Donnarummának 7 milliós bért ajánlott a Milan

donnarumma_gianluigi_esoben_gondolkodik.jpgA pletykák szerint az AC Milan évi 7 millió eurós bérrel kívánja marasztalni Gianluigi Donnarummát, ám eközben Mino Raiola ajánlatokat kapott a kapusért a Juventustól és az Intertől is.

A Corriere della Sera munkatársa úgy tudja, hogy végre komoly szerződésajánlattal rukkolt elő a milánói vezetőség, ám ez sem bizonyos, hogy elég lesz a még mindig csak 21 éves hálóőr rossonero klubnál való megtartására.

A tabellavezető klubnál több kulcsjátékosnak is lejáróban van a szerződése, Gigio Donnarumma pedig mindenképpen a kezdőcsapat egyik legbiztosabb tagja, a 2015-ben kötött szerződése pedig nyáron lejár.

A napilap szerint Mino Raiola fontos ajánlatokat hangoztatva próbálja megfélemlíteni az AC Milan vezetőségét, az ajánlatok pedig a Juventus és az Inter vezetőségétől származnak.

Gigio Donnarumma ebben a szezonban 13 bajnokin őrizte meg kapuját a góltól, így nagyban hozzájárulva ahhoz, hogy a Massimiliano Allegri által fémjelzett korszakot követően ismét komoly bajnokesélyessé lépjen elő a rossonero klub.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6616361418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2020.12.28. 17:16:22

Tuti, hogy a háttérben nagyon győzködik Raiolát Paraticiék.

m.martin91 2020.12.28. 17:21:26

A Donnarummás híreket is aztán sok értelme van megírni. Állandóan ugyanaz a műsor, aztán a vége is mindig ugyanaz.

Nem rátok gondoltam, hanem az eredeti cikkekre.

Rikoo 2020.12.28. 17:21:43

@venember83: Na igen.:D De ahogy ránézek Raiolára, Lapo Elkannt is hívta.

sicilicocapitano 2020.12.28. 18:00:23

Nem lepne meg, ha leigazolná az Inter. Sok minden függ attól, ki lesz az év végén a bajnok, kinek fest jobban a jövője. A Milanos hosszabbításra nem hiszem, hogy nagy esély van, kivéve ha valami csoda folytán bajnok lesz a Milan, vagy éppen lemaradnak a bajnoki címről, esetleg EL-t nyernek.

Hozzánk nem tudom hogy jönne, Csesznivel párban, vagy eladnánk őt?

Az Internél meg már rég téma Handanovic pótlása, neki kb idén lefő a kv, nem lepne meg ha Marotta intézkedne.

m.martin91 2020.12.28. 18:04:14

@sicilicocapitano: Bárki, aki ismeri Donnarumma történetét, az elképzeléseit, olvasta a nyilatkozatait, az pontosan tudja, hogy Raiola ellenére is körülbelül 1% esély van arra, hogy távozik a Milantól. Függetlenül attól, hogy elsők, vagy hatodikak lesznek a szezon végén. Az Inter pedig az utolsó csapat lenne a Földön, ahova eligazolna.

sicilicocapitano 2020.12.28. 18:12:01

@m.martin91: mondta neked? nem tudtam hogy ilyen jóban vagytok...

Csak annyit mondok Figo, de nem is kell ilyen régre visszanyúlni ahhoz , hogy találjunk számtalan olyan focistát aki szembement a kijelentésével.

Másfelől, ha kicsit tisztában van valaki az olasz futballal az tudja, hogy a két milánói gárda között sokkal inkább van egy " testvéri" harc és szemétkedés, mint rendes utálat . Utálni minket szoktak, és a Milan is a történelem és a trófeák megosztottsága miatt minket tart a legnagyobb ellenségnek. Az Inter minden miatt minket utál, ami rossz történhetett az olasz focival azt nekünk tanúsítják míg a Fiorentina is bennünk látja az ördögöt ( mondjuk ezt megértem) .

sicilicocapitano 2020.12.28. 18:14:25

@m.martin91: Mondjuk minket sokan nem szeretnek :D a tavalyi bajnoki címhez talán 2 csapat gratulált az 1.-osztályból, nem mintha rászorulnánk mások elismerésére , de sosem voltunk a legszimpatikusabb csapat a többi klub számára ilyen olyan okokból.

Rikoo 2020.12.28. 18:15:00

@sicilicocapitano: Igaza van Martinnak Donnarummával kapcsolatban.

sicilicocapitano 2020.12.28. 18:20:37

@Rikoo: hát Messire is azt gondolták, hogy örökre a Barcelona játékosa lesz, mégis majdnem távozott a nyáron, csak a szerződése miatt nem tudott dobbantani, de ami késik nem múlik, ráadásul láttunk már sokkal nagyobb példaképeket is távozni szeretett klubjuktól.

Nem hiszem, hogy Donnarumma azt fogja mondani hogy nem akarok címeket nyerni és sok pénzt kapni , inkább maradok és megrohadok a Milanban. Főleg , hogy bőven lenne ideje visszatérni szeretett csapatába.

Rikoo 2020.12.28. 18:27:37

@sicilicocapitano: Ne általánosíts. Minden ember más, Donnarumma biztosan nem fog az Interbe menni. Raiola kavarja a sz@rt körülötte, egész szimpatikus játékos lenne, ha nem ez az idióta barom lenne az ügynöke. Azért tegyük hozzá, hogy elég jó szerződést kötött egy 18-19 éves játékosnak, olyan 6 millió euró körül kereshet most.

sicilicocapitano 2020.12.28. 18:38:05

@Rikoo: rendben nem általánosítok, de te meg úgy közölsz tényeket egy emberről , hogy közöd nincs hozzá. Senki nem tudja mit hoz a jövő, eddig miért nem hosszabbított? Most épp hurrá hangulat van a milannal lehetne szerződést hosszabbítani, vagy miért hagyja Raiolának a szar kavarást ha annyira hű a klubhoz. A te okfejtésed alapján neki a 6 millás bér bőven elég lehetne ha akkora milanista ahogy mondja...

sicilicocapitano 2020.12.28. 18:42:42

@Rikoo: másrészt, az Inter tele van vele egykorú válogatott játszópajtásokkal. Nálunk van pár matuzsálem még 1 évig aztán ennyi. A Milan meg nem fog kimászni a gödörből még évekig akkor se ha beszarnak az erőlködéstől.

Rikoo 2020.12.28. 20:31:27

@sicilicocapitano: Kiemelkedően jó a kapcsolat közte és Raiola között, ez minden nyilatkozatból érzékelhető. De az is, hogy Raiola már legutóbb is eladta volna, nyíltan fenyegetőzött és végül ki is alkudott egy irreális szerződést vagyis elérte a célját.
Hogy most mi történik, azt csak ők tudják, de pontosan ismeri mindenki Raiolát.
Mellesleg nem értem miért nyalod folyamatosan az Intert. Egy rakás sz@r a játékuk, az a szerencséjük, hogy a Juventus vezetősége folyamatosan rossz döntéseket hoz. Kezdve Marotta és Allegri elküldésével. A keretük fejlődik, a játékuk semmit, nem véletlenül lettek csoport utolsók a BL-ben, a bajnokságban is mindenki olvassa a játékukat, sokszor csak Lukaku húzza őket. Az hogy a Juventus előtt vannak a tabellán, az egyértelműen azért van, mert a Juventus 2x annyi pénzből rosszabb döntéseket hoz. De nem kell temetni a szezont, 14 forduló ment el és a január, ha jól sikerül, gyakorlatilag jó értelemben a helyére is kerülhet a csapat.

delpi0823 2020.12.28. 21:20:36

@sicilicocapitano: Miert gondolod hogy a milan nem fog kimaszni a godorbol?nekem nem ugy tunik,az eddigi szezonjuk nem erre kovetkeztet.Ugy allnak a tabella elen hogy mar jopar rangadot is jatszottak,es jopar meccset jatszottak Ibra nelkul is.Bar legyen neked igazad,de nekem ugy tunik sajnos hogy nagyon is elkezdtek kimaszni abbol a bizonyos godorbol.

delpi0823 2020.12.28. 21:24:04

@Rikoo:Inkabb dolgoznanak a kozeppalya megerositesen.Sztem semmi gond nincs a lengyellel,nem hiszem hogy nekunk Donnaruma leigazolasara kellene hogy torekedjunk.

sicilicocapitano 2020.12.28. 21:27:21

@delpi0823: a tulajdonosi kör miatt gondolom. befektetési céllal vannak ott, ez tiszta sor, nem fognak invesztálni a klubba soha. Van egy top szinten alacsony fizetési plafon, még van vagy 5 év mire ott lesznek ahol lenni akarnak. az sok egy futballistának.

sicilicocapitano 2020.12.28. 21:32:10

@Rikoo: nem nyalom de nem is gyűlölködöm mint az ilyen mdewc meg hozzád hasonló emberek, akik az utálat mocsarából ki sem látnak. Látszik te is csak annyit látsz, hogy nem játszanak tikitakát. Lukaku nélkül is nyertek, de kinek legyen a feladata gólt lőni ha nem a csatárnak? mind1, ha meg nem Lukaku lőné a gólokat az lenne a baj. Nálunk meg Ronaldo lövi ha épp lövi, vagy Dybala, de mostmár ő sem. Én simán elismerem őket és azt szeretném hogy előttük végezzünk, a milant nem veszem ide mert nem ellenfelek számomra . nagyon torz a kép ami most róluk kialakult, de ha engeded magadnak a gondolkodás luxusát és nem csak nézel hanem látsz is , akkor észre tudsz venni olyan dolgokat, amin mások átsiklanak. Mert max 2 Inter meccset láttak és azt szajkózzák amit másoktól látnak. Jelenleg ők a legnagyobb ellenfeleink ez van.
Amúgymeg tökmind1 mit mondott nyilatkozott Donnarumma 17-18 évesen, én is mondtam gondoltam annyi idősen olyanokat amiknek a szöges ellentéte valósult meg , mert nem volt kialakulva még a szellemi identitásom. Ugyanez igaz szerintem mindenkire .

sicilicocapitano 2020.12.28. 21:38:11

@Rikoo: Ja és pont ez a gondolkodás az ami miatt utálják sokan a Juventust és a drukkereinket. Más csak azért tud nyerni, mert mi elbaszunk valamit, ezt írtad, érdekes, akkor miért nem nyertünk BL-t az elmúlt 25 évben? Mi is arra várunk hogy mindenki más elbassza? Ez irreálisan nagyképű és öntelt hozzállás, és rossz megközelítés. Igazi pökhendi istenkomplexus. Konkrétan úgy kéne megközelíteni, hogy van aki jobban csinálja aktuálisan és nekünk is jobban kell csinálni , hogy eredményeket érjünk el.
Ki fog emlékezni arra, hogy utolsók lettek a bl csoportkörben ha év végén bajnokságot nyernek, mi meg semmit? Senki, max te.

Lanzafame 2020.12.28. 21:38:40

Azon kívül, hogy olasz és fiatal, miért lenne jó nekünk, ha nálunk védene?

Őszintén kérdezem, mert igaz, hogy nem nézek sok Milan-meccset, de amikor ellenünk véd, egy bizonytalan, cserébe túlsztárolt kapust látok. Szerintem 1990 és 2017 között max. válogatott kerettagságig juthatott volna Donnarumma...

Rikoo 2020.12.28. 21:39:23

@sicilicocapitano: "hozzád hasonló emberek, akik az utálat mocsarából ki sem látnak"
Hát gratulálok, én hülye azt hittem, hogy itt valakivel ismét lehet normálisan vitázni, de úgy tűnik tévedtem.

Rikoo 2020.12.28. 21:44:49

@sicilicocapitano: Az intelligens emberek felfogják, hogy ha 1 klub zsinórban nyeri a bajnoki címeket és 2x akkora költségvetéssel rendelkezik, mint a legnagyobb riválisok, akkora azok a csapatok papírforma szerint tarolják a bajnokságokat, pl. Bayern München, PSG, Juventus.
Nagy bakit kell elkövetni, hogy ne így legyen.
Az intelligens emberek azt is felfogják, hogy a bajnokságot nem lehet összehasonlítani a Bajnokok Ligájával, ahol nincs 38 forduló és rengeteg tényező befolyásolhatja a győztes kilétét.

Rikoo 2020.12.28. 21:50:02

Senki nem gondolta volna, hogy 2012-ben a Juventus lesz a bajnok, nagyon hasonló ez a Milan ahhoz a csapathoz, Ibrahimovic óriási hatással van a keretre, de mondom 14 forduló után nem lehet tudni, hogy mire számítsunk, teljesen felfordulhat még a bajnokság.

delpi0823 2020.12.28. 22:50:28

@sicilicocapitano: Hat azert 5ev nem olyan nagy ido,plane nem Donnarumanak, aki mindig csak 21eves, es mivel kapus meg 15ev siman van vissza a karierrjebol.

szauerb 2020.12.28. 23:17:34

Kicsi esélyt látok erre, mert a Milan adta meg neki a lehetőséget,hogy elinduljon az álmai felé és szerintem alapvetően ő egy lojàlis és tisztelettudó srác. De ha a Milan esetleg idén sem lesz képes BL helyen végezni akkor neki is el kell gondolkodnia azon, hogy ha a világ valaha volt legnagyobb kapusai közé akar emelkedni akkor váltania kell.
Na ebben az esetben viszont mi lennénk az egyértelmű esélyesek, már csak a nagy olasz kapusok és a Juve összefonódó történelme miatt is.
Viszont a Milan szerintem idén befut a TOP4-be. Onnantól kezdve pedig új dimenziók nyílnak meg ismét előttük.
A lengyel helyére hozzánk mindenképp kell valaki, mert nem megoldás.

venember83 2020.12.29. 05:38:43

@Lanzafame: mert mindenki az új (csak pár név, nem kimerítő jelleggel:) Buffont, Barzaglit, Marchisiót és Del Pierót keresi, s Donnarummának még a keresztneve is ugyanaz, mint Giginek. Meg ahhoz képest, hogy milyen fiatal, elég nagy tapasztalatra tett már szert úgy a klubnál, mint a válogatottnál.

NagyonJuve 2020.12.29. 16:21:25

@Lanzafame: akkor rég láttad védeni. Mostanság elég stabil teljesítményt hoz. Bár szerintem is inkább másfelé kéne nézelődni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása