Újabb amerikai tehetséget igazolhat a Juventus

reynolds_bryan_fc_dallas.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint az FC Dallas védőjátékosa, Bryan Reynolds elfogadta a lehetőséget, hogy csatlakozzon a Juventushoz, azonban az AS Roma is mindent megtesz az amerikai tehetség megszerzése érdekében.

A mindössze 19 esztendős játékosért két olasz csapat, a Juventus és az AS Roma is élénken érdeklődik, s a fővárosi együttes 7.5 millió eurós ajánlatot tett annak érdekében, hogy már januárban Európába csábítsa, azonban a La Gazzetta dello Sport és a Goal.com szerint nem jutottak megegyezésre Reynolds ügynökével, aki magas sikerdíjra tart igényt.

Az akadozó tárgyalások során azután színre lépett a Juventus is, s a fiatal játékos a Goal.com szakújságírója, Romeo Agresti szerint rábólintott a torinói lehetőségre. Amennyiben megköttetik az üzlet, Weston McKennie után Reynolds lehet a zebramezesek második amerikai játékosa.

A Cagliari is szívesen szerződtetné januárban a védőt a Juventusszal szövetkezve, azonban az Öreg Hölgy ragaszkodik hozzá, hogy játékjoga a szezon végén véglegesen is tulajdonába kerüljön.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7316359892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m.martin91 2020.12.28. 14:14:15

Hát, ez a csávó 19 éves. Van, ahol 185 centinek írják, a Dallas honlapja szerint 190 centi magas. Biztos érdemes leigazolni, csak el kell dönteni, hogy középső védőnek igazoljuk, beállítjuk a kapuba, vagy Morata helyettese lesz.

MdewC 2020.12.28. 16:50:18

@m.martin91: viszont gyors mint a barom.

Sztem azonnal jöhetne.

Rikoo 2020.12.28. 17:02:02

@m.martin91: Teljesen egyetértek veled.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása