A Juventus továbbra is folytatja a küzdelmet a zsinórban tizedik bajnoki címért, s szombat este egy könnyűnek aligha ígérkező mérkőzésen, a Hellas Verona otthonába látogatva kell begyűjtenie a soron következő három pontot.
Andrea Pirlo nincs könnyű helyzetben, hiszen csapatából sérülés miatt hiányzik majd Giorgio Chiellini, Leonardo Bonucci, Danilo, Arthur, Álvaro Morata és Paulo Dybala is.
A Veronába utazó 23 fős keretben így helyet kapott az U23-as csapat nyolc játékosa: Radu Drăgușin , Riccardo Capellini, Alessandro Di Pardo, Nicolò Fagioli, Douda Peeters, Hamza Rafia, Marley Aké és Alejandro Marqués is.
A két csapat őszi mérkőzésén egy szép támadás végén a vendég Hellas Verona szerzett vezetést Andrea Favilli révén, s Dejan Kuluševski találata csak ahhoz volt elég, hogy a Juventus pontot szerezzen, így alakult ki az 1:1-es végeredmény.
A Juventus 23 fős kerete a következő:
Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon
Védők: de Ligt, Alex Sandro, Demiral, Di Pardo, Drăgușin, Frabotta, Capellini
Középpályások: Ramsey, McKennie, Chiesa, Rabiot, Bentancur, Bernardeschi, Fagioli, Kuluševski, Peeters
Támadók: Ronaldo, Rafia, Marqués, Aké
A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a DIGI Sport 1 közvetíti élőben.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
pott70 2021.02.27. 18:35:40
Attilio79 2021.02.27. 18:57:59
Juventino86 2021.02.27. 19:01:07
Forza!
Apuleius 2021.02.27. 20:04:03
Juventino86 2021.02.27. 20:09:28
Leram7 2021.02.27. 20:19:08
Kulu helyett lehetett volna Fagioli és a 2 szélső feljebb mehetne.
danimester1 2021.02.27. 20:51:16
Attilio79 2021.02.27. 20:52:45
danimester1 2021.02.27. 20:53:25
danimester1 2021.02.27. 20:57:16
danimester1 2021.02.27. 21:01:19
MdewC 2021.02.27. 21:05:21
Attilio79 2021.02.27. 21:09:13
Rabiot, Ramsey képességei finoman szólva is hagynak kívánni valót maguk után. 16ról illendő (lenne) eltalálni kaput.
MdewC 2021.02.27. 21:14:54
De hátha hozzuk 1 góllal. :)
Attilio79 2021.02.27. 21:16:10
Szincsak 2021.02.27. 21:20:38
danimester1 2021.02.27. 21:22:28
Zombijuve 2021.02.27. 21:23:41
Bianka Néró 2021.02.27. 21:24:35
Szincsak 2021.02.27. 21:26:38
nortu30 2021.02.27. 21:29:43
danimester1 2021.02.27. 21:32:17
szauerb 2021.02.27. 21:36:10
Attilio79 2021.02.27. 21:36:38
danimester1 2021.02.27. 21:37:10
Tony. 2021.02.27. 21:39:56
Juventino86 2021.02.27. 21:40:04
A legnagyobb gond, hogy nagyon rendezetlenek vagyunk támadásban. A játékosok nem igazán tartják a posztjaikat, így az egészből egy hatalmas zűrzavar lesz. Hogy aztán ez edzői utasítás-e, nem tudom. Ez lenne az ún. "fluid játék"? Ha igen, akkor ez nem vált be.
Ennek ellenére nagyon szurkolok, hogy legalább egy 1-0-val lehozzuk a mai meccset. Forza!
west30 2021.02.27. 21:45:23
Szabi984 2021.02.27. 21:50:04
danimester1 2021.02.27. 21:56:21
Attilio79 2021.02.27. 22:07:20
Tifoso Della Juve 2021.02.27. 22:13:20
Szili 72 2021.02.27. 22:13:44
danimester1 2021.02.27. 22:21:45
James Zabiela 2021.02.27. 22:21:50
danimester1 2021.02.27. 22:24:26
James Zabiela 2021.02.27. 22:24:43
nortu30 2021.02.27. 22:25:43
MeGmOnDtaM 2021.02.27. 22:26:36
James Zabiela 2021.02.27. 22:27:12
danimester1 2021.02.27. 22:29:16
James Zabiela 2021.02.27. 22:29:48
Szincsak 2021.02.27. 22:29:50
Szili 72 2021.02.27. 22:30:51
nortu30 2021.02.27. 22:31:07
James Zabiela 2021.02.27. 22:33:57
danimester1 2021.02.27. 22:34:44
Tifoso Della Juve 2021.02.27. 22:37:17
Szincsak 2021.02.27. 22:38:23
James Zabiela 2021.02.27. 22:40:06
Rivendell 2021.02.27. 22:40:48
m.martin91 2021.02.27. 22:41:21
Attilio79 2021.02.27. 22:41:40
Garsza 2021.02.27. 22:42:40
De a mai teljesítmény is nulla volt.
Bajnokí címnek innentől lőttek.
Na de mqjd a BL cím kárpótol.
MdewC 2021.02.27. 22:42:47
Félelmetes mennyire leépültünk.
Ami még ennél is félelmetes, hogy engedhetjük meg, hogy ennyi ingyen élő bohóc szar legyen a közép pályán.
Most kellene 5-6 embert úgy kirúgni, mint a szart.
Mivel ezt így megtehetik velünk, meg is érdemli ezt a csapat.
Szarból nem lehet várat építeni.
Juve!
Leram7 2021.02.27. 22:42:49
1-2 helyen kellett volna friss arc, mindig ugyanazok játszanak 3 napéonta, elfogyott az erő.
Kulu, Berna, Ramsey és úgy az egész KP támadásban gyenge.
CR, Chiesa pedig önmagában kevés, csapat is kéne.
Andras74 2021.02.27. 22:43:24
Nem emlékszem, mikor láttam utoljára ilyen ostoba Juventust a pályán.
Ja, a férgek köszönik......
Mi pedig ismét hallgathatjuk az idióta magyarázkodást.....mert nekünk ez maradt a szezonra.
MeGmOnDtaM 2021.02.27. 22:44:08
Rikster 2021.02.27. 22:44:25
Garsza 2021.02.27. 22:44:53
danimester1 2021.02.27. 22:46:06
Bruce57 2021.02.27. 22:46:56
Szili 72 2021.02.27. 22:47:35
Tifoso Della Juve 2021.02.27. 22:49:26
Rocky80 2021.02.27. 22:51:17
Nekem így módosultak a céljaim idényre.
delpi0823 2021.02.27. 22:51:38
Attilio79 2021.02.27. 22:51:47
A középpályára kell 4-5 arc a jelenlegiek helyett, kell egy kreatív, gólerős csatár és újra ott lehetünk. :)
m.martin91 2021.02.27. 22:52:05
Shyr Kahn 2021.02.27. 22:52:53
CR a vegen vegigrohanhatott volna. Elotte volt egy ures folyoso es elegge felgyorsult, szoval 5-8 meter mulva el is lohette volna. Sajnos azonban a lokes miatt (meggyozodesem, hogy nem volt nagyon eros a leokes, szoval ha akar, akkor tovabb megy) ugy dontott, hogy elesik. A szabadrugasokban total veszelytelen tovabbra is, szoval barki felllokheti a tizehatoson kivul az nem oszt, nem szoroz. Erre szerintem fel is keszul(he)t(n)ek az ellenfelek. Legalabb Dybalanak vannak veszelyes szabadrugasai. Kar, hogy serult es ha bent van meg akkor sem biztos, hogy minden szogbol O lone a szabit.
Rikster 2021.02.27. 22:52:59
Juventino86 2021.02.27. 22:55:54
Nem egyedül Pirlo a hibás. A keret tele van gyenge játékosokkal. Középszerű játékosokkal is. Ronaldo nagyon harcol, de ő egyedül kevés sajnos. Hiába vettük meg, sajnos a keret minősége közben drasztikusan romlani kezdett, és most vélhetően eljutottunk a mélypontra.
Remélem, hogy lesz annyi Paraticiben és Pirlóban, hogy saját maguk mondanak le.
Rossz látni a csapatot így, el vagyok keseredve.
JeetTrader 2021.02.27. 22:56:59
MdewC 2021.02.27. 22:57:47
Dupla tripla szar van a palacsintában.
Attilio79 2021.02.27. 22:58:28
m.martin91 2021.02.27. 22:59:16
Juventino86 2021.02.27. 23:01:08
Rikoo 2021.02.27. 23:02:05
DelPiero2 2021.02.27. 23:02:06
GodPiero 2021.02.27. 23:03:19
Attilio79 2021.02.27. 23:06:11
MdewC 2021.02.27. 23:07:26
De ha még az is lenne, tavaly ennyi kulcs játékos nem esett ki egyszerre...
Dybala például ott volt, idén sehol. Hol van Dybala idei teljesítménye a tavalyihoz képest? Hol vannak a góljai? A játéka?
Mondhat bárki bármit, Pirlo valóban kurva kevés, de akik folyamatosan játszanak nálunk, azok is.
Akik meg valamit hozzá tehetnének szinte alig játszanak. Cuad is hiányzik, Sandro is sokat esett ki, Arthur is alig játszik, Morata is hol van most?
Még csoda, hogy Morata jól rajtolt...
Szóval Pirlo fasorban sincs Maxhoz képest, tagadhatatlan, de a keret amit irányít, az borzalmas középszerekkel van tele.
Még a fostos Pjanic is hiányzik, szar formában is több kreativitás volt benne mint most az egész kp-ban.
Shyr Kahn 2021.02.27. 23:07:56
Meggyozodesem, hogy nem csak szebb focit akartunk, hanem meg akartunk szabadulni egy faradt es rosszra fordulo kapcsolattol.
Ez persze nem jelenti azt, hogy Pirloval jo... en alapvetoen turelmes vagyok es azt mondom, hogy erdemes aludni a dolgokra egyet, de sajnos, amikor egy merkozesrol a Ranieri-s idoszak jut eszembe, egy joval jobb jatekosalomannyal az sajnos eleg rosszul hangzik.
Meggyozodesem tovabbra is, hogy valami hibadzik a klubbnal a Lippi era ota. Igen. Annak ellenere, hogy voltunk BL dontokben azota. Talan el kellene engednem azt, ami akkor volt egy ferfiasabb vilagban, amikor meg mertek a jatekosok, az edzok es a klub vezetoi is egyediek es fineszesek lenni.
A jatekosok, a jatek stilusa es most mar a kedvbol is keves van.
Egyertelmuen komplex a problema, amivel kuzdunk. Talan Inzaghi-val jobban jartunk volna (mondom ezt annak ellenere is, hogy a Lazionak sem megy igazan iden), de meggyozodesem, hogy vele se lenne sokkal jobb, mert itt nem csak az edzo jelenti a feket, es nem is csupan a jatekosok.
Szomoru, de sajnos Pirlo-t vedokent is azt mondom, hogy nem latom a fenyt az alagut vegen es lehet erdemes lenne meg most elgondolkodni, miket es kiket kellene (le)valtani a klubbnal.
MdewC 2021.02.27. 23:08:51
(Bár a mostani kp akkor is egy szar.)
Szabi984 2021.02.27. 23:10:56
DelPiero2 2021.02.27. 23:13:06
Jancsi 87 2021.02.27. 23:20:27
Eddig tartottam magam, de most már nem bírom, hogy ne szóljak hozzá.
25 éve vagyok Juve drukker, de ettől még a Del Neri féle Juvét is jobban szerettem, pedig az sem volt semmi csapat.. Köpedelem ez a banda!!
Teles tele középszer emberekkel, zsoldos semmirekellő játékosokkal.
Berna, Kulu, Ramsey, Demiral, Bentancur,Rabiot.. Egy vicc mind.
Kulutól a hideg kiráz, egy kabaré az a gyerek, 21 évesen ilyen lomha,kivénhedt mozgást még életmbe nem láttam. Annyi esze van a futballhoz mint egy marék szotyinak.
Még padoin is hasznosabb volt bármelyiküknél. Khediráról pedig ne is beszéljünk... Ezért Matuidit is felesleges elküldeni.
Hatalmas problémák vannak a csapat háza körül de , hogy ennyire.
Ezt a Veronát ezzel a felforgatott csapattal is bucira kellett volna verni, közbe azt sem tudta a csapat milyen rendezvényen van. Elképesztő ilyen bérek mellett. Össze tehetik a két kezüket, hogy futballisták és egy ilyen tradicionális klubnál játszhatnak, de tojnak ezek a Juvéra nagy ívbe.
Kihalt a spirito a csapatból és ezt a klubvezetésnek lehet megköszönni vastagon!!! Jah és Pirlo nem edző.
Rikoo 2021.02.27. 23:25:14
Az egész keret 4-3-3-ért kiált, erre meg se próbálják azt játszatni velük. És ez csak egy full alap dolog, de már itt hibádzik az egyenlet.
Juventino86 2021.02.27. 23:31:22
Attilio79 2021.02.27. 23:34:40
Juventino86 2021.02.27. 23:37:54
Buffon - Cuadrado, De Ligt, Chiellini, Alex Sandro - Arthur, McKennie, Rabiot - Ronaldo, Morata, Chiesa.
A gond az lenne mondjuk, hogy nem nagyon tudnánk utána posztra minőségi helyettest találni. Ha jól emlékszem, pont veled beszélgettem egyszer itt erről. Ennek ellenére nekem tetszene egy 4-3-3.
Rikoo 2021.02.27. 23:39:51
Attilio79 2021.02.27. 23:47:48
Chiellini földbe állt, mind a formáját, mind a kedvét tekintve pl. Porto meccs.
A 3 középpályásból Rabiot a csapatba se való.
A right és a left wingek ebben a felállásban működnének, de Morata középcsatár, se nem erő csatár, fejelni meg aztán végképp.
És kik lennének a cserék, mert posztra így meg aztán végképp nem tudsz belökni senkit...
Attilio79 2021.02.27. 23:50:24
Rikoo 2021.02.27. 23:55:28
Juventino86 2021.02.27. 23:56:36
Attilio79 2021.02.27. 23:59:20
Attilio79 2021.02.28. 00:07:40
A két szélső középpályás Cuad és Chiesa . Danilo és Sandro meg kell mögéjük, mert nekik a széleken támogatni kellene a támadásokat, középen lenne jó Dybala és máris nem szorulnánk csak a két szélre, mert jelenleg second strikerünk sincsen, aki középen bojgatná az ellenfeleket...
Juventino86 2021.02.28. 00:15:41
Attilio79 2021.02.28. 00:24:05
A széleken vezetjük a támadásaink 80-90%-át jóideje, mert középen nincs meg az a plusz, kreatív játékos, aki kellene ahhoz.
Az a szánalmas, hogy itt váltig állítják, hogy milyen szuper ez a keret, de ez a keret egy f@s így. Ha egy-két kulcsember kidől nincs pótlásuk és máris nem úgy megy a támadójátékunk.
Jelen pillanatban CR-en kívül gyakorlatilag senkitől nem várhatunk gólt, gólokat, a mai középpálya elmehet a Livornoba. Ma nem 1 Padoinnal játszottunk, hanem minimum 5tel, 11 emberből az sok!
Rikoo 2021.02.28. 00:30:32
Minden meccsen ugyanazt látjuk és ugyanezt is fogjuk még jó ideig, mert alapból különböző játékstílusú játékosok vannak a keretben, akiknek nagyon nehéz összeszokniuk, mert ellentétes kultúrában nevelkedtek és másképp tanulták a mozgásokat és alapból a sportágat, ez viszont keretkialakítási szempont.
A 4-3-3 is inkább a kisebb rossz, mert ez a keret olyan, hogy bármilyen felállást választasz, biztosan lesz 2-3 olyan játékos, aki nem fogja tudni a legjobbját nyújtani.
Most viszont már ott tartunk, hogy nincs edzőnk, se felállásunk, se taktikánk. Vagyis ami van az ilyen Crotone szint kb., csak a játékosainknak sokkal jobb képességei vannak. Amit csapatszinten a Juventus nyújt az borzasztóan alacsony színvonal, lehetnének bármilyen képességű játékosok, edző nélkül egy csapat csak vergődik a szürkeségben.
Attilio79 2021.02.28. 00:33:09
433-as felállásban n8ncs meg a 3 játékosod elöl!
Attilio79 2021.02.28. 00:35:34
Nekem az a problémám, hogy Rabiot, Ramsey olyan csapatok játékosai voltak, ahova már nem kellettek, mi meg rájuk martunk, nem jött be, de nem is fognak már.
Rikoo 2021.02.28. 00:36:02
Játékosként zseni volt, de csak gratulálni tudok annak, aki kinevezte őt egy beszélgetés, meg egy papírfecni után. Komoly edzői portfólió.
Juventino86 2021.02.28. 00:37:40
Juventino86 2021.02.28. 00:39:05
Rikoo 2021.02.28. 00:40:12
Meg mi az, hogy nincs meg a 3 játékos elől?
Ronaldo bal, Morata vagy Dybala középen, Chiesa és Kulusevski jobbon, de talán még Bernardeschi sem az agyhalott játékát játszaná, ha visszakerülne arra az egyetlen posztra ahol jól játszott.
Ezen mit nem lehet érteni? Nézd meg a középpályát pl.
Van egy francia, egy uruguayi, egy brazil, egy walesi és egy amerikai. Totálisan másképp tanulták ugyanazt a posztot. Esély sincs a megfelelő kohézióra.
west30 2021.02.28. 00:46:52
Juventino86 2021.02.28. 00:50:42
Attilio79 2021.02.28. 00:50:56
3 középpályásnak mi lenne a szerepköre? 1 szűr, kettő megy a támadással, melyik kettő? Rabiot, aki hátrapasszol és nem tud egyeneset lőni 16ról sem?
CR leftwing, ezért vagy be kell áldozni csatárnak a kettőből vagy nem lehet használni, ez nem a La Liga és a Real, valaki szóljon Paraticinek. :)
Juventino86 2021.02.28. 00:54:02
Rikoo 2021.02.28. 00:56:10
Dybala tavaly csatárként lett a Serie A legjobb játékosa. Minden a játékmozgásoktól függ és nem attól, hogy felraksz mondjuk egy Dzekot, aki speciel SEMMIvel nem fog többet hozzátenni a játékhoz, mint Morata.
A tiki-taka Barcelona csapat nem egyszer játszott hamis kilencessel és 4-5 gólokat lőttek, a spanyol válogatottról nem is beszélve. De nem is érdemes erről beszélni, mert itt van Morata aki csatár elvileg..
Rikoo 2021.02.28. 00:59:43
Olyan sok opciónk nincs. 4-3-1-2 esetleg, csak akkor meg nincs Chiesa, Ronaldo meg megint szenvedhet középen kb.
De tök mind1, amíg Pirlot el nem küldik szenvedhetünk valamelyikben, ugyanúgy mint Sarrinál, csak ő azért hozta a Scudetott, most meg szétestünk.
Paraticitől meg nem kell várni semmit, gondolom nem véletlenül nincs meghosszabbítva a szerződése, nyáron kalap-kabát..
Attilio79 2021.02.28. 01:01:17
Értem a multikultit a középpályán, de ez azért máshol, más csapatnál talán nem okoz problémát.
Attilio79 2021.02.28. 01:05:00
Rikoo 2021.02.28. 01:05:47
Rikoo 2021.02.28. 01:08:10
Attilio79 2021.02.28. 01:15:45
Dybala kreatív csatár a 177 cm magasságával. Mandzukic viszont jó lett volna.
Juventino86 2021.02.28. 01:18:41
Attilio79 2021.02.28. 01:19:52
Attilio79 2021.02.28. 01:22:55
Ha megfelelő pótlásuk lett volna, akkor te sem siratnád őket. Mandzuba azt szerettem, hogy fanatikus volt és tudott fejelni, az most nagyon jól jönne.
Rikoo 2021.02.28. 01:23:26
De nem is ez a lényeg, hanem hogy nincs más felállás amiben játszhatnánk, de ez teljesen nyilvánvaló, őszintén nem is értem, hogy min vitatkozunk. Ezt láthattuk az években, hogy működik, most hogy van Chiesa nem játszhatunk 4-3-1-2-ben.
Most őszintén mivel vagyunk előrébb a két csatáros felállásban, ahol Ronaldo középen szenved és Kulusevskit(!!!) erőltetjük csatárként?
Inkább erre mondhatnánk, hogy Pirlot küldjük haza.
Attilio79 2021.02.28. 01:26:25
Rikoo 2021.02.28. 01:26:53
Edzőként meg egy hihetetlen ostoba személy benyomását nyújtja. Összefoglalva egyszerűen kész katasztrófa az egész és tényleg nem akarom jobban szidni, mert semmi értelme. Alkalmatlan erre a kispadra ez teljesen egyértelmű, de hogy őszinte legyek így hirtelen, abban sem vagyok biztos, hogy Serie A szintű edző, ami egyébként nem ér váratlanul, mert ez bőven benne volt a pakliban.
Itt viszont már azokat kell felelősségre vonni, akik ezt a döntést hozták. Gondolom az elég egyértelmű, hogy Paratici és Nedved lapátra kell kerüljön Pirloval együtt, Agnelli meg pisloghat, mint hal a szatyorban, hogy ekkora költségvetésből mi a lóf@szt láthatunk viszont a pályán.
És magába nézhet, nem az Atalantába kell beleállni, mert negyedannyi pénzből óriási dolgot művelnek, ami pedig ennél a klubnál működik az meg egy óriási SZÉGYEN!"
Rikoo 2021.02.28. 01:29:07
Rikoo 2021.02.28. 01:32:06
Allegri hitvallása, hogy hagyni kell játszani a játékosokat és azt játszák amit tudnak.
Attilio79 2021.02.28. 01:33:45
A Sanchez Interes játékát látva pedig azt gondolom, hogy ő is a kreatívabb megoldás és ne felejtsük el, hogy mellette jelenleg ott van Lukaku. Az Inter egyébként meg szenvedett a Sanchez -Lautaro kettőssel néha, mert ugyanaz a két ember stílusra. Szerintem nekünk óriási bajunk, hogy nincs megfelelő csatárunk.
Attilio79 2021.02.28. 01:39:41
Dybala meg középcsatárként, azaz az utolsó 3as közepén egy befejező lenne, ahogyan Benzema a Realban, biztosan 433-ra gondolsz?
Rikoo 2021.02.28. 01:52:23
A mi befejezőnk az Ronaldo ez teljesen egyértelmű és Dybala soha nem is lesz az. Amit tavaly játszott Sarrinál, az neki tökéletesen megfelelt, nem véletlenül választották meg a Serie A legjobb játékosának.
De mondom itt van nekünk Morata, nem értem miért kell erre a csatárkérdésre ekkora hangsúlyt fektetni, miközben ez kb. a legkisebb problémánk, 1000x alapvetőbb dolgok sem működnek.
Cuadradonak meg hiába akarsz más helyet találni, sokkal de sokkal nagyobb problémáink vannak, minthogy ő a jobbhátvédünk, főleg mivel kifejezetten stabil ott.
Attilio79 2021.02.28. 01:58:22
Gyakorlatilag senki nincsen, aki ezt megtenné, ez hiányzik a bajnokságban.
Attilio79 2021.02.28. 02:02:46
Rikoo 2021.02.28. 02:07:30
Rikoo 2021.02.28. 02:10:24
El kellene kezdeni ésszel építkezni, mert 10 éve nem látott mélységben vagyunk, miközben elvileg sokkal erősebbek vagyunk gazdaságilag, mint a többi olasz klub. Borzasztó, hogy sportszakmai szinten mi működik jelenleg a Juventusnál.
Attilio79 2021.02.28. 02:13:50
Mert nincs CR mellett olyan, aki lekötné a védőket és potenciális veszélyt jelentene. Jelenleg a bármikori ellenfél simán ott tud lenni CRen akár 2 emberrel is főleg, ha bal szárnyként játszik (majdnem mindig), mert középen senki nincs aki potenciális (Kulu) veszélyt jelentene. Ezért kell egy vérbeli csatár, aki rúgja, fejeli a gólokat. Pl. Ibra, Lukaku vagy hasonló stílusú drabál.
Attilio79 2021.02.28. 02:18:31
Attilio79 2021.02.28. 02:29:14
Rikoo 2021.02.28. 02:31:18
Használhatjuk elől, akkor viszont Chiesa nem játszik. A kettő együtt inkább tud érvényesülni, mint csak az egyik.
Tavaly is gyengék voltunk, ahhoz képest amilyen potenciál lehetne bennünk. Nem kellenek olyan edzők, akik ennyire durván a saját akaratukat akarják ráerőltetni a csapatra, mondjuk Pirlot kb. edzőnek is nehéz nevezni.
Andras74 2021.02.28. 07:28:34
Ezt így nem lehet működtetni.
Az lehet kérdés, h egy tapasztalt edzőnek jobban sikerült volna, vagy sem, de ezt már sosem tudjuk meg.
juventino74 2021.02.28. 09:00:46
Sok problémánk vezethető vissza korábbra. Például a szélső védő kérdése.
Cancelo-t elherdáltuk Danilo-ra. Oké 3 védős rendszerben egész elfogadható középső védő, DE könyörgöm ő lett volna az egyetlen valódi jobb szélső védő a keretben. Most Cuadrado-nak kell ezen a poszton játszania, mert nincs jobb szélső védő ha Danilo kiesik vagy éppen középen játszik. Közben Cancelo alapember lett egy City-nél ahol lássuk be mostanság a védelemmel és a támadással sem sok gond van. Akkor Cancelo mégis hasznos tud lenni? Amikor itt volt, divat volt szidni, pedig csak nem megfelelően használtuk?
Menjünk a másik oldalra. Spinazzolát elherdáltuk egy olyan játékosra, aki még nem is játszott nálunk. What??? A Roma és az Olasz válogatott alapjátékosáról beszélünk, de nekünk nem kellett. Szerintetek most beférne a keretbe? Hasznára lenne a csapatnak? S ha itt tartunk Pellegrinivel mi van? Lesz még valaha Juve játékos belőle?
Szerény véleményem szerint ez a két szélső játékos, amilyen szintet manapság képviselnek nem kicsit lennének hasznára a csapatnak. A szél játékunk megfelelő kezekben máris attraktívabb, lendületesebb, élettel telibb lenne.
No persze a középpályát rendbe kellene tenni, mert ami ott van egyszerűen botrányos.
Az orvosi stábnak is össze kellene szednie magát, mert ez is visszatérő probléma évről-évre már hosszú ideje, hogy sok a sérült és így az éppen aktuális edzőnk (mostanság sűrűbben cseréljük őket mint más a zokniját, ez noooormális?)nem tud a taktikának megfelelően keretet kialakítani, hanem csak a kényszerhelyzet hozza, hogy áll ki a csapat.
Nyilván sok a meccs, fáradtak a játékosok, de sajnos az edzőnek hála vagy a kényszerhelyzetnek, de folyamatosan nem a posztjukon játszanak játékosok, amit persze bizonyos esetekben lehetne is rugalmasan kezelni, de ha 5 meccsből 4-en más poszton kell játszanom, én sem tudnám mit kell játszanom.
Szóval sok a gond és lehetne boncolgatni hosszasan. Hirtelen ez kívánkozott ki belőlem. :)
Korábban felvetettétek a felállás kérdését, persze ez is megér egy misét. Mit szólnátok a 4-2-3-1-hez, és persze megint úgy játszunk el a gondolattal, hogy mindenki ép és egészséges?
peti78 2021.02.28. 09:28:04
De tegyük fel a kérdést miszerint hosszú volt az előző szezon, a covid most is itt van, sűrű a menetrend, mindenki tudta hogy sok lesz a sérült... hogy lehet nekivágni egy ilyen szezonnak ilyen lyukas kerettel és miért rakjuk az utobbi 7 év tudottan legnehezebb edzői feladatkört egy 0 kmes pirloba (imádom biztos nagy edző is lesz de jelen pillanatban nagy neki a kabát) na amit ki akarok dadogni az a vezetőség hibálya ezt ők is tudják paratici nedved agnelli nem hiába ordibálnak, amig ők maradnak ill csak paratici és agnelli (mert nedvedet imádom) addig nem lesz változás sztem
peti78 2021.02.28. 09:35:37
Szabi984 2021.02.28. 09:38:48
Szabi984 2021.02.28. 09:42:58
2021.02.28. 09:43:52
juventino74 2021.02.28. 09:55:24
Én továbbra is a vezetőség hibájának (alkalmatlanságának?) tartom az edző kérdést és a játékoskeret óriási hibáit. Elsődelegesen ezen a téren kellene rendet rakni és utána kezdődhetne egy hosszútávú építkezés, amibe sajnos az is belejátszik, hogy pár évre lemondhatunk az eredményességről, de cserébe felépíthetnénk a jövő csapatát. Persze ehhez is komoly előre látó és tervezni képes vezetőség szükségeltetik.
Az a gondom, hogy most jelenlegi gazdasági helyzetben (nem tudom pontosan hogy állunk anyagilag, de nem túl fényesen az biztos!), egyszerűen a legoptimálisabb körülmények között sem látom reálisan, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan, domináljuk a bajnokságot és reális esélyünk legyen a BL-ben.
Attilio79 2021.03.01. 09:43:51
Scamacca? Abban nem lettem volna biztos, lett volna más, aki elérhető?
steven.h 2021.03.01. 10:39:13
@Rikoo: Teljesen egyetértek. Nincs támadójátékunk ha Ronaldo rossz passzban van, mellette meg mondjuk Chiesa is beleszürkül a mezőbe.
A felálláshoz hozzászólva, a 4-3-3-nak is vannak alternatívái, mivel nem kell klasszikus középcsatárral játszani, lehet hamis 9-essel is játszani, ahogy a Barcelona és a spanyol válogatott is játszotta, meg lehet erőcsatárral is. Minden attól függ mivel akarjuk megtölteni, mi a taktika és mi a középső ember szerepe. Jelenleg az lehetne az egyetlen kiút, ha végre valami normális rendszerbe és mindenféle hibrid módszertől eltekintenénk. 4 védő, a 4 védő előtt egy ütköző (bármennyire is kutya most, de ő Bentancur lenne) mellette McKennie és Arthur. El kell felejteni a saját térfelünkön a kockázatos passzokat és egy letisztult taktikát kell kidolgozni együttes csapatmozgással. Elől is nagyjából így kerülhetne mindenki a poziciójába és attól függően hogy Dybala vagy Morata játszik középen lenne variánsa is a játékunknak. Csak ehhez mondjuk Pirlonak fel kellene ébrednie és alkalmazkodnia a csapat felépítéséhez és ne a saját elképzeléseihez.
Nem értem az egészet, mert igen, ő tapasztalatlan, de mindenki más a stábban elvileg a legjobb a szakmájában, hogyan nem lehet ezt látni, hogy valami nem működik?!
Igazából mindegy, tartom azt, amit a nyilatkozathoz írtam, lehet hogy Pirlo egy baromi nagy futballfilozófus és lehet hogy úgy fogunk róla majd beszélni, hogy az, de az egészen biztos, hogy nem a Juventusnál fog ez kiderülni, addig biztosan nem, míg az átigazolási stratégiánk úgy néz ki, hogy az edző kap egy keretet és azzal főzzön, nem pedig kifejezetten neki igazolunk. Ha neki igazolnánk akkor valószínűleg már itt lenne Locatelli és Dzeko, hogy utóbbi mennyire lett volna jó döntés, azt sose fogjuk megtudni. Mondom mindezt úgy, hogy Moratát nagyon kedvelem, és örülök hogy visszatért, remélhetőleg ha felépül rendesen akkor visszatér a szezon eleji formájához, főleg a BL-ben, már ha tovább tudunk menni.
Attilio79 2021.03.01. 11:34:22
Sajnálatos, hogy CR nem jönne vissza védekezni, talán éppen ezért probléma ő, mert skatulyázza az összes rendszert és vele kimondottan egy megoldás az, ha egy drabál center/befejező van mellette, aki lefoglal az ellenből is pár védőt, a Real is ezért próbálkozott ezzel. Sem Dybala, sem Morata nem képes erre, ezért nehéz a feladat.
Cuadrado a jobb oldalon pedig sokkal aktívabb, de jobb szárnyként ő vissza tud segíteni, míg
Chiesa szintén jól megy ebben a feladatkörben, de a támadásvezetések az oldalakon történnek kizárólag, amit ugyancsak felismertek az ellenfelek. Képtelenek vagyunk középen bármit is elérni jelenleg, mert nincs hozzá játékos.
steven.h 2021.03.01. 11:45:26
Jelenleg semmit nem látunk, pedig a keretünk,bár most sok a sérült, nem gyengébb mint a tavalyi, Allegri utolsó évi csapatánál meg főleg nem. Azért ne mondjuk már, hogy a Pjanic-Matuidi-Khedira hármas jobb volt mint a Bentancur-Arthur/Rabiot-Mckennie/Ramsey, ha a bennük rejlő tudást nézzük, és nem azt amit most sikerül belőlük kihozni... Nyilván erősödött az Inter, valamennyit erősödött a Milan, de utóbbi nem annyit, hogy 6 ponttal legyenek előttünk (a napoli elleni 3 ponttal inkább nem számolok jelenleg), illetve az inter sem annyival erősebb, hogy ennyire uralkodni tudjon és úgy megverjen minket a bajnokságban ahogy tette.
Attilio79 2021.03.01. 11:57:04
Nekem már az sem tetszett, hogy Cuadradoból hátvédet csináltak kényszerből, mert ő nem az és az ő robotja elöl hatásosabb, mint hátul bármikor is lesz! Ő egy jobb oldali támadást segítő figura, neki sem és Chiesanak sem jó a 433, főleg, ha azt vesszük, hogy mindkét játékos szélvészgyors és jelenleg mindketten jobb formában vannak mindenkinél.
Bonucci/De Ligtel egyetértek, de előttük Bentan kevés, amikor próbáljuk kihozni a labdákat mindig a szélek felé tereljük, oldalfordításokkal, mert kevesek a középpályásaink, ezért tud a mindenkori ellenfél felnyomulni középen, letámadni, abban bízva, hogy a szélről csak egy felé, befelé tudunk menekülni. Ezt használják is rendszeresen ellenünk, írtó gyenge a csapat középen.
steven.h 2021.03.01. 14:39:56
- Pl Bentancur nem regista, soha nem is lesz, az hogy mondjuk jobban játszott ott mint Pjanic az inkább a bosnyákot minősíti és nem Bentancurt magasztalja. Tőle azt lehet elvárni, hogy ütközzön, fusson, szereljen, egyszerű labdákat lepasszoljon. Ehhez képest az elvárás tőle az jelenleg, hogy ő hozza ki a labdát a védelemből.
- Van egyébként két jól passzoló védőnk - de Ligt és Bonucci, ehhez képest ebből semmit nem lehet látni tőlük.
- Rabiot is nagyon sokan előveszik, pedig Sarrinál azért támadni is tudott, idén valószínűleg ő se tudja mi is az elvárás tőle, McKennie meg csapágyasra van hajtva.
- Kulusevski nem csatár, nem is érzi igazán jól magát Ronaldo mellett, neki a pálya szélén kellene játszania. Mindig akkor tudott veszélyes lenni, amikor onnan indult
- Alex Sandro pedig nem bal oldali középhátvéd, ami Danilonál bevált, nála baromira nem, neki egy szimpla bal oldali védőt kellene játszania.
- Cuadrado mint jobbhátvéd nyilván nem optimális, de pont az a szél lehetne a leggyilkosabb Chiesával előtte, mindketten nagyon gyorsak, bennük van a váratlan, cserébe mindkettő tud valamennyire védekezni is. Bal oldalon meg Sandro remélhetőleg támadni nem felejtett el, csak most vissza van fojtva, védekezésben meg ha visszakerülne a posztjára valószínűleg McKennievel megoldanák azt, hogy Ronaldo nem úgy zár vissza.
Jelenleg a sérülések miatt nincs középcsatár, de azt is meg lehetne oldani okosan, hogy mondjuk Kulusevski és Chiesa váltogatná magát középen, míg Ronaldo maradhatna a balon és érkezne ahogy tud, miközben a 3 középpályással a stabilitás meglenne a két szélső védő pedig tudná támogatni a támadást.
A sérüléseket nyilván nem lehet Pirlo nyakába varrni, bár ha Allegrinél megtettük, akkor akár itt is megtehetnénk, de én most nem teszem. A sérülésekre nem lehet ráhúzni, hogy miért nem ezt meg azt játszuk, mert ki se lett próbálva mikor mindenki egészséges volt, akkor sem. Ezt a védekezésben 4-4-2 támadásban 3-5-2-t erőltetjük, ami van mikor működik, de mostanában inkább nem.
Amit még pluszban nem értek, az, hogy ha ténlyeg az az elvárás, hogy fiatalítás és hogy merjük őket használni, és mondjuk a cél a BL hely, semmi más, akkor:
- Bentancur helyett miért nem lehet Fagiolit betenni, mikor eddig mindig jól mozgott
- Miért kell erőltetni Alex Sandro bal oldali belső védőben Danilo hiányában, ahelyett hoyg betettünk volna egy ténylegesen belső védő Dragusint?
- Miért nem használjuk Felix Correait?
juventino74 2021.03.01. 16:40:52
Azért gondoltam a 4-2-3-1-es felállást, mert itt Dybalának lenne posztja, ahol talán a leghasznosabb lehetne. A széleken Ronaldo és Chiesa is kedvére ficánkolhatna és a középpályát is lehetne rugalmasan kezelni mint védekezésben, mint támadásban. Persze ettől még nem biztos hogy működne.
juventino74 2021.03.01. 16:44:37
steven.h 2021.03.01. 16:54:46
Másrészről meg szokás azzal jönni, hogy ez a csapat a 7. helyért küzdene Ronaldo nélkül, de ez is hülyeség, ezt nem lehet tudni. Ronaldo nélkül valószínűleg még Pirloval is lenne egy jobb csapatjáték, valószínűleg nem lenne 18 gólos csatárunk de mondjuk lenne három 6 gólosunk, Ronaldo nélkül is megvolt ez a csapat, tudott rúgni 3-at a Barcelonának, tudott rúgni 2 meccsen 4-et a Bayernnek és tudott rúgni 3-at a Bernabeuban a Realnak úgy hogy Hernanes, Sturaro, Matuidi, Khedira féle játékosok rohangáltak a pályán. Egy fecske nem csinál nyarta, tökéletesen látszik a Ronaldo érából, mert eredményekben semmit nem léptünk előre, a COVID miatt pedig még a marketing sem hozta vissza a nagy minuszt amit ő generál.
Attilio79 2021.03.01. 17:02:42
Rabiot Sarrinál is egy teher volt inkább, nem tud védekezni és főként támadni, láthattuk, hogy ziccerben is töeltöri inkább a labdát, pedig 18ról illendő lenne legalább a kaput eltalálnia. Bernardeschit és Ramseyt meg inkább hagyjuk. Tele vagyunk olyanokkal, akit levedlettek más csapatok, Ramsey és Rabiot nem jött be az ingyen hozottakból.
CR mentalitása jópofa, egy igazi sportember, de köti a csapatot, edzőt nagyon, de van mit köszönni neki, ugyanakkor ez nem a La Liga, ahol nem kell védekezni.
Sandrot tavaly kifacsarta Sarri, Daniloval hasonló szintűek, jobb és bal hátvédnek megtennék.
Attilio79 2021.03.01. 17:11:11
Pjanic osztotta a labákat jobbra-balra, ilyen játékosunk lehetne Arthur is, de jelenleg nincs más, McK hajt, jó fiatal, de nem irányító, ő egy magasabb szintű középpályán csak csere lehetne.
steven.h 2021.03.01. 17:24:02
Érdekes hogy azt mondod, hogy Rabiot nem tud védekezni, mert a külföldi szakértők meg pont azt emelték ki, hogy ebben nagyon sokat fejlődött a Juventusnál. Nem egyszer angol illetve más nyelvű streamet nézek és mindenhol ez volt a vélekedés.
Van mit köszönni Ronaldonak, de nélküle is jó volt a csapat, sőt ott mint csapat voltunk erősek, most meg attól függünk hogy Ronaldonak milyen napja van. Érdekes lenne megnézni mondjuk ha mindenki egészséges Ronadonak meg pont ki kell hagynia mondjuk 2-3 meccset, milyen is lenne a játék képe, és mennyire is szenvedne a csapat.
juventino74 2021.03.01. 17:55:16
Sajnos ez a csapat a mostani Juve nem az amelyet többen is 10-20-30 éve, esetleg régebben megszerettünk. A mostani felfogással egy indentitás vesztett csapat lettünk. Nekünk továbbra is a csapatmunkában kellene hinnünk és nem 11 Ronaldora vagy Messire van szükségünk hanem csupa-csupa nagy betűvel írt CSAPATRA! Csapatra, melynek játékosai összefogva küzdenek. Az a taktika, hogy adjuk oda a labdát Ronaldonak és ő majd a zsenialitásával megoldja, hát mit is mondjak elég gyorsan kiismerhető és lassan már bárki által levédekezhető. Felállt védelmek ellen látványosan kínlódunk. Ezeket csak és kizárólag csapat szinten tudnánk megoldani kreatívan sok mozgással, de hát ugye az önzőség, a saját dicsőség hajszolása fontosabb a csapatjátéknál és a csapat eredményességénél. Nyilván az eredmények elmaradása több összetevőből adódnak. A 0 km-es edző tapasztalatlansága, a hiányposztokra történő igazolások elmaradása, a covid és a sok sérülés okozta kieső hiánya mind-mind hozzáteszi a magáét. Ugyanakkor minden létező probléma gyökere a vezetőség szakmaiatlan döntéseinek sorozata. sajnos a vezetőség is megszokta, hogy bármit megcsinálhat az elmúlt években a csapattal, lehetnek a csapatnak hiányosságai, de jönnek az eredmények. Ezt nem szabadott volna hagyni!
steven.h 2021.03.01. 18:28:11
Folyamatosan azt írom, hogy amennyit esetleg Ronaldo hozzáadott, legalább annyit el is vett a csapattól, mivel nincs csapatjátékunk- utolsó kommentem.
juventino74 2021.03.01. 18:35:23
steven.h 2021.03.01. 18:45:30
Attilio79 2021.03.01. 20:44:33
Rabiotról meg mit mondhatnának, azt, hogy a csapatba se való... :) (szakkomentátor) :D
A régi csapatba jó lett volna CR, a jelenlegi CR mellé pedig jó lenne egy csapat.