Dybala: „A pletykák ellenem hangolják a szurkolókat”

dybala_paulo_j_logora_mutat.jpgPaulo Dybala a Genoa elleni meccset követően arról beszélt, hogy mindig a Juventusnál akart maradni, és hogy az igaztalan pletykák a bérigényeiről ellene fordították a szurkolókat.

„Úgy gondolom, hogy a gólok különösen sokat jelentenek nekünk csatároknak, mivel önbizalmat adnak, erre pedig nagy szükségem volt.” - mondta La Joya a Sky Sport Italia munkatársának a meccs után.

„Sok meccsen nem éreztem magam jól, amikor meg kellett lőnöm vagy csak át kellett vennem a labdát. Nem voltam saját magam, és ez csak rossz irányba változott meccsről meccsre. Nagyon hiányzott a gól, és remélem, hogy ez a találat megadja az önbizalmat, hogy a következő meccseken is jól teljesíthessek.

A tavalyi év hihetetlen volt számomra, aztán idén minden a visszájára fordult. Láttam, ahogy minden megváltozik, ezer dolog fordult meg az agyamban, de talán ez volt a legnagyobb hiba, mivel nem éreztem magam nyugodtan a pályán. Olyan játékos vagyok, aki szeret sokszor labdához érni, aki szeret játszani, a csapattársaival futballozni, és nagyon hiányzott ez az érzés. Technikailag talán nem volt kiváló meccs a mai, de attól még ez az este a segítségemre lehet.”

A gólt követően Paulo Dybala az edzőjéhez rohant, és összeölelkeztek Andrea Pirlóval.

„Nagyszerű a kapcsolatom a mesterrel. Folyamatosan beszélgetünk, és olyan emberről van szó, aki ritkán szólal meg, ezért még különlegesebb, hogy ilyen közvetlen a párbeszédünk.”

Paulo Dybala és a szurkolók között kisebb feszültséget okozonak az esedékes szerződéshosszabbításról terjengő pletykák, amelyekben a játékos részéről 15 millió eurós bérigény szerepel.

„A szerződésem kapcsán sok hamis pletyka terjeng. Az ügynököm hosszú ideig Torinóban volt, s egy hívást sem kapott. Nem szeretem, amikor pénzről és kitalált összegekről beszélünk, mert én soha nem érintem ezeket a témákat. Csalódást érzek, amikor ezekről az összegekről hallok. Jó lenne elmondani az igazat, mert jelen helyzetben ezek a számok ellenem hangolják a Juventus szurkolóit, miközben én nagyon szeretem ezt a klubot. Nagyon kevés interjút adok, mert nem sok mondanivalóm van, de amikor beszélek, akkor a lehető leglogikusabb dolgokat próbálom megfogalmazni.

Szeretem a Juventust. Mindig azt mondtam, hogy a Juventusnál akarok maradni. Jó kapcsolatom van a szurkolókkal, és ezeket a dolgokat azért szellőztették meg, hogy az embereket ellenem hangolják. Nagyon hűséges vagyok a klubhoz, az emberek pedig tisztában vannak ezzel.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7116336454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2020.12.14. 11:07:36

Akkor miért nincs hosszabbítás ha neked egy tál rizs is elég havonta?

gomorra21 2020.12.14. 11:11:34

Szedd össze magad, kisgyerek!

Knob 2020.12.14. 11:22:20

Azt már bizonyította, hogy szereti a Juventust. Azt is, hogy megfelelő ember kezei alatt jól tud focizni. Azt mindenki láthatja, hogy igazi csapatjátékos. Az, hogy mi van a szerződéssel nem tudhatjuk, de gondolom itt másról is szó lehet, mint "csak" a fizetés. Vannak olyan emberek, akiknek kell a folyamatos pozitív megerősítés és a lehetőség, hogy bizonyítsanak. Azt hiszem, hogy ha nem jön Ronaldo, akkor Dybala már sokkal magasabb szinten játszana és itt is sokan már Dybala mezében pózolnának egy-egy meccs alkalmával. Sajnos nem így van, de majd elválik mi lesz. Annyi biztos, hogy Ronaldoval nem mentünk semmire, csak kurva sok pénzbe kerül.

Juvegaspy 2020.12.14. 11:25:39

@Knob: 100meccs 79 gol. :D
Nem baj szart sem ért
Szitkozodj csak...

Tony. 2020.12.14. 11:27:16

A fizetési követélés csak hab a tortán. A lélektelen, flegma, a csapat számára teljesen haszontalan játék ami a szurkolóknak nem tetszik.

Knob 2020.12.14. 11:29:31

@Juvegaspy: Akkor ide is leírom. A góljai 35-40%-át büntetőből szerezte. Illetve azt hiszem, hogy mi itt a blogon többek vagyunk, mint hogy egy játékost csak a góljai alapján ítéljünk meg. Olyanokból (divatdrukkerekből) van bőven máshol.

Leram7 2020.12.14. 12:00:52

Ha a régi Dybalát látjuk majd, akkor bajnokok leszünk és jó BL szereplés is lesz, ebben biztos vagyok.

Jó formában lévő CR, Morata, Dybala garancia a bajnoki címre!

Juvegaspy 2020.12.14. 12:30:41

@Knob: idefigyelj knobhead. Nem fogok vitazni sose voltam CR fan mig ide nem jott nem is nagyon kovettem de engem meggyozott a hozzaallasa s a goljai szama, pont leszarom ha tizikbol lovi

Wizzurah 2020.12.14. 12:43:39

Nos, ha abszolút nem lenne igaz, akkor én sem látom, miért ne lenne már meg az új szerződés. Mellesleg nem a követeléseivel van baj, hanem hogy annak még a fele sincs köszönő viszonyban a teljesítményével. 2-3 évente van egy fél jó szezonja, ezzel van a baj, semmi mással, szóval majdnem sikerült eltalálnia.

rabsic02 2020.12.14. 17:15:46

@Leram7: Ebben teljesen egyetértünk. Három olyan minőségi játékosról van szó, akik ha képesek egymásért, egymással játszani, akkor kevés védelem képes megállítani őket.
Most már csak finomhangolás kell a csapatnak, és jönnek a könnyedebb győzelmek.

Juventino86 2020.12.14. 18:47:08

Na most megszólalt Agnelli is. Ő azt állítja, hogy ők már tettek ajánlatot a szerződéshosszabbítás terén. Ha ez igaz, akkor Dybala nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy nem keresték az ügynökét. Úgy gondolom, hogy ha már Agnelli is megszólalt - ugye elég ritkán ad nyilatkozatot - akkor ott lehet valami gond. Dybala a saját gyenge teljesítményével hangolja a szurkolókat önmaga ellen, illetve azzal, hogy most nagyon úgy tűnik, hogy telekürtöli a médiát valótlan dolgokkal.

Roland Máté 2020.12.14. 18:54:03

@Wizzurah:
Én sem vagyok elégedett az idén mutatott hozzáállásával és játékával /bár több sérülése is volt, s jórészt csereként játszott/, de azért azt mondani: hogy 2-3 évente van egy fél jó szezonja ...
Ezzel nagyon nem értek egyet.
Szerintem csak Allegri utolsó évében nem volt jó.

Il Principino 2020.12.14. 19:17:12

@Knob: ez Dybala kritikája is egyben,egyszer tud klasszist nyújtani CR mellett egyszer nem..3. Szezonját tapossa itt a portugál,ez érdekes módon tavaly nem zavarta Dybalat,az év játékosa lett !!!Ilyen emberre nem lehet építeni csapatot sajnos..

FeriGjuve 2020.12.15. 00:55:34

@Knob: Hú,te ittál haver? :D

FeriGjuve 2020.12.15. 00:59:03

@Juvegaspy: Ha Ronaldo itt van pl. a Milan elleni döntőben,akkor jó eséllyel egyel több BL címmel büszkélkedhetünk.Milyen jól jött volna.
(és még jöhet is egy ilyen helyzetben,ki tudja)
Őt aztán bármilyen nehéz pillanatban oda lehet állítani és nem fog hibázni,hanem be*assza a tizit,mert egy állat.

Type-R 2020.12.15. 21:10:05

Kicsit sok lesz már Dybalából. 20% játék, 80% duma. Jobb lenne fordítva, több alázattal.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása