Az AC Milan elleni mérkőzés

serie_a_logo.jpgA Juventus az Udinese elleni 4:1-es győzelemmel kezdte az új esztendőt, s szerda este a szezon egyik legfontosabb mérkőzése következik, hiszen a zebramezesek az éllovas AC Milan otthonába látogatnak, azzal a reménnyel, hogy győzelmükkel csökkenteni tudják a mostanra már jelentős hátrányt.

A Juventus keretében két játékos, Alex Sandro és Juan Cuadrado koronavírus-tesztje is pozitív eredményt hozott, ők izolációba kerültek, s hiányozni fognak a mérkőzésről.

A milánóiak nagyszerűen kezdték a szezon, s mindeddig veretlenül, 11 győzelemmel és 4 döntetlennel a tabella első pozíciójából várják a címvédő elleni rangadót. Mivel a harmadik játéknapon elmaradt Juventus-Napoli mérkőzést végül a felek egy későbbi időpontban mégis lejátsszák, a zebramezesek egy mérkőzéssel kevesebbet teljesítve, 10 pont távolságra állnak az AC Milantól.

A Juventus 24 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: Chiellini, de Ligt, Danilo, Bonucci, Demiral, Di Pardo, Drăgușin, Frabotta

Középpályások: Arthur, Ramsey, McKennie, Chiesa, Rabiot, Bentancur, Bernardeschi, Portanova, Fagioli, Kuluševski

Támadók: Ronaldo, Dybala, Da Graca

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a DIGI Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2116371574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juve28adam 2021.01.06. 18:35:46

A sors is a mi kezünket fogja több szempontból is. Ha akarunk még valamit a bajnoki cím szempontjából, akkor most nem lehet más eredmény, csak a győzelem! Hajrá!

2021.01.06. 19:23:15

@juve28adam: Ja. Aztán a dögevőkből/hullarablókból is kellene passzírozni a szart.

venember83 2021.01.06. 19:32:11

@MGB75: ha a kiscsapatok ellen csak döntetlenek születtek, akkor más út nem maradt a címvédés felé.

2021.01.06. 19:40:17

Uramisten, ezt a kezdőt....

Apuleius 2021.01.06. 19:46:26

Juventus: Szczesny; Danilo, De Ligt, Bonucci, Frabotta; Chiesa, Bentancur, Rabiot, Ramsey; Dybala, Ronaldo

Milan: G Donnarumma; Dalot, Kjaer, Romagnoli, Theo Hernandez; Calabria, Kessie; Castillejo, Calhanoglu, Hauge, Leao

2021.01.06. 19:50:02

@venember83: Remélem, legalább a konkurencia ellen felszívjuk magunkat, ha már a kicsik ellen nem megy.

m.martin91 2021.01.06. 19:56:23

Szerencsétlen Milan ezzel a szedett-vedett csapattal... mi meg szerencsétlen Pirlóval. Hát, most mi vagyunk az esélyesek. Teljes csapattal más lett volna a helyzet.

Apuleius 2021.01.06. 20:00:05

Közben a Spezia idegenben, emberhátrányban verte a Napolit.

Juventino86 2021.01.06. 20:01:28

Nápoly és Milánó két szánalmas, csaló és okádék csapata kikapott ma. Besétáltak nyitott szájjal a f@szerdőbe. :) Kaptunk tehát egy lehetőséget, a mai meccset be kell húzni. Az ellenfélnek játékosai alig vannak, nekünk edzőnk nincs. Ennek ellenére látok esélyt, és nagyon szurkolok, forza Juve!!!!

Rikster 2021.01.06. 20:07:27

Frabottat pont erre a meccsre jegelte Pirlo. El sem hiszem... Seria B--ben van ilyen bal oldala egy csapatnak.

Juventino86 2021.01.06. 20:11:40

@Pjanista: Amúgy kicsit tényleg fáj látni a kezdőt. Ide züllött a csapat. Dybala -1 ember amúgy.

Juventino86 2021.01.06. 20:14:01

Dybala, Rabiot, Bentancur, Frabotta, Ramsey... egy normális Juvébe nem férnének be. De nem baj, ezzel együtt is nyerni kell ma. Forza Juve!!!!

Rikoo 2021.01.06. 20:15:36

Már meccs előtt felb@sztam magam, mikor megláttam ezt a kezdőt. Komolyan mondom, hogy ha ma nem nyer a csapat akkor Pirlo a saját sírját ásta meg. Ekkora lehetőséget nem lehet kihasználatlanul hagyni, mert különben ez a 6-7. a realitása az idei brigádnak.
Na gyerünk, Forza Juve!

pott70 2021.01.06. 20:17:11

Mindenesetre kezdjünk már végre!
Hajrá Juve!!!!

juve28adam 2021.01.06. 20:17:34

Úgy elszállt Frabotta az Udine ellen, hogy egészen Milan elleni kezdőben landolt...

JeetTrader 2021.01.06. 20:19:07

Na most le kell csapni könyörtelenül! Faraghatunk a hátrányból!

Virítsunk egy olyan teljesítményt mint a Barca ellen legutóbb! FORZA JUVE!

Juventino86 2021.01.06. 20:19:20

Ronaldóban bízom amúgy. Ha ő formában van, akkor bárki ellen nyerhetünk. Neki kiszolgálás sem kell, egyedül is képes eldönteni.

2021.01.06. 20:40:00

@Juventino86: Csak már jó lenne élni legalább egyszer a lehetőséggel, mert már tele a tököm, hogy soha nem tudunk ilyenkor nyerni.
Ha ezt a szedett-vedett milánt sem verjük meg, akkor hagyjuk a picsába az egészet.

Juventino86 2021.01.06. 20:40:50

@MGB75: Hát igen, ha nem nyerünk, akkor az azonnali edzőcsere lehet a kiút.

2021.01.06. 20:42:31

@Juventino86: Ha de Ligt és Ronaldo nem lenne a kezdőben, akkor simán azt tippelném, hogy ezekkel a játékosokkal 8-10. helyért küzdhet ez a csapat. Demiral, McKennie, Arthur meg kispadon, amikor simán kezdenie kéne mindnek. De még Kulusevskinek is Dybala helyett.

Juventino86 2021.01.06. 20:43:31

@Pjanista: Egyetértünk, talán Kulu esetében nem, mert szerencsétlen Kulu is totál fogalmatlan. De amúgy tényleg nagyon lezüllött a keret, és ezen már télen lehetne változtatni.

MdewC 2021.01.06. 20:43:38

Sztem ma nyerünk.

Juve! :)

MdewC 2021.01.06. 20:47:26

Kommentátor: “szerinte a Juve játékosok feszültebbek.”

Mennyire nem.

A milanisták be vannak fosva.

Plusz 10 pontos lemaradás? Van egy elmaradt meccsünk. (Elvett 3 pontunk.)

Egri hol van? Lehet még ő is jobb néha.

Mitya10 2021.01.06. 20:55:26

Benta olyan szinten visszafejlődött a korona òta h sztem a Bocàban sem lenne màr kezdő szint.

Rikoo 2021.01.06. 20:56:01

Még szerencse, hogy agyatlan Castillejok játszanak a Milanba egy klasszis játékos lazán bepasszolja a hosszúba a lasztit.

MeGmOnDtaM 2021.01.06. 20:56:20

Bentakúr Sturárózott egyet... amikor elhagyta a labdát a 16osnál...

venember83 2021.01.06. 20:58:04

@MdewC: ne már... Ha Egri van, azért van panasz, ha meg nem ő, akkor azért? :)

Juventino86 2021.01.06. 20:58:53

Bentancur egy pontosat nem tud passzolni. Hogy lehet kezdő? Ez Pirlo hibája is!!!!

MeGmOnDtaM 2021.01.06. 20:59:55

A Milányosok térdelhetik a mieinket, de se síp, se lap... kíváncsi vagyok fizikálisan meddig bírják ezt a pressinget tartani a Juve ellen.

bartender 2021.01.06. 21:00:29

Azert ez a felugrasnal hatbaterdelik Chiesat, ez mindenhol mashol sarga.

MdewC 2021.01.06. 21:01:13

@Mitya10: soha nem láttam kezdő szintnek.

@venember83: csak kelteni akartam a feszkót. :D

Nem bírom Egrit. :)

Contelegend 2021.01.06. 21:01:31

@venember83: nyuszika és a sapka esete :D persze minden tábor azt hiszi hogy őket utálja jobban Egri :D
Más, jó nagy gondban lesz a meccsen a bíró :D A Milannak kötelező tizit adni, Ronaldo-nak is csurrannia cseppennie kéne :D , ezt összehozni azért nehéz lesz. (Nyugi csak vicc :) bár a Milan tizi már tényleg szinte követelmény minden meccsen.. )
Na mind1 pls verjétek meg őket hogy a szurkolóik visszaszálljanak a földre, most az egyszer :)

MeGmOnDtaM 2021.01.06. 21:02:12

@bartender: Theo mar nem is kéne hogy pályán legyen, két sárgás esete is volt...

MdewC 2021.01.06. 21:02:49

@bartender: persze. Egy talpalás, egy térdelés, minden mehet tovább.

Az első sárgát mi kapjuk.

juve28adam 2021.01.06. 21:03:11

Nem nagyon tudjuk kihozni a lasztit

MeGmOnDtaM 2021.01.06. 21:05:40

Kár volt Chiese kapufájáért, bemehetett volna...

Attilio79 2021.01.06. 21:06:31

Dybala sarok, Chiesa gól, gyerünk fiúk, légyszi legyen meg!

Mitya10 2021.01.06. 21:06:32

Ez gyönyörű volt! Chiesa nagyon jò eddig ès Dybala is. Bravò szòrjuk meg a nagykèpű senkihàziakat!

Juventino86 2021.01.06. 21:06:44

Ott vaaaaaaaaaaaaaan4 Dybala ezt most fantasztikusan csinálta, ez kell ismerni. Chiesa is jó! GYönyörű!!!4

Contelegend 2021.01.06. 21:06:49

@MeGmOnDtaM: Erről beszéltem valamelyik nap, nagyon látványos miket hagynak a Milan játékosoknak, pedig tényleg nem utálom a csapatukat de hányinger a részrehajlás ami megy.
Ez nagyon szarul hathat az ellenfélre, hogy amit szabad a Milannak azt másnak nem, és a bíróval vitatkozni meg felesleges ha már meghozta a döntéseit.

Keniíi 2021.01.06. 21:06:59

JÁTSZIK A CSAPAT!!!!!!!!!

MeGmOnDtaM 2021.01.06. 21:07:16

KIÉZA, megetette THEOT MINT A SZ*RT! GOOOOOOOOOOOOL csodapassz Dybcsytől!

giorgio007 2021.01.06. 21:07:23

@juve28adam: Nagyon lassan járatjuk. Rossz nézni

MeGmOnDtaM 2021.01.06. 21:09:04

PIRLO IS IMPRESSED a mosolya alapján :)

DegerFaCan 2021.01.06. 21:09:32

A fszom ebbe a fostos bonucci védekezésbe.

danimester1 2021.01.06. 21:12:55

B+!!!Nekünk minden meccset a Barca meg milan ellen kellene játszani!Ilyen szedett-vedett huányos csapattal is tudunk így játszani!Jól fel kéne pofozni őket hogy ez legyen a mentalitásuk mindig!Forza!!!Rúgjunk még vagy 2-3 gólt azt csók!!

Attilio79 2021.01.06. 21:15:07

Csak engem idegesít Ramsey? :D

MdewC 2021.01.06. 21:15:16

Ramsey te hülye barom.

danimester1 2021.01.06. 21:15:48

Mi a bánatis pélóért kell így elszórni a labdákat!!!????Nem hiszem el!Ki kell rúgni vagy előre!!!

Szili 72 2021.01.06. 21:16:34

Benta és Ramsey borzasztóak.

bartender 2021.01.06. 21:16:40

Undorodom ezektol a hatul eladott labdaktol. Latszik, hogy kotelezo kicsiben kihozni, de alkalmatlanok vagyunk ra!!!

mpite 2021.01.06. 21:16:53

A sorozatos ehhez hasonló eladott labdák mellett egészen hihetetlen, hogy mi kaptuk a legkevesebb gólt a bajnokságban.

Contelegend 2021.01.06. 21:20:16

az miért van, hogy ha a Juve vezetést szerez , sokkal rosszabbul kezdenek játszani mint előtte?

bartender 2021.01.06. 21:21:31

Ronaldo jatszik ma?....

BigP86 2021.01.06. 21:21:37

Ezt a kapu előtti passzolgatast aki kitalalta, az SZARJON SÜNT!!

Rikoo 2021.01.06. 21:23:11

Ramsey majdnem betalalt. :D

bartender 2021.01.06. 21:23:44

Nem tudom hogy tudatosan hagyjuk kibontakozni a milant, es ez a szokasos gol utan visszaallunk-de utalom amugy- vagy eddig volt grinta, es/vagy feleledt a milan, de most mar kb egykapuznak.

Rivendell 2021.01.06. 21:23:51

Ritka xar a csapat mióta vezetünk. Szerencsénk, hogy van 1 stabil kapusunk

danimester1 2021.01.06. 21:24:43

@Contelegend: ez tényleg így van!A gól óta magunkra húztuk őket!Arról nem beszélve hogy hátul passzolgatnak és szórják el a labdákat mint bolond a lisztet.

giorgio007 2021.01.06. 21:25:03

Attól tartok addig toszogatjuk a saját ötösünkön a lasztit, h előbb-utóbb magunkat lőjük lábon ezzel.

BigP86 2021.01.06. 21:25:55

Ramsey egy flegma faxkalap. Ennyi pénzért.. Dugná fel magának Paratici!! Szünetben Bonu, ramsey, benta LE, Demiral, Weston, Arthur BE!

Contelegend 2021.01.06. 21:27:57

@danimester1: Nagyon fura egyébként, nem tudom, hogy a sok fiatal tapasztalatlansága miatt nem sikerül nagycsapatosan tartani az eredményt, vagy mi az oka... Pedig a Juve ebben mindig jó volt. Idegesítően jó... ha vezetést szereztek onnantól kb vége is volt a meccsnek. Na de nem fikázódom csak érdekes az egész, mert papíron innentől kéne könnyűnek lennie.

bartender 2021.01.06. 21:28:18

Elozo milan elleni meccsen ugyan ezt megcsinaltuk. Akkor mar 2-0-ra mentunk, de ott sem mi uraltuk a meccset. Aztan 4-et lottek a nagypofajuak. Ossze kene magukat szedni.

Mitya10 2021.01.06. 21:28:47

Nincs több szavam. Szutyok Milant nyomni kell bravò Olaszorszàg

venember83 2021.01.06. 21:28:52

Nincs ebben semmi meglepő sajnos.

danimester1 2021.01.06. 21:28:57

A gólt szabálytalanság előzte meg!!B+!!!B+HOL A KIBXOTT VAR ILYENKOR!!!????A QRVA ANYÁTOKAT TETŰ CSALÓK!!!

Rikoo 2021.01.06. 21:29:48

Azt rögtön gondoltam, hogy megadják majd.

Contelegend 2021.01.06. 21:30:02

@danimester1: Na ha ezt nem fújják vissza akkor az óriási szégyen. Milanisták helyében szégyellném magam de kurvára.

MeGmOnDtaM 2021.01.06. 21:30:25

Ugye Rabiotot milyen szabályosan szerelték a gól előtt ... ugye.

mpite 2021.01.06. 21:31:09

Nyugi, majd ha Ronaldo kisujjának a körme belóg a védő mögé, azt majd alaposabban megnézik...

Rivendell 2021.01.06. 21:31:15

Ki kapunk ez fix... Igy vagy úgy :-)

danimester1 2021.01.06. 21:31:16

Erre nincs magyarázat!Egyértelmű csalás ez is meg a lilamajmok elleni meccs is!Agnelli már azért kinyithatná a száját!!Az összes gyökér mindig bírózik,nem utaznak el meccsre stb.,mi meg elnézünk mindent egy szó nélkül!

steven.h 2021.01.06. 21:31:17

Hát ez már egészen nevetséges...lassan tényleg jobb ha inkább ki se állunk...

BigP86 2021.01.06. 21:32:10

Milan szabalytalansag!? Ja akkor NINCS VAR!!

A kurva anyatok!

MdewC 2021.01.06. 21:32:41

Így kell tökéletesen szétcsalni ezt a meccset is!

Rocky80 2021.01.06. 21:32:49

Nyilván szabálytalan volt. De ez nem jelenti azt hogy kapni kell egy ilyet...

Lanzafame 2021.01.06. 21:33:36

@Contelegend: mert hátha talál egy gólt az ellenfél és szenvedhetünk utána 60 percen át a 2. gólért. Ez az egyik legfőbb hagyományunk, nagyon büszkék vagyunk rá.

danimester1 2021.01.06. 21:33:52

@Contelegend: ez se volt gyenge,de itt már lapok is maradtak el!Ha az emlékeim nem csalnak,akkor tőlünk vettek is el ilyenért gólt!
Ezt már nem szabadna szó nélkül hagyni Agnelli,Nedved Paratici triónak,mert ez ennél rosszabb lesz csak.

Juventino86 2021.01.06. 21:33:56

Egészen döbbenetes, hogy milyen ocsmány megint a bíráskodás. Ettől függetlenül a gól után nagyon magunkra húztuk a Milant, és több olyan szitu volt, amiből gólt kaphattunk volna. Bentancur valami szégyenletesen gyenge játékos, méltatlan a Juventushoz.

Del Butus 2021.01.06. 21:34:14

nemtudom mit birozik itt mindenki. A milanbol kb 6 ember hianyzik. Ennek ellenére a gol kivételével kb semmit nem csinaltunk.

Rivendell 2021.01.06. 21:34:49

Mikor mutogatott Porlonak, tuti mondtam volna, ki anyadnak mutogatsz, én csak vb bajnok vagyok. Tudja jól, hogy elbaxta

Attilio79 2021.01.06. 21:34:52

Egyértelműen nem labdára ment Chalha, ezért sárga járt volna neki...
Mindenesetre Ramsey nagyon gyenge. :(
Megnyerjük, mert meg kell nyernünk!

Il Principino 2021.01.06. 21:35:00

Felrobbanok mindjárt!Egyértelmű szabálytalanság volt a gól előtt!!!!
Mocskos csaló banda!Csak azért is basszuk meg őket!!!

BigP86 2021.01.06. 21:35:16

@Del Butus: te miert vagy Juve drukker?

Gabueroo 2021.01.06. 21:35:24

Atyammm oruljenek hogy nem 4-1(0)

rightinthenuts91 2021.01.06. 21:35:37

Érdekes, mert ez előtt meg minden szart lefújt...

danimester1 2021.01.06. 21:36:05

@Rocky80: igen az volt.Azonban az egyértelmű hogyha nincs a szabálytalanság akkor nem tudja leindítani és nincs gól sem.Ezért kellett volna visszanézni.

DelPiero2 2021.01.06. 21:36:19

@BigP86: ez természetes már bírói körben. A Lyon ellen is Pipitat elsodorták, onnan indult az akciójuk, amiből 11 -es lett ellenünk. A vezetőséget nem értem, miért nem lehet ilyeneket odaszúrni, hátha végre magukhoz tér a bírói gárda.

Azzaro10 2021.01.06. 21:37:05

@Del Butus: Ebben igazad van csak már kezd unalmas lenni hogy meccsek óta nem csak az ellenfelet de a bírót is le kell győzni.

Szili 72 2021.01.06. 21:37:25

Ramsey, Benta le, Arthur és McKennie be. A bíró meg videózzon a szünetben és kompenzáljon a második félidőben.

danimester1 2021.01.06. 21:37:38

@Del Butus: valaki csak néz,de nem lát.Nem értem a mondandód lényegét!Mindegy hagyjuk.

Mitya10 2021.01.06. 21:37:58

@Del Butus: Mi sem tudjuk mièrt bìròzunk biztos mindannyian rosszul làtunk ès te jòl. Ki nem xarja le hànyan hiànyoznak nekünk is van hiànyzònk na ès aztàn?

steven.h 2021.01.06. 21:38:01

Jókor jön a szünet, mert sikerült ismét segítséggel visszahozni az ellenfelet. Le kell nyugodni és verni kell 2-t a másodikban.

Hihetetlenül törékenyek vagyunk. Nem tudom h ez Sarri hatás és Pirlo próbálja visszaverni beléjük hogy i vagyunk a Juve vagy pedig nàla jelentkező gond, de sem Conténál sem Allegrinél nem ereztem ezt, hogy egy gol ennyire összezavar minket. Mindegy milyen felállásban álltunk ki.

Rikoo 2021.01.06. 21:38:31

@Szili 72: A bíró pont azt csinálja ami a fülére van mondva. Még ad egy tizit a Milannak a masodikban ez fix.

Contelegend 2021.01.06. 21:40:14

Semmi irigység nem szól belőlem, mert tudom, hogy a Milannak is ínséges időszaka volt, és jó érzés ha megy a szekér, de így? Ilyet soha nem láttam még pedig követem a calcio-t régóta. Sértődés nélkül, lehetett látni részrehajlást már minden oldalra, kinek huzamosabb ideig, kinek rövidebb ideig, de az , hogy ezt a VAR!!! mellett megcsinálják a Milan-al ilyen szinten az szerintem döbbenetes.

11 db (!!!) tizenegyes gól, vagyis a góljaik harmada . Persze voltak köztük jogosak de garantálom hogy olyan könnyelműen mint nekik senkinek nem adnak tizit idén.

A Milan drukker bíró, ( nem jut eszembe a neve, csak a sztorit olvastam több, nem Blikk szintű fórumon) már fújt nekik 3 vagy 4 meccset..

A VAR ahogy látjuk , kétes szituációkban szinte fel sem merül a Milan esetében. Szerintem minden ép elméjű ember visszafújta volna ezt a gólt, de ezen nem is kell meglepődni.

Náluk gyakorlatilag a sárga nem játszik, néztem a meccseiket kb 2x ennyi sárgának kéne lennie. A szabálytalansági statjaikra is érdemes ránézni és ennek tükrében arra mennyi lapot is kaptak.

És mindennek a tetejébe erre büszkék a szurkolóik. És az a röhej , hogy még én is a Ti oldalatokra állnék gondolkodás nélkül emiatt a hányinger baszakodás miatt ami megy.

Del Butus 2021.01.06. 21:40:15

@Mitya10: igen rosszul látsz, ha szerinted nem volt benne a kapott gol. Biro ide vagy oda. Kb minden tamadasuk lovessel vegzodott. mi csinaltunk valamit a golon kivul? Ronaldo a palyan van? jah nem a szar biro az oka mindennek meg a helyezésnek is. Felesleges a hibákat beismerni

danimester1 2021.01.06. 21:42:02

@Azzaro10: na ez a lényeg!Ezért bírózik mindenki!Mint ahogy a kollega írta,nem csináltunk semmit a gól óta,sőt!De ez akkor se jelentse azt hogy ellenünk lehet szabálytalan gólt rúgni,rúgatni és engedni a durva szabálytalankodást pláne nem ha lapot érő.

Szili 72 2021.01.06. 21:46:25

@steven.h: Igazad van , számunkra már Sarri óta nem megy az 1-0 ás győzelem. Valahogy nem jön össze a “látványos” játék és a beton védelem.

babo0410 2021.01.06. 21:48:05

@Del Butus: Szerintem jól játszunk, és erősen be tudtuk szorítani a Milant. A félidő végén én is ideges voltam, mert sok helyzetet hagytunk a Milannak, de azon kívül az történt amit akartunk. A gól meg hatalmas csalás volt. Nem szoktam bírózni, de most a bíró tartja életben a Milant. Nyerjünk, és legyünk idén is bajnokok, sőt ne csak a 10. legyen meg zsinórban, hanem a 4. csillag is, méghozzá hivatalosan. Aztán mutassuk a fuckot, és felőlem bárki nyerhet. A szövetség meg benyalhat.

Mitya10 2021.01.06. 21:50:37

@Del Butus: :D :D Az kemèny. Mikor màr 1 interes is elismeri ezt a bìròi segèdletet szted? Lesz@rom benne volt e a gòl ugyanis azèrt van 1 klasszis kapusunk h ezeket fogja viszont amit belőttek ott egy 100% -os fault ès nem èrt vissza a csapat a kontràjukbòl tehàt igen hallod k.rva jòl làtom h 1 bìròi hibàbòl egyenlìtettek. Volt kapufànk is + ha Ramsey nem baltojàs ès nem ballal lő az is bemehetett volna szòval mindkèt csapatnak voltak lehetősègei. Èn nem àllìtom h jòl jàtszunk mert azt ritkàn tesszük de minden meccsen 12 ember ellen nehèz...

MeGmOnDtaM 2021.01.06. 21:51:37

NYERJÜK MEG... a többi nem érdekel!

MdewC 2021.01.06. 21:55:07

Ramseyt azonnal el kell ajándékozni és elhozni Gomezt.

danimester1 2021.01.06. 21:57:03

Szó mi szó mintha az öltözőbe maradtunk volna!Aprítanak is becsületesen!Nyerjünk a többi nem fontos!Ja és ne lehyen sérülés!FORZA JUVE!

MdewC 2021.01.06. 21:59:30

Padoin >>>>>>>>> tetves Ramsey

Attilio79 2021.01.06. 21:59:39

Ramsey már rég elmehetne ahova gondolom...

bartender 2021.01.06. 21:59:59

Ramsey es az uru mellett en ma bizony Ronaldot is lehoznam. Orulet mennyire gyenge meccse ez a mai.

MeGmOnDtaM 2021.01.06. 22:00:49

De Ligt lehetne szélső is, egész jól adott be, Remzi meg menjen főzni...

Vergilius1897 2021.01.06. 22:01:43

Hozzunk már be bárkit Ramsey helyére, akár Demiralt is. Nem hiszem el, hogy játszania kell

bartender 2021.01.06. 22:01:46

Es akkor meg ott van Raboit es Frabotta is.. finoman szolva nem sziporkazik legalabb a fel csapat.

Attilio79 2021.01.06. 22:02:29

@bartender: Csak amíg Cr-ben az utolsó másodpercben is benne van a veszély, addig Ramseyben ajtó-ablaknál is imádkozhatunk...

danimester1 2021.01.06. 22:02:52

Ez az Pirlo csak TÖKÖSEN!!Mc és Kulu a láthatáron!

molnart3 2021.01.06. 22:02:54

Ramsey még megyei II-be jó lenne, ide kevés szegény.

danimester1 2021.01.06. 22:04:07

Van lapja a siposnak!Nekünk ad is szívesen!Jó gyerek ez,egy baja van a f.a.s.z.a nem a fejére nőtt!

venember83 2021.01.06. 22:04:09

McK és Kulu. Hátha segítenek.

Azzaro10 2021.01.06. 22:04:31

Ugyanolyan szabálytalanság és lefújja plusz sárga....

Mitya10 2021.01.06. 22:05:21

Ott van !!!!!!!!!!! Chiesa Mr. MVP!

Gabueroo 2021.01.06. 22:05:50

Mekkkorrra goooool.

Facccopo milan.

danimester1 2021.01.06. 22:06:03

Chiesa megint!!!!EZ AAAZZZ!!!!!CR miért nem ment fel?Remélem most nem hozza fel a milant a 12. embere,mi meg nem állunk le!FORZA FORZA FORZA!!!

Il Principino 2021.01.06. 22:06:29

Középszer Chieeeeesaaa ismét :)

MeGmOnDtaM 2021.01.06. 22:06:30

KIÉ ZA? MIÉNK! mekkora góóóóóóóóóóóóóóól

Attilio79 2021.01.06. 22:06:34

Ne máárrr, Pirlo mit akar? Neee...

Rikoo 2021.01.06. 22:06:40

Erre lecseréli mindkettőt Pirlo...

James Zabiela 2021.01.06. 22:06:43

Egyre szimpatikusabb Chiesa hajt küzd a gólok is jönnek! Remélem a sérülése nem komoly

DegerFaCan 2021.01.06. 22:06:47

Amúgy én is Chiesat hoztam volna le. Tök logikus (ha nem sérült)

JeetTrader 2021.01.06. 22:07:13

Chiesa és Dybala miért jön le????

Keniíi 2021.01.06. 22:07:22

Magyarázza el valaki, hogy most amikor jo dybala és chiesa akkor miért hozza le őket pirlo??? Amikor ramsey meg egy szar és bentacur se élete meccset viszi.

juve28adam 2021.01.06. 22:07:30

Ezt most nem értem miért hozta le pont Chiesat

Azzaro10 2021.01.06. 22:07:35

Na ezeket a cseréket légyszíves magyarázza el valaki mert én tényleg fel nem fogom

Il Principino 2021.01.06. 22:07:39

Dybalat fent hagytam volna,bár lehet nem bír még 90 percet

bartender 2021.01.06. 22:07:56

Chiesa nagyon nagy!!! Borzalmasan nagy szivvel jatszik, iszonyat szimpatikus. Neki jobb oldalt van a helye, kesz. Amikor atkerul balra, szenved. Kozben mi a faszom ez a csereeeeee????? Dybala es Chiesa le???? A ket legjobbunk???? Pirlo teljesen meghulyult???

MeGmOnDtaM 2021.01.06. 22:08:15

@juve28adam: Szerintem sérült egy kicsit, Theo rendesen oda rakott neki kétszer is az első félidőben.

DegerFaCan 2021.01.06. 22:09:42

@MeGmOnDtaM: ha tényleg sérült és ilyen Ronis gólt b@sz akkor innentől nálam alapkezdo

Novice_71 2021.01.06. 22:10:03

Chiesea... bmeg... fizetésemlést neki!
Többieknek meg nem megrogyni a lőtt gól után...

danimester1 2021.01.06. 22:14:28

Szerintem ez volt a kompenzáció....Benta maradhatott.

Alessandro Dybalinyo 2021.01.06. 22:14:36

Trotyi is csak azzal veteti észre magát, hogy lecseréltette Pirloval a konurenciát.

Attilio79 2021.01.06. 22:14:49

Itt az idő cserélni... Benta-Art

juve28adam 2021.01.06. 22:15:23

Benta milyen okos vagy fiam... Megúsztuk

Szili 72 2021.01.06. 22:15:57

Na most kompenzálta . Egyébként ez piros .(Benta)

Mitya10 2021.01.06. 22:16:02

Ki ez a bìrò hàt nem bìrom XdD

MeGmOnDtaM 2021.01.06. 22:16:15

Köszönjük meg hogy Bekúr nem lett kiállítva... csak meg ne bosszulja ez a sok kihagyott helyzet... megint!

danimester1 2021.01.06. 22:16:28

Ez tényleg csalások sorozata ezt nem lehet kimagyarázni azzal hogy véletlen meg hohy benézte!Hihetetlen hogy az összes sipos ilyen dilettáns lenne!

juve28adam 2021.01.06. 22:17:12

Danilo szabályos szerelése meg lap :D

Il Principino 2021.01.06. 22:17:45

Kompenzált a spori..Benta 2.lap lett volna.
Viszont Danilo tiszta szerelésre sárga :)
Kritikán aluli a bíráskodás megint!

danimester1 2021.01.06. 22:18:00

Hol a sárga műesésért spori!!??

steven.h 2021.01.06. 22:18:08

Ez most komoly? Hát az labda volt...értem hogy Benta megúszta az előbb, de ne nevettesse már ki magát ez a majom.

Rikoo 2021.01.06. 22:19:40

Na tessek a cserek. Goool

danimester1 2021.01.06. 22:19:59

Ez kell a nagyképű majmoknak!!!FORZA FORZA FORZA!!!!NE ÁLLJATOK LE!!!

giorgio007 2021.01.06. 22:19:59

Azt a csokinak nem jár sarga színészkedésért?

Mitya10 2021.01.06. 22:20:42

Na ez van nyamvadt egoista csìra milan szurkolòknak vègre 1 kis pofon. Braco Kulu ès Mikrofonfej!!!!

bartender 2021.01.06. 22:21:11

Na ezt vajon most elveszik, hogy megint kompenzaljon? Biztos talalnak valamit 8 perccel ezelottrol..

steven.h 2021.01.06. 22:21:56

@Keniíi: @Azzaro10: Chiesa látszólag megsérült míg Dybala elvileg lázas volt, várható volt, hogy nem tudja végigjátszani. Közben ott van a BigMac :)

letepem 2021.01.06. 22:22:07

Kulu nagyon is jó játékos csak sajnos kannibalizálják egymás pozícióját Chiesa-val...

BigP86 2021.01.06. 22:23:08

Jajj de imadom szivatni a sok agyatlan nagyarcu milan drukkert azzurin:D 3.? 3.!

MdewC 2021.01.06. 22:23:47

A két csere!!!

Kulu!!!

Keni!!!

Mivaaa!!!

Il Principino 2021.01.06. 22:25:10

Pioli becserélte Anulut :D
Roni pöttyintsen egyet még azért:)

JeetTrader 2021.01.06. 22:31:41

Ronaldo pályán van meg?

peti78 2021.01.06. 22:32:13

cr és ramsey mai teljesítménye?

Keniíi 2021.01.06. 22:33:09

Pont mondtam az asszonynak, hogy remelem ez olyan Allegris csere lesz, mikor olyat kapott le aki élete meccsét vitte és utána a csere gólt hozott. Hát itt se történt ez másként! Hajrá JUVE!!!!

danimester1 2021.01.06. 22:34:02

A szabálytalanságok elharapoztak megint a hazaiak oldalán.Kíváncsi leszek hány percet pakol rá,mert az elsőben semmit.Be kell húzni,sőt lőni még egyet!Forza forza forza!!!

bartender 2021.01.06. 22:34:55

Az elso milan lap b@zmeg, vicc. Pedig aztan gyonyoruen apritottak es fetrengtek ezek a pocsok.

venember83 2021.01.06. 22:35:01

Innen már csak meglesz a győzelem.

giorgio007 2021.01.06. 22:36:40

Mondjuk geccre érdekelne, h mire az 5p hosszabbítás

danimester1 2021.01.06. 22:37:10

Na megint tolják a Juvét nem fújta be a 11est!!!Csalók!

BellaDona 2021.01.06. 22:38:23

De jó nézni ezt az eredményt! Gyönyörű gólok, nagyszerű meccs, végre!!

MeGmOnDtaM 2021.01.06. 22:38:45

Szegény Milány, most egy tiszta tizit nem kaptak meg...

Attilio79 2021.01.06. 22:39:17

Szép volt fiúk!
Megvan a 3 pont!
Ez a Január jó lehet! :)

2021.01.06. 22:39:44

Na, csak meglett! Ez egy szép nap! :) Forza Juve!!!

Novice_71 2021.01.06. 22:40:07

Chiesa nagyon eltűnt mióta lecserélték...
mindegy szép volt :)

bartender 2021.01.06. 22:40:32

Azert ha nem balfasz a biro milan goljanal, es gondolom latta a felidoben, ezt a Rabiot lokest talan befujja tizinek. Mindegy. Nem jatszottunk jol szerintem, de ez pont olyan meccs volt ahol csak az eredmeny szamitott.

MdewC 2021.01.06. 22:40:48

Grat a fiúknak! :)

babo0410 2021.01.06. 22:42:24

Nagyon jó meccs volt. Ma senkit nem emelek ki negatívként, dicséret jár a csapatnak. Remélem az intert is hasonló lendülettel verjük meg, és le tudjuk dolgozni a hátrányunkat.

Juventino86 2021.01.06. 22:43:04

Hatalmas gratula a fiúknak, mert a bírót is legyőztük. Bár azért Bentancurt ki lehetett volna szórni, hálistennek nem ez történt. Pirlónak is jár most a dicséret, mert jól cserélt, pedig eléggé csodálkoztam azon a kettős cserén. :D
Ma Dybala is jól nyomta, szép volt mindkét gólpassz. Ha ezt a formáját tudná stabilan hozni, akkor senki se szólna egy rossz szót se rá. Chiesa kezd belelendülni, hatalmasat játszott ma, de igazából Ramsey és Benta lógnak ki alulra nagyon, rajtuk kívül tulajdonképpen dicsérhető mindenki. Remélem, elindulunk felfelé. Forza!!!!

babo0410 2021.01.06. 22:44:15

@bartender: Ha ma nem játszöttunk jól, akkor mikor igen? Talán a védelem volt gyenge, ott valamit ki kéne találni, amúgy én élveztem. Lehet sok sört ittam? ;)

bartender 2021.01.06. 22:44:53

Jo volt ma megnezni ezt a meccset, nem a szep jatek miatt, szerintem tovabbra is katasztrofa a kontrazo csapatok elleni vedekezesunk, hanem mert remelem pont ez a meccs kell majd a megindulashoz. Orom latni a milan vereseget, remelem innentol kezdve aok lesz meg nekik..

szauerb 2021.01.06. 22:46:02

Nos kedves szakértők!
A fogalmatlan Pirlo csapata az alkalmatlan Paratici igazolásainak kitűnő teljesítményével 3:1-re verte az ezidáig veretlen Milant.
A másodosztályú Frabotta kiemelkedő teljesítményt nyújtott, a szerencsétlen Chiesa 2 gólt lőtt, a túlárazott De Ligt megmutatta ki a főnök etc...
Remélem néha lefekvés előtt mindenki gyakorol önkritikát és elgondolkozik azon, hogy aznap mennyi böszmeséget mondott.
Pirlonak időt kell adni!
Támogatni az átigazolási piacon!

UI:
Ez a Milan remek csapat, remélem sikerül az első 4-ben végezniük.
Hiányoztak ezek a kiélezett meccsek ellenük.

bartender 2021.01.06. 22:46:35

@babo0410: egyik csapat sem jatszott jol. Ne keverjuk ossze a gyozelmet a szep jatekkal. Csunya jatekkal is lehet gyozni, meg is mutattuk a vilagnak az elmult evekben :) ez egy ilyen ki kapja a 3 pontot meccs volt, ket nem tul jo csapattal, iszonyat orulok hogy mi huztuk be.

Pavel1988 2021.01.06. 22:46:53

Örülök a végeredménynek, a szezon legnehezebb meccsén vagyunk!
Ugyanakkor 3-1 után is végigidegeskedtem a meccset, borzasztó néha a labdakihozatalunk, amik jellemzően egyéni hibákból fakadnak.
Nézzétek meg a Milan játékosokat, egy percre nem állt meg egyik sem, végig hajtottak. Nálunk a csere Kulusevski kocog félpályánál amikor Kessié felhozza a labdát.
Hulla fáradtan beszorítottak minket a saját 16-osunkba, Allegri alatt ilyenkor a fél pályán alig jöttek volna át.

Dybala-Chiesa váratlanul jó volt, Pirlo nagyon jól cserélt, a védelem is rendben volt, Mckennie meg egy állat!

DelPiero2 2021.01.06. 22:47:35

@peti78: mintha pályán se lett volna. Nem értem ha sétálgat csak a középkörben az ellenfél támadásánál, akkor ha labdát kap miért nem indul meg vele. Így legalább elhiteti az ellenféllel hogy külön kell őrizni őt legalább 2 embernek. Nem ez történt, amikor labdát kapott, akkor is sokszor visszapasszolt. Ehelyett beállhatott volna segíteni a védekezésbe.

rightinthenuts91 2021.01.06. 22:50:36

Végre olyan fiatalokat hoztunk, akik beváltják a hozzájuk fűzött reményeket. McKennie, Chiesa, de Ligt.. Így tovább. Ramsey, Benta sajnos sokszor csak néző volt, őket simán kihagynám egy rangadón.

CsakÚjváros 2021.01.06. 22:50:41

Ez Profi volt!!!! Mind a csapat,mind az edző!!! Kb ennyi!

Attilio79 2021.01.06. 22:51:27

A rangadón nyerni kell, semmi más nem fontos, nem itt kell a csillagokat lehozni!
Örüljünk együtt ennek a csodás estének, amit hoztak a fiúk! :)

ROLI921 2021.01.06. 22:54:13

Na végre egy fontos győzelem. Eddig a legfontosabb meccseket nyertük idén. Ramsey számomra katasztrófa, nem értem mért van a pályán. Dybala végre hozta a tavalyi formát, ez kell tőle, Roni ma szürke volt, de ezt is elbirtuk.
Többiek mind jól játszottak, de azért ez egy tartalékos Milán volt.

Alessandro Dybalinyo 2021.01.06. 22:55:18

@Juventino86:
"igazából Ramsey és Benta lógnak ki alulra nagyon, rajtuk kívül tulajdonképpen dicsérhető mindenki"

Főleg ronaldo ment nagyot, az évi brutto 60 millát meg kellene neki duplázni.

Ja és Hallegrit vissza!!!

Leram7 2021.01.06. 22:58:20

Érdkes meccs volt.

Danilo, Chiesa, Rabiot nagyot mentek.
Dybala magához képest előrelépett.
CR-t ma levették a pályáról, de külön öröm, hogy nélküle is ment.
Mindenki egész jó volt, talán Ramsey volt gyengébb.

Maga meccs is élvezetes volt. A milan gólja szabálytalan volt és Betancur pedig pirosat érdemelt volna. Danilo vicc miért kapott lapot.

Pirlo jól cserélt és jó volt a mentalitás is, ezzel megmutattuk a napoli kukásoknak, hogyan kellett volna!

Chiesanak volt olyan 20 perce, amikor a régi realos CR-re emlékeztetett. Óriási kezdősebbesség, erőss lövések és ment előre, csak támadott! Ez nagyon tetszett, régen láttam ilyet!

rightinthenuts91 2021.01.06. 22:58:30

@Alessandro Dybalinyo: De legalább ő 14 góllal vezeti a góllövőlistát. Sokat lehet neki köszönni, pedig én sem szívlelem.

MdewC 2021.01.06. 23:00:24

@Alessandro Dybalinyo: Eddig meg Ronaldo hozta szinte a meccseket.

:D

Kár volt ezt a kommentet idehányni egy ilyen szép estén... Kellett hozzá ész de tényleg. :D

Rocky80 2021.01.06. 23:02:32

@Alessandro Dybalinyo: előkerültél most hogy adott a Kicsi 2 gólpasszt?...

Amikor meg Roni gólt lő sehol se vagy. Inkább ez a jellemző. ;-)

2021.01.06. 23:06:28

@ROLI921: Az almanachban nem lesz bent, hogy a milán tartalékos volt (mi sem voltunk meg), csak annyi fog állni, hogy:
ácsi milán - Juventus 1-3
A többi nem számít.

Juventino86 2021.01.06. 23:07:09

@Alessandro Dybalinyo: Hol voltál eddig Ronaldo góljainál? :D :D Az ez első meccs gondolom, amit láttál a szezonban. Ilyen szép estén felesleges kötekedni. Mindenki örül Dybala jó játékának. Ha ezt a teljesítményét tartósan tudná hozni, senki nem volna egy rossz szava sem.

pott70 2021.01.06. 23:16:48

@Leram7: A Benta dologhoz,illetve az elmaradt piros laphoz annyi még tartozik,hogy Theo Hernandezt már az első félidőben kellett volna két sárgával kiszórni.

Il Principino 2021.01.06. 23:17:35

Oké,nyertünk és most volt küzdés végre!
Ha kikapunk 3-1-re az sem lett volna meglepő,szóval nem kell elszállni ettől a sikertől.Gyakorlatilag volt 2 jó percünk az első félidőben amiben Chiesa kapufája és gólja esett ellenben az történt amit a tartalékos Milan akart!!!
Seggünket súrolta a háló egy rohadt labdát se tudtunk kihozni úgy letámadtak!
Arra jó volt ez a meccs,hogy a szezon és Pirlo,tán Dybala megmeneküljön.
Végre nem a 36 éves CR-nek kellett megint mutatnia vmit.
Első lépést megtettük,de ez csak akkor ér valamit,ha a Napoli-Inter-Sass ellen minimum 7 pontot szerzünk!
Forza Juve!!!

m.martin91 2021.01.06. 23:19:27

Ahogy az várható volt, sikerült legyőzni ezt a covidos Milant. Óriási mázli volt ez az egész, még így is másképp is alakulhatott volna a dolog. És Pirlo még mindig a padon. A bajnoki címbe kerülhet ez az eredmény.

Keniíi 2021.01.06. 23:34:08

@Il Principino: Nem igazán értek veled egyet. Az egész szezonban húzták vonták a csapatokat ellenünk, ráadásul amióta el kezdődött a szezon folyamatosan küzdöttünk mi is a sérültekkel, hol a COVID hol más miatt. Ezt a Milan saját magának köszönheti, hogy ilyen rövid a pad náluk és nálunk is nem egy olyan meccs volt amikor a védelem e épp. Issza tért Sandro vagy De Ligt, vagy épp bonu chiello. Nem kell el venni Pirlo érdemeit, ezt most ő húzta be és ezt a meccset meg érdemeltük. Egyébként szerintem Pirlonak ez a taktikája és egyben a hibája is, hogy melyen hátulról építjük fel a támadásokat és utána próbáljuk gyorsabb labda játékkal a kapuig juttatni azt. Nem ez volt az első és szerintem nem is az utolsó ilyen meccs.

epaska 2021.01.06. 23:41:34

@m.martin91: Azért kurvára kíváncsi vagyok mit fogsz kommenttelni, ha behúzzuk a bajnokságot ! :)

Preston5 2021.01.06. 23:49:21

Ha nem nyer a csapat az a baj, ha nyer, akkor is érződik némely kommentból a merő rosszindulat! Valóban sok hiányzója volt a Milannak, ahogy a Juvénak is hiányzott 3 kezdőjátékosa, de úgy gondolom, hogy ez nem von le semmit a csapat érdemeiből! Fontos győzelem volt egy eddig veretlen Milan ellen, főleg annak tudatában, hogy a Napoli és a Milán is bukott! Pirlo fiatal és rutintalan edző, akinek idő kell, de sajnos a jelenlegi, Covid által előidezett helyzet nem túl ideális az ő számára! Ettől függetlenül vannak biztató jelek, és úgy gondolom, hogy ki fogja hozni ebből a keretből a legjobbat, csak legyünk türelmesek vele kapcsolatban! Forza Juve

Lanzafame 2021.01.07. 00:14:19

Kellett ez a győzelem mindenkinek, Pirlónak is :)

A bíró kínosan rossz volt, az volt az ember érzése, hogy a szünetben Luca Brasi meglátogatta és megfenyegette.

Ebben a hónapban meg kell csapni mindenkit.

Rocky80 2021.01.07. 00:31:08

Egy falat kenyér volt, de nyugodtak nem lehetünk.

Pár észrevétel:

1., A két gólpassz miatt attól félek ragaszkodni fog a 10 milliónál magasabb bérezéshez hősünk. Mivel ő ilyen jó, hisz' most is megmutatta!...

2., Demiral ügy szempontjából megint nem jó hogy a végén kapott pár percet.

3., CR - Chiesa feszkó mert nem passzolt. Egyébként szép volt! Végre egy fiatal, végre AKAR valaki és gólokat lő! A jenki ugyanez amúgy.

4., Ramsey-t - Bentát nem is értem. Utóbbinál mi ez az ingadozás?

5., Az első gólunk után miért vettünk vissza? Gondolom hogy nem a tartalékos Milan szorított be minket.

6., Ez a győzelem semmit nem ér ha nem ugyanígy folytatjuk. Minden meccsen háború! Szerintem nem vagyunk annyira masszívak hogy bírjuk végig, de nyilván ne legyen igazam.

Mindenesetre nyilván örülünk. :-) Jó éjt!

DelPiero2 2021.01.07. 00:50:50

@Il Principino: talán azért is, mert a tartalékos Milan minden játékosa agilis volt akkor is, amikor nem volt náluk a labda. Roncira ez nem nagyon teljesült. Megértem ha kiugró csatárként sétál a kezdőkör körül, viszont ha hozzájutott a labda nem mert egyedül nekiindulni, hanem bevárta a többieket. Védekezni meg nem ment hátra, pedig besegíthetett volna.

DelPiero2 2021.01.07. 00:54:43

@MGB75: a bajnokság egész évben tart. Ehhez a vezetőknek úgy kell igazolniuk, a padot feltölteni, hogy számítani kell arra hogy időnként sérültek, covidos-ak is lesznek, mint pl. a Barca elleni első meccsen nálunk is hiányoztak fontos kulcsemberek. Nyilván vannak pechszériák, de átlagban egész évben minden csapat egyenlően érintett. Nem a Juve az, hanem pl. Napoli, aki külön kedvezményeket kap.

szauerb 2021.01.07. 01:06:08

@epaska:
Ilyen esetekben általában eltűnik néhány hétre a mester.
Most is épp saját magának gyárt mentségeket, mert ismét köze nem volt a történteknek ahhoz amit ő előrevetített.
Covidos Milan :)
Akkor a covidos Juve verte a covidos Milant, lévén 2-2 játékos hiányzott mindkét csapatból covid miatt.

ZecH 2021.01.07. 04:50:03

@Alessandro Dybalinyo: Gratulalok leszapultal 6 scudettot egy hsz-al.

Ja, CRnek szezononkent van 5 szurkebb meccse, de kozben hozott mar 2 serleget legalabbis erosen besegitett megnyerni azokat.

"Hallegri" meg ahogy te fogalmaztal a Juventus valaha elt legtobb cimet hozo edzoje. Meg egyszer a szadra ne vedd ilyen modon hogy nem tudod tisztessegesen leirni a nevet!

Pont az ilyen emberek miatt nem irok mar jo ideje erre a blogra. peti78,delbutus es a tobbi rendkivul pozitiv (ironia) szemely legkore kifejezetten irritalo!

Tovabbi szep estet!
(A blog intelligens reszevel persze egyutt orulok es oleles mindenkinek!;)

DegerFaCan 2021.01.07. 05:53:13

@Leram7: full ugyanez ugrott be, brutál ellenállhatatlan volt a kis srác.
Vicces hogy ezek a kölcsön opciósaink mennek a legnagyobbat :D Morata Chiesa nagyon megmutatja

peti78 2021.01.07. 07:11:09

egyszer megnéznék egy kezdőt
de ligt demiral danilo
chiesa sandro
arthur
mckennie rabiot
kulusevski
morata

FeriGjuve 2021.01.07. 18:22:36

@Lanzafame: Ma nèztem meg a meccset délelőtt.A játékvezető amatőr volt,de azért tegyük hozzá,hogy kompenzált,mert Bentancurt nem sárgázta ki a második,teljesen felesleges szabálytalansága után.

Lanzafame 2021.01.07. 18:30:13

@FeriGjuve: pont ezért volt trágya. Az egyik félidőben arra lejtett a pálya, a másodikban erre. Ne kompenzáljon, hanem legyen korrekt (és ne legyen korrupt).

steven.h 2021.01.07. 18:42:39

@FeriGjuve: Ha őszinték akarunk lenni, Bentancur pont annyira volt szabálytalan, mint Hakan barátunk Rabiot-tal szemben. Szóval ha az semmi, akkor Bentancuré sem, így pirosról sem lehetett volna szó.

FeriGjuve 2021.01.07. 22:35:50

@steven.h: De ha reálisan nèzzük,akkor mindkettő sárgát èrt. :)

FeriGjuve 2021.01.07. 22:37:05

Teljesen dilettáns volt.
Danilo tiszta szerelése??? 8-0000

steven.h 2021.01.08. 12:16:29

@FeriGjuve: Igen, de akkor Milán gól sincs és válaszínűleg nem úgy alakul a második félidő ahogy, tehát valószínűleg nem beszélhetnénk arról, hogy Bentancurt ki kell állítani, mert az egyenlítő gól miatt a mi játékosaink kissé szétestek. Szóval ha a piros lap jogosságát onnan nézem, hogy mennyire fújt következetesen, akkor nincs szó kiállításról, mert az első sárga az nem sárga.

FeriGjuve 2021.01.08. 13:37:18

@steven.h: Nézhetjük úgy is,hogy szétestünk,de azért ez a Milan most van olyan formában,hogy bárkinek képesek problémákat okozni.
Szerencsére jól jöttünk ki a meccsből,hasonlóan "gyilkos ösztönre" és helyzetkihasználásra lenne szüksèg és akkor sok meccs máshogyan alakult volna.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása