A Fiorentina elleni mérkőzés

serie_a_logo.jpgA Parma elleni magabiztos 4:0-ás győzelmet követően a Juventus az esztendő utolsó mérkőzésére készül, amelyen a szezon során mindeddig gyengélkedő Fiorentina csapata látogat a címvédő otthonába, az Allianz Stadiumba.

Andrea Pirlo keretéből bizonyosan hiányzik majd Arthur, aki az Atalanta elleni mérkőzésen sérült le, valamint Merih Demiral, de a csapatkapitány, Giorgio Chiellini, valamint Paulo Dybala már a csapattal készülődhet a Fiorentina elleni összecsapásra.

Az eddig lejátszott tizenhárom forduló alatt a firenzeiek erejéből mindössze két győzelemre (a Torino FC és az Udinese ellen), továbbá öt döntetlenre és hat vereségre futotta, így tizenegy pontot gyűjtöttek, amivel a tabella tizenhatodik helyén állnak.

A Juventus 23 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: Chiellini, de Ligt, Alex Sandro, Danilo, Cuadrado, Bonucci, Drăgușin, Frabotta

Középpályások: Ramsey, McKennie, Chiesa, Rabiot, Bentancur, Bernardeschi, Portanova, Kuluševski

Támadók: Ronaldo, Morata, Dybala, Da Graca

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a DIGI Sport 2 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr316352312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pott70 2020.12.22. 19:41:01

Na,még egy óra!
Hajrá juve!

Apuleius 2020.12.22. 20:07:09

Juventus: Szczesny; Cuadrado, De Ligt, Bonucci, Alex Sandro; Chiesa, McKennie, Bentancur, Ramsey; Morata, Ronaldo

RCdorset 2020.12.22. 20:51:37

4 4 2 ?????
eddig sem ment... pocsék felállás, nem passzol a játékosainkhoz.

már vezet is a Fio.

de még sok van hátra, remélem nyerünk...

mondjuk cuadrado még pihenhetett volna...

giorgio007 2020.12.22. 20:51:45

Ilyen rosszul kijönni kapusnak... hjajj Gigi forog a kispadon.

steven.h 2020.12.22. 20:52:39

Ez aztán kezdés volt...sajnos... van 86 perc fordítani

alessandrinho 2020.12.22. 20:53:12

Csesznyi ezt alaposan elcseszte...

danimester1 2020.12.22. 20:53:23

Éppen most jutok net közelben és mérgelődök a szánalmas döntésen amit a nápolyinak ítéltek.Errre a srácok meglepnek nyitásként egy bekapott góllal!Ez ma nem az én napom eddig.Remélem hamar egyenlítünk és hazazavarjuk a lilákat egy hármassal!A VAR megint nem működik,legalábbis nekünk nem nézik vissza a kezezést a 16-oson belül....

James Zabiela 2020.12.22. 20:53:30

Ez tiszta tizi volt szerintem

Metalwarrior88 2020.12.22. 20:53:39

Ez büntető volt sztem.

Tony. 2020.12.22. 20:54:38

A védősor talán újra a csapat legnagyobb erőssége

danimester1 2020.12.22. 21:02:16

Ma a lilamajmoknak mindemt szabad!Ez már nem is ellenszél(ráadásul hazai pályán), hanem orkán!Szánalmas a játékbezetés!

steven.h 2020.12.22. 21:03:07

Már a 2. pofánverés...jó lenne ha berakná a kontaktlencséjét a spori... vagy a VAR szobában felvennék a szemüveget végre.

danimester1 2020.12.22. 21:04:23

Bezzeg most megy a VAR!!!GRATULÁLOK !!!!!SZÉP MUNKA NAGYON ÜGYESEK VAGYTOK!!!

steven.h 2020.12.22. 21:04:56

Persze, még állítsák ki Cuadradot a két 11-es helyett...

ASCE 2020.12.22. 21:05:00

Nem jo meccs eddig de cuadrado egy agyatlan balfasz-még mindig.... nem az első ilyen gyökér rossz ütemű belépője...

RCdorset 2020.12.22. 21:05:48

@RCdorset: ahogy írtam, quadrado meccsek óta bénázik,s parma ellen pihent és jól játszottunk...nem értem minek kellett rögtön visszatenni....

innentől piszok nehéz lesz, egy döntetlennel is kiegyeznék.

giorgio007 2020.12.22. 21:05:54

Azért ez már vérlázító. Ennyire nincs sportdiplomáciánk?

Mitya10 2020.12.22. 21:05:55

Lehet itt tapsikolni h 1 Parmat megvertünk de ma ùgy kicopunk mint a huzat. Pumukli ismèt bizonyìtotta az IQ szintjèt bàr az is vicc h a Fior meg pofànverhet akàrkit nem szàmìt. Bonu ès a Lengyel hàtul katasztròfa ès jò làtni h a 2 legszarabb kp van a kezdőben. Minden ok

m.martin91 2020.12.22. 21:06:18

Most mutasd meg Pirlo mester, hogy kell innen visszajönni. Egyébként a gólhoz semmi köze nem volt a kapusnak, csak a belső védőknek, de mindegy.

Metalwarrior88 2020.12.22. 21:07:19

Teljesen jogos piros lap volt.
Csak nem értem miért nem VAR-oztak eddig.

Tony. 2020.12.22. 21:07:51

Sokkal inkább az az 1-2 kifutott eredmény a kivétel.

steven.h 2020.12.22. 21:08:36

Egészen nevetséges hogy hazai pályán egy Juventus ellen ez megtörténhet. Kétszer pofánvágnak Juve játékost, az egyiket a 16-oson belül az semmi még VAR se, aztán persze rögtön lehet nézegetni, ha ellenünk kell fújni.

danimester1 2020.12.22. 21:08:48

@ASCE: @Lanzafame: tényleg az volt,ez piros.Miért nem nézték meg a kezezést a CR elleni ütést!?A figc meg a koni eldöntötte hogy visszaveszik a megkapott 3 pontot,meg el is vesznek hármat?Ja!,és Cuad buta volt oké,de figyeljétek meg nem ússza meg egy meccs eltiltással!

Lanzafame 2020.12.22. 21:09:49

@danimester1: nem akarják, hogy nyerjünk idén, az alap.

ASCE 2020.12.22. 21:11:11

@danimester1: ilyenkor hianyzik az öreg moggi :D A pofánütés amit láttam nem latszott sem halálosnak se szándékosnak, de az agyatlan farok belépője rossz esetben törés... :/

danimester1 2020.12.22. 21:11:39

@Lanzafame: ezt már többször is láthattuk az elmúlt években,de idén ez a csapat nem hiszem hogy képes lesz ezt elviselni.

danimester1 2020.12.22. 21:12:51

@ASCE: kezezésnél sem számít hogy az vagy sem,büntető!CR a labdáért ment!

DegerFaCan 2020.12.22. 21:13:06

Bonucci 3. Hibája a meccsen

James Zabiela 2020.12.22. 21:13:41

Bonu azt se tudja merre van arccal, botrányos a pali

ASCE 2020.12.22. 21:13:44

@danimester1: ezt a szabalyt igy nem ismertem :/ Kozben bonucci bakiparádé

steven.h 2020.12.22. 21:14:15

@ASCE: Hát azért a Chiesa elleni az volt, és Ronaldo esetében is látszódott hogy azért szándékkal üt hátra, mert jöbb Ronaldo őt támadni.

Ha ez a m@jom Egri azt mondja, hogy 2 tizit elvett a spori, akkor az nem lehet véletlen.

Bonucci meg botrány ma....is

danimester1 2020.12.22. 21:16:26

@ASCE: felépül Demiral és Chiello,akkor remélem kap elég pihenőt.Ráférne...

CsakÚjváros 2020.12.22. 21:17:53

Undorító amit ezek a fasz olasz bírók művelnek már meccsek óta!!!

steven.h 2020.12.22. 21:21:59

ez így szánalmas, most Moratanak most adjon egy lapot is ha már lefújta....

danimester1 2020.12.22. 21:22:22

@m.martin91: félek ez a nagy ellenszél nehogy gödörbe vagy szakadékba lökje a csapatot.Pirlo nem tehet róla hogy Cuad buta volt és a meccsek nagy százalékban ellenünk ítélnek csak.A hibája csak a csapat összeállításában van,de abból kell főznije ami van.(már egri is hangoztatja a sok ütést és szabálytalanságot ellenünk valamint a sok gyenge bírói tevékenységet )

Leram7 2020.12.22. 21:23:35

Ez ma egy negatív nap, úgy tűnnik.

2006-ban személyesen kint voltam a Chelsea - West Ham-en.
10. percben megszerezte a vezetést a West Ham, majd a 17. percben pirosat kapott az egyik Chelsea játékos és 4-1-re nyert a Chelsea. Soha nem láttam hasonlót, elképesztő alázás volt, szóval nem szabad még feladni.

m.martin91 2020.12.22. 21:25:59

@danimester1: Már így is a szakadék szélén van. Volt egy-két kiugró eredmény és kész. Az ilyen f@sz meccsek benne vannak a pakliban. Most újra kell játszani a Napoli ellenit is, amin bármi lehet, akár ki is kaphatunk, meg itt van ez a meccs is. Egyre távolabb a tizedik, de ez borítékolható volt. A baj az, hogy nem teszünk ellene semmit, hogy közelebb hozzuk.

danimester1 2020.12.22. 21:27:13

Mit rekalamál a favágó hentes csürhe!La Penna meg kaphatna egy pár meccset hogy gondolkozzon a játékvezetés mikéntjéről!Hihetetlen mi folyik itt Torinóban...

danimester1 2020.12.22. 21:33:23

@m.martin91: Szerintem dolgozunk rajta hogy jobb legyen és közelebb kerüljön.Szerintem nem szabadott volna Pirlot ilyen hamar a nagycsapat élére kinevezni,pláne nem egy új csapat(át)épités idején.Nagyon úgy néz ki hogy az idei szezon tanuló időszak lesz,sőt lehet több is.

m.martin91 2020.12.22. 21:35:53

@danimester1: Az elnök nem tanulóidőszakot akart létrehozni, hanem a tizedik bajnoki címet megszerezni. Ez nem fog menni, ez nyilvánvaló. A keretet nem fogják kirúgni, ha nem megy a dolog, akkor egy embert kell elmozdítani. Csak lassan kifutunk az időből.

Juventino86 2020.12.22. 21:37:13

A bíráskodás és a CONI ítélete is egészen felháborító. Cuadrado is hatalmas butaságot csinált, illetve Bonucci is nagyon gyenge sajnos. A mai eddig nem Pirlo hibája. Pirlo hibája az a 6 döntetlen, ami sajnos jelen állás szerint nagyon sok. Ha ma nem nyerünk, akkor nagyon kevés pontunk lesz, és több lesz eddig a szezonban, amit nem nyertünk meg, mint amit megnyertünk. Ez megengedhetetlen. Paratici is felelős, aki leépítette a keretet.
Megoldás: Pirlo és Paratici sajnos alkalmatlanok, nekik menniük kellene. És kellene egy tapasztalt edző. Ha meg kikapunk, akkor 13 meccsből 6 győzelem, 6 döntetlen, 1 vereség. Ez pedig évek óta a leggyengébb teljesítmény. A számok nem hazudnak.

Juventino86 2020.12.22. 21:38:21

@danimester1: Szerintem a Juventusnál nem szabad léteznie tanulóidőszaknak. Bajnoknak kell lenni mindig. Ha nem megy, az katasztrófa. Persze, nem lehet mindig nyerni, de sajnos most nagyon mélyen vagyunk.

DelPiero2 2020.12.22. 21:38:24

lliéknek hogy felszólaljanak, de nem teszik, fontosabb a nemlétező renoméjuk.

steven.h 2020.12.22. 21:38:44

@m.martin91: Ezt azért nem tudhatjuk 100%-ban. Rengeteg helyen taglalják ezt a kérdést, hogy Agnelli a világ barma vagy egy igazi zseni, hogy egy ilyen egyébként is kiszámíthatatlan szezonra azt mondja hogy lapot húz és beáldozza, mondván ebben a szezonban senki nem lehet garancia.

danimester1 2020.12.22. 21:40:02

Pirlonak lesz 15 perce rendet rakni a fejekben,mert ez nagyon kevés volt a bírói hibáktól függetlenül is.Be kell vállalni valami extrát mert ha ma kikapunk még a dobogótól is messze kerülhetünk hiába van még hátra sok forduló.Sajnos ebben a csapatban és a mutatott játékunk alapján nem hiszem el hogy képesek lennének akár 9-10 pontot ledolgozni úgy,hogy a csürhéket segítik is,minket meg a lehető legtöbb módon hátrányos helyzetbe hoznak.Bízom bennük,de ha reálisan nézem a dolgokat nem tartom valószínűnek hogy idén a dobogónál többet elérjünk.

DelPiero2 2020.12.22. 21:41:09

Agnelliéknek hogy felszólaljanak, de nem teszik, fontosabb a nemlétező renoméjuk.

James Zabiela 2020.12.22. 21:42:38

@Juventino86: Kíváncsi lennék, hogy szerinted ki(kik) lennének a megfelelő személyek?!

Juventino86 2020.12.22. 21:42:59

Egy ilyen őrült szezonra Pirlo kinevezése maga volt az öngyilkosság.... Egészen döbbenetes. A mai meccs nem az ő hibája, de az a hat döntetlen rengeteg. Ez most látszik igazán.

Juventino86 2020.12.22. 21:44:19

@James Zabiela: Mindig mondom, hogy most egyedül Allegri lenne a megfelelő. Ő rendet tudna talán tenni, és elindulhatna januárban a kármentés. Mert ha ez így megy tovább, ez a szezon arról fog szólni. Fel kell tenni mindent a BL-re, és bízni egy szerencsés sorsolásban.

CsakÚjváros 2020.12.22. 21:44:32

Kell a meglepetés és milyen jól néz már ki hogy az örökös bajnok Juventus most nem nyer bajnokságot.....segítjük a többit,mindegy ki csak ne a Juve :D Én még mindig 10 párti vagyok de ehhez az ellenfelek mellett a bírókat és a szövetséget meg az olimpiai bizottságot és lassan egész olaszországot ile kell győzni!! :D :D

m.martin91 2020.12.22. 21:46:47

@steven.h: A jelenlegi helyzet alapján nagyon valószínű, hogy inkább a világ barma, mint igazi zseni.

steven.h 2020.12.22. 21:47:49

@CsakÚjváros: Egyelőre szerintem folyamatosan magunkat verjük meg, kezdve a tavalyi Sarri kinevezéssel ami elindította a csapatot egy nagyon rossz úton. Az Paratici és Nedved hazárdírozása volt, Pirlo meg most Agnellié, de ebben a projektben még mindig jobban hiszek, mint a tavalyiban.

tsatsee 2020.12.22. 21:47:57

Persze megint Pirlo a fasz, meg Agnelli. Azt senkit nem zavar, hogy a kiállításig 2 tizit nem adtak meg, meg véfig nyomtunk. Ha van jogos tizi, ninca piros. De biztos Pirlo a fasz. Cuadrado volt fasz, hogy eldurrant a cérna.

Juventino86 2020.12.22. 21:48:16

@m.martin91: Az hát, ezt sajnos ki kell mondani. Ha itt kikapunk, akkor nincs más választás, lépni kell. Az egész csapatot nem lehet kirúgni, így marad Pirlo és Paratici, de előbbi mindenképp. Egy tapasztalt edző kell, minden más esetben nagyon nagy bajok lehetnek. Sőt, már most baj van. Lehet mondani, hogy Te meg én vagyunk a károgók, csak sajnos kevés pontot szerzett a csapat.

RCdorset 2020.12.22. 21:51:13

kár, h le kell játszani a Napoli elleni meccset, őket erősebbnek érzem, ott bukta lesz

Apuleius 2020.12.22. 21:51:38

@Keniíi: @ASCE: Fejezzétek ezt be, legyetek szívesek.

tsatsee 2020.12.22. 21:52:34

Jah, és nyugodjon meg mindenki. Abban az országban, ahol egy ártatlan csapatot koholt vádak alapján vissza lehet sorolni a Seria b-be, ott meg lehet oldani, hogy ne legyen 10. bajnoki cím!!

danimester1 2020.12.22. 21:53:24

@Juventino86: egyetértek a tények magukért beszélnek!Lehet jobban jártunk volna ha marad Sarri vagy esetleg visszahívjuk a Mistert?
Igen!A bajnoki cím az elvárás ez sosem volt kérdéses vagy vita tárgya,de egyértelműen látni hogy a többiek felnőttek hozzánk vagy inkább mondjam azt hogy mi süllyedtünk le?Sajnos az utóbbi a valószínűbb.
@m.martin91: Szerintem ebben van valami,de mégsem!A legnagyobb baj a kerettel van,mégpedig a minőséggel és azzal hogy nem volt idő felkészülni és pihenni sem.Jó!Ez valami mentségféle akar lenni,de látszik hogy a munka egyelőre nem érik be és nem is látmi a koncepciót.Mondom ezt azok után hogy a labda vagy jobbboldalon Cuadra van játszva vagy balon Alex vagy Cr.Hátrapasszok és eladott labdák tömkelege a pontrúgások veszélytelensége,távoli lövések hiánya.Szerintem nem képesek végrehajtani az utasításokat vagy Pirlo nem tudja átadni mit akar játszatni.Nem utolsósorban a mentalitásbeli problémák.Erre lehozza Moratat és jön helyette Bernardeschi.Lehet tényleg az edzővel vannak bajok?Nem tudom eldönteni én fele-fele arányban gondolom.

RCdorset 2020.12.22. 21:56:10

nem nagyon izgat a 10 zsinórban... az a baj, h a Parma ellen jók voltunk, most mégis ott van cuadrado és mégis más taktikával állunk fel.
sőt, tulajdonképpen az egyik legjobb meccsünk maga az 1 fordulóban volt... ott is a 3412vel. szóval nem értem, minek minden meccsen változtatni?

egy xre jók lehetünk még, az talán nem is lenne nagy tragédia. illetve, a kiállítás után már nyilván nem, sőt.

Leram7 2020.12.22. 21:57:29

na ez micsoda? büdös gipsyk!

danimester1 2020.12.22. 21:57:50

EZ MI MEGINT!!!!??????HOL A FXBAN VAN A 2. SÁRGA TE GYÖKÉR?????????A KÚTBA MAMÁDAT!!!!!
MEG NE HALLJAM MÉGEGYSZER HOGY A BÍRÓK A JUVÉT TOLJÁK!!!!!

tsatsee 2020.12.22. 21:57:54

Ez is Pirlo, meg Agnelli miatt nem piros

Attilio79 2020.12.22. 21:58:22

Borja Valeronak a pályán sem kellene lennie... Frankó ítéletek ezek. :)

DegerFaCan 2020.12.22. 21:58:29

Lol :D erre nem tudok többet mondani... ez kemény volt :D

Szili 72 2020.12.22. 21:58:44

Meg van a következő x . A bíró meg rohadjon meg.

danimester1 2020.12.22. 21:59:31

Prandelli az öreg rutin ha már így megúszták!!!

RCdorset 2020.12.22. 21:59:34

@danimester1: sztem meg elég logikus döntés volt az emberhátrány miatt ez a csere.

m.martin91 2020.12.22. 21:59:36

@tsatsee: Mi oldottuk meg, hogy ne legyen tizedik bajnoki cím. Az elnök, a vezetőség. Nem a bíró, meg nem ez a meccs dönti el.

Rivendell 2020.12.22. 21:59:44

Kemény az lenne, ha még a bl-rol is lemaradnank

James Zabiela 2020.12.22. 22:00:22

Ilyen játék vezetést se sűrűn látni! Hányinger!

danimester1 2020.12.22. 22:00:39

Ja és a sporik a varszobában még nem értek vissza mert elszívják a cigit meg megisszák a kávéjukat....

danimester1 2020.12.22. 22:02:19

@RCdorset: gólt gólokat ki fogja rúgni?Itt nincs mese menni kell rohaomzni kell és legalább 2 gólt lőni.Ha jön még egy akkor ígyis-úgyis veszett fejsze...

steven.h 2020.12.22. 22:04:14

Ez után a meccs után, mindegy mi lesz (nyilván nem ezen a meccsen múlik a bajnokság) de valaki igazán kinyithatná a száját a vezetőségből, mert ez nevetséges ami a mai meccsen, meg még jó néhány meccsen ellenünk megengedett mind a játékvezetés mind a FIGC.

Nedved mikor edzőt kell buktatni, nagyon nagy szájú, most álljon ki és vállalja fel a véleményét a bíráskodásról és a mai ítéletről.

Attilio79 2020.12.22. 22:06:54

Ez a Castrovilli vs CR is 11es volt, mert Castronak köze sem volt a labdához... :)

danimester1 2020.12.22. 22:07:38

@steven.h: szerintem nem.fogják mert fosnak,leginkább Paratici és a Suarez ügy miatt.Azon kivül el lett momdva hogy mi támogatjuk a kisebb olasz csapatokat!

danimester1 2020.12.22. 22:10:00

Egri is méltatlankodik a síposkuki miatt,de ha le is húzzák meccs után,abból nekünk nem lesz sem gól sem pont.

GodPiero 2020.12.22. 22:13:14

Pirlonál megint elfogyott a nem létező tudás....

steven.h 2020.12.22. 22:16:13

@danimester1: Ez így van.

Nedved nincs a Suarez ügyben, neki valószínűleg Sarri miatt van most kuss

James Zabiela 2020.12.22. 22:16:45

Csoda szép lesz ha a kieső jelölt veszi el a veretlenséget! Azt se értem Moratát miért hozta le a mester! Nincs egy épkézláb támadásunk!

Hajtai Dominik 2020.12.22. 22:17:38

Dybala merre van, vagy Pirlo nem is tudja hogy a cserepadon van?

James Zabiela 2020.12.22. 22:20:13

@Hajtai Dominik: Valószínűleg nincs toppon, vele is kb csak a létszám lenne még!

RCdorset 2020.12.22. 22:21:41

@danimester1: pont azért kell egy gyors agilis srác aki a mezőnymunkában is hozzá tud tenni. jelenleg nincs nagy formában morata és a 2 csatár így kicsit luxus volt miközben a kp-nkon átszaladtak.

nem tudom ki rúgja a gólt, talán senki, de ez akkor is így lenne ha alcaro a pályán lenne.

nem hinném, h 2-t kéne rúgni, egyet kéne bepaszírozni de arra is kevés esély van

danimester1 2020.12.22. 22:22:54

Ma megint a tipikus öreg iskola,"ha reggelig játszanak sem rúgnak gólt".Ez nagyon kevés minden téren!Hogy volt tavaly!?#Sarriout,idén meg #Pirloout Bonucci és Sandro összehozta!Gratulálok szép volt fiúk!

James Zabiela 2020.12.22. 22:23:08

Fel kerűlt a korona a mai teljesítményre!

RCdorset 2020.12.22. 22:23:12

@Attilio79: az volt az igazán. nem cagyok bíróellenes, de ami most megy az felháborító.

GGábr81 2020.12.22. 22:24:03

Befejeztem. Ez ma ennyi

MeGmOnDtaM 2020.12.22. 22:24:09

Betaláltunk... csak a saját kapunkba :(

danimester1 2020.12.22. 22:24:59

Ma amit Penna csinál kritikán aluli,DE AKKOR MI A QRVA ANYJÁÉRT VAN AZ A KIBAXOTT VAR!!!?????SZÉGYEN GYALÁZAT!!!!

MeGmOnDtaM 2020.12.22. 22:25:39

Nedved jo hogy lement, a biro is lemehetne meg adhatna nekunk 3 tizit... idiota. Mit tett a Fior kapusa Bernaval? Hat az PIROS AKARHOGY NEZEM

RCdorset 2020.12.22. 22:25:40

ma minden elromlott, smi elromolhat, rossz felállás, korai gól, buta quadrado, meg nem adott 11-esek...
ez így sok volt. kár érte, nagyon nagy kár. plusz a napolitól is bukta lesz valszeg.

ez van

Lanzafame 2020.12.22. 22:25:40

Elfáradtunk, borzalmasak vagyunk. De ez a játékvezetés már a 2002-es vb-re emlékeztet.

DelPiero2 2020.12.22. 22:25:50

@RCdorset: a Parma sportszerűen játszott, a fior meg gyökér módon, a bíró meg számukra engedi ezt, ez is nagy különbség.

steven.h 2020.12.22. 22:26:45

Szerintem lassan le kellene vonulni.

DelPiero2 2020.12.22. 22:27:44

@MeGmOnDtaM: remélem végre megszólalnak vezetőink!

RCdorset 2020.12.22. 22:28:04

ezt a meccset nagyon gyorsan el kell felejteni

Lanzafame 2020.12.22. 22:28:10

@steven.h: konkrétan lenyomta a földre Bernát a csöves

Mitya10 2020.12.22. 22:28:32

Bonucci helyett vegyük meg Willi Orbant. Ezt nem bìrom nèzni màr.

danimester1 2020.12.22. 22:28:48

Ma a liláknak mindent IS szabad hihetetlen!A bíró kartársak mindent megtehetnek következmény nélkül!?A srácok már feladták ez nem is lehet kérdés,az viszont az hogy Bonuccit meddig kell még elviselni!?

steven.h 2020.12.22. 22:28:49

@Lanzafame: Azért mondom, vonuljunk le.

Attilio79 2020.12.22. 22:29:14

Meg kell köszönni a bíróknak, ocsmány sz'rházi banda!

2020.12.22. 22:29:29

Teljesen mindegy mi történt, ez egy vállalhatatlan eredmény. Otthon egy gyengélkedő fiortól kiszopni. Akkor maradok az eredeti felállásnál. Leszarom ezt a szezon. Lesz, ami lesz. Kb 3. hely.

MeGmOnDtaM 2020.12.22. 22:29:34

Bonucci köszi az eladott labdát. Legutóbb akkor kaptunk ki ennyire a Fiortol, mikor 2-0ra vezettünk és jött ROSSI aki vágott asszem hármat. Ez van.

Lord Viktor 2020.12.22. 22:30:20

Úgy látom egy kib@szot rossz napot választottam arra, hogy hosszú idő után megnézzek egy olasz bajnokit.

Novice_71 2020.12.22. 22:30:24

kész, szétestünk már egy ideje, sajnos nem meglepő a harmadik bekapott gól... negyedik ne legyen

DegerFaCan 2020.12.22. 22:30:26

Full megérdemelt. Folyton kussban vagyunk hogy jaj észre ne vegyenek. Ennyi. Csapat képtelen kijönni egy ilyenből. Cuadrado egy gennyes ilyenkor, nálam az ilyen odalepo olyan mint Costa kopese, undorító. Szóval ez a mai nap fekete nap de megerdemeljuk kezeljük helyén magunkat. Csicskak vagyunk lássuk be. Bonu csk lehet nálunk Roni nem érti mi az hogy középcsatár stb. Nem vagyunk előrébb

Wizzurah 2020.12.22. 22:30:32

1. Nem értem, hogy lehet pont meccs napon közzé tenni a Napoli elleni döntést, miért nem lehetett meccs után hogy ne befolyásolja mentálisan a játékosokat?
2. A bíró eszméletlen, nem hiszem el ilyet hogy engedhetnek meg.
3. A VAR valami nevetséges mióta bevezették de minden bajnokságba, ki kéne szépen vonni, mert tönkreteszi magát a sportágat.
4. A Fiorentina jól játszik.
5. Mi szarul játszunk, kivéve de ligt, mckennie, Roni, chiesa. Cuadrado és bonucci hihetetlen rossz rendszeresen.
6. Ennyire látványosan meg akarják szüntetni a Juventus egyeduralmát az már gáz.
7. Kikapni lehet, van ilyen, ez rohadtul nem Pirlo hibája, ez ilyen nap.
8. Úgy osszesegebe vicc az egész serie a amúgy, nagyon amatőr bajnokság lett.

Szili 72 2020.12.22. 22:30:43

Gyenge játék, gyenge játékvezetés

steven.h 2020.12.22. 22:30:54

@Mitya10: Ebbe a védelembe erősítés lenne...

MeGmOnDtaM 2020.12.22. 22:32:13

Remélem bíróságra visszük a meccset: meg nem adott 3 tizivel pont 3-3ra hozható a meccs :)

Hajtai Dominik 2020.12.22. 22:32:38

Bonucci helyére illetve a középpályára kéne valami normális embert, embereket keresni mert hihetetlen amit művelnek.. Semmi tűz,ötlet.. Élettelen játék.. De a bíró is amit ezen meccsen művel... Megye 3 ba ezekután rendőri kísérettel menne le..

Forza Juve !!! 2020.12.22. 22:32:54

Nem Pirlot kell szidni hanem aki kinevezte... na meg azt a balf@szt aki bonut vissza hozta.
Megalázó vereség hazai pályán egy ilyen kutyaütő csapat ellen. Nedved meg Paraciti remélem csomagolni siettek ennyire.

danimester1 2020.12.22. 22:33:18

Nagyon nagyon remélem hogy ennek lesz sajtó visszhangja,mert ezt már nem lehet tétlenül nézni amit műveltek bíráskodás címén az Atalanta és most a Fiorentina ellen,a többi nem volt annyira kirívó.Döntően befolyásolt meccsek,mert ha jöttek volna a piros lapok a meg nem adott büntetők....Azért remélem.jól megrúgdossák őket hamár nekik mindent lehet egy kicsit törlesszünk.Sajnálom,de attól függetlenül FORZA JUVE és a kis szünetben összeszedjük magunkat.

ROLI921 2020.12.22. 22:33:39

Az Amcsi lejött és kapjuk a gólokat. Bonu katasztrófa. Ma semmi nem jön össze.

babo0410 2020.12.22. 22:34:00

Ilyen nincs bakker! Összesen ez a 3. győzelme a Fiornak, de mi 3-0 kikapunk tőlük. Ezt nem hiszem el! Iszonyat dühös vagyok! És senki ne mondja, hogy ellenünk mindenki jobban felszívja magát. Mert ez nem lehet kifogás. Pont az ilyen csapatokat kéne verni kötelezően. Iszonyatosan bosszantó! Abba a jó büdösbe.

Wizzurah 2020.12.22. 22:36:17

Ja és kihagytam valamit a múltkor vitára xy között. Előző meccsen buffon 0 kapott gól, most lengyel 3 kapott, a védelem nincs szervezve, kész káosz. Jó kapus a lengyel, de ja... És igen még egy ilyen öreg buffon is klasszisokkal jobb nála.

James Zabiela 2020.12.22. 22:37:19

Ez a vereség nem kis részben a bíró hibája!

steven.h 2020.12.22. 22:37:47

@Wizzurah: A gólokról nem tehetett, védett nagyokat, de az tény hogy olyan mintha a védelmünk ma mint fejetlen csirkék rohangálnának a Parma és a barcelonai meccsekhez képest.

danimester1 2020.12.22. 22:37:57

Az már tuti hogy a spori elmegy Firenzébe gondolázni tavasszal,ez nem lehet kérdéses!Remélem a sporival egyik sem fog kezet fogni!

Forza Juve !!! 2020.12.22. 22:38:15

Na ha már így is kuka ez a szezon akkor ideje nagytakarítást tartani.

Juventino86 2020.12.22. 22:40:45

A mai meccs egyértelműen csalás volt, de a szezon eddig része is katasztrófa. Itt nagyon sok embert el kell távolítani. Nedved, Paratici, Pirlo. Nekik holnap menniük kell.

m.martin91 2020.12.22. 22:41:08

@Wizzurah: Én vagyok Buffon legnagyobb rajongója, de ez egy hatalmas baromság, amiről írsz.

7 pont a Milan előnye, 6 az Interé. Itt az ideje dönteni, hogy mit akarunk a szezontól.

2020.12.22. 22:41:37

Nekem ennyi elég is volt ebből a szezonból. Most már csak abban lehet kapaszkodni, hogy minden ellenfelünk ki fog szopni... :D Akkor nincs nagy baj. De én erre már nem vagyok kíváncsi. Holnap hajnalban kezdődik az NBA alapszakasz, az sokkal érdekesebb, izgalmasabb lesz. Go Lakers!

DelPiero2 2020.12.22. 22:41:42

@babo0410: elég egyértelmű volt, hogy ebben vastagon benne volt a bíró segítsége, ill. a fior rájött arra is, hogy lehet nyugodtan rugdalni, mert a spori nekik engedi.

rightinthenuts91 2020.12.22. 22:41:53

A meg nem adott tizenegyeseken felül, ami legjobban bosszant, amikor Borja Valero-nak adta volna a 2. sárgát, majd hirtelen meggondolta magát... Persze kurva szarul játszottunk, de egy ilyen szarfos bíróval, 10 emberrel...

Forza Juve !!! 2020.12.22. 22:41:57

Azt se értem Bentancur, hogy a francba jöhetett ki a második félidőre ? Bonuval kézen fogva a leggyengébb teljesítményt nyújtotta.

Wizzurah 2020.12.22. 22:42:09

@steven.h: Nem is az most, hogy tehet e róla, hanem buffon alatt olyan szinten rendben van a védelem, míg a lengyel alatt nem és ez a feladat bonura hárul, aki alkalmatlan rá hogy hihetetlen. Egy kapusnak nem csak a lövéseket kell kivedenie, a mi kapusunk abszolút nem tud irányítani és nem volt képes megtanulni ennyi év alatt a legjobbtol az bizony gáz....

DelPiero2 2020.12.22. 22:43:57

@danimester1: sajnos ebben a vezetőség hibáját látom, már rég fel kellett volna szólalni. Ha másért nem, gyanús hogy a kárunkra visszanéznek mindent, de javunkra alig.

Wizzurah 2020.12.22. 22:44:35

@m.martin91: Valahogy túl élem, hogy nem vagyunk egy véleményen, én elfogadom mindenkiet, de a stílusra figyeljünk, nem vagyunk haverok se rokonok, köszi. Én tartom magam ahhoz, amit leírtam.

Alessandro Dybalinyo 2020.12.22. 22:44:51

Várom Pirlo Ronaldot méltató nyilatkozatát,talán ha tövig benyal maradhat, ja és minimum a másik fő seggnyaló Bernát a kezdőbe rakni következő meccsen, Dybalának pedig takarodó az ifibe!

steven.h 2020.12.22. 22:44:59

@Wizzurah: Ezt mondom én is, és a másik posztban is ezt írtam, hogy nekünk nem bravúrkapus kell ehhez az egyelőre vezérnélküli védelemhez, hanem olyasvalaki aki már akkor markáns hangon üvölt, hogy ki mit csináljon, mikor még csak a félpályánál jár az ellenfél. Ez ma nem volt meg, de megvolt Barcelonában és megvolt a Parma ellen.

Ettől függetlenül azt is tartom, hogy nem egy 43 éves Buffonnak van már helye egy topcsapat kapujában, mert amit meg Szczesny fogott az első félidőben, azt ő már nem biztos.

DelPiero2 2020.12.22. 22:46:07

@babo0410: Viszont néhány bíró igencsak felszívja magát, és elég egyértelműen nem ad meg nekünk dolgokat. (Atalanta, most a Fior), de ebben a bajnokságban korábbi meccseken is voltak vitatott ellenünkben megtett döntő jelentőségű esetek.

delpi0823 2020.12.22. 22:46:56

@Juventino86: Most oszinten Pirlo mi a jo budos francot tehetett errol a meccsrol?Cuadrado intezett el minket szepen a biroval egyutt......

m.martin91 2020.12.22. 22:48:01

@Wizzurah: Nincs kapus a Földön, aki tud irányítani. Annak a korszaknak már vége. Ezek már nem tudnak. Ilyet már ne keress. Neuer, amikor nem a félpályára rohangál, talán tud még irányítani, azt kalap, kapát. 2020 van. Nem létezik már ilyen kapus.

Juventino86 2020.12.22. 22:48:08

@delpi0823: Korábban írtam, hogy a mai meccsről nem Pirlo tehet. Cuad hülyesége és a csalás miatt kaptunk ma ki. De elég ránézni a tabellára, és sajnos látszik, hogy baj van. Váltani kell.

CsakÚjváros 2020.12.22. 22:50:15

Undorító olasz bajnokság!!!!! Tolják ezt a fogalmatlan xar milant meg intert...meg hát legyen izgalmas :D Ez a fax lapenna (nem is rá haragszom) meg magára vette hogy neki lépni kell :D :D Amikor meg alázza a Juve a barcát az meg király,éljen olaszország...amúgy meg ott tesznek keresztbe ahol csak lehet és azt gondolják ez vezet előre :D :D

DelPiero2 2020.12.22. 22:51:50

@danimester1: azért az már komoly, ha Egri is szóvá teszi!

Novice_71 2020.12.22. 22:52:37

10 emberrel játszottunk - épp nem láttam miért, de ahogy olvasom, jogos volt - ne feledjük. Még mentünk az x-ért is egy darabig, aztán elfogytunk, nekem úgy tűnt hogy fejben, ennyi övön aluli dolgot nem bírtunk el, ez van sajnos...

Attilio79 2020.12.22. 22:54:58

@Novice_71: A meg nem adott 11eseket és Borja Valero ki nem állítása is megvan?
Elfogytunk a végére, mert ellenszélben játszottunk, nem kicsiben, orkánban...

Szabi984 2020.12.22. 22:55:39

Lehet itt a bírókra mutogatni,meg az sem volt fer,hogy meccs előtt hozzák nyilvánosságra a Napolis szitut,meg az is biztos,hogy fél Olaszország a Juventus bukását akarja,de ez a kialakult helyzet akk is teljes mértékben a vezetőség hibája. Amatőr módon leèpítettek 5év alatt egy Bl esélyes keretet. Minden évben hiányzott egy ember,egy hiány posztra a tökéletes 11hez.mára már vezérünk sincs. Teljesen ki fog csúszni a szezon a kezünkből. Angelli pedig tűl keményfejű ahhoz,hogy korrigáljon

Juventino86 2020.12.22. 22:57:06

@Szabi984: Pedig pont most kellene korrigálni. Méghozzá azonnal.

CsakÚjváros 2020.12.22. 22:58:06

@Szabi984: Nem értek egyet!!! Ez a keret jó!!! Pirlo jó!!! És igenis kell bírózmi és szövetségezni ha jogos!!!

Wizzurah 2020.12.22. 22:58:16

@m.martin91: Én azért tudnék írni néhány nevet, persze ez is egyéni vélemény. Kicsiben nézzük, akkor pl. Dibusz nem egy klasszis de jól irányít. Kicsit nagyobb szinten de magyar névnel maradva Gulácsi klasszis és jól is irányít. Aztán itt van Buffon. Oblak, de van még 1-2 még akkor is ha közel se annyi mint régen.

m.martin91 2020.12.22. 23:00:39

@Wizzurah: Dibusz? Gulácsi? Most viccelsz velem? Oblak... értem. Aztán elértünk Buffonhoz. Szerintem maradjunk is nála, mert többet nem találsz.

Szabi984 2020.12.22. 23:00:51

Múltkoriában is leírtam,hogy nincs szervezettség a csapatban,össze vissza rohangálnak a középpályások. Allegrinél emberhátrányban is maradt mindíg valamiféle stabilitás. Pirlo felküld 5 csatárt és maradt egy labda biztosnak semmiképp nem nevezhető Bentancur. Számomra érthetetlen taktikai hibák

Juventino86 2020.12.22. 23:01:52

@Szabi984: Pontosan, és ez már nem az első eset. Nagyon remélem, hogy a vezetőség kirúgja most. Mert ugye szünet jön, talán most lenne egy minimális ideje valaki másnak, hogy összeszedje a csapatot.

Leram7 2020.12.22. 23:04:31

Nagyon messze van a bajnoki cím jelenleg.

Azt gondolom, hogy több hátrányos ítélet súlytott minket.

Emberhátrányban lévő csapat ellen elkövetett sárgás helyzetnél én bevallom nem láttam még ilyet, hogy a bíró nem állít ki.

2 db 11-es minimum járt volna.

CR derakasan küzdött, tetszett a mentalitása.

Ez hányadik piros lapunk volt a szezonban? Elég sok.

A napoli elleni ítéletet pedig remélem nekünk ítélik. Nagyon gáz ez is!

Azt mondom, hogy voltak meccsek, amikor nem érdemeltünk győzelmet, de ez ma igazságtalan volt és a mentalitás rendeben volt.

Szabi984 2020.12.22. 23:04:48

@CsakÚjváros: abban igazad van,hogy keret alapjaiban jónak mondható,de sok a zöldfülű,még nem kiforrott játékos. Nincs egy Kroosunk,Modricunk,Busquesünk. Nincs meg a rutin,lassan Bonucciban sem

CsakÚjváros 2020.12.22. 23:05:27

Még utoljára monadanék egy jó kis szlogent....ez az Újváros hokicsapatának első bajnoki címe alkalmával született.....és ez most a Juvéra is igaz... "Ha az egész világ szurkol ellenünk,akkor is bajnokok leszűnk!!"

Attilio79 2020.12.22. 23:05:46

@Juventino86: Én is kirúgnék ma pár embert, a CONI döntéshozóira és a FIGC által meccsre rendelt bíróira gondolok...

steven.h 2020.12.22. 23:05:55

@m.martin91: Dibusz magyar szinten ténylegesen jól irányít, Gulában én ezt egyébként nem érzem, de azért ez egy másik szint már, még ha a Lipcse Top15 körüli csapattá is nőtte ki magát.

Szerintem alapvetően gond, hogy egy kapusnál manapság az az elsődleges, hogy hogy tud söprögetni meg passzolni. Neki vezérnek kell lenni minden tekintetben, hiszen ő látja be a teljes pályát, nem a védelem és ha nem tudja olvasni a játékot úgy hogy azt a védelemnek kommunikálja is az baj és a mostani generációnál súlyosan jelen van.

Múltkor pont hallottam egy podcastet ahol ecsetelgették hogy ki a világ legjobb kapusa és szerintem a Haraszti Ádám mondta, hogy Buffon óta ezt felesleges kiosztani mert egyik sem világklasszis, még Neuer sem.

Juventino86 2020.12.22. 23:06:46

@Attilio79: Így van. Ez ellen a bíráskodás ellen és a CONI ítélete ellen is fel kell emelni a szavunkat. Nem lehet, hogy ennyire ne legyen sportdiplomáciánk.

peti78 2020.12.22. 23:07:39

undorító az olasz szövetség és a bírói gárda... mosckos fergek aljadék semmirekellők sajnos a covid nem válogat

Rikoo 2020.12.22. 23:08:06

Úgy látom sajtócsend van, senki nem beszél.

Juventino86 2020.12.22. 23:09:33

@Rikoo: Pedig én már csomó ideje frissítem a megfelelő oldalak, hátha mond valaki valamit. A bíráskodás botrányos volt, utoljára a 2002-es VB idejéről emlékszem ilyen nyílt csalásra. Ez a mai meccs részben ezen ment el. Amúgy meg borzalmasan állunk a bajnokságban. Az edzőváltás jogossága már nem is lehet kérdéses.

Wizzurah 2020.12.22. 23:10:51

Azért megjegyezném mint extra. Parma ellen nyertünk 4-0-ra, ott 58 hozzászólás volt. Ma szívünk, meg is jelent a sok juve "szurkoló" ég a fórum 170+. Hm.

Attilio79 2020.12.22. 23:11:29

@Juventino86: Ilyen mérhetetlen összeesküvést a Juventus ellen a visszasorolás óta nem érte a csapatot. Undorító, ahogyan megy a dolog...
Remélem Paratici - Suarez igazolásáról nem derül(t) ki semmi, az csak olaj lenne a tűzre... (nekem legalábbis biztosan)
Nedved, ahogyan lelépett a meccsről, azért jelenthet valamit, gondolom, ők sem nyugodtak most.
A VAR teljesen értelmetlen innentől kezdve!

Juventino86 2020.12.22. 23:12:41

@Attilio79: Jól mondod, minden szavaddal egyet tudok érteni. De sajnos azt is látnunk kell, hogy az a 6 döntetlen rengeteg. Több a meccs a bajnokságban, amin nem nyertünk, mint amit sikerült megnyerni. Ez borzalmas sajnos.

m.martin91 2020.12.22. 23:13:13

@steven.h: Ez így van, ahogy az utolsó bekezdésben írod. A baj az, hogy manapság is legalább 10 kapusnak kiosztják ezt a címet, holott a bőrük nem ér egy forintot sem.

Attilio79 2020.12.22. 23:15:03

@Juventino86: Én azt gondolom, hogy nincs minden rendben a csapattal és lehet, hogy Pirlo nem idevaló, de ne így kaszálja el a Figc a Pirlo csapatot! Ez felháborító, minden tekintetből sportszerűtlen!

CsakÚjváros 2020.12.22. 23:16:56

@Szabi984: Neked is van igazad pl Bonuval kapcsolatban....de én nem szidok Juve játékost még úgysem hogy megemlítem a xar játéka miatt! Én soha nem említek senkit és nem szidom a csapatot!!!(meccs közben persze én is kritizálok) Mert az enyém!!! A kritika kell és van amikor előre visz....de itt olvasok olyanokat(nem rád gondolok) hogy aki ilyeneket ír az troll és nem biztos hogy Juve szurkoló,vagy esetleg nagyon nem jó az élete. :D

JeetTrader 2020.12.22. 23:19:43

Cuadrado piros lapja sajna jogos volt...nem is értem. Az ő kiesésével gyakorlatilag 2 ember esett ki...

A bíró valami elképesztő volt amit művelt....azt nem értem h a var szobában is mit csináltak? Kín múlik h mit néznek vissza és mit nem? Vagy nézzenek meg mindent vágy semmit mert ezek más meccseken érdekes módon tizik! Óvni nem lehet?

Viszont ez volt az a meccs amikor SENKINEK nem ment a játék! Bentancur úgy szórta el a labdákat mint bolond gyerek a cukrot...Chiesa nagyon akart volna jól játszani de az a helyzet h kevés volt. Kulu nem is tudom minek jött be. Bonuccit már nem is merem mondani. Kenny játszott talán egyedül jól.
Ramsey nagyon dühös volt mikor lejött, asszem Morata is...nem elég h a Napoli ellen mégis játszanunk kell...még kéne verni oda vissza a milánóiakat meg a Napolit h maradjon esélyünk.

Juventino86 2020.12.22. 23:20:24

@Attilio79: A FIGC és a CONI is botrányosan korrupt szervezet. Döbbenet ez az egész. :(

babo0410 2020.12.22. 23:21:24

@Juventino86: Már megint Pirlo. Egyre jobb a játékunk. A mai egy botrányos meccs volt. De látszik a fejlődés, és sokkal jobb a játék összességében, mint Sarri alatt bármikor. Nem tudom Pirlonak miért kéne mennie. Egy ilyen összeszokatlan, és fiatal kerettel Allegri se állna sokkal jobban. Ez egy ilyen év. Hozni kéne végre a meccseket, de ma sajnos nem csak a mi hibánk volt a vereség. Nem szoktam bírózni, de most vastagon benne volt.

Juventino86 2020.12.22. 23:22:34

@babo0410: Kérlek szépen nézd meg a tabellát, és utána írj, csak kérlek ne nekem! Mondtam, mindkettőnknek jobb, ha nem kommunikálunk. Nagyon másként látjuk a dolgokat, jobb, ha nem is reagálunk egymás hozzászólásaira.

babo0410 2020.12.22. 23:24:26

@Wizzurah: Mert akkor el kéne ismerni, hogy Pirlo egészen jó csapatot kezd építeni. Csak sajnos nem tudja még megoldani, hogy 3 naponta meccselünk. Pedig amit játszunk tetszene, csak sajnos vannak ilyen kihagyások, mint a mai meccs is.

Attilio79 2020.12.22. 23:28:06

@Juventino86: Értem, egyetértek!

Úgy gondolom, hogy Borja Valero második sárgájának a meg nem adásánál ment el a meccs a Juventusnak, ott volt az a pont, amit én sem dolgoztam volna fel. A csapat állta a sarat, nem kezdett rugdosni, én nem maradtam volna ennyire higgadt.
Elképzelhető, hogy nem nyertük volna meg a meccset, de 10-10 ellen, legalább 2 meg nem adott 11essel, azért ez egy ajándék győzelem volt a Firenzének.
Lehet, hogy rossz a csapat, lehet, hogy Pirlo sem ide való, de a mai meccset, ha mérlegre tesszük, akkor ez ma az oktalan bírói döntéseken ment el.

Szabi984 2020.12.22. 23:32:36

Én se feltétlen Pirloban látom a hibát,tényleg voltak szép meccseink is ahol látszott vmi fejlődés,de azt senki se felejtse el,hogy az eddigi bajnokságban olyan nagy erőmérőnk sem volt még az Atalantán és a Lazion kívül.

spaolo1981 2020.12.22. 23:35:15

Argentínában, ha így fúj a spori, még a meccs közben lelövik. Ettől függetlenül, sajnos mi is rém gyengék voltunk. Pirlo részéről hiba volt Bernát behozni és kitenni balra, sokat nem tett hozzá a meccshez, cserébe Ronaldo meg eltűnt középen.

peti78 2020.12.22. 23:37:29

ha vannak nézők a sporit tepsibe viszik haza

CsakÚjváros 2020.12.22. 23:39:29

Én nem szoktam sokat írkálni csak olvasok,de azon gondolkodom hogy akik állandóan a rosszat veszik észre és ez élteti őket,vajon milyen lehet a lelki világuk??? Persze vannak akik jóindulatból kritizálnak,de ezt látja mindenki és ezzel nincs is baj....de a többi :D :D

Rikoo 2020.12.22. 23:40:28

Egyértelmű, hogy váltani kell valamit. Vagy edzőt vagy a keretben kell 3-4 változás, mert ez teljességgel méltatlan a Juventushoz képest. Ez a meccs gyakorlatilag csalás volt, de ha a tabellára nézünk és visszagondolunk hogyan megy a csapat szünetre, hát egészen szégyenteljes ez a Serie A idény eddig. Lassan ott tartunk, hogy a szezon felénél esély nincs bajnoki címre és még a BL helyekért is komolyan küzdeni kell.
Szimpatikus lúzer ez a csapat a bajnokságban, semmi több.

Juventino86 2020.12.22. 23:43:55

@Rikoo: +1. Ahol most állunk, az teljesen méltatlan a csapathoz. Az a baj, hogy ha ezt itt a fórumon valaki kifejezi normális hangnemben, akkor az illető károgó, stb. A Parma elleni meccs után elégedett voltam, ennek hangot is adtam. De ha a szezon eddig részét nézzük - amiből már elég sok eltelt - akkor ki kell mondani, hogy nagy a baj. Attól még imádom a csapatot, de nagyon el vagyok keseredve. Azonnal váltani kell.

CsakÚjváros 2020.12.22. 23:47:29

@Rikoo: Jah,lúzer csapat akinek semmit nem ítélnek meg(összességében) aki ellen mindent megítélnek,példa rá a mai meccs is!! Az összes lejátszott meccsünkről beszélek: láttad vagy nézted is??? Nem megbántva téged! Csak nem értünk egyet!

Rikoo 2020.12.22. 23:52:20

@CsakÚjváros: Nem vagyok hülye, láttam hogy mit művelnek egész évben a Juventus ellen. De Crotone, Benevento, Verona csapatokat úgy kellene verni, hogy a bírónak köze se lehessen beleszólni. De a győzelmek között is vannak olyan meccsek, amik nagyon neccesek voltak. Teljesen nyilvánvaló, hogy valamit változtatni kell, mert jelen állás szerint a BL helyekért fogunk harcolni és abban sem vagyok biztos az addigi játék elég lenne a 4. helyre odaérni.

babo0410 2020.12.23. 00:01:04

@Rikoo: Fiatal, tapasztalatlan edző, teljesen új, fiatal, összeszokatlan keret. Számíthattunk erre. És lesz ez jobb is. Ahogy a másik oldalon írtad, a milánóiak is fognak még bőven botlani, no para! Ebben bízhatunk, meg abban, hogy a rangadókon Hatalmas extrát nyújtunk majd, és hülyét csinálunk belőlük.

CsakÚjváros 2020.12.23. 00:03:07

@Rikoo: Igen volt az a 3 meccs ,de én ezt annak a xzámlájára írom hogy volt jövés menés (nem úgy mint a milano duónál)és szerintem már kezdünk összeérni. És hát ilyenkor sokat számítanak a bírói ítéletek.....hogy egy hokis dologgal szemléltessem....megy a meccs 6 2 perces kiállítás a hazainál...a vendég elmegy 0-3-ra a meccs végén visszaadom de akkor már az eredmény 0-5.....na ezt csinálják most a Juve szezonjánál. Összességében jó.....de mégsem.

Szabi984 2020.12.23. 00:11:39

Nem írom le újra hány éve vagyok juve drukker,de a modern világnak hála,vagy 10éve minden meccsünket megnézem és úgy érzem mint drukker jogom van szeretni és kritizálni is a csapatot és a klubbot. Valamint leírni azt hogy bírók ide,bírok oda,mi vagyunk a Juventus,nincsenek kifogások mert győzelemre születtünk!

CsakÚjváros 2020.12.23. 00:15:50

@Szabi984: Győzni is fogunk!!! :) Én 80-tól....Zoff,Rossi ilyesmi.... :)

Rikoo 2020.12.23. 00:21:09

@CsakÚjváros: Értem amit mondani akarsz, de a Juventus játékosai kiemelkedően a legtöbb fizetést vihetik haza és a klub 2x olyan értékes, mint a 2. legertekesebb az olasz ligában.
Ezek alapján uralni kéne a Serie A-t és néhány csapat ellen tarolni 4-5 gólos győzelmekkel, de sajnos a mentalitás sincs nagyon meg ehhez.
Na most ehhez képest azt látjuk, hogy a forduló végén 10 pontra lehet az első, a Juventus pedig a 6.-7. hely környékén. El kell ismerni, hogy valami rohadtul nem működik és változtatni kell.

CsakÚjváros 2020.12.23. 00:25:26

@CsakÚjváros: Vagyis hát volt 78-ban a vb...ott a Magyar mellett Olasz szurkoló is voltam...és a tv-ben volt egy egy külföldi meccs a népsportban meg még többet lehetett olvasni róluk...jah és volt még a képes sport......szó mi szó...FORZA JUVE!!!

CsakÚjváros 2020.12.23. 00:33:28

@Rikoo: Kedves Rikoo aztán min??? Kit hoznál,ki lenne itt az olasz bajnokságban jó??? Mert az is kérdés ha valaki itt-ott jó az nem biztos hogy nálunk is...lehet röhögni fog mindenki,de nálunk egy Szoboszlai-ra lenne szűkség!! Védekezik,támad nem is akárhogy.....Bentancurt veri az tuti...(de mint mondtam nem bántok senkit amíg Juvés) :D

Rikoo 2020.12.23. 00:42:51

@CsakÚjváros: Ha rajtam múlna akkor én biztosan nem engedném, hogy Andrea Pirlo első klubja edzőként a Juventus legyen. Ez abszurd. Járja végig a ranglétrát, mint a világ összes edzője. Allegri és Pochettino klub nélkül vannak, miközben a Juventus kispadján egy olyan edző ül, akinek semmi tapasztalata nincs. Ez teljesen igazságtalan!

CsakÚjváros 2020.12.23. 00:49:40

@Rikoo: Zidane is így kezdte.....jó persze lózung :D Akkor Allegri vissza??? Az megoldás?? Nem hiszem....itt a Juve ellen van harc...jöhetne Klopp is!!!

Rikoo 2020.12.23. 00:52:13

@CsakÚjváros: Zidane a Castillaval kezdte illetve Ancelotti segédedzője volt, ráadásul ott alapozódott meg a Real Madrid sikergenerációja, amikor ketten voltak a padon.

CsakÚjváros 2020.12.23. 01:05:03

@Rikoo: +1 Csak azért hoztam példának mert sokkal több tapasztalata 1 o. bajnokságban nem volt......de igaz Pirlonak még ennyi sem.....viszont xarrá vertűk a barcát...és szerimtem nem játszunk rossz focit.....(sarrihoz képest főleg), De adjunk már ennek az embernek időt,mert meggyőződésem hogy jó lesz!!! Ugyanúgy mint amikor játékosként hozzánk kerűlt sérülés után,leírva.....aztán lett ami lett!! :)

GGábr81 2020.12.23. 01:31:32

Hát végre 1 rossz meccs, de..,

Bodnar Daniel 2020.12.23. 02:26:45

@Wizzurah: :D

De még szerencse, hogy más probléma nincs a meccsel....

Bodnar Daniel 2020.12.23. 02:32:34

@Rikoo: Ugye azt látod, hogy a gondolataidnak semmi köze nincs ahhoz ami a mai meccsen történt?

Ez egy szar nap volt. Az hogy meg mi mire lesz elég, arról beszéljünk már a 30-ik forduló után.

Rikoo 2020.12.23. 03:02:37

@Bodnar Daniel: Csak nehogy már rég késő legyen arról beszélni.

Rikoo 2020.12.23. 03:13:16

11 ponttal szerzett kevesebbet a csapat, mint tavaly ilyenkor.

DelPiero2 2020.12.23. 03:20:24

@Szabi984: azért azt is látni kell, pl. Japán-Koreai VB hogy bizony akármilyen jó, vagy rossz egy csapat, a bíró nagyon be tud avatkozni. S a Juve ellen elég nyilvánvaló paraszt módon (nem csak egy-egy kétes eset erejéig) beavatkozott, mint pl. most is. Pirlo végre tett finom célzásokat hogy a Juve javára bezzeg nem ítélt meg dolgokat.

Nem voltunk jók, de a bíró csúcs köcsög volt.

DelPiero2 2020.12.23. 03:22:59

@Rikoo: Nincs olyan hogy a bíró ne tudjon belszólni. Történelmi meccsek mutatják ezt. Pláne olaszban mint a példa is mutatja, bármi megtörténik.

Del Butus 2020.12.23. 07:41:32

Aki azzal védi a csapatot hogy fiatal az nemtudom mit néz. Közunk nincs hozzá. A milanra pl elehet mondani hogy fiatalok, talán a legfiatalabbak is, de azok nem mi vagyunk. Megint páran elhitték hogy minden rendben, mert egy PARMAT megvertunk. Az igazság meg kozben az, hogy még a 3 pontos meccseken is sokszor rezgett a léc csak akkor nekunk adott a gép most meg nem.

venember83 2020.12.23. 08:12:46

@Juventino86: nem, ez itt a károgók fóruma, itt csak károgni lehet, mindenki mást kib@szunk a virtuális világűrbe. Ja, hogy itt az örökelégedett babo, s még álnéven visszatérnek fórumozók, akiknek teret adunk, véleményüktől függetlenül, amíg nem sértegetnek, személyeskednek? Ez biztos csak a véletlen műve. Hisz ez a károgók fóruma. Ezt mindenki tudja. Legalább annyira bizonyos ebben mindenki, mint abban, hogy a Juventust segíti több komplett bíróbrigád.

Rikster 2020.12.23. 08:23:56

Rendkívül nehéz napon van túl a klub. A tegnapi meccs margójara, hogy most hosszú évek után olyan januárra készülhet a csapat, amit mi is egyébként joggal, erőlködéssel várhatunk, a játékosok számára pedig kötelező motivációt kell, hogy jelentsen. Megyünk milánóba kétszer is, na meg kupa meccsek. Meg kell mutatni a kövi hónapban, mert szerintem ott lehet a fordulópont hogy bukunk-e vagy felállunk.

Lanzafame 2020.12.23. 08:37:12

Főleg mázlival és impotens csapatok ellen tudunk nyerni (kivétel: torinói derbi). Sajnos ebben benne van Pirlo is, hogy nem tudunk felállni, ha benyelünk egy pofont.

El kellene engedni Bonucci kezét januártól, nem tudom hány szarvashiba kell még. Tudom, hogy mindenki haverja, meg szenátor, de ott tart most, mint Cannavaro 2010-ben, teljesen hasznavehetetlen. Demiralt és De Ligtet (és Danilót) kéne összeszoktatni.

Ami a bírókat illeti, nem tudom, milyen politikai húzásokat kell ilyenkor lépni, de ideje lenne előtúrni valami mocskot azokról, akik szivatnak minket vagy egy lófejet rakni az ágyba, döglött halat küldeni stb.

JeetTrader 2020.12.23. 09:42:24

Ahogy én látom több sebből IS vérzünk. Nem elég, hogy érzetre Juve ellenes a környezet (esetleg majd évek után kiderül kik fújtak ellenünk, vagy miért vonták vissza a Napoli büntetését), sajnos házon belül is baj van.

Játékosok/új igazolások: ahogy én látom itt van a legfőbb pribléma forrás. Ennyi bajnoki cím után a meghatározó játékosok sokszor szemmel láthatóan tudnank komoly dekoncentrációt mutatni. Vagy épp oktalanul elvesztik a fejüket (Cuadrado tegnap pl). Sajna az új igazolások se tudtak felnőni a mi szintünkhöz. Néha-néha Chiesa megcsillant valamit, de képtelen folyamatos jó teljesítményre...Kulu nekem nagy csalódás, pláne amilyen jól kezdte. Azóta teljesen el van tűnve mikor játszik, lassú és körülményes. Most Morata egy kisebb leszálló ágba került....a tegnapi meccsen gyakorlatilag senkinek nem ment.

Csapat összetétel: több szemléletben játszottunk már. Stabil védekezésből építkezve, feltolt, magasan letámadó focit játszva, egészen a full támadó fociig. Számomra jól kitűnik h akkor voltunk a legeredményesebbek, mikor Conte idejét éltük, illetve Allegri első éráiban játszottunk. Ugyanakkor a jelenlegi úthoz legalább 3-4 új játékos fog kelleni....csak nem tudom kik :(

Pirlo: nekem alapvetően tetszett, hogy hogyan képzeli el a jövőt. Tetszett a játékrendszere és voltak jó meccsei ami bizalomra adott okot. Sajna mint másnak is neki is vannak hiányosságai. Volt sok csere amit nem értettem, illetve úgy tűnik sajna ő sem tud rendet rakni a játékosok fejében. Ne feledjük, hogy lehet itt Pirlot is elzavarni, de mégis kit hozunk a helyére??....max Kloppot látnám szívesen...régieket sztem nem fogják visszahozni....

Vezetőség: sok rossz döntést látok anyagi szempontból és a Covid sem segít. Egy rossz szereplés és fognak itt is fejek hullani az biztos. A változás mindig nehéz és jobb ha lefelé módosítja az ember az elvárásait jelenleg és bízik közben h rálelünk arra az útra, ami a Juvét a helyes irányba tereli.

Ma a Lazio megveri a Milánt, az Inter meg majd botlik Veronában, a Napolit megverjük 3-0-ra és visszaáll a világ rendje. 1 vereség egy fos meccsen azért még kevés...a bajnokság hosszú, más csapatnak is, ezt se feledjük!

FORZVA JUVE!!!

Novice_71 2020.12.23. 11:20:24

@Attilio79: igen, nem szemrehányásnak címeztem az elfogyást. Hanem, amennyire én meg tudtam ítélni az akadozó streamen keresztül, írtam le a lefújás után nem sokkal a meglátásomat. Az övön aluliakba azok is benne vannak, amiket írsz, úgyhogy szerintem egyről beszélünk.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3520) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10264) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4327) mercato (4280) nyilatkozat (7678) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4296) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása