A SPAL elleni mérkőzés

coppa_italia_logo_2020-21.jpgA versenynaptár továbbra is rendkívül feszes tempót diktál, szerda este a Juventus az Olasz Kupa negyeddöntőjében lép fel, s a SPAL együttese látogat az Allianz Stadiumba.

Andrea Pirlo keretébe visszatért Alex Sandro, aki koronavírus-fertőzés miatt huzamosabb ideje hiányzott, Rodrigo Bentancur és Cristiano Ronaldo pedig pihenőt kaptak.

A SPAL az utolsó alacsonyabb osztályú együttesként állva maradt csapat a kupasorozatban, s a Monza, a Crotone, majd a Sassuolo kiejtésével biztosította helyét a legjobb nyolc között. A ferrarai csapat tavaly még a Serie A-ban szerepelt, azonban a tabella utolsó helyén zárta a szezont, így a jelenlegi szezont már a másodosztályban tölti.

A továbbjutásról egyetlen mérkőzés dönt, a párharc győztese az AC Milant tegnap este legyőző Interrel mérkőzik meg az elődöntőben, amely már oda-visszavágós rendszerben kerül lebonyolításra.

A Juventus 23 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: Chiellini, de Ligt, Alex Sandro, Danilo, Cuadrado, Bonucci, Demiral, Di Pardo, Drăgușin, Frabotta

Középpályások: Arthur, Ramsey, McKennie, Chiesa, Rabiot, Bernardeschi, Fagioli, Kuluševski

Támadók: Morata, Da Graca

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a Sport 2 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1316403890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DegerFaCan 2021.01.27. 19:48:30

Kezdő talán: Buffon-Dragusin-DeLigt-Demiral-Frabotta Berna-Fagioli-Rabiot-Ramsey Kulu-Morata

Apuleius 2021.01.27. 19:51:00

Juventus: Buffon; Demiral, De Ligt, Dragusin, Frabotta; Bernardeschi, Rabiot, Fagioli, Ramsey; Kulusevski, Morata

MdewC 2021.01.27. 21:05:11

Nem azért, de ez a Fagioli tök szépn forgatja a kp-t.

Fiatal Modric.

Rocky80 2021.01.27. 21:05:21

Nekem tetszik ez a Fagioli gyerek.

Novice_71 2021.01.27. 21:06:45

Remélem nem tört ki a tífusz a kommentelők népes táborában,
csak szólok, hogy 1:0 ide :)

danimester1 2021.01.27. 21:06:58

Gyerekek ez a tizi hasonló volt mint amit a nápolyi kapott.

MdewC 2021.01.27. 21:08:37

@Rocky80: hát akkor nem véletlen, ha többünknek feltűnt. :D

1-2 emberrel azonnal cserélném. :)

Rocky80 2021.01.27. 21:11:41

Mitől olyan vörös ez a Kulu mindig? Iszik?

danimester1 2021.01.27. 21:20:09

Ügyesek ezek a fiatalok!Frabotta 2:0!

Szili 72 2021.01.27. 21:21:33

Amikor a Sport Tv közvetítette az olasz focit ,Fülöp Laci (a kommentátor) Juve szurkoló volt, ez jól esik. A szakkomentátorok közül pedig Várhidi Peti volt Juve fan.

Novice_71 2021.01.27. 21:24:36

Juventus facebook oldalán liveolják a meccset. Ez új nekem. Éppen rászokhatnának...

giorgio007 2021.01.27. 21:26:51

Berna és Ramsey kritikán aluli ma is.

danimester1 2021.01.27. 21:27:53

@Szili 72: ha az emlékeim nem csalnak Fiorentina szurkoló volt.Valljuk be minőségibb volt minden tekintetben.

DegerFaCan 2021.01.27. 21:28:30

Ez a Remzi továbbra is...mint amikor egy akademista gyerek elmegy a blaszba focizni. Látod hogy képzett de nem érzi a közeget hozza a tanult sablonokat még cseleket is, de semmi érzéke az olasz focihoz. Ahogy írtátok, idegen test. Fagioli tényleg egy korai Modricra emlékeztet :D fiatalok játsszanak csak aztán majd eladjuk mindet :D

danimester1 2021.01.27. 21:29:16

@giorgio007: sajnos igen!Nekik új klubot kell(ene) keresni!

Attilio79 2021.01.27. 21:32:14

Dragusin az elején elszórta a labdákat, de 15-20 perc elteltével kicsit stabilabbá vált.
Ramsey egy időzített bomba.
Frabotta jól teljesít ma, nekem meg az ő játéka szimpatikus.
Rabiotnak is volt egy sokméteres futása. :)

Il Principino 2021.01.27. 21:32:36

@giorgio007: Berna nem lóg ki semerre sem,viszont Ramsey katasztrófa!
Rabiot,Kulu,Morata,de Ligt eddig a legjobbak,fiatalok is ügyesek bár a Spal kb. Nekik való szint..

szauerb 2021.01.27. 21:37:05

Ramsey és Bernardeschi még egy másodosztályú középcsapat ellen is képesek emberhátrányt jelenteni.
Eszméletlen.

Attilio79 2021.01.27. 21:39:05

@szauerb: Ha kettejük közül választani kellene, akkor én Bernardeschit választanám, nem adja el a labdát a térfelünk felénél, igaz, 1 az 1-ben a kapussal szemben nem tud megoldani helyzetet. :D

szauerb 2021.01.27. 21:40:49

@Attilio79:
Nem adja el de folyamatosan leszerelik.

Csak, hogy tisztázzuk ennek a csapatnak neki illene a vezérének lennie ma.
Evvel szemben a 2. Legrosszabb a csapatban.

pott70 2021.01.27. 21:46:23

Nagyon kellemes kis kupaszerda ez ma.Öröm nézni ezt az ifjúsági csapatot,és van néhány meglepően jó teljesítmény.Remélem rúgunk még egyet-kettőt!

Lanzafame 2021.01.27. 21:47:13

@Rocky80: állítólag csatak alkoholista

ROLI921 2021.01.27. 21:50:18

@szauerb: van meccs hogy nem szidod Bernát? Ebben az évben kb minden cikkhez bekommentelted. :)

Attilio79 2021.01.27. 21:51:08

Srácok, ez a Di Pardo gyerek kísértetiesen hasonlít Padoinra. :D

szauerb 2021.01.27. 21:55:15

@ROLI921:
Hát ha csak egy meccsen elfogadható teljesítményt nyújtana akkor lenne.
:

danimester1 2021.01.27. 22:02:21

HÁÁ DIKKMÁNN !!!Mekkora lövés volt!-:)

Novice_71 2021.01.27. 22:06:09

Buffon unalmas perceiben elmondhatna 10 miatyánkot valamelyik mikrofonba, hátha enyhítő körülmény lenne a múltkori káromkodása ügyében...

Lanzafame 2021.01.27. 22:08:55

Ez az a pillanat, amikor Morata és Buffon szerepet cserélhetnének. De le is jöhetne Morata

Novice_71 2021.01.27. 22:14:13

@Lanzafame: mielőtt nem csak a zokniját szakítják el... és már le is jött, stoppolhatják is a zoknit... ;-)

BigP86 2021.01.27. 22:22:08

Ez a Kulusevski csak ilyen sötétnek néz ki vagy tényleg ennyire sötét amilyennek kinéz? Mint valami elbaxott Ron Weasley.. :D

steven.h 2021.01.27. 22:22:11

Ebből a Fagioli gyerekből még lehet is valami, ha adunk neki lehetőséget, meg hátul ezeket a kockázatos labdákat elfelejti

steven.h 2021.01.27. 22:23:15

@BigP86: valószínűleg nem túl okos szegény. Instája se épp arrol árulkodik

Leram7 2021.01.27. 22:25:57

Egy ilyen meccset pont így kell lejátszani. Izgalmak nélkül, minimál focival 3 gólt szerezve.

Attilio79 2021.01.27. 22:28:36

Di Pardo nem csak kinézetre, tudásra is hasonlít Padoinra. :)
Fagioliban, Dragusinban és Frabottában is vannak lehetőségek.

Lanzafame 2021.01.27. 22:31:46

@steven.h: legyen csak bátor, nem kell már 20 évesen kiégett Pjanicnak lenni :D

Attilio79 2021.01.27. 22:33:17

Csak Rabiot ne jusson Simunic sorsára, (egy meccsen 3szor mutatnak fel neki sárgalapot) :D

danimester1 2021.01.27. 22:33:55

@Leram7: pontosan!Nem szabad ráülni az 1:-0-ákra,menni kell!Ezt kellene játszani a bajnokságban is!Igazából a végén már visszavettek,de nincs veszélyben a továbbjutás.

steven.h 2021.01.27. 22:37:49

@Lanzafame: nyilván, de az igazán nagyok tudják hol nem szabad kockáztatni.

2021.01.27. 22:40:56

Slusszpoénnak jó volt a lefújás előtti pillanatban a 4. :D

Attilio79 2021.01.27. 22:41:49

Mennyivel jobb volt, hogy nem Egri volt a riporter!

sleepy8 2021.01.27. 22:48:36

Chiesa jo nagy paraszt volt a vegen. :D Bar szerintem azt figyelte legkevesbe hogy a kis srac ziccerbe van. Az egész szezont nézve, nekem kellemes meglepetés amugy Fede jateka, pedig annyira nem orultem a leigazolasanak.

Il Principino 2021.01.27. 23:10:19

Jó kis edzőmeccs volt,a fiatalok és a mellőzöttek is játszhattak!
Hoztuk a kötelezőt, a vártnál könnyebben..Lapozhatunk,mindenesetre jár a gratuláció a csapatnak!

szauerb 2021.01.27. 23:29:46

8 meccs 7 győzelem januárban.
Nem rossz.

Juventino86 2021.01.28. 08:43:05

Nem volt rossz, ezt még egy felforgatott kerettel is simán tudtuk hozni. :) Dragusin játéka tetszett.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása