Pinsoglio Orsatónak: "Érvénytelenítsd ezt is!"

bonucci_leonardo_golorom_torino_ellen.jpgA Juventus Leonardo Bonucci kései fejesével szerezte meg a győzelmet a Torino FC fölött, s az ünneplés hevében a zebramezesek cserekapusa, Carlo Pinsoglio piros lapot kapott Daniele Orsato játékvezetőtől.

Az olasz sajtó értesülései szerint minderre azzal szolgált rá, hogy Bonucci gólja után azt üvöltötte Orsatónak: "Érvénytelenítsd ezt is!".

Az ügy előzménye az volt, hogy még a vendégcsapat vezetése idején Juan Cuadrado egy szöglet utáni kipattanó labdát a Torino kapujába bombázott, azonban Orsato úgy ítélte meg, hogy Bonucci leshelyzetben volt, s így érvénytelenítette a Juventus találatát.

Mivel Gigi Buffon még nem tért vissza sérüléséből, Pinsoglio a második számú kapus volt a torinói városi rangadón, míg harmadik számú kapusként Israel ült a kispadon.

Amennyiben a Juventus veterán klasszisa nem épül fel időben a soron következő bajnoki mérkőzésre, amelyen a Genoa lesz az ellenfél, úgy a címvédő kénytelen lesz az ifjúsági csapat két kapusát nevezni Szczęsny esetleges helyetteseként. 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr816320530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lanzafame 2020.12.06. 17:33:26

Pinsoglio megijedt, hogy nagyon közel került ahhoz, hogy be kelljen állnia. Egy piros Szczesnynek vagy egy sérülés és a végén ott találja magát egy bajnokin.

Gyorsan elintézte, hogy maradhasson a lelátón.

pott70 2020.12.06. 17:41:15

@Lanzafame: Hát azért meg tudom érteni Pinsogliot.Az a rühedék Orsato csak egy tizenegyest nem adott meg,meg a Pumukli gólját vette el.Akármilyen szarok is voltunk,ez hatalmas hátrányt jelentett.Én anyáztam volna.

DelPiero2 2020.12.06. 23:52:46

@MdewC: Nem egészen. Vigyázni kell az ilyennel, mert amilyen marha Orsato még tényleg érvényteleníti.
Mellesleg a beadás (vagy szabadrúgás) pillanatában Bonutól balra (talán Ronci) mintha tényleg lesen lett volna. Nem értek hozzá, de ilyen mindenre képes játékvezető képes befújni.

Andras74 2020.12.07. 11:21:03

Kár az ilyen felesleges kiállításokért. Nem illik a klubhoz.

Az nem feltétlen baj, ha ifik ülnek a padon. Donnarumma is így került képbe.....

GGábr81 2020.12.07. 19:56:41

Azért a VARozás olyan feszkót szül, hogy bármennyire nem profi magatartás, én elnézem ezt neki.
Szurkolóként teljesen érthető és én is ezt üvöltöttem.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása