Llorente ismét a Juventushoz kerülhet

llorente_fernando_pirloval_olelkezik.jpgFernando Llorente januárban visszatérhet a Juventushoz, miután nemigen sikerült neki a déli kaland a Napolinál, bár a Sampdoria is szívesen leigazolná a baszk csatárt.

A Sky Sport Italia értesülései szerint a 35 éves csatár is megtalálható azon a listán, amelyet a Juve állított össze, és amelyek Álvaro Moratához hasonló jellemzőkkel bíró futballistákat tartalmaz.

A baszk játékos a 2013-15-ös időszak után térne vissza Torinóba, ahol a klub mezében 92 meccs alatt 27 gólt szerzett.

Idén eddig összesen egyszer lépett pályára a Napoli mezében, 19 percig csereként, miközben a csapatnál sérüléshullám miatt igencsak kevés támadó vethető be.

Fernando Llorente ezért várhatóan télen távozik a csapattól, és számos forrás szerint a Sampdoria is befutó lehet, ahogy a Juventus is akár.

Egyes források szerint Fernando Llorentét az a Jorge Antun segítheti a Juventushoz, aki Paulo Dybala ügyeit is intézi, és aki hamarosan Torinóba érkezik, hogy La Joya szerződéshosszabbításáról tárgyaljon. Mindazonáltal a Transfermarkt és egyéb referenciák szerint Jorge Antun hivatalosan nem ügynöke a baszk centernek, így kérdéses, milyen minőségben is segítheti az ügynök Fernando Llorente visszatérését.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2516362122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2020.12.29. 10:44:29

Öregnek öreg, de csupa szív és tudja mit jelent itt lenni. Cserecsatárnak szerintem jó lesz. Nem kell a padra is világklasszis.

m.martin91 2020.12.29. 11:30:59

Persze, hozzuk vissza Llorentét. Aztán próbáljuk meg a többi olyan játékost is visszahozni, akikkel Pirlo együtt játszott a Juventusban. Hátha az segít.

Il Principino 2020.12.29. 11:46:26

Kár,hogy az apacs visszavonult,jöhetett volna ő is..Meg még Evra reaktiválja magát ,Vidal és Pogba az aktívak közül,meg az indián a védelembe..De ennyi erővel álljon be Pirlo!Marchisio is még elmenne időhúzó cserének..
Vicc ez a Paratici!

Pavel1988 2020.12.29. 12:02:17

Biztos van protokoll amin átmennek az illetékes személyek amikor kiválasztanak egy játékost, majd leigazolják azt.
Be kéne illeszteni ezek közé, hogy csak olyat igazoljunk le akinek az első motivációja, hogy a Juventusban akar játszani.
Ez egy elég könnyen ellenőrizhető szempont, ajánlj neki a csapatban várható szerepköréhez illő fizetést, alá fogja írni a szerződést ha mindenképp ide akar igazolni.
Nem lenne itt Ramsey, Douglas Costa, Rabiot, Khedira és Arthur sem ha így járt volna el a vezetőség, sokkal jobb lenne mindenkinek.
Marotta idején éreztem ezt az elvet, az Ő távozásával Paratici felszínesen elkezdte koppintani a korábbi felettese munkáját, annyit vitt bele, hogy magasabbra értékelt labdarúgókat célzott meg.

A Juventus fuldokol és pánikol amióta elbocsátották Marottat és Allegrit. Nincs lelkesedés, nincs koncepció.
Mindenki felelős ezért, a szurkolók Real Madrid fölé akarták emelni a klubot, követelték Marotta lemondását és nyomást helyeztek a vezetőségre.
Allegri már megosztóbb figura volt, maga a tökéletes edző a Juventus számára de őt is sikerült legyőznie a féktelen egónak amit az elvesztett BL döntők indukáltak.

Most nézhetjük a sztárjátékosainkat, nem kell többé szenvednünk amiért Pepe, Padoin vagy Giaccherini szintű játékosok is vannak a keretben.

delpi0823 2020.12.29. 12:22:40

@Pavel1988: Az edzovaltogatasokat nem a klubnak hanem Ronaldonak koszonhetjuk.Erdekes miota a portugal itt van azota kezdtuk el valtogatni az edzoket.Sarri tavaly elso eveben bajnoksagot nyert,kupadontot jatszott megis elzavartak..........Az igaz hogy kiesett a lyon ellen,de ugyanezt megtette a nagy Guardiola is.......es o meg az evszazad legjobb edzoje,nem baj hogy elkoltott milliardokat,de meg egy szaros elodontoig nem tudott eljutni a cityvel a blben.........

Leslie Roo 2020.12.29. 13:13:11

Hozzák vissza felé, jöjjön Hernanes és Padoin is... Mondjuk jelenleg még Padoin igazából el is férne

humorpalanta 2020.12.29. 14:12:18

Srácok, tessék már észrevenni, hogy nem elsőszámú csatárt keresünk, hanem valakit Morata mögé, aki bírja a padon, de néha be tud szállni és Moratához hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, hogy a taktika maradhasson.
Ebbe Llorente szerintem tökéletesen beleillik. Ő szívesen ellenne itt is a padon, 3-4 meccsenként kapva egy kis játéklehetőséget. Ugyanez Miliknek például nagyon nem jönne be, itt rinyálna nekünk folyton és rombolná a csapatot, miközben Llorente egy Storarihoz hasonló ember, aki ezt el képes viselni.

Il Principino 2020.12.29. 14:46:12

@delpi0823: valamint azoknak a szurkolóknak,vezetőknek,akiknek már nem volt elég hogy "csak" győztünk,már űrfutballt is akartak mellé!!!
Sarri eleve halott ügy volt,minden kupadöntőt elvesztett,bl-ből korai búcsú,bajnokság pedig erőből még jött azért..Allegrit kellett volna megtartani,és nemkívánatos játékosokat értékesíteni ahogy kérte..Allegri uccsó szezonjában volt CR is a legjobb Juve mezben ezidáig..

delpi0823 2020.12.29. 15:08:26

@Il Principino: Allegri utcso szezonjaban is volt Cr a legjobb......ezt mire alapozod?Sarri alatt biztos hogy tobb golt lott a portugal,es amellett meg Dybalaval is eleg jol osszehangolta,ami szinten nem sikerult Allegrinek.....

m.martin91 2020.12.29. 16:21:08

@humorpalanta: Hát, azért ez így nagyon nem igaz. Morata sem egy Lewandowski kaliber, az esetleges új csatárunknak tulajdonképpen minden meccsen be kéne szállnia, sőt, akár kezdőként is kellene játszania, amennyiben Morata pihenőt kap, vagy nincs formában. Nagyon nem arról lenne itt szó, hogy 3 meccsenként kapna 5 percet. Milik mindenképpen esélyes, de vannak más kérői is. Llorente nem az a játékos, aki ezt a színvonalat hozni tudja.

Il Principino 2020.12.29. 16:47:57

@delpi0823: Bl-ben amiért hozták jobban tényező tudott lenni Atleti,Ajax..,Dybalanak meg csak egy baja van,hogy ő Dybala semmi más..
Nem biztos,hogy a tavalyi forma éppen Sarrinak köszönhető elsősorban,hanem a hozzáállásának!
Én Allegrit hoztam volna vissza Agnelli helyében,ahogy a Real is szép lassan heyreáll Zidane-nal.
Amit 2012 óta épített a klub,azt szép lassan dózerolja le!

Lanzafame 2020.12.29. 17:40:59

Nagyon üres lehet a kassza, ha Llorente opció...

2020.12.29. 21:21:45

@Pavel1988: Pepével nem volt semmi gond.

asvééd 2020.12.30. 04:28:21

Még Diego és Melo hiányzik, ja meg a félbolond Tiago....

venember83 2020.12.30. 07:11:55

@asvééd: Melo már a keretben van. A múltkor láttam. S Diego is jöhet, miután faképnél hagyta a matracosokat.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3372) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9897) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4140) mercato (4134) nyilatkozat (7423) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása