Pirlo: „Holnap be kell biztosítanunk a továbbjutást”

pirlo_andrea_bl_sajtotajekoztato_melegitoben.jpgA Juve a hétvégén a Cagliari ellen győzedelmeskedett magabiztos játékkal, Andrea Pirlo pedig azt várja a csapattól, hogy kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva kedden bebiztosítsa a továbbjutást a BL-csoportkörből a Ferencváros ellen.

„Folytatnunk kell az utunkat, szombaton nem értünk el semmit, jó meccs volt, de ennyi, kontinuitásra van szükség, vagy nem vagyunk nagy csapat, nem vagyunk a Juventus.

Úgy kell pályára lépnünk, mintha döntőről lenne szó, győzelem kell, hogy továbbjussunk a legjobb tizenhat közé. Tovább kell jutnunk, hogy a következő meccseken néhány játékos pihenhessen. Ha sikerül, a Dinamo Kijev és a Barcelona elleni meccseket másképp kezelhetjük, és a bajnokságra koncentrálhatunk.

A Cagliari elleni ütközet előtt is voltak jó teljesítmények, de szombaton jó hozzáállást mutattak a srácok. Most már a srácok jobban ismerik egymást, időt vett igénybe, hogy leülepedjen bennük, amit a hét során gyakorolunk, és próbálunk fejlődni.

Ismerjük a Ferencváros erősségeit. Nem indulhatunk ki az első meccs eredményéből, tudjuk, hogy képesek jó futballra, és ennek tudatában kell pályára lépnünk ellenük. A továbbjutás szempontjából döntő meccs lesz. Fontos meccs, hogy kontinuitást adjon a csapatnak, illetve növelje a játékosok önbizalmát. A játékosok nincsenek tisztában azzal, hogy mennyit fejlődhetnek. Ezen az úton két hónapja indultunk el, most pedig már akad néhány pozitív teljesítmény, de folytatnunk kell a sort, különben a szombati meccs semmit sem ér.”

Sérülés miatt Andrea Pirlo nem számíthat Merih Demiral, Giorgio Chiellini és Leonardo Bonucci játékára, így Matthijs de Ligt lesz az egyetlen vérbeli hátvéd a keretben.

„Csak négy védőjátékosunk van, Alex Sandro és Danilo is játszani fog. A középpálya tekintetében majd választok Dejan Kulusevksi és Federico Chiesa közül, utóbbi sérülés után térhet vissza. A Cagliari ellen játszott pár percet, de nem hiszem, hogy jelenleg képes lenne 90 percet futballozni. Federico Bernardeschinek kiváló meccse volt szombaton, illetve a válogatottban is, nincs kizárva, hogy kedden játszani fog.

Paulo Dybala készen áll a játékra. Jól érzi magát, és a csapattal edzett folyamatosan, jól teljesített a Cagliari ellen, azt majd meglátjuk, hogy kezdő lesz-e.”

De vajon játszhat-e egyszerre a Juve három csatára?

„Sajnos eddig soha nem volt mindhárom játékos egyszerre elérhető, csak pár napot edzettek együtt. A szezon eleje óta már ennek a kérdésnek a megoldásán gondolkodtunk. A csapatnak egy adott szerkezetre van szüksége, hogy először is kiegyensúlyozott legyen, aztán pedig megoldást kell találnunk az együttes játszatásukra.”

Ezt követően a mestert a Cristiano Ronaldóval szembeni kapcsolatról kérdezték, miután a napokban felmerült, hogy Andrea Pirlo érkezésével szinte bizonyosra vehető, hogy Cristiano Ronaldo 2022-ig a Juventusnál marad, mivel tetszik neki a mester mentalitása, és küldetésének érzi, hogy BL-t nyerjen a Juventusszal.

„Vele ugyanúgy viselkedek, mint mindenki mással, mindig próbálok elérhető lenni a játékosok számára, egyszerű és komoly emberek vagyunk, és jól megértjük egymást. Ugyanúgy kezelem őt, mint Gianluca Frabottát és Manolo Portanovát, akik az U23-as csapattól csatlakoztak, én ilyen vagyok, így viselkedtem futballistaként is.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9716296646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Drotkoszoru 2020.11.23. 16:57:51

Pont az jutott eszembe tegnap, hogy milyen szívesen megnézném a Dybala, Morata, Ronaldo hármast kezdőként a Fradi ellen. Ha valamikor, hát most simán ki lehetne próbálni (nem lebecsülve az FTC-t, de otthon bármilyen kezdővel illene nyerni ellenük). Szerintem jól muzsikálnának együtt.

babo0410 2020.11.23. 17:33:19

A Fradit meg kell verni, és minimum 4-et megint be kell rámolni, ha mi keresni akarunk valamit a BL-ben.

MdewC 2020.11.23. 21:02:53

Pirlo kezdi bontogatni a szárnyakat.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása