, hulladék, Pirlós Juventus az utolsók között kullogna, de ez nem lesz mindig így. FORRADALOM.

venember83 2021.04.19. 11:53:32

@m.martin91: ej, úgy érzem, egyre nehezebb lesz kiigazodni a hozzászólásaidon. Én már nem tudom így a Szuperliga kapcsán, hogy komolyan gondolod, vagy csak ennyire túltolod az iróniát, vagyis inkább szarkazmust.

m.martin91 2021.04.19. 12:01:35

@venember83: Teljesen komolyan gondolom. Viccen kívül. Teljes mértékben a Szuperliga mellett vagyok, de még reformálni kell azon is. Számomra ez az egész sportág már halott, értelmetlen f@szság, de ha már lúd, legyen kövér. Legyen értelme annak, amit csinálunk. Ne a Cagliari ellen játszunk, hanem a Bayern München ellen. A Real Madrid ne a Getafe ellen játsszon, hanem ellenünk. A Manchester United ne a Burnley-vel játsszon, hanem a Barcelonával. Ennek van értelme. Egy komolyabban vehető, igazságosabb sorozatban, amit nem úgy nyersz meg, hogy a 16 között a német negyedikkel, a 8 között a francia harmadikkal játszol, aztán elvergődsz a döntőig. Ennek nincs értelme. Ez hazugság. És ez a legrosszabb. Legyen igazság, vagy legalábbis legyünk közelebb az igazsághoz. Ennek volna a kicsúcsosodása a saját bajnokságok elhagyása. Onnantól nincs magyarázkodás, nincs sorsolásra való hivatkozás. A végén tényleg a legjobbak fognak játszani egymással.

GodPiero 2021.04.19. 12:03:34

@spaolo1981: A probléma akkor kezdődött, amikor a 16 csapatos Bl-t felhigították 32-re...

szabo2323 2021.04.19. 12:13:07

Azért lépték meg ezek a klubbok mert szinte mindegyik anyagi nehézségekel küzd! Az UEFA meg szart rá, hogy mi van velük! A Tv s közvetítés a reklám díjak stb mind az alapítók között megy majd szét! Valószínűleg azért lesz 20 csapatos ha minden honnan kizárás lesz akkor is életbe tudnak maradni mint saját liga! Szerintem jól tették undorító volt az egész UEFA! Gondoljatok bele, hogy egy Bl győztes kapott 100-130 misit most meg 450 minden szezonban!

alexGicamo 2021.04.19. 12:13:10

Szakadár liga ... Ez tetszik ! :-D

GodPiero 2021.04.19. 12:13:28

A legnormálisabb megoldás - szerintem - az lenne ha visszaállítanák a Bl-t 16 csapatosra.
1 címvédő, a 3 Top bajnokságból - Olasz, Spanyol, Angol - 2-2- csapat, a Francia, Német, Portugál bajnokság bajnokaival. Ez összesen 10 hely. A maradák 6 helyért mehetne a küzdelem.

Az El-t leszűkíteni 24 csapatosra és több pénzt belepumpálni...

molnart3 2021.04.19. 12:15:32

@m.martin91: A legjobbak fognak játszani egymással?? Inkább azok akiket meghívnak. Önámítás! Így elmondhatjuk hogy mindig a 15 -20 legjobb között vagyunk. :-) Később lehet ezt még tovább is szűkíteni mondjuk 8-ra és akkor mindig 8 között fogunk végezni!
Viszont mivel Agnelli az egyik értelmi szerzője a ligának, nekünk kijár egy állndó dobogós hely! :-)
Az a kurva pénz mindenkinek elveszi az eszét!

Juventino86 2021.04.19. 12:16:19

@GodPiero: Ez lenne szerintem is a lehető legjobb megoldás.

m.martin91 2021.04.19. 12:29:42

@molnart3: Mindenkit meghívnak, aki számít, mindenki benne lesz ebben. Egyáltalán nem önámítás. Ami pedig minket illet, a bundás BL legjobb 16 csapata között voltunk, ahol a Porto vert ki minket. Tehát ezek szerint benne vagyunk Európa legjobb 16 csapatában. Baromság. Úgyhogy nyugodtan elmondhatjuk majd a Szuperligában, hogy benne vagyunk Európa legjobb 15-20 csapata között, mert a BL-ben is ugyanez volt a helyzet, holott ez nem igaz.

molnart3 2021.04.19. 12:44:12

Viszont a BL-ben pl egy Atalanta akár tovább versenyben lehetett mint mi, ebbe a rendszerbe meg gondolom esélye sem lesz bekerülni, hiába előttünk fognak végezni...

Andras74 2021.04.19. 13:39:55

@Attilio79: hát, lehet vagizni az EB-n, de pénzt keresni a Szuperligában tud. Majd az érintett eldönti, mit szeretne.

NagyonJuve 2021.04.19. 14:17:34

@GodPiero: pontosan. Amúgy meg az nba sztárok sem hőzöngenek ha nem mehetnek a világbajnokságra. Fifa is pont ettől fél ha nem lesznek a legjobb játékosok a vb n a presztizs is jócskán esik.

Attilio79 2021.04.19. 14:19:03

@Andras74: Ha amatőr státuszban tudják csak foglalkoztatni a klub a játékost, mert nem lesz licence, akkor az adózása is meg fog változni (pl. CR), kíváncsi leszek, hogy meg fogja-e érni az adott játékosnak...
Sok a kérdés, van tisztázandó probléma...

Andras74 2021.04.19. 15:09:36

@Attilio79: biztos lesz olyan ország, amelyikben megoldható. Majd olyanban lesz a Szuperliga klubok székhelye.

Attilio79 2021.04.19. 16:38:43

@Andras74: Ja, ezért építettünk ennyi stadiont! :D

venember83 2021.04.19. 18:44:24

Kéretik az aktuálpolitikát mellőzni. Óvintézkedésként. Nem kívánok hsz-eket törölgetni az oldalak összecsapása miatt.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása