Pirlo: „Nagyon örülünk Dybala góljának”

pirlo_andrea_profil_kozelrol_j_stadium.jpgAndrea Pirlo a Genoa elleni 3-1-es győzelmet követően gratulált Paulo Dybalának, s arról beszélt, hogy mindenki örült az argentin csatár sikerének, aki pszichológiailag és fizikailag is lépést tett a megfelelő irányba ezzel a góllal.

A bianconero csapat két késői Cristiano Ronaldo tizenegyessel győzte le a Marassi gyepén ellenfelét, miután Stefano Sturaro egyenlített Paulo Dybala első gólját követően.

„Ma este a hozzáállás kérdése volt a legfontosabb, törölnünk kellett az agyunkból a Barcelona elleni meccset.” - értékelt a mester a Sky Sport Italia munkatársának.

„Olyan csapat ellen léptünk pályára, amelyik lezárta a területeket a kapuja előtt, és védekezni akart, ezért türelmesen kellett futballoznunk, míg megvalósul az áttörés, de a megfelelő hozzáállással támadtuk az ellenfelet, és hibákat kényszerítettünk ki.

Dühítő volt lényegében az első kapura tartó lövésből gólt kapni, különösen mivel pár perccel azelőtt törtük meg a gólcsendet, de sikerült felállnunk.”

Sokan arra számítottak, hogy Álvaro Morata kezdeni fog, miután a kétmeccses eltiltást a fegyelmi bizottság egy meccsre csökkentette, ám Andrea Pirlo inkább Paulo Dybalát nevezte a kezdőbe, aki a hányattatott szezonkezdet után most szerezte meg első idei bajnoki gólját.

„Paulónak szüksége volt erre a gólra az áttöréshez úgy pszichológiailag és fizikailag. Jól teljesített a támadási és védekezési fázisokban, és örülünk is a sikerének. A teljesítménye javuló tendenciát mutat mostanában, és megérdemelte a gólt, boldogok vagyunk, hogy sikerült neki.”

A Juventus gépezete továbbra is dadogós a középpályán, és hiányzik a kreativitás szikrája.

„A szezon eleje óta ezen dolgozunk, hogy agresszívek legyünk, támadjuk le az ellenfelet a saját térfelén, mivel ez segít a labdatartásban, így nem kell olyan sokat futnunk, ha gyorsan visszaszerezzük a labdát.

Nincs egy klasszikus középpályás játékmesterünk, de vannak középpályásaink, akik különböző szerepeket tudnak vállalni. Minden a meccsektől és az adott találkozó ellenfelének a jellemzőitől függ.

Rodrigo Bentancur ma nagyon jól teljesített, ezzel az akarással kell folytatnunk. Próbáljuk a lehető legjobban kihasználni Weston McKennie jellemzőiből, aki nagyon jól tud betörni az ellenfél tizenhatosára középen, különösen Paulo Dybala mellett, aki kissé szélre húzódik, ezért szükség van olyan játékosra, aki támadja a területet.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2516336280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Knob 2020.12.14. 09:16:52

Annyira nem volt rossz meccs, de annyira jó sem. Ehhez persze hozzá tartozik, hogy a Genoa folyamatosan védekezett, így azért nem volt könnyű dolgunk. Ami viszont ismét feltűnt, hogy Ronaldo nagyon rossz és egyre rosszabb sajnos. A büntetőket pont leszarom, azt még Pinsoglio is be tudná lőni (már ha nem eltiltott), de amit bénázik folyamatosan, az nagyon bosszantó tud lenni. Megy a hiszti a fizukkal, meg, hogy erre nincs pénz, arra nincs pénz, persze az, ha Ronaldo fizuját visszavennék kb. 5 millára a teljesítménye alapján megoldaná a problémát. Tudom, hogy ezt sajnos nem lehet, de nagyon nem szeretném idén már a pályán látni. A maradék meccseken megnéznék egy Morata-Dybala párost.

venember83 2020.12.14. 09:31:51

@Knob: majd az Atléti ellen jó lesz.

Knob 2020.12.14. 09:41:21

@venember83: Na igen, mert a Lyon ellen jó volt?!?!

venember83 2020.12.14. 10:02:55

@Knob: fogalmazzunk úgy, hogy felfelé lógott ki a csapatból, az pedig nem várható el, hogy egyetlen játékoson múljon teljes mértékben a meccs kimenetele.

Pavel1988 2020.12.14. 10:08:21

Azért szomorú, hogy egyetlen belső középpályásunk képes gólt szerezni és így mindig a támadóké ez a felelősség.
Bentancur és Rabiot sajnos mindig a "jó" kategóriában fognak maradni, gólt szerezni sosem fognak.

Így nem játszhatunk két belső középpályással, váltani kell hosszútávon 3 belső kp-re és elhozni Aourar/MSM egyikét.
Atalanta ellen remélem Dybala-Morata kettős kezd, rengeteget hibázik mezőnyben a portugál.

Leram7 2020.12.14. 10:16:50

CR az ember, aki a pályán belül és kívül is egy érték.

11 Meccsen 14 gól és 1 gólpassz, még ha a fele 11 volt is, szép eredmény.

Én anno nem rajongtam a középpályás Pirlo-ért, CR-t, Tevezt sem szerettem, de amikor idejöttek mind3 játékos megmutatta és nagyon megszerettem őket.

Ha idén nem lenne CR, akkor a bajnokságban a tabella 2. felében lennénk. Morata szintúgy. Egy legenda az ember és a mentalitása egy csoda. 36 éves lesz, de elég ránézni és Dybalára. Örülök Dybala góljának, de a mentalitása és a szenvedése olyan mértékű és látványos volt, ami elfogadhatatlan. Ezerszer inkább egy hisztiző CR, aki nem találta el a kaput, mint egy Dybala, aki meg sem próbálta. Mondom ezt úgy, hogy nagyon kedvelem Dybalát is. De azért nem mindegy, hogy valaki 36 évesen ennyi csapat és személyes címmel, aranylabdával jobban motívált, mint keretből bárki. Ez a mentalitás megfizethetetlen.

Anno, amikor Allegrivel elbuktuk a BL döntőket és meccseket, pont egy CR kaliber hiányzott elől. Most van CR, de megfelelő mentalitású csapat mögötte nem igazán. Nem a képességek, a mentalitás. Amikor nem volt CR kiesőjelölt csapatok röhögtek rajtunk.

Knob 2020.12.14. 11:11:33

@Leram7: Megértem a rajongásod, vagyis el tudom képzelni, de az eszem megáll ezektől a fura szemüvegben meccseket néző emberektől. Persze el kell ismerni az eddigi eredményeit Ronaldonak, hiszen nagyon keményen megdolgozott értük, de azért lássuk már tisztán a dolgokat. Ki a f@szt érdekli, hogy eddig hány aranylabdát nyert? Engem az érdekel, hogy a szeretett klubomért jól játsszon ekkora egóval és fizetéssel. És nem tudom, de nekem kicsit sem tetszik, hogy elrugdossa a labdákat, mikor a társak ziccerbe kerülhetnének, és az sem, hogy belemegy egy az egy elleni harcokba, mikor a szaros bicikli cselen kívül nem tud semmit és az esetek 98%-ában elveszti a labdát. Igenis fontos, hogy gyakorlatilag a góljai 35-40%-át büntetőből szerzi, mert azt azért nem nagy művészet belőni annak aki focizik. Az is fontos, hogy még mindig odaáll a szabadrúgásokhoz, miközben rajta kívül mindenki tudja, hogy talán még egy 5 éves is eredményesebb lenne belőlük, mint Ő. Az is nagyon b@ssza a szemem, hogy minden kib@szott edző meghajol neki, és mindegy, hogy szarul játszik, mint például tegnap is a legrosszabb volt, nem hozzák le, mert jaj....akkor mi lesz ha csúnyán néz majd és beköp az elnöknek!

Ő már csak egy műmájer, akinek még senki nem merte megmondani, hogy bár nagyon szép a karrierje, nagyon sokat dolgozott érte, és elképesztő eredményesség van mögötte, de ezek már mögötte vannak és vegye észre magát, hogy lassan többre menne, ha csapatjátékként gondolna a focira és mint mentor viselkedne a pályán a fiatalokkal + persze rugdossa azokat a tetves büntetőket, hogy legyenek góljai.

Knob 2020.12.14. 11:13:03

@venember83: Ő is pont ugyanolyan sz@ar volt, mint a többi! De amúgy igen, elvárom. Ekkora fizetéssel és egóval, elvárom. Aki megette a lovat, egye meg a f@szát is.

Tony. 2020.12.14. 11:13:15

A várakozásokkal szemben még egy egészen fényes szezonunk is lehet. Amennyiben Ronaldo minden meccsen rúghat 2 tizit bármennyire is gyenge a játék esélyünk lehet az összes trófea bezsebelésére.

Tony. 2020.12.14. 11:21:25

@Knob: Ronaldo 100 meccsen 79 gól lőtt Juve mezben, az idei szezonban 11 meccs 14 gól. Mikor és ki volt utoljára az a játékos, aki ilyen statisztikát tudott produkálni?

Knob 2020.12.14. 11:27:56

@Tony.: Felesleges összehasonlítani ilyen statisztikákat régebbi adatokkal, hiszen mióta van VAR és volt ez az idióta kezezéses szabály is, megugrottak a büntetők számai. Ronaldo pedig a góljai 35-40%-át büntetőből szerezte nálunk. Volt olyan idény, mikor Trezegol huszonpár gólt szerzett, abból pedig nem volt büntető egy sem. Emellett pedig szerintem ha egy játékost csak a góljai alapján ítélünk meg, akkor mi is csak gagyi, vak divatdrukkerek lennénk, de azt hiszem ezen a blogon nagyon kevés van belőlük, ha van egyáltalán.

Leram7 2020.12.14. 11:53:37

@Knob: Én pont, hogy nem szerettem CR-t, de a csapatban szerettem meg. Nem vagyok rajongója, de jelenleg nincsen más a csapatban, aki ezt tudná, ezért elismerem.

A műmájer pedig nálam Neymar, nem CR!

Mbappe és Haaland azok, akiket szívesen néznék Juve mezben.

JeetTrader 2020.12.14. 12:23:27

Igen, tényleg volt több olyan helyzet, több meccsen, amit ha lepasszolt volna Ronaldo, más előnyösebb helyzetbe került volna (de attól azt ugyanúgy be kell lőni!). Viszont szerintem érdemes konteksztusba helyezni ezt is: van egy csapatunk, ahol sokan látványosan tudnak szenvedni és van benne egy kiemelkedő gólvágó. Nyilván az fog történni h megpróbálja ő gólra váltani a helyzetet, mert nem bízik benne h a másik adott formában berúgja.....igen ez baj, hatalmas baj, amivel valamit kezdeni kell és minél hamarabb!

Irányító kp-ra van szükségünk nagyon gyorsan ha minőségi javulást akarunk látni ebben a játékrendszerben. Szomorú ha ilyen gondok vannak ha beáll ellenünk védekezni egy csapat, de attól a 11-es az 11-es. Támadásban vagyunk, a védőt szar helyzetbe hozzuk (vagy hibára kényszerítjuk, ahogy tetszik). Majd azt is be kell rúgni, ahol fejben kell a legjobban ottlenni (ugyanis a képességek adottak). Még szép h Ronci áll oda! Dybalat valahogy pl nem állítottam volna oda most...

DegerFaCan 2020.12.14. 13:49:15

Knob szerintem te vagy fullra előítélettel. Mi bajod crrel? Amikor tét van, kb benne bízhatunk egyedül meg Cuadradoban ne viccelj már. Három éve ezt látom hogy amikor csicska csapat ellen ikszre állunk szenvedünk ő jön és vhogyan gólt rúg. Atletico elleni harmasát sose felejtem. Ja és tavaly is bődület gólt rúgott a visszavágón a Lyon ellen ballal ha jól emlékszem. Bakker ezeket csak ő tudja ne rohogtess már.

Knob 2020.12.14. 14:15:59

@DegerFaCan: Lehet, hogy igazad van és tele vagyok előítélettel. Nem mondom, hogy nem, hiszen ezeket a dolgokat tisztábban látja más.

Viszont sajnos én nem látom azt amit itt sokan. Beszéltem jó pár Real Madridos szurkolóval is, és a véleményük szerint ez a Ronaldo már nagyon nem kellene nekik, még úgy sem, ahogyan most állnak. Én úgy hiszem, hogy nekünk (Juventus) nem áll jól ez a Ronaldo központúság. Lehet azért, mert már 24 éve szurkolok az Öreg Hölgynek és nem tapasztaltam ilyent soha. Talán Ibrahimovich-csal próbálkoztak, de azt a Calciopoli keresztül húzta. De ha a friss emlékeknél maradunk, a tegnapi győzelemhez semmi köze nem volt. Rajta nem múlt semmi. Pontosabban ha rajta múlt volna akkor kiikszelünk.

Sajnos nekem nem az a spirito, hogy önzőn és egoistán viselkedik valaki a pályán. Azzal nem a csapatot segíti, csakis saját magát. Nagyon sok labdát elad és elveszít, arról nem is beszélek, hogy elrugdossa a picsába, sajnos legtöbbször még kaput sem talál. Viszont a másik példád nagyon is helytálló. Cuadrado igenis hajt és próbálja a társakból is kihozni a maximumot ha szükséges. Addig "hajtja" őket, amíg fel nem veszik vele a ritmust. Persze nem mindig jön be, de nekem ez a csapatsport, nem az amit CR7 csinál.

Lanzafame 2020.12.14. 14:47:55

@Knob: nem tudom, mi hozta ki belőled pont most ezt az indulatot...

Lehet, hogy nem volt jó ötlet leigazolni, mert várható volt, hogy leszállóágra kerül, ami teljesen természetes. De azért nem értem az ilyen kirohanásokat, mert ezen nem tudunk változtatni, 2022-ig van szerződése, ki fogja tölteni. A kérdés nem az, hogy mit keres itt, hanem, hogyan lehet még kihasználni azt, ami benne van és itt nemcsak gólokra gondolok, hanem mentalitásra, amivel fordítottunk az Atletico ellen és a vonzerőre, mely segít(hetne) a legjobb fiatalokat leigazolni.

Nem a Madrid-szurkolók döntik el a sorsát, hanem a Juventus vezetői.

Knob 2020.12.14. 14:57:59

@Lanzafame: Persze, lehetne mindegy is, de nem az, mert én Juventus szurkoló vagyok, és nem Ronaldo-fan, vagy akármelyik másiké. Persze szimpatizálok jó néhány játékossal. Nálam sajnos párszor kiborul a bili Ronaldo kapcsán, ami általában akkor jön elő mikor érdemtelenül magasztalják.

alexGicamo 2020.12.14. 16:14:29

@Leram7: Tökéletesen egyetértek !

Roland Máté 2020.12.14. 18:31:02

@Leram7:
Üdv Leram, és kedves Juve szurkolók!
Kikívánkozik a véleményem, remélem nem veszed tolakodásnak!

Gondolom, vagyis remélem csak a pillanat hevében írtad, hogy CR előtt a kieső jelölt csapatok röhögtek rajtunk. Azért Ronaldo előtt is nyertünk néhány bajnoki címet, és volt nem olyan rég 2 BL döntő is nélküle.
Tiszteletteljesen elismerem Ronaldo összes aranylabdáját, címet, múltját, tudását főleg. De tényleg kiöregedőben van, és már nem játszik olyan jól, mint a madridi időkben. /Szerintem!/ A motiváltsága páratlan ... DE ... csakis azért, mert ő magért hajt. A legtöbb gól, a legtöbb minden, minden egyéni cím az övé legyen. Nem a klubbért. De a klub persze asszisztáljon hozzá. A számok nagyon szépen mutatnak, rengeteg gólt szerzett, mert más nem szerezhet. Ezért nincsenek már középpályás gólok, csak nagyon ritkán. Előttem van a kép pl, hogy ziccerben vezeti Rabiot a labdát, és megáll keresni, hogy hol van Ronaldo. Én 24 éve megszerettem a Juventust, a Juve családot. De sajnos most nem látok családot. Nekem ez nagyon hiányzik. Rengeteg gólt lő, de előző években több gólt rúgott A Csapat.
Kis mellék dolgok, hogy amikor megérkezett: talán csak a 6. meccsen tudott gólt rúgni. Vele szemben mégis nagyon ment a türelem? Dybala felé meg nem megy most?
Hiányzik a fórumról nekem a tavalyi meccs elemzés. Ha jól emlékszem, igen kevés alkalommal választotta a fórum Ronaldot a meccs emberének.
Lecserélni nem lehet. Szabadokat, tiziket másnak nem lehet...

De ez csak az én véleményem. Köszönöm!

Roland Máté 2020.12.14. 18:42:50

@DegerFaCan:
Üdv DegedFaCan!
Úgy látom sokunkban van előítélet itt a fórumon. Sokaknak pl Dybala felé van.
Neki is voltak nagyon szép találatai, továbbjutást érő góljai. Azért említem Dybalát, mert mostanában mindig vele megy az összehasonlítás. De Mandzsu -nak is voltak győzelmet érő góljai, vagy fontos pillanatban góljai és mentálisan is kiváló volt. Mégis mennie kellett CR végett. Higuaint szintén lehetne említeni. Számomra emlékezetes volt Dybala és Higuain fordítása a Tottanham ellen. Pl.

Arra szeretnék kilyukadni, hogy tényleg sokszor túl van dicsérve Ronaldo. Ha Dybala, vagy valaki gólt lő kis csapatnak, "jajj hát hát azoknak könnyű" kommentek. Ha Ronaldo 2 tizit berúg ... "hát semmire se mennénk CR nélkül", meg "tabella alján lennénk" ... "Ronaldo köré építsük a csapatot" 36 éves/vagy lesz.
Remélem érted mire gondolok és nem bántottalak meg, és senki mást sem!!! Én főleg azt szeretném, hogy mindenki drukkoljon, és örüljön a Juventus csapatnak!

delpi0823 2020.12.14. 19:43:25

@Knob: Felesleges vitatkozni veluk,en mar lassan azt veszem eszre hogy itt valami Ronaldo orulet lett urra.En mar azt is eccseteltem elotte hogy miota Ronaldo itt van nemhogy eredmenyesebb de csak egyre szarabb lett a csapat..........De persze mekkora kiraly Cr mert evi 35 millioert bebaszkodja a buntetoket,meg neki apolni kell a lelkecskejet ha szegenynek nem megy a jatek,persze ha Dybala szar formaba van akkor ot adjak el a picsaba meg ilyen hisztis meg olyan hisztis.

delpi0823 2020.12.14. 19:46:58

@Tony.: Hu de jo mindjart repesek az oromtol..........Es a csapat mit nyert ez ido alatt?miben fejlodott a csapat miota a portugal itt van?

Lanzafame 2020.12.14. 21:29:03

@Knob: nem tudom, én nem tapasztalom ezt az egekbe magasztalást, itt biztosan nem, a Fb-on és máshol kommentelő új "Juve-szurkolók" viszont kiborítanak. A régieknél inkább úgy érzem, hogy van egy erős távolságtartás.

Ami zavaró, hogy amikor emberek kiöntik az epéjüket egy-egy játékosra, érvek nélkül, sima utálatból.

Novice_71 2020.12.14. 22:04:37

No, ha már itt a Dybala cikk alatt kitört a Ronaldo vitaest... Különösebben én sem rajongtam érte, nekem valahogy nem illenek a profi mentalitásába a teátrális megnyilvánulásai, de ez inkább az én bajom. Ami a focit illeti, sajnos már nem olyan öröm nézni a játékát, mint régen. Lehetne jobban csapatjátékos, nem kéne, hogy élményszámba menjen, ha passzol egy nála jobb helyzetben lévőnek. Mindezek ellenére, nekem megnyugtató, ha a pályán van, mert mintha mindig benne lenne a gól...

Knob 2020.12.15. 08:16:49

@delpi0823: Persze, ez is, mint sok minden más nézőpont kérdése. Ha azt nézzük, amit itt sokan Pirloval kapcsolatban is mondanak, hogy majd az idény végén számoltassuk el, akkor Ronaldo nagyon gyengén szerepel nálunk. A bajnoki címek nélküle is meg lettek volna, az biztos, hiszen előtte zsinórban 7 meg volt. A BL-ben nélküle, csapatként kétszer is döntőt játszottunk, vele még az elődöntőig sem jutunk. Szóval akárhogy is nézem, elég gyengén muzsikál. Dybala már azt is bizonyította, hogy csapatjátékosként a legjobb. Mikor Higuainnal együtt játszottak, komolyan imádtam nézni az összjátékot. Gyönyörű volt. Kicsit az aranykorra (számomra) emlékeztetett Del Piero és Trezeguet játékára.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4296) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása