Correia a Serie B-be távozhat

correia_felix_juve-mezben_korosztalyos_csapat.jpgA nyáron a Manchester City kötelékéből az U23-as csapathoz érkezett Félix Correia kiváló szezont fut, csapatának egyik húzóembere.

A portugál játékos Lamberto Zauli csapatának kulcsembere, amit jól mutat, hogy ebben a szezonban már 5 gólt és 4 gólpasszt jegyzett a Serie C-ben.

A lisszaboni születésű, január 22-én 20. életévébe lépő csatár azért távozott az angol csapattól, mert nem sok esélyt látott az első csapatba kerülésre.

Az ilBianconero.com friss értesülései szerint a csatár akár már most nagy lépést tehet, még ha nem is a Juventus első csapata felé: az első osztályba igyekvő Empoli és a Serie B középmezőny alján tanyázó Pescara szívesen fogadná a futballistát.

Mindkét klubot meggyőzte a játékos teljesítménye a Juventus korosztályos csapatában, ezért már most télen leszerződtetnék őt, ezzel pedig a játékos előtt megnyílna a lehetőség, hogy egy magasabb osztályban bizonyítson.

Viszont a Juventus vezetőségének is fontos döntést kell előbb meghoznia, el kell döntenie az igazgatóknak, hogy a játékos hol fejlődhet a legjobban: az U23-as csapatban úgy, hogy olykor akár a nagy csapatban is szerepelhet, vagy egy Serie B-ben játszva.

A bianconero klub az elmúlt időszakban előtérbe helyezte a fiatalokat, és jelenleg is erősítést keres csatár posztra, így felmerül a kérdés, hogy vajon nem lenne-e jobb opció a saját utánpótláscsapatok között keresgélni, és megbecsülni a megcsillanó tehetségeket, mint a jelenlegi nem túl biztató pénzügyi helyzet adta lehetőségek miatt egyéb klubok középszerű játékosaival próbálkozni.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5416385240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MdewC 2021.01.12. 09:42:00

Nem is értem miért nincs ott az első csapatban...

venember83 2021.01.12. 10:52:24

@MdewC: gyanítom, nem venné jól ki magát, ha eljön a Citytől, mert nem kerülhet a kezdőbe a felnőtteknél, aztán meg Empoli vagy Pescara keretébe küldi a Juve ahelyett, hogy kipróbálják a felnőtteknél. Pl. a hétközi kupameccsen, ami a három sorozat közül magasan a legérdektelenebb. Pogba pl. 19 évesen került a Juventushoz, s nem szaroztak vele, hamar bedobták a mélyvízbe. Legalább hamar kiderül, hogy milyen a srác fejben, fizikailag és technikailag.

Ui. Igen, a fotelből marha könnyű okosnak lenni.

Zamboni nem egy tészta 2021.01.12. 11:03:02

Érthetetlen. Tényleg. Nem az, hogy nem kezdő vagy ilyesmi, hanem, hogy ez a terv. Olyan dominancia kellene legyen a csapatban, hogy nyugodtan kaphasson 20 perceket.

Lanzafame 2021.01.12. 11:42:13

Szívesen megnézném már most a kupában. Az csak púp a háunkon idén. Hajrá vándorportugál fiú!

tjunior 2021.01.12. 13:01:52

@MdewC: a Serie C középcsapatában rugdossa a gólokat, nem is értem miért nincs az első csapatban...

Rocky80 2021.01.12. 13:39:42

@venember83: minden egyes ilyen hír csak olaj a tűzre... Vagy szándékos, kedves uram? :D

szauerb 2021.01.12. 13:58:23

Nem tenne rosszat neki fél év egy felnőtt csapatban ahol rendszeresen játszik.
Bár én is szívesen megnézném legalább a kupában mit tud.

venember83 2021.01.12. 14:15:33

@Rocky80: szándék a blogközönség véleményének a terelésére ilyen-olyan cikkek kiválasztásával és adott témák tűzben tartásával egyáltalán nincs. Semmi ilyen direktíváról nem tudok. Az viszont tagadhatatlan, hogy a legtöbbször olyan hírt teszünk ki, amit fontosnak tekintünk, ami minket is érdekel(het). Mondjuk pont ma reggel csak a qrva nagy csend fogadott a hírportálokon a Juve vonatkozásában, nemigen lehetett válogatni. Esetleg még írhattam volna arról, hogy Calha és 'Rumma szerződését megújítja a Milan tán még most januárban, legalábbis Paolo Maldini ebben bízik.

Rocky80 2021.01.12. 14:37:37

@venember83: nem is gondoltam komolyan. :-) Egyébként tényleg fontos hogy mi a fenéért nem adunk lehetőséget a fiataloknak hogy kinőjék-kiforrják magukat; amikor rengeteget igazolunk és adunk kölcsön kisebb csapatoknak vagy játszatjuk őket a "kicsiknél".

Főleg ilyen nehéz időkben egy járható út lenne a profitszerzésre az is, ha felfedezné őket a nagyvilág a csapatunknál és az eladásuk által jutnánk bevételhez. Egyébként is ma már egy-egy sikeres csel vagy lövés (egyeneset rúg a labdába ahogy mondani szoktuk); euró tízmilliókat jelent pár hónapon belül egy játékos árában. Akkor? Miért nem élünk a lehetőséggel?

Én a pénztelen nagycsapatok helyében ezt csinálnám manapság, legyünk egy kicsit nevelőklubok, aztán ha helyreáll a világ rendje akkor vissza lehet térni a normális(?) mederbe. Mert az nem normális hogy nem tudunk kifizetni pl 10 milliót.

Főleg most csinálnám ezt amikor felborul a papírforma minden versengésben a vírus miatt, meg eleve új edzőnk van, illetve meg akarunk újulni, stb. stb. Ha a fiatalok miatt (is) most csak 3.-ok lennénk de legalább látnánk egy pár suhancot aki miatt nézik a meccseinket meg jó újra nekünk is meccset nézni + bevételt is termelnénk ezáltal, mindenki jól járna.

MdewC 2021.01.12. 16:01:41

@tjunior: hát... most erre mit mondjak? Néhány első csapatbéli játékos is oda való?

JeetTrader 2021.01.12. 16:16:33

Szembejött pár cikk, amiben azt ecsetelik, hogy mekkora tehetség ez a srác. Ha ez tényleg igaz, akkor miért nem hozzák fel hozzánk és dobják mély vízbe? Nem jön be, mi történik? Mehet vissza az U23-ba...ha meg bejön nyertünk egy nagy tehetséget. Ez kurva jó hozam/kockázat arány, amit meg kell lépni!....vagyis kéne...

Haalandot,meg Mbappét meg anno Pogbát is be kellett válllani....vagy akkor mégsem akkora sztár mint mondják....

szauerb 2021.01.12. 18:35:56

Azt se felejtsük, hogy odaadtuk cserébe a citynek a spanyolok egyik legnagyobb tehetségét.(Pablo Moreno)
Aki már a Gironaban játszott is 12 meccsen.
Remélem jó döntést hoztunk.

bartender 2021.01.12. 19:18:25

@szauerb: bizony! Mar amikor hir volt rola anno sem ertettem, hogy ha odaadjuk a spanyolt, akkor valami nagy aszt kellett hoznunk, erre ment a Seria C-be..

JuveWinC 2021.01.12. 22:03:25

A COVID miatt el vannak szeparálva a keretek, így nem hozhatunk fel senkit, se a primaverából, se az U23-ból. Tőlük Di Padro, Frabotta, Dragusin, Portanova és Fagioli edz jelenleg az első számú kerettel.

szauerb 2021.01.12. 22:14:11

@bartender:
Ez lehet nevelő szándék is.
Had érezze a srác, hogy meg kell küzdeni a lehetőségért és a többiek is láthatják, hiába vagy nagy "sztár"semmi nincs ingyen ugyan azok a szabályok vonatkoznak rá is mint másra.
De ha igaz a covidos dolog amit JuveVinC ír akkor van logikus magyarázat a mellőzésére.

szauerb 2021.01.13. 15:48:18

Jó lenne látni néhány fiatalt. Az sem baj ha idő előtt kiesünk esetleg a kupából ez miatt. Egyáltalán nem hiányzik a kupa jelentette plusz terhelés jelenleg a csapatnak.

Szincsak 2021.01.18. 09:30:50

A fiatal tehetségeket nem szabad elpocsékolni, lásd Moise Kean helyzetét, be lehetne épiteni őket a felnőtt csapatban mint ahogyan a Barcelona és az Fc Portó csinálja

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása