Opciók a középpályára

locatelli_manuel_sassuolo_2.jpgA Juventus számára az Inter elleni 2-0 több tekintetben is fontos lecke volt, és bár szinte az összes játékos csalódást keltő teljesítményt nyújtott, vasárnap este a leginkább talán a középpálya tehetetlensége világlott ki úgy védekezésben, mint támadásban, hiszen Rodrigo Bentancur és Adrien Rabiot az idő jó részét azzal töltötte, hogy bottal ütötte Nicolò Barella és társai nyomát.

Következésképpen Fabio Paratici összeállított egy listát olyan középpályásokról, akik némi minőséget vihetnének az Öreg Hölgy évek óta problémás posztjaira.

A Calciomercato szerint a listán első természetesen Paul Pogba. A francia játékos szerződése a Manchester Uniteddel 2022 nyarán jár le, ám a felek nem kívánnak további évekre egymás mellett elköteleződni, így a manchesteri klubnak még 2021 nyarán értékesítenie kell a játékost, hogy ne legyen falhoz állítva a tárgyalásokban.

A beszámolóban természetesen szerepel, hogy Paul Pogba szívesen térne vissza egykori sikerei színhelyére, és hogy ügynöke, Mino Raiola is elég jó kapcsolatot ápol a bianconero vezetőséggel, ám a legkényesebb és legproblémásabb pontra, a pénzügyi megvalósíthatóságra (átigazolási díj és bérigény tekintetében) a cikk nem tér ki.

A következő opció a francia középpályás után a Sassuolo motorja, Manuel Locatelli, akinek az ügynöke már beszélt egy esetleges átigazolásról, és a váltás akár már következő nyáron is megtörténhet.

A másik két játékos sem újdonság azok számára, akik követik a mercatós pletykákat, hiszen Houssem Aouar és Rodrigo De Paul neve nem először merül fel a Juventus kapcsán. A Calciomercato újságírója szerint mindkét játékos ciklusának a végéhez érkezik a klubjánál, ezért váltani fognak.

Viszont Jean-Michel Aulas klubelnök és a Pozzo család minden bizonnyal nagy árat kér majd a csapat alappilléreiért, ezt pedig meg is tehetik, mivel a két játékosért nagy érdeklődés mutatkozik számos klub részéről.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9816396648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Del Butus 2021.01.20. 08:26:52

opciók.... van még olyan olasz klub rajtunk kivul aki senkit nem vett?

JeetTrader 2021.01.20. 09:11:57

Én már ott tartok, hogy már lassan mindegy kik jönnek csak jöjjenek. Elengedhetetlenül kell frissítés a kp-ra.

Amúgy mi van Sensivel? Olvastam egy elemzést még régen róla, ahol tulajdonságain és teljesítményén keresztül Pirlohoz hasonlították és elég impozáns hasonlóságot mutatott. Véleményem szerint rettentően fontos lenne egy vagy inkább két hasonló típusú, irányítani képes játékos. Ez indítaná be a középpálya motorját és kelhetne életre Pirlo elképzelése.

Pirlot, Pogbát, Vidalt és Marchisot soha nem pótoltuk, csak tudnám miért....azóta gyakorlatilag nincs középpályánk.

Aouar-ra nagy szükség lenne. Én Locatellinek is örülnék, meg ahogy írtam Sensit kéne még elhozni (muhaha). Pogba max ingyen jöhet. de Pault nem tartom olyan sokra, max robotolni jöhet, de ki tudja,lehet jók lennének ők együtt. Csak ehhez sajna komoly eladásokat is kell eszközölni....én pl Arthurt eladnám, gyakorlatilag semmi haszna. Bernardeschit is. Csak senki nem akar innen elmenni....:(:(:(:(:(

steven.h 2021.01.20. 09:59:39

@JeetTrader: Inter kispadján csücsül és folyamatosan izomsérülésekkel bajlódik

venember83 2021.01.20. 10:07:14

@steven.h: nagyon jól hangzik, tuti vétel! Legalább nem okozna meglepetést. :)

Szincsak 2021.01.20. 10:28:00

Én Locatellit nem tartom jó opciónak, Pogba, Aouar ők minőséget jelentenek. De Paul nem juve szintű játékos

JeetTrader 2021.01.20. 10:47:17

@steven.h: fasza....hát akkor ő sem....akkor viszont végképp nem tudom ki jöhetne...:( Álljon be Pirlo, már lassan halál komolyan gondolom...

steven.h 2021.01.20. 11:05:03

@JeetTrader: Locatelli tökéletes lenne oda, még egy Pirlo úgysem fog egyhamar születni. Egyébként se hiszem, hogy mindenáron valakinek az alternatíváját kell keresni a jelenlegi jó képességű játékosok erényeit kell kihasználni és úgy kialakítani a játékot.

sicilicocapitano 2021.01.20. 11:26:02

@steven.h: Ahogy írod... konkrétan 1 hónap játékra jut 2 hónap sérülés. De amikor játszik, kivétel nélkül olyat rak le az asztalra amit se Locatelli, se Zaniolo, Se Castrovilli nem képes. Nagyon penge zsugás, mindig színt visz a kp-ra. De semmit nem ér a dolog ha ilyen sérülékeny. Folyton izomsérülése van amit már próbáltak specialisták is megoldani de visszatért a dolog. Talán évek múlva megjavul.

sicilicocapitano 2021.01.20. 11:35:02

@steven.h: Én is Locatellire szavaznék, bár más típus , nekünk rá lenne szükségünk.

JeetTrader 2021.01.20. 12:16:49

@steven.h: sajna valahogy mégsem akar összeállni a csapat...Arthur-tól egy jó megmozdulásra nem emlékszem. Rabiot is itt van már egy ideje, de valami belőle is hiányzik. Bentancur nagyon hasznos tudna lenni, de most valahogy ő is kevés. Egyedül Chiesán látom a fejlődést és az akarást. És egyikük sem képes játékot irányítani, sőt, kifejezetten vakok a középpályásaink! Meccsről meccsre nem veszik észre a beinduló játékosokat, vagy a szélen integető üres embert és vagy hátra vagy a másik tömött oldalra passzolnak.

Több nagyon komoly helyzettől esünk el meccsről meccsre a rosszul megválasztott passzok miatt!...és közben kerülünk kutyaszorítóba az eladott labdák miatt. Irányítóra van szükségünk, intelligens játékosokra, akik látnak a pályán és mernek is passzolni (és tudnak is).

Külön-külön, papíron ezek tényleg nagyon jó játékosok, de ebbe a rendszerbe ezek szerint mégsem illenek. Sokszor láthattuk h keringtek mint gólyafos a levegőben, rosszul helyezkedtek stb. Ez szerencsére legalább már sokat javult, de a passzjáték egyszerűen sajna nulla...ilyen szinten ezen nem tudom h lehet javítani. Játék szituációkat kéne nyomatni velük, mint a gyerekeknél, vagy mi? Elvileg komoly stáb van Pirlo mögött, de mégsem tudjuk maxra járatni a játékosainkat.

Kétlem h ezt pont egy Pirlo nem látná, de Nedvednek is tisztában kell lennie vele. Vélhetően a háttérben más nagyon furcsa dolgok zajlódhatnak, mert nem tudom elhinni h ennyire rosszul tudjunk igazolni, értsd nem tudjuk felmérni h az adott játékostól mi várható el egy taktikában...

steven.h 2021.01.20. 13:07:13

@JeetTrader: www.youtube.com/watch?v=2fWrfpUsC-4&t=300s

Egyébként az utolsó bekezdésedhez annyit fűznék hozzá, hogy leginkább azt kellene felmérnünk, most hogy itt vannak ezek a középpályások, ebben erősek, erre alkalmasak, erre igazítom a taktikát, de nem ez történik, legalábbis úgy tűnik.

@sicilicocapitano: teljesen jó írod, csak én nem tudtam reflektálni arra hogy ő egy jó spíler, mert nem telt el elég idő két kommentem közt.

GodPiero 2021.01.20. 13:13:44

Nekünk egy VEZÉR kellene a középpályára, nem újabb töltelékek!!!

Kivlov 2021.01.20. 13:51:46

verratti, zielinski, pogba

JeetTrader 2021.01.20. 13:58:24

@steven.h: hehe, pont ezt a videot néztem valamelyik nap, köszi :) Amúgy én örülnék neki, csak jönne már. :)

Igen, ez logikusnak tűnik. Viszont lehet, hogy pont fordítva indult. Azaz itt ez a taktika, tök jó papíron, illetve részeiben más-más csapatoknál már lehetett látni. Ok, vegyünk hozzá játékosokat akkor...figyu, bocs de már megvettük Arthurt,meg Kulut, illeszd már be. Jó. Vegyünk akkor még egy Moratát és egy Chiesát (ellehet gondolkodni közülök ki volt jó döntés) és persze itt vannak a többiek....hát itt tartunk most...

A baj, hogy ők együtt fingom nincs milyen rendszerben mennének jól együtt. Tény, hogy Bentancur, Rabiot inkább romboló. Arthur fogalmam nincs mi...Kulu..hát elvileg inkább támadó, Chiesa szintén. Couadrado támadó volt és lehetett belőle hegeszteni egy védőt. Sandro védekezni és támadgatni is tud, talán valahol a kettő közt a félúton. Irányítani senki....Berna elvileg támadó lenne, na, de hát khm khm. Most már védőként próbálgatja Pirlo.
Ez szerintem pont annyira egy vegyes felvágott, amivel sem egy védekezőbb, sem egy támadóbb focit nem lehet nyomni. Ronci, Dybala, Morata, Chiesa és Kulu miatt billen inkább a támadás felé...McKenny egy jó brusztolós vaddisznó, de talán inkább labdaszerző.

Én még valami 4-2-3-1-ben próbálnám meg a Pirlós elképzelést...de továbbra is meggyőződésem, hogy két intelligens játékos kéne középre, akik miatt nem kell a szélső szabad emberünknek integetni, hogy aztán a csatárainkhoz eljuthasson a labda...

Montero 2021.01.20. 14:02:17

Jobbnal jobbak de senki nem fog jonni. Higany most milyen jo lett volna tehermentesiteni mormotat vagy egy spinazzola....... Nem nagy nevek kellenek hanem jatekosok szivvel!!!!!

szauerb 2021.01.20. 14:28:30

Pogba lenne az ideális.
Ő mind a tehetségével mind a személyiséségével(és eredményeivel) vezére lehetne ennek a csapatnak.
Őt követnék a többiek.
Aouart is szívesen látnám, de benne inkább érzem azt, hogy beleszürkülne a jelenlegi csapatba mintsem feljavítaná.( Nem azért mert rossz játékos hanem mert tapasztalatlan.)
A legjobb az lenne ha mindkettő jönne de erre szokták mondani: Álmodj királylány...

Lanzafame 2021.01.20. 14:28:37

Ezek közül max. 1-et tudunk elhozni.

Én Locatellire szavaznék, mert ráncba tudná szedni a középpályát. Az a típusú játékos, aki az edző meghosszabbított keze a pályán. Ráadásul Pirlo posztján játszana, a legjobbtól tanulva léphetne szintet. Bár ez nekem nem olyan fontos, de azért olasz és fiatal. Mellette McKennie és Rabiot is jobbá válna. Ha jön, el kell dönteni, hogy Arthur vagy Benta marad cserének. Én egyik távozását sem sajnálnám.

szauerb 2021.01.20. 14:31:46

@JeetTrader:
Az a baj, hogy konkrétan egy vezéregyéniség sincsen a középpályán.
Mind jó játékosok de nem vezérek.

JeetTrader 2021.01.20. 14:56:27

@Lanzafame: Arthur kuka. Bentancurban sokkal több fantáziát látok. Védhetné Locatellit meg Raboit is.

Lanzafame 2021.01.20. 15:34:10

@JeetTrader: Bentancurban évek óta csak a fantázia látszik. A meccsek egyharmadában vezéralak, egyharmadában buta hentes, egyharmadában meg mint aki be van szívva.

Arthur kezd idegesítő lenni, de próbálok nem negatív lenni, adjunk neki időt. De eddig egy meggyőző meccse nem volt.

steven.h 2021.01.20. 15:47:58

@Lanzafame: Addig sajnos nem is lesz értékelhető meccse, amíg olyasmi van tőle elvárva amire nem alkalmas. Ő alapvetően nem védekezik rosszul, illetve egy olyan játékos akire ha rápasszolod a labdát akár 16 méterre a kapudtól nem fogja elveszteni a labdát és leosztja a társaknak. Tőle ha azt várjuk hogy hosszú labdával oldalt váltson, hogy helyzetbe hozza a társakat akkor mindenki csalódni fog és a 70 millió az ablakon kidobott pénz lesz. Kell mellé egy B2B középpályás aki tud támadni is meg egy kreatív játékos aki osztogat, így tudna talán összeállni a középpálya.

Lanzafame 2021.01.20. 15:51:46

@steven.h: ez így OK, viszont akkor egy nagyon egydimenziós játékosról beszélünk. Ezért látnám én Locatellit a hármas közepén, mert ő tud védekezni és forgatni is a játékot, nem csak leosztogatni a legközelebb állónak.

JeetTrader 2021.01.20. 17:22:33

@steven.h: hát elvileg McKenny meg Rabiot lennének azok a B2B kp-k akik tudnának támadni is. Mondjuk inkább Kenny villantott eddig ebből bármit is.

Sajna ha ezt tudja Arthur, akkor bizony kidobtuk a 70 miot az ablakon. Kell akkor mellé egy Locatelli, hogy végre kiteljesedjen Arthur? Régen rossz ha más játékos kell egy 70 millás kp mellé. Én eladnám...még lehet h kaphatnánk érte jó pénzt és abből tellhetne egy Locatellire és egy Aouarra....persze miután végre Bernát is elpasszoltuk.

@Lanzafame: igen, nem kétlem h néha leengedik nála a piros függönyt és akkor elkezd hentelni, de ez jellemző volt anno Vidalra is....ilyenek ezek a latin böllérek :D

Igaz, nem látom az edzéseket és hogy ott ki milyen munkát végez, de eddig amit láttam Bentancurt többre tartom mint Arthurt...és a csapatnak is több haszna volt eddig a böllérből. Na, viszont ha mondtok valakit a helyére én meggyőzhető vagyok :D

Lanzafame 2021.01.20. 17:44:47

@JeetTrader: én is inkább Benta-párti vagyok most :) Azzal nem értek egyet, hogy Vidal böllér lett volna. Ő mindig nagyon okosan játszott, miután besárgult, Bentával, Rabiot-val ellentétben.

szauerb 2021.01.20. 20:11:31

Marton Odegaard szeretne váltani
Esetleg egy próbát megérne egy kölcsön+opció.
Szívesen is jönne valószínűleg mivel hatalmas Ronaldo fun.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása