Rabiot és Ramsey ideje lejárt a Juventusnál

ramsey_aaron_hatulnezet.jpgA La Repubblica értesülései szerint a Juventus vezetőségének türelme elfogyott Aaron Ramsey és Adrien Rabiot teljesítményével szemben, s ezért úgy döntött, hogy a nyári átigazolási időszak során értékesíti mindkét játékost.

A napilap úgy tudja, hogy a két középpályás nem illeszkedik bele a csapat jövőjével kapcsolatos tervekbe, mivel nem sikerült meggyőző teljesítményt nyújtaniuk azóta, hogy csatlakoztak a torinói klubhoz.

Mindketten ingyen igazolható játékosként érkeztek 2019 nyarán, s Ramsey az Arsenal, míg Rabiot a Paris Saint-Germain csapatát hagyta hátra a Juventus kedvéért. Azóta a francia 75 mérkőzésen, a walesi 63 alkalommal ölthette magára a zebracsíkos mezt.

A két középpályás egyaránt 2023-ig érvényes szerződést írt alá Torinóban, azonban a hírforrás állítása szerint egyikük sem győzte meg a klub vezetését, amely nyáron meg kíván válni tőlük.

A La Repubblica szerint Az Öreg Hölgynél bíznak abban, hogy sikerül megszerezniük Hakan Çalhanoğlut, akinek a szerződése nyáron lejár az AC Milannál. A másik név a Juventus listáján Manuel Locatellié, akit a torinóiak huzamosabb ideje szeretnének a soraikban tudni.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5716501004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GGábr81 2021.04.14. 12:52:35

Persze. A kutya nem fog ekkora fizut adni a szakácsnak. Maximum kompenzációval szabadulunk tőle. De nem tanulunk a hibából, már megint az ingyen igazolható Hakan C a célpont, gondolom giga fizu+aláírásért.
Hülye az a játékos aki hosszabbít, ingyen igazólhatóként szakíthat hatalmasat. Szvsz Dybcsi is ezt fogja megjátszani.
Itt nem eladni fogunk nyáron, hanem azért fogunk fizetni, hogy elmenjenek innen játékosok. Ahogyan ezt tettük Pocak esetében, vagy Sári bácsi is nem vállal addig új állást míg mi perkálunk neki, Maxi sem kapkod.

Magyar Közöny 2021.04.14. 13:20:15

A komplett középpálya mehetne isten hírével. Mindenki cr-t ekézi, miközben nincs egy épkézláb kp. Ráadásul a holland mellé is kéne 1 normális hátvéd.

venember83 2021.04.14. 14:23:21

"értékesíti mindkét játékost"

Szép kihívás, bár a franciát talán el lehet majd adni szemmel látható összegért, igaz, sokan nem fognak sorba állni érte a fizetése miatt. Ramsey meg valószínűleg folytatja a torinói kalandját érdeklődők híján. Szerencsére rendkívül körültekintően jártak el a vezetők, és nem kötöttek vele hosszú távú szerződést.

Juventino86 2021.04.14. 14:24:48

Egy olyan játékos sincs a középpályásaink közül, akit megtartanék. Ramsey katasztrófa, egyáltalán nem illik az olasz futballba. Mehet bármikor, csak nem tudom, hogy ki venné meg. :( Rabiot más egy kicsit. Neki voltak jó meccsei is, de alapvetően még mindig elég gyenge. A mostani középpályánkra még Locatelli és Calhanoglu is bőven erősítést jelentenének, ez a durva.

Rocky80 2021.04.14. 14:45:06

@Juventino86: szerintem azért erre a véleményedre erősen rásegít a tény, hogy nincs összerakva a középpályánk sem és sokszor nem is a posztjukon játszanak a játékosok.

Lásd: McK szélen, Benta a védelem előtt, stb. stb.

2021.04.14. 14:46:25

@Magyar Közöny: Mert ez annyira magától értetődő. :) Mindenki tudja, hogy gyakorlatilag nincs középpályánk. Ha lenne egy minőségi kp-nk, biztos vagyok bennem hogy most sokkal jobban állnánk. Fiatalítani is okosan kell.

Tomy81 2021.04.14. 14:46:33

@Juventino86: Hát nem is tudom.. :(
Tegyük a szívünkre a kezünket, ha nem tudnánk Ramsey-ről, és Rabiot-ról hogy mit nyújtottak a Juvéban, és most kéne a 4 játékosból választani kettőt én sajnos őket választanám..
Locatelli-ben lehet hosszabb távon fantázia.Komolyabb nevekben kellene gondolkozni.

szauerb 2021.04.14. 14:58:33

Rabiot még eladható (persze nyomott áron a fizetése miatt), de Ramsey ingyen fog menni (ha sikerül ezt elérni)ez szinte biztos. Ki fizetne érte?
Calhanoglu és Locatelli elférne nálunk de rajtuk kívül még mindenképpen kellene egy klasszis kp.
Valahogy idén nem várom a mercatot mert szvsz sok jóra nem számíthatunk.

Juventino86 2021.04.14. 14:58:40

@Rocky80: Így van, ebben is van igazság.
@Tomy81: Szerintem is kellenek komolyabb nevek. Pogba lenne az ideális megoldás, de számomra már Aouar is komolyabb név. Szóval őt szívesen látnám a csapatban.

MdewC 2021.04.14. 15:16:36

Bárcsak mind a kettőt eltudnánk adni.

Leram7 2021.04.14. 15:42:07

Ramseynak szerintem is mennie kell. Látszott rajta, hogy tud focizni, de 1 meccsen játszik 60 percet, majd 3 meccsre kidől.

Rabiot már más kérdés. Szerintem ő sokszor jól játszik, jól szerel, de az előrefelé játékban kéne javulnia. Én őt megtartanám, mert amennyiért eladjuk nem fogunk kapni iylen színvonalú játékost.

László Jakus 2021.04.14. 16:44:35

Ramsey eleve sérülékeny volt mindig és sérülten is jött. Nem kellett volna leigazolni akkor már tele voltunk sokat sérült játékosokkal. Rabiot szerintem a kp egyik legbiztosabb pontja ha ő játszik kevesebb gólt kapunk nem add el lebdakat és sokat robotol. Artúr inkább adnám el mert körülményes lassú semmi szerelés és többször volt sérült mint Rabiot és Benta együttvéve. Lokatteli semmivel sem jobb mint ami most van a török sem a legjobb de az idei szezonban jobb mint Ramsey és Artúr. Ha már kp akkor fiatalok és Aurora. Pogba drága és magas a bér igény és ő sem kreatív kp irányító.
Volt régebben egy cikk kire lehetne elcserelni CR t és a sporting Lisabon kp merült fel aki sokkal vonzóbb megoldás mint a török és Lokatteli.

Lanzafame 2021.04.14. 17:21:01

Nálam így nézne ki a középpályások névsora jövőre:
Locatelli, McKennie, Arthur, Rabiot, Fagioli (?)

Akinek mennie kell:
Bentancur, Ramsey

Ha Ronaldo távozna, beleférne egy nagyobb nevű, támadóbb középpályás is: Aouar vagy Pogba.

Leram7 2021.04.14. 19:23:50

@Lanzafame: Kb majdnem mindegy a csapatnak, hogy Locatelli vagy Bentacur játszik. A középpálya, akiket írtál pont azért rossz, mert teljesen a mostanihoz hasonló. Nincs támadó ember.

Arthur támadásban 0, Rabiot kevés, Bentancur nulla, McKennie meglepően jó a kapu előtt, de ő nem az az "eszes" támadó kp. De Breuyne, Pogba féle játékos kéne, aki védekezik, de a kapu előtt is meccseket dönt el és távolról is jól lő.

Mikor volt utoljára szép távoli gólunk középpályáról? Talán Danilo lőtt egy bombát.

Anno ezért értékeltem nagyra pl Lampardot, mert őrületes mit dolgozott és mellette szórta a gólokat és a gólpasszokat. Jelenleg nem is nagyon van "klasszikus 8-as" olaszországban.

Shyr Kahn 2021.04.14. 20:18:52

Ha mar belfoldi igazolas, akkor Sergej MS tunik a legjobb alternativanak a kozeppalyara jatekero tekinteteben (Calha, Locatelli csak utana kovetkezik a sorban). Anyagilag persze O az utolso Lotito mohosaga miatt, de valamit valamiert. Ha sikerul megszabadulni Rabiot-tol es Ramsey-tol, akkor Sergej utan Locatelli-vel lehetne meg probalkozni, de Calha nem tunik megfelelo szintnek.

MdewC 2021.04.14. 20:38:27

@Shyr Kahn: nem bánnám ha jönne egy olyan ember is a kp-ra, aki támadni is tud, lásd Aouar.

De SMS is hibrid, mert tud támadni és védekezni is.

alexGicamo 2021.04.14. 21:13:47

@Leram7: Én is iszonyúan hiányolom a jó távoli kapura lövéseket ! Azzal meg lehetne lepni az ellenfelet és összezavarni a védelmüket, szerintem . De én csak egy mezei szurkoló vagyok ... :-b

The king of alibis 2021.04.14. 22:22:41

Egyiket sem kellett volna leigazolni
Porcelánlábú brit s Khedira féle alibista csigazabáló

Lanzafame 2021.04.15. 09:57:59

@Leram7: van egy nagyon fontos különbség Benta és Locatelli között: előbbi egy agyatlan tuskó, aki egyszerűen buta a legmagasabb szinthez. Életveszély a védelem előtt játszatni, sem passzolni, sem támadni, sem védekezni nem tud megfelelően.

Locatellit én egy Deschamps-szerű játékosnak látom, az edző meghosszabbított keze a pályán, stabilitást lenne képes adni a csapatnak hosszú évekre. Ha rá, köré építenénk a középpályát, McK, Arthur és Rabiot is képes lenne többet kihozni magából.

Persze jó lenne Aouar vagy Pogba, de fent én egy low budget megoldást vázoltam fel. Ha Ronaldo megy, jöjjön egy a franciák közül is.

Wizzurah 2021.04.15. 19:11:46

Azt sejtettem, hogy Ramsey nem lesz jó, de Rabiotban nagyot csalódtam, hogy csak nagyon rövid ideig képes megmutatni, mit is tud valójában. Félek hogy eladjuk viszonylag áron alul és máshol meg úgy berobban, hogy ja... Nagyon nagy potenciált látok benne még mindig, de sajnos tényleg nem itt fogja ezt bebizonyítani.

Novice_71 2021.04.15. 23:26:02

Sztem Locatelli jöhetne. Néztem az Olasz válogatott selejtezőit féilg, meddig. Talán a Litvánok ellenin volt vagy 3 Bernardesci Locatelli összjáték, épphogy nem lettek gólok, de úgy tűnt jól megértik egymást a pályán... Már ha ennyiből messzemenő következtezést le szabad vonni...

Lanzafame 2021.04.16. 20:12:12

@gipsz ödön: kifejtenéd ezt a színvonalas kommentedet?

Lanzafame 2021.04.18. 15:06:10

@gipsz ödön: Ami nem kulturált, az a személyeskedés.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása