Az AC Milan elleni mérkőzés

serie_a_logo.jpgA Juventus az Udinese elleni 4:1-es győzelemmel kezdte az új esztendőt, s szerda este a szezon egyik legfontosabb mérkőzése következik, hiszen a zebramezesek az éllovas AC Milan otthonába látogatnak, azzal a reménnyel, hogy győzelmükkel csökkenteni tudják a mostanra már jelentős hátrányt.

A Juventus keretében két játékos, Alex Sandro és Juan Cuadrado koronavírus-tesztje is pozitív eredményt hozott, ők izolációba kerültek, s hiányozni fognak a mérkőzésről.

A milánóiak nagyszerűen kezdték a szezon, s mindeddig veretlenül, 11 győzelemmel és 4 döntetlennel a tabella első pozíciójából várják a címvédő elleni rangadót. Mivel a harmadik játéknapon elmaradt Juventus-Napoli mérkőzést végül a felek egy későbbi időpontban mégis lejátsszák, a zebramezesek egy mérkőzéssel kevesebbet teljesítve, 10 pont távolságra állnak az AC Milantól.

A Juventus 24 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: Chiellini, de Ligt, Danilo, Bonucci, Demiral, Di Pardo, Drăgușin, Frabotta

Középpályások: Arthur, Ramsey, McKennie, Chiesa, Rabiot, Bentancur, Bernardeschi, Portanova, Fagioli, Kuluševski

Támadók: Ronaldo, Dybala, Da Graca

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a DIGI Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5816371574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2021.01.06. 22:06:40

Erre lecseréli mindkettőt Pirlo...

James Zabiela 2021.01.06. 22:06:43

Egyre szimpatikusabb Chiesa hajt küzd a gólok is jönnek! Remélem a sérülése nem komoly

DegerFaCan 2021.01.06. 22:06:47

Amúgy én is Chiesat hoztam volna le. Tök logikus (ha nem sérült)

JeetTrader 2021.01.06. 22:07:13

Chiesa és Dybala miért jön le????

Keniíi 2021.01.06. 22:07:22

Magyarázza el valaki, hogy most amikor jo dybala és chiesa akkor miért hozza le őket pirlo??? Amikor ramsey meg egy szar és bentacur se élete meccset viszi.

juve28adam 2021.01.06. 22:07:30

Ezt most nem értem miért hozta le pont Chiesat

Azzaro10 2021.01.06. 22:07:35

Na ezeket a cseréket légyszíves magyarázza el valaki mert én tényleg fel nem fogom

Il Principino 2021.01.06. 22:07:39

Dybalat fent hagytam volna,bár lehet nem bír még 90 percet

bartender 2021.01.06. 22:07:56

Chiesa nagyon nagy!!! Borzalmasan nagy szivvel jatszik, iszonyat szimpatikus. Neki jobb oldalt van a helye, kesz. Amikor atkerul balra, szenved. Kozben mi a faszom ez a csereeeeee????? Dybala es Chiesa le???? A ket legjobbunk???? Pirlo teljesen meghulyult???

MeGmOnDtaM 2021.01.06. 22:08:15

@juve28adam: Szerintem sérült egy kicsit, Theo rendesen oda rakott neki kétszer is az első félidőben.

DegerFaCan 2021.01.06. 22:09:42

@MeGmOnDtaM: ha tényleg sérült és ilyen Ronis gólt b@sz akkor innentől nálam alapkezdo

Novice_71 2021.01.06. 22:10:03

Chiesea... bmeg... fizetésemlést neki!
Többieknek meg nem megrogyni a lőtt gól után...

danimester1 2021.01.06. 22:14:28

Szerintem ez volt a kompenzáció....Benta maradhatott.

Alessandro Dybalinyo 2021.01.06. 22:14:36

Trotyi is csak azzal veteti észre magát, hogy lecseréltette Pirloval a konurenciát.

Attilio79 2021.01.06. 22:14:49

Itt az idő cserélni... Benta-Art

juve28adam 2021.01.06. 22:15:23

Benta milyen okos vagy fiam... Megúsztuk

Szili 72 2021.01.06. 22:15:57

Na most kompenzálta . Egyébként ez piros .(Benta)

Mitya10 2021.01.06. 22:16:02

Ki ez a bìrò hàt nem bìrom XdD

MeGmOnDtaM 2021.01.06. 22:16:15

Köszönjük meg hogy Bekúr nem lett kiállítva... csak meg ne bosszulja ez a sok kihagyott helyzet... megint!

danimester1 2021.01.06. 22:16:28

Ez tényleg csalások sorozata ezt nem lehet kimagyarázni azzal hogy véletlen meg hohy benézte!Hihetetlen hogy az összes sipos ilyen dilettáns lenne!

juve28adam 2021.01.06. 22:17:12

Danilo szabályos szerelése meg lap :D

Il Principino 2021.01.06. 22:17:45

Kompenzált a spori..Benta 2.lap lett volna.
Viszont Danilo tiszta szerelésre sárga :)
Kritikán aluli a bíráskodás megint!

danimester1 2021.01.06. 22:18:00

Hol a sárga műesésért spori!!??

steven.h 2021.01.06. 22:18:08

Ez most komoly? Hát az labda volt...értem hogy Benta megúszta az előbb, de ne nevettesse már ki magát ez a majom.

Rikoo 2021.01.06. 22:19:40

Na tessek a cserek. Goool

danimester1 2021.01.06. 22:19:59

Ez kell a nagyképű majmoknak!!!FORZA FORZA FORZA!!!!NE ÁLLJATOK LE!!!

giorgio007 2021.01.06. 22:19:59

Azt a csokinak nem jár sarga színészkedésért?

Mitya10 2021.01.06. 22:20:42

Na ez van nyamvadt egoista csìra milan szurkolòknak vègre 1 kis pofon. Braco Kulu ès Mikrofonfej!!!!

bartender 2021.01.06. 22:21:11

Na ezt vajon most elveszik, hogy megint kompenzaljon? Biztos talalnak valamit 8 perccel ezelottrol..

steven.h 2021.01.06. 22:21:56

@Keniíi: @Azzaro10: Chiesa látszólag megsérült míg Dybala elvileg lázas volt, várható volt, hogy nem tudja végigjátszani. Közben ott van a BigMac :)

letepem 2021.01.06. 22:22:07

Kulu nagyon is jó játékos csak sajnos kannibalizálják egymás pozícióját Chiesa-val...

BigP86 2021.01.06. 22:23:08

Jajj de imadom szivatni a sok agyatlan nagyarcu milan drukkert azzurin:D 3.? 3.!

MdewC 2021.01.06. 22:23:47

A két csere!!!

Kulu!!!

Keni!!!

Mivaaa!!!

Il Principino 2021.01.06. 22:25:10

Pioli becserélte Anulut :D
Roni pöttyintsen egyet még azért:)

JeetTrader 2021.01.06. 22:31:41

Ronaldo pályán van meg?

peti78 2021.01.06. 22:32:13

cr és ramsey mai teljesítménye?

Keniíi 2021.01.06. 22:33:09

Pont mondtam az asszonynak, hogy remelem ez olyan Allegris csere lesz, mikor olyat kapott le aki élete meccsét vitte és utána a csere gólt hozott. Hát itt se történt ez másként! Hajrá JUVE!!!!

danimester1 2021.01.06. 22:34:02

A szabálytalanságok elharapoztak megint a hazaiak oldalán.Kíváncsi leszek hány percet pakol rá,mert az elsőben semmit.Be kell húzni,sőt lőni még egyet!Forza forza forza!!!

bartender 2021.01.06. 22:34:55

Az elso milan lap b@zmeg, vicc. Pedig aztan gyonyoruen apritottak es fetrengtek ezek a pocsok.

venember83 2021.01.06. 22:35:01

Innen már csak meglesz a győzelem.

giorgio007 2021.01.06. 22:36:40

Mondjuk geccre érdekelne, h mire az 5p hosszabbítás

danimester1 2021.01.06. 22:37:10

Na megint tolják a Juvét nem fújta be a 11est!!!Csalók!

BellaDona 2021.01.06. 22:38:23

De jó nézni ezt az eredményt! Gyönyörű gólok, nagyszerű meccs, végre!!

MeGmOnDtaM 2021.01.06. 22:38:45

Szegény Milány, most egy tiszta tizit nem kaptak meg...

Attilio79 2021.01.06. 22:39:17

Szép volt fiúk!
Megvan a 3 pont!
Ez a Január jó lehet! :)

2021.01.06. 22:39:44

Na, csak meglett! Ez egy szép nap! :) Forza Juve!!!

Novice_71 2021.01.06. 22:40:07

Chiesa nagyon eltűnt mióta lecserélték...
mindegy szép volt :)

bartender 2021.01.06. 22:40:32

Azert ha nem balfasz a biro milan goljanal, es gondolom latta a felidoben, ezt a Rabiot lokest talan befujja tizinek. Mindegy. Nem jatszottunk jol szerintem, de ez pont olyan meccs volt ahol csak az eredmeny szamitott.

MdewC 2021.01.06. 22:40:48

Grat a fiúknak! :)

babo0410 2021.01.06. 22:42:24

Nagyon jó meccs volt. Ma senkit nem emelek ki negatívként, dicséret jár a csapatnak. Remélem az intert is hasonló lendülettel verjük meg, és le tudjuk dolgozni a hátrányunkat.

Juventino86 2021.01.06. 22:43:04

Hatalmas gratula a fiúknak, mert a bírót is legyőztük. Bár azért Bentancurt ki lehetett volna szórni, hálistennek nem ez történt. Pirlónak is jár most a dicséret, mert jól cserélt, pedig eléggé csodálkoztam azon a kettős cserén. :D
Ma Dybala is jól nyomta, szép volt mindkét gólpassz. Ha ezt a formáját tudná stabilan hozni, akkor senki se szólna egy rossz szót se rá. Chiesa kezd belelendülni, hatalmasat játszott ma, de igazából Ramsey és Benta lógnak ki alulra nagyon, rajtuk kívül tulajdonképpen dicsérhető mindenki. Remélem, elindulunk felfelé. Forza!!!!

babo0410 2021.01.06. 22:44:15

@bartender: Ha ma nem játszöttunk jól, akkor mikor igen? Talán a védelem volt gyenge, ott valamit ki kéne találni, amúgy én élveztem. Lehet sok sört ittam? ;)

bartender 2021.01.06. 22:44:53

Jo volt ma megnezni ezt a meccset, nem a szep jatek miatt, szerintem tovabbra is katasztrofa a kontrazo csapatok elleni vedekezesunk, hanem mert remelem pont ez a meccs kell majd a megindulashoz. Orom latni a milan vereseget, remelem innentol kezdve aok lesz meg nekik..

szauerb 2021.01.06. 22:46:02

Nos kedves szakértők!
A fogalmatlan Pirlo csapata az alkalmatlan Paratici igazolásainak kitűnő teljesítményével 3:1-re verte az ezidáig veretlen Milant.
A másodosztályú Frabotta kiemelkedő teljesítményt nyújtott, a szerencsétlen Chiesa 2 gólt lőtt, a túlárazott De Ligt megmutatta ki a főnök etc...
Remélem néha lefekvés előtt mindenki gyakorol önkritikát és elgondolkozik azon, hogy aznap mennyi böszmeséget mondott.
Pirlonak időt kell adni!
Támogatni az átigazolási piacon!

UI:
Ez a Milan remek csapat, remélem sikerül az első 4-ben végezniük.
Hiányoztak ezek a kiélezett meccsek ellenük.

bartender 2021.01.06. 22:46:35

@babo0410: egyik csapat sem jatszott jol. Ne keverjuk ossze a gyozelmet a szep jatekkal. Csunya jatekkal is lehet gyozni, meg is mutattuk a vilagnak az elmult evekben :) ez egy ilyen ki kapja a 3 pontot meccs volt, ket nem tul jo csapattal, iszonyat orulok hogy mi huztuk be.

Pavel1988 2021.01.06. 22:46:53

Örülök a végeredménynek, a szezon legnehezebb meccsén vagyunk!
Ugyanakkor 3-1 után is végigidegeskedtem a meccset, borzasztó néha a labdakihozatalunk, amik jellemzően egyéni hibákból fakadnak.
Nézzétek meg a Milan játékosokat, egy percre nem állt meg egyik sem, végig hajtottak. Nálunk a csere Kulusevski kocog félpályánál amikor Kessié felhozza a labdát.
Hulla fáradtan beszorítottak minket a saját 16-osunkba, Allegri alatt ilyenkor a fél pályán alig jöttek volna át.

Dybala-Chiesa váratlanul jó volt, Pirlo nagyon jól cserélt, a védelem is rendben volt, Mckennie meg egy állat!

DelPiero2 2021.01.06. 22:47:35

@peti78: mintha pályán se lett volna. Nem értem ha sétálgat csak a középkörben az ellenfél támadásánál, akkor ha labdát kap miért nem indul meg vele. Így legalább elhiteti az ellenféllel hogy külön kell őrizni őt legalább 2 embernek. Nem ez történt, amikor labdát kapott, akkor is sokszor visszapasszolt. Ehelyett beállhatott volna segíteni a védekezésbe.

rightinthenuts91 2021.01.06. 22:50:36

Végre olyan fiatalokat hoztunk, akik beváltják a hozzájuk fűzött reményeket. McKennie, Chiesa, de Ligt.. Így tovább. Ramsey, Benta sajnos sokszor csak néző volt, őket simán kihagynám egy rangadón.

CsakÚjváros 2021.01.06. 22:50:41

Ez Profi volt!!!! Mind a csapat,mind az edző!!! Kb ennyi!

Attilio79 2021.01.06. 22:51:27

A rangadón nyerni kell, semmi más nem fontos, nem itt kell a csillagokat lehozni!
Örüljünk együtt ennek a csodás estének, amit hoztak a fiúk! :)

ROLI921 2021.01.06. 22:54:13

Na végre egy fontos győzelem. Eddig a legfontosabb meccseket nyertük idén. Ramsey számomra katasztrófa, nem értem mért van a pályán. Dybala végre hozta a tavalyi formát, ez kell tőle, Roni ma szürke volt, de ezt is elbirtuk.
Többiek mind jól játszottak, de azért ez egy tartalékos Milán volt.

Alessandro Dybalinyo 2021.01.06. 22:55:18

@Juventino86:
"igazából Ramsey és Benta lógnak ki alulra nagyon, rajtuk kívül tulajdonképpen dicsérhető mindenki"

Főleg ronaldo ment nagyot, az évi brutto 60 millát meg kellene neki duplázni.

Ja és Hallegrit vissza!!!

Leram7 2021.01.06. 22:58:20

Érdkes meccs volt.

Danilo, Chiesa, Rabiot nagyot mentek.
Dybala magához képest előrelépett.
CR-t ma levették a pályáról, de külön öröm, hogy nélküle is ment.
Mindenki egész jó volt, talán Ramsey volt gyengébb.

Maga meccs is élvezetes volt. A milan gólja szabálytalan volt és Betancur pedig pirosat érdemelt volna. Danilo vicc miért kapott lapot.

Pirlo jól cserélt és jó volt a mentalitás is, ezzel megmutattuk a napoli kukásoknak, hogyan kellett volna!

Chiesanak volt olyan 20 perce, amikor a régi realos CR-re emlékeztetett. Óriási kezdősebbesség, erőss lövések és ment előre, csak támadott! Ez nagyon tetszett, régen láttam ilyet!

rightinthenuts91 2021.01.06. 22:58:30

@Alessandro Dybalinyo: De legalább ő 14 góllal vezeti a góllövőlistát. Sokat lehet neki köszönni, pedig én sem szívlelem.

MdewC 2021.01.06. 23:00:24

@Alessandro Dybalinyo: Eddig meg Ronaldo hozta szinte a meccseket.

:D

Kár volt ezt a kommentet idehányni egy ilyen szép estén... Kellett hozzá ész de tényleg. :D

Rocky80 2021.01.06. 23:02:32

@Alessandro Dybalinyo: előkerültél most hogy adott a Kicsi 2 gólpasszt?...

Amikor meg Roni gólt lő sehol se vagy. Inkább ez a jellemző. ;-)

2021.01.06. 23:06:28

@ROLI921: Az almanachban nem lesz bent, hogy a milán tartalékos volt (mi sem voltunk meg), csak annyi fog állni, hogy:
ácsi milán - Juventus 1-3
A többi nem számít.

Juventino86 2021.01.06. 23:07:09

@Alessandro Dybalinyo: Hol voltál eddig Ronaldo góljainál? :D :D Az ez első meccs gondolom, amit láttál a szezonban. Ilyen szép estén felesleges kötekedni. Mindenki örül Dybala jó játékának. Ha ezt a teljesítményét tartósan tudná hozni, senki nem volna egy rossz szava sem.

pott70 2021.01.06. 23:16:48

@Leram7: A Benta dologhoz,illetve az elmaradt piros laphoz annyi még tartozik,hogy Theo Hernandezt már az első félidőben kellett volna két sárgával kiszórni.

Il Principino 2021.01.06. 23:17:35

Oké,nyertünk és most volt küzdés végre!
Ha kikapunk 3-1-re az sem lett volna meglepő,szóval nem kell elszállni ettől a sikertől.Gyakorlatilag volt 2 jó percünk az első félidőben amiben Chiesa kapufája és gólja esett ellenben az történt amit a tartalékos Milan akart!!!
Seggünket súrolta a háló egy rohadt labdát se tudtunk kihozni úgy letámadtak!
Arra jó volt ez a meccs,hogy a szezon és Pirlo,tán Dybala megmeneküljön.
Végre nem a 36 éves CR-nek kellett megint mutatnia vmit.
Első lépést megtettük,de ez csak akkor ér valamit,ha a Napoli-Inter-Sass ellen minimum 7 pontot szerzünk!
Forza Juve!!!

m.martin91 2021.01.06. 23:19:27

Ahogy az várható volt, sikerült legyőzni ezt a covidos Milant. Óriási mázli volt ez az egész, még így is másképp is alakulhatott volna a dolog. És Pirlo még mindig a padon. A bajnoki címbe kerülhet ez az eredmény.

Keniíi 2021.01.06. 23:34:08

@Il Principino: Nem igazán értek veled egyet. Az egész szezonban húzták vonták a csapatokat ellenünk, ráadásul amióta el kezdődött a szezon folyamatosan küzdöttünk mi is a sérültekkel, hol a COVID hol más miatt. Ezt a Milan saját magának köszönheti, hogy ilyen rövid a pad náluk és nálunk is nem egy olyan meccs volt amikor a védelem e épp. Issza tért Sandro vagy De Ligt, vagy épp bonu chiello. Nem kell el venni Pirlo érdemeit, ezt most ő húzta be és ezt a meccset meg érdemeltük. Egyébként szerintem Pirlonak ez a taktikája és egyben a hibája is, hogy melyen hátulról építjük fel a támadásokat és utána próbáljuk gyorsabb labda játékkal a kapuig juttatni azt. Nem ez volt az első és szerintem nem is az utolsó ilyen meccs.

epaska 2021.01.06. 23:41:34

@m.martin91: Azért kurvára kíváncsi vagyok mit fogsz kommenttelni, ha behúzzuk a bajnokságot ! :)

Preston5 2021.01.06. 23:49:21

Ha nem nyer a csapat az a baj, ha nyer, akkor is érződik némely kommentból a merő rosszindulat! Valóban sok hiányzója volt a Milannak, ahogy a Juvénak is hiányzott 3 kezdőjátékosa, de úgy gondolom, hogy ez nem von le semmit a csapat érdemeiből! Fontos győzelem volt egy eddig veretlen Milan ellen, főleg annak tudatában, hogy a Napoli és a Milán is bukott! Pirlo fiatal és rutintalan edző, akinek idő kell, de sajnos a jelenlegi, Covid által előidezett helyzet nem túl ideális az ő számára! Ettől függetlenül vannak biztató jelek, és úgy gondolom, hogy ki fogja hozni ebből a keretből a legjobbat, csak legyünk türelmesek vele kapcsolatban! Forza Juve

Lanzafame 2021.01.07. 00:14:19

Kellett ez a győzelem mindenkinek, Pirlónak is :)

A bíró kínosan rossz volt, az volt az ember érzése, hogy a szünetben Luca Brasi meglátogatta és megfenyegette.

Ebben a hónapban meg kell csapni mindenkit.

Rocky80 2021.01.07. 00:31:08

Egy falat kenyér volt, de nyugodtak nem lehetünk.

Pár észrevétel:

1., A két gólpassz miatt attól félek ragaszkodni fog a 10 milliónál magasabb bérezéshez hősünk. Mivel ő ilyen jó, hisz' most is megmutatta!...

2., Demiral ügy szempontjából megint nem jó hogy a végén kapott pár percet.

3., CR - Chiesa feszkó mert nem passzolt. Egyébként szép volt! Végre egy fiatal, végre AKAR valaki és gólokat lő! A jenki ugyanez amúgy.

4., Ramsey-t - Bentát nem is értem. Utóbbinál mi ez az ingadozás?

5., Az első gólunk után miért vettünk vissza? Gondolom hogy nem a tartalékos Milan szorított be minket.

6., Ez a győzelem semmit nem ér ha nem ugyanígy folytatjuk. Minden meccsen háború! Szerintem nem vagyunk annyira masszívak hogy bírjuk végig, de nyilván ne legyen igazam.

Mindenesetre nyilván örülünk. :-) Jó éjt!

DelPiero2 2021.01.07. 00:50:50

@Il Principino: talán azért is, mert a tartalékos Milan minden játékosa agilis volt akkor is, amikor nem volt náluk a labda. Roncira ez nem nagyon teljesült. Megértem ha kiugró csatárként sétál a kezdőkör körül, viszont ha hozzájutott a labda nem mert egyedül nekiindulni, hanem bevárta a többieket. Védekezni meg nem ment hátra, pedig besegíthetett volna.

DelPiero2 2021.01.07. 00:54:43

@MGB75: a bajnokság egész évben tart. Ehhez a vezetőknek úgy kell igazolniuk, a padot feltölteni, hogy számítani kell arra hogy időnként sérültek, covidos-ak is lesznek, mint pl. a Barca elleni első meccsen nálunk is hiányoztak fontos kulcsemberek. Nyilván vannak pechszériák, de átlagban egész évben minden csapat egyenlően érintett. Nem a Juve az, hanem pl. Napoli, aki külön kedvezményeket kap.

szauerb 2021.01.07. 01:06:08

@epaska:
Ilyen esetekben általában eltűnik néhány hétre a mester.
Most is épp saját magának gyárt mentségeket, mert ismét köze nem volt a történteknek ahhoz amit ő előrevetített.
Covidos Milan :)
Akkor a covidos Juve verte a covidos Milant, lévén 2-2 játékos hiányzott mindkét csapatból covid miatt.

ZecH 2021.01.07. 04:50:03

@Alessandro Dybalinyo: Gratulalok leszapultal 6 scudettot egy hsz-al.

Ja, CRnek szezononkent van 5 szurkebb meccse, de kozben hozott mar 2 serleget legalabbis erosen besegitett megnyerni azokat.

"Hallegri" meg ahogy te fogalmaztal a Juventus valaha elt legtobb cimet hozo edzoje. Meg egyszer a szadra ne vedd ilyen modon hogy nem tudod tisztessegesen leirni a nevet!

Pont az ilyen emberek miatt nem irok mar jo ideje erre a blogra. peti78,delbutus es a tobbi rendkivul pozitiv (ironia) szemely legkore kifejezetten irritalo!

Tovabbi szep estet!
(A blog intelligens reszevel persze egyutt orulok es oleles mindenkinek!;)

DegerFaCan 2021.01.07. 05:53:13

@Leram7: full ugyanez ugrott be, brutál ellenállhatatlan volt a kis srác.
Vicces hogy ezek a kölcsön opciósaink mennek a legnagyobbat :D Morata Chiesa nagyon megmutatja

peti78 2021.01.07. 07:11:09

egyszer megnéznék egy kezdőt
de ligt demiral danilo
chiesa sandro
arthur
mckennie rabiot
kulusevski
morata

FeriGjuve 2021.01.07. 18:22:36

@Lanzafame: Ma nèztem meg a meccset délelőtt.A játékvezető amatőr volt,de azért tegyük hozzá,hogy kompenzált,mert Bentancurt nem sárgázta ki a második,teljesen felesleges szabálytalansága után.

Lanzafame 2021.01.07. 18:30:13

@FeriGjuve: pont ezért volt trágya. Az egyik félidőben arra lejtett a pálya, a másodikban erre. Ne kompenzáljon, hanem legyen korrekt (és ne legyen korrupt).

steven.h 2021.01.07. 18:42:39

@FeriGjuve: Ha őszinték akarunk lenni, Bentancur pont annyira volt szabálytalan, mint Hakan barátunk Rabiot-tal szemben. Szóval ha az semmi, akkor Bentancuré sem, így pirosról sem lehetett volna szó.

FeriGjuve 2021.01.07. 22:35:50

@steven.h: De ha reálisan nèzzük,akkor mindkettő sárgát èrt. :)

FeriGjuve 2021.01.07. 22:37:05

Teljesen dilettáns volt.
Danilo tiszta szerelése??? 8-0000

steven.h 2021.01.08. 12:16:29

@FeriGjuve: Igen, de akkor Milán gól sincs és válaszínűleg nem úgy alakul a második félidő ahogy, tehát valószínűleg nem beszélhetnénk arról, hogy Bentancurt ki kell állítani, mert az egyenlítő gól miatt a mi játékosaink kissé szétestek. Szóval ha a piros lap jogosságát onnan nézem, hogy mennyire fújt következetesen, akkor nincs szó kiállításról, mert az első sárga az nem sárga.

FeriGjuve 2021.01.08. 13:37:18

@steven.h: Nézhetjük úgy is,hogy szétestünk,de azért ez a Milan most van olyan formában,hogy bárkinek képesek problémákat okozni.
Szerencsére jól jöttünk ki a meccsből,hasonlóan "gyilkos ösztönre" és helyzetkihasználásra lenne szüksèg és akkor sok meccs máshogyan alakult volna.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása