Az Öreg Hölgy a januári meccseket szombaton a Sampdoria elleni találkozóval zárja, s bár eddig sikerült az igencsak fontos januári nyolc mérkőzésből hetet megnyerni, a Sampdoria ellen sem hibázhat Andrea Pirlo csapata.
„A Sampdoria jó csapat, amelyik jó pillanatot él meg jelenleg. Nagyszerű minőséget jelentő játékosok alkotják a mély keretüket.
Nehéz meccs lesz, mint mindig, amikor Ranieri csapatával kell megütközni. Rendkívül tisztelem a szombati ellenfél mesterét.
Pénteken mindenki együtt edzett, kivéve Paulo Dybalát, aki a felépülésén dolgozik. Napról napra figyeljük a helyzetét, olykor még érez némi fájdalmat a térdében, de remélhetőleg jó úton vagyunk.
Rengeteg fontos meccs áll előttünk, gyorsan fel kell töltődnünk, és el kell döntenünk, ki fog játszani. Federico Chiesa jól érzi magát, sikerült felépülnie a bokasérülésből, és ezért a Sampdoria ellen kezdeni fog.”
Nicolò Fagioli szerdán bemutatkozott a felnőttek között a SPAL elleni Olasz Kupa-meccsen.
„Jól teljesített a SPAL ellen, ő lesz Manolo Portanova utódja, aki a Genoához csatlakozott. Az első csapat keretéhez tartozik, de ettől még az U23-as kerettel is lesz pár meccse.”
A szezon egyik nagy meglepetése az Öreg Hölgynél Weston McKennie.
„Weston McKennie fiatal, és még rengeteget fejlődhet. Mi voltunk a leggyorsabbak, ezért tudtuk leigazolni őt, és örülünk, hogy a keret részét képezi.
Szerény srác, aki folyamatosan a fejlődésen dolgozik, különösen technikai szinten. Javulnia kell a labdaátvétel utáni pillanatok tekintetében, de tudja, hogy ez csak a kezdet számára.”
Álvaro Morata az elmúlt időszakban a sokszor volt sérült, de a SPAL ellen már kezdő volt.
„Soha nem mondtam, hogy Álvaro Morata szenved. Volt egy kis gond a combközelítő izommal, de most már jól érzi magát. Őt a lelkesedés viszi előre, nyugodt játékos, akit a csapat nagyon fontos tagjának tekintünk. Szombaton kezdeni fog Ronaldóval.”
Természetesen a mestert Ronaldóról is megkérdezték, aki a hírek szerint megszegett néhány járványellenes előírást.
„Szabadnapja volt, és azt tehette, amit akart. A tetteiért vállalja a fellősséget.”
Sami Khedira továbbra is a kerettel edz, ám rohamosan közeledik a téli mercato vége, így kérdés, hogy a Juventusnál marad-e nyárig?
„Már beszéltünk vele, az edzéseken velünk van már a szezon eleje óta, s majd meglátjuk, hogy mi vár rá.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.