A Juventus kiábrándító és nehezen értékelhető teljesítményt nyújtva szenvedett 2:1-es vereséget az FC Porto otthonában a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A találkozó kevés olyan pillanatot tartogatott, amelyre a torinóiak szívesen emlékeznek majd, ezek egyike Federico Chiesa csodálatos találata volt, amely révén a Juventusnak maradt reménye a továbbjutásra.
"A megközelítés, amellyel pályára léptünk, azonnal nehéz helyzetbe hozott bennünket. A Bajnokok Ligájában mikor nem vagy teljesen összpontosított, abban a pillanatban megbüntetnek. Szereztünk egy gólt idegenben, ez erőt ad nekünk a visszavágóra, amely bizonyosan nagyon eltérő mérkőzés lesz." - mondta Chiesa a mérkőzés lefújását követően a Sky Sport Italia munkatársának nyilatkozva.
De vajon miként fordulhat elő, hogy egy ennyi tapasztalattal rendelkező csapat ilyen kínos és elfogadhatatlan hibát ejtsen a mérkőzés első perceiben?
"Ez volt az első mérkőzésem a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában, úgyhogy nem tudom, hogy milyenek ezek általában. Az elejétől fogva feszültséget éreztünk, s a saját életünket nehezítettük meg a legelejétől.
Bizonyosan egy nagyon más Juvét látunk majd a visszavágón, mert ha tovább akarunk lépni a következő körbe, valami egészen mást kell majd mutatnunk."
A torinói visszágót március 9-én játsszák majd le a csapatok, s az idegenben szerzett találatnak köszönhetően a Juventus már egy szűk 1:0-ás győzelemmel továbbléphet a Bajnokok Ligája legjobb nyolc együttese közé.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
venember83 2021.02.18. 11:09:17
Szép volt a január, hozott egy komoly sorozatot a Juve, az Inter elleni kisiklás kivételével, de kíváncsian várom, mit hoz a következő két hét, mert február sem kevésbé sorsdöntő a szezont tekintve, mint amilyen a január volt.
Metalwarrior88 2021.02.18. 12:25:52
alexGicamo 2021.02.18. 13:12:52
Hol van a szív , a hit , a küzdeni akarás és a küzdeni tudás a csapatért , egymásért , a spirito ?
Ha ezeket megtalálják önmagukban a játékosaink és teljes összpontosítással lépnek majd pályára , az már fél siker lesz !
Igen , küzdeni kell és hajtani, megalkuvást nem tűrően !
Hazai pályán meg aztán amúgy is kötelező a győzelem!
Szép volt, Federico ! Így tovább !
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!
2021.02.18. 13:44:59
Nem tudom, mit hoz még ez a szezon, de sok jóra nem számítok. Ez nem csak Pirlon, de a játékosokon is nagyon múlik. Gáz, h 1-2 év alatt hova jutottunk. Már az utolsó 1-2 scudetto is elég izzadságszagú volt. Sajnos a csúcsról csak lefelé vezet az út. Sokáig ott maradni nagyon nehéz.
Itt nyáron ismét nagy tisztogatásra lesz szükség. Állna végre össze egy olyan stabil gárda, akikkel lehet jó eredményeket elérni és nem kell állandóan a fél csapatot lecserélni. Nincs állandóság. Így nem is lehet folyamatosan jó teljesítményt nyújtani.
Én egyáltalán nem fogok csodálkozni, ha kiesünk a Portó ellen a bl-ből.
Nálam a bajnokság továbbra is 2-4 hely között lesz. Nehezen hiszem, hogy ezzel a csapattal meglegyen idén.
Rocky80 2021.02.18. 16:59:09
Ráadásul BL meccs, legjobb 16, nem a Crotone ellen játszunk otthon, ha erre nem tudnak rápörögni akkor mire?
alexGicamo 2021.02.18. 18:25:33
De ... Bízz Pirloban és tartsd szárazon a puskaport ! :-D
FeriGjuve 2021.02.19. 15:57:16
Inkább az a kérdés,hogy Pirlo ki tud e találni valamit ez ellen,mert ha nem tudunk dominálni,labdát tartani és kihozni amikor így letámadnak minket,akkor semmi esélyünk nem lesz,ahogy az első meccsen sem volt addig,amíg a Porto el nem fáradt.Addig szètfutottak,lepressingeltek minket.Rég láttam ilyet.
Tulajdonképpen Conceicao rommá verte taktikában Pirlot.