Morata kapcsán jelenleg valószínű a madridi visszatérés

morata_alvaro_csikos_aranyfeliratos_mezben.jpgA Juventusnál csatárnak lenni igazán jövedelmező állás, azonban nem egyszerű megmaradni az Öreg Hölgynél ezen a poszton.

Április elején a La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint már a 2021-22-es szezon áll számos torinói telefonhívás középpontjában, a jövő tekintetében pedig szinte bármi megtörténhet a csatársor vonatkozásában.

Cristiano Ronaldo különálló esetet képez, az ő vonatkozásában minden bizonnyal később fogunk választ kapni, részben azért, mert a bér komoly részét képezi a tárgyalásoknak mindkét fél részéről, részben pedig amiatt, hogy Paulo Dybalához hasonlóan 2022 nyaráig érvényes szerződéssel rendelkezik.

Feltételezések szerint továbbra is komoly esély mutatkozik arra, hogy mindkét játékos majd 2022 nyarán távozik a klub kötelékéből,  ingyen, Paulo Dybala kapcsán pedig a rózsaszínű papírra nyomtatott újság a vezetőség és a játékos közötti komoly feszültségről számol be, a jövő igencsak kérdéses. Az argentin csatár ügynöke Argentínában tartózkodik, és ott várja a Juve ajánlatát vagy következő lépését.

Következésképpen valószínű, hogy a leghamarabb Álvaro Morata helyzetéről kapunk majd friss információt. A spanyol csatár fontos játékosa volt az idei évnek, de az is vitathatlan, hogy voltak hullámhegyei és hullámvölgyei, hiszen kirobbanóan kezdte az évet, de aztán a citomegalovírusnak is köszönhetően télre igencsak visszaesett a teljesítménye, márciusban a Spezia és a Lazio ellen már jól teljesített, viszont az utolsó három meccsen ismét beleszürkült a csapatba.

Hamarosan dönteni kell a torinói jövője kapcsán, a Juventus előtt pedig három út áll, amiből kettő jöhet szóba. Egyik a kölcsönszerződés meghosszabbítása 10 millió euróért a 2021-22-es szezonra, a 45 millió euró kivásárlás teljesen valószínűtlen.

A Juve vezetősége az opciókon gondolkodik, június 30-ig van ideje élni a kölcsönszerződésben foglalt opcióval, a legfrissebb pletykák szerint a legvalószínűbb opció a játékos visszaküldése Madridba. Ez nem lenne optimális Álvaro Morata számára, mivel a csatár és Cholo Simeone között a kapcsolat nem felhőtlen, ráadásul a kiválóan teljesítő Luis Suárezzel a keretben az Atléti cserepadján egy igencsak drága csere ülne Álvaro Morata személyében.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr516495204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dartagnanxy 2021.04.09. 10:24:41

Nem tudtam, hogy herpeszes lett. :(

Wizzurah 2021.04.09. 10:24:48

Semmi értelme megvenni, de még csak egy évet hosszabbítani 10 millióért sem. Nagyon kevés ez az ember ide ill. igazából bármelyik nagy csapatban kevés. Ennyiből inkább jöjjön ingyen Suarez vagy Aguero, bár szerintem amíg ronci itt van teljesen mindegy kit akarunk csatárnak, mert a 7-esünk megöli.

Lanzafame 2021.04.09. 12:10:34

Dybala gólörömében, és főleg a társak reakciójában volt valami "na tessék, miről beszélünk"-érzés. Mintha házon belül tényleg harapni lehetne a feszkót körülötte körülötte. De lehet, hogy már én vagyok nagyon allergiás a szegény ember Del Pierójára.

Szerintem nem volna tragédia még egy év Moratával, kell mellé/elé egy másik 9-es (Giroud, Milik pl., hogy a földön maradjunk). Ha a többi csapatrészt megoldjuk a nyáron, ráérünk a 9-esek között jövőre rendet rakni.

Leram7 2021.04.09. 12:24:01

1 év kölcsön még szerintem indokolt lenne, de végleg nem venném meg.

Haaland, Chiesa, Mbappe támadósor lenne az álom, de erre kicsi az esély.

Valami támadót még szereznünk kell.

JeetTrader 2021.04.09. 12:33:22

igen, sztem is beleférne. Azt tippelem h inkább majd azon fog múlni h sikerül e Támadót igazolni. Ha igen akkor megy vissza Madridba, ha nem akkor egy újabb év kölcsön...

Furcsa mert nagyon jól kezdett...aztán eltűnt mint szürke szamár a ködben...

Rendkívül jó csatár lehetne, de valahogy mintha gátak lennének benne amit nem tud áttörni. Így csak egy bizonyos szintig tud teljesíteni.

Haaland és Mbappe nem hogy megengedhetetlen anyagilag, de nem is minket választanának, az tuti....annyira kicsi erre az esély, hogy még annak is nagyobb a valószínűsége, hogy egy ember spontán öngyullad :) minthogy idejönnének.

Rikoo 2021.04.09. 12:47:03

Igazából jelenleg Milik miatt valószínű, bár eléggé eltérő információk vannak Moratáról.

GGábr81 2021.04.09. 12:47:03

Igazán örömteli ez az állandóság a csapatban. ;)

GodPiero 2021.04.09. 13:24:23

Jelen pillanatban annyi lenne 1 év kölcsön, mint Milik ára....
Szerintem egy Icardi - Suarez - Milik trió nem lenne rossz/drága/elérhetetlen...

Pavel1988 2021.04.09. 13:40:34

Szerintem Moratát edzőtől függetlenül meg kéne tartanunk, Allegri és Pirlo is számítana rá, nem sok jobb csatárt látok a piacon aki elérhető és beleillik a Juventus játékába.
Lehet azzal jönni, hogy az utóbbi hónapokban bénázik. A szezon elején irreálisan jól teljesített, konkrétan már alig lenne esélyünk az első 4 helyre ha Ő nincs a csapatban. Szerintem a kettő között van az igazság, Ő egy 20 gólos csatár és ez nagyon jó. Ennél megbízhatóan többet max. 10-15 középcsatár tud a top ligákban és jelenleg aligha akarnak ide igazolni.
Az árát meg újra kell tárgyalni, mert ez irreális. Az Atleticónak sem érdeke, hogy a nyakukon maradjon egy sokat kereső játékos ebben a helyzetben, én felajánlanék 25 millió eurót érte aztán vagy elfogadják vagy tartogassák és engedjék el ingyen, mint Costát.

Milik mellette 12 millióért nagyon jó vétel, versenghetnének a posztért és színesedne a támadójátékunk.
A lengyel a tömörülő kis csapatok ellen jó, a spanyol meg a nagy meccseken és a kontratámadásokban teljesít jól.

spaolo1981 2021.04.09. 14:14:08

Nem igazán jött be amit Agnelli asszem két éve nyilatkozott, h az a cél, hogy egy CR szintű, vagy legalábbis hasonló kaliberű spílert szerződtessünk, de ne 34 évesen. Igaz, ehhez nem kellene kipottyani a nyolcaddöntőkben.

alexGicamo 2021.04.09. 14:17:34

Én nagyin örülnék , ha végre megvennénk ! Röhejes, hogy mindig csak kikölcsönözni tudtuk, mint egy videókazit !

Il Principino 2021.04.09. 15:16:45

Ha Marottáék nem fogadták volna el a szerződésében a visszavásárlási opciót,akkor sokra vihette volna zebrában....
Nagy kár volt érte,amikor visszavásárolta a Real.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása