Távol a megegyezés Dybala és a Juventus között

dybala_paulo_szettart_karokkal.jpgTovábbra sem közelednek az álláspontok a Juventus és a klub argentin támadója, Paulo Dybala között, s a Tuttosport állítása szerint, mivel 5 millió euro a távolság a felek között, egyre kevésbé valószínű, hogy megszületik a megállapodás az ügyben.

A játékos hónapok óta egyeztet a klubbal az új szerződés részleteit illetően, s mindeddig nem történt áttörés. A Tuttosport mai száma szerint a Juventus egyelőre évi 10 millió eurós bérezést kínál Dybalának, akinek ügynöke ennél még magasabb, 15 millió eurós fizetést próbál kiharcolni ügyfelének.

A Juventus egyelőre elzárkózik ettől az összegtől, s mivel az argentin jelenlegi szerződése 2022 júniusáig érvényes, a megoldást Dybala értékesítése jelentheti majd. 

Érdeklődőkben nincs hiány, hiszen a Tottenham Hotspur, a Manchester United, a Real Madrid és a Paris Saint-Germain egyaránt figyelemmel követi Dybala helyzetét, a Juventus pedig jövő nyáron kész lehet meghallgatni az ajánlatokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9716285562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2020.11.14. 18:45:03

11-12-t lehetne adni neki a tobbit meg teljesitmeny fuggvenyeben kapna meg.Ha mar csak a penz motivalja...Egy jo Dybalara nagy szuksege van a csapatnak csak az a baj hogy ezt az utobbi evekben mar sokszor leirtuk itt paran.Vezer soha nem lesz de a technikai tudasa kiemelkedo.Ha nagyon ragaszkodnak a 15 milliohoz akkor meg mehet jopenzert.

Juventino86 2020.11.14. 18:51:48

Nem is kell megegyezés. Dybala menjen csak nyugodtan! Sokan azt mondják itt, hogy köré kell építeni a csapatot, de ez nem igaz. Akkor már sokkal inkább Morata köré kellene építeni. Többedik alkalommal állunk úgy, hogy Dybalának komoly követelései vannak, hisztizik, de a teljesítmény gyenge. Mindennek eljön egyszer a vége. Az érdemei elismerése mellett Dybalát el kell engedni, és a pénzből erősíteni kell.

GodPiero 2020.11.14. 19:09:59

Pá-Pá hisztiske....

Wizzurah 2020.11.14. 19:11:51

Én eladnám a tottenham-nek, ott nem is nagyon fog nyerni semmit, pont neki való az a csapat.

Juventino86 2020.11.14. 19:12:36

@GodPiero: @Wizzurah: +1. Lejárt a türelem ideje a hisztis argentin felé.

Leram7 2020.11.14. 19:13:48

Egy jó Dybala nagyon kéne és egyébként talán nem is lenne miről beszélni, de a mostani Dybala nem érdemel még 10-et sem.

FeriGjuve 2020.11.14. 19:14:28

@Juventino86: Én valahol csodálkozom,hogy ilyen sokáig itt maradt.Nem hittem volna.

Juventino86 2020.11.14. 19:18:29

@FeriGjuve: Igen, így van. Én azt hittem, hogy amikor jó formában van, tovább fog állni egy olyan csapathoz, aki több pénzt ad neki. De most nagyon rossz formában van, örülhet, ha egy komolyabb csapat elviszi. Köré építeni a csapatot hatalmas butaság lenne. Ronaldo és Morata köré kell, ez egyértelmű. Dybala egyszerűen nem fér be.

Mitya10 2020.11.14. 19:35:04

Èn azèrt a tiszteletemet megtartom az irànyàba hisz jò ideje ès jò sok kellemes pillanatot okozott màr nekünk. Könnyeket màr èn sem hullajtanèk èrte nyìlvàn làtom èn is a hiànyossàgait de azèrt nem ìrok ugyanùgy egy Dybalàròl ès 1 Khediràròl.

Sunny21 2020.11.14. 20:10:30

@Juventino86: Vicces vagy néha! Múltkor elég komoly statokat hoztam Dybala mellett, akkor nem érkezett reakció.. Lanzafame volt az egyedüli talán, aki konkrétan reagált. Csak ha szidni kell, tények nélkül, akkor vannak elemében itt az emberek. Dybala az 5 szezonjából négyben jól teljesített. Ronaldo érkezésekkor volt a mélypont. Tavaly megkövetted magad, de a türelmed 306 percig tartott (annyit játszott Dybala idén).
Szidjuk! Menjen! Jöjjön Isco! Morata köré építsük a csapatot :D :D vagy Roni köré még fiatal úgyis :D

Juventino86 2020.11.14. 20:14:48

@Sunny21: Figyelj, akkor reagálok. :) A statisztika sok esetben nem ad jó képet egy játékosról. Szép dolog, hogy Dybala több szezonon át lőtte a gólokat a kisebb csapatok ellen, de ha komolyabban megvizsgáljuk a kérdést, akkor amióta itt van, összesen egyetlen komoly meccsen tudott döntő tényező lenni. (A 2017-es Barca elleni hazaira gondolok.) Sorozatosak a formahanyatlások, a hisztik. Komoly meccseken meg tele a gatya, nulla a teljesítmény. Ennyi igazából. :)

Juventino86 2020.11.14. 20:18:54

@Sunny21: Nagyon nem jó irány,ha egy játékost kizárólag a statisztikái alapján ítélünk meg. Arról szólna itt a lényeg, hogy egy támadó mennyire tud döntő tényező lenni. Mennyire tud fontos meccseken klasszis teljesítményt előhozni. Mennyire hajt a csapatért. Dybalánál pont ezek nincsenek meg.

venember83 2020.11.14. 20:32:29

"A Tuttosport mai száma szerint a Juventus egyelőre évi 10 millió eurós bérezést kínál Dybalának, akinek ügynöke ennél még magasabb, 15 millió eurós fizetést próbál kiharcolni ügyfelének."

Kíváncsi vagyok, hova fog ez az egész fajulni, de egyelőre nem tűnik úgy, hogy jó hatással van Dybalára jelenleg. Így pedig nehéz lesz kiharcolni a 15 milliós fizetést bárhol.

babo0410 2020.11.14. 20:43:36

Az ügynöke akar ennyit, vajon Dybala is? Szerintem mindenáron ragaszkodni kéne hozzá. Formába fog lendülni, és akkor klasszis teljesítménnyel fog előrukkolni megint. Nem szabad elengedni. Ki fogja pótolni, és nem attól lennénk nagyok, hogy az értékeinket megtartjuk? Másrészt meg akárkit akarunk majd a helyére, az vajon mennyiért fog ideigazolni? Ha valóban minőséget akarunk, az drága lesz, és az is fog 10 milla fölött kérni. Szerintem inkább formába kéne hozni, nem elherdálni.

Thuglife! 2020.11.14. 20:48:10

Szóval 2022 nyarától egy teljesen új támadószekciót építünk az adott mester kérésére? I Can't Wait!!

juve28adam 2020.11.14. 20:50:29

@babo0410: De azért azt ne mondjuk már hogy a jelenlegi Dybala akár csak 10-et is megérdemelne. Ezt nem csak a teljesítménye hanem a hisztizése miatt is mondom.

Attilio79 2020.11.14. 21:10:15

Több olyan játékos van a csapatban, aki sokkal rosszabb teljesítményt nyújt, Ramsey, Bernardeschi, Khedira (:D), úgyhogy talán velük kellene elkezdeni a tisztogatást és nem Dybalával!
Nekem tetszik a játéka, ha jó formában van, úgyhogy maradjon. Az elmúlt meccseken egészségi problémái voltak, érthető, hogy rosszabbul teljesített.
Szóval a vezetőség újabb rossz döntésre készül... :(

venember83 2020.11.14. 21:38:40

@Attilio79: Dybala eladása nem tisztogatás. Másrészt kétlem, hogy meg akarna válni tőle a vezetőség. Csak éppen ők is próbálják a saját ügyüket segíteni, hogy jobb tárgyalópozícióba kerüljenek pl. Dybalával, de ha nem lehetséges, akkor a többi érdekelt klubbal. Mindazonáltal kétlem, hogy Dybala távozna.

kidelpiero 2020.11.14. 22:11:21

Khedira, Ramsey, Rabiot es Ronaldo fizetesei teljesen felboritottak az egyensulyt. Az elso harom teljesitmenye, es a klubnak tett szolgalatai nincsenek osszhangban a fizetesukkel. Ronaldo fizetese meg teljes egeszeben elrugaszkodott.

A vezetoseg okozta ezt a galibat, szval jobban teszik ha minel hamarabb helyrehozzak...

Persze el lehet engedni Dybalat, de en inkabb a harom bohoctol koszonnek el a vezetosegbol...

2020.11.14. 22:34:15

Oszt mire akar 15 misit? Az a 10 sem tükrözi a teljesítményét. Menjen nyugodtan. Nekek nem fog hiányozni. Képtelen egyenletes jó teljesítményre. Arca meg akkora, h úgy kell Zil platón betolni a stadionba.

Tony. 2020.11.14. 23:59:16

Én azon nagyon kevesek közé tartozom, akik sosem kedvelték. Túlértékelt játékos volt mindig is. Már alapból a fizikai tulajdonságai és lassúsága sem teszi lehetővé, hogy klasszissá érjen, és ennek tetejébe ott van a katasztrofális mentalitása is. Évtizedek óta nem volt ilyen gyenge 10ese a Juventusnak. Az, hogy még itt játszik pusztán annak köszönhető, hogy ő is pontosan tisztában van vele, hogy más hasonlóan komoly csapatnál, más környezetben kva kevés lenne. Itt seria a király lehet, meg megbecsült játékos a szurkolók körében. Most őszintén, ha belegondolunk mikor akarta igazán el inni bárki is? Mikor jöttek igazán komoly ajánlatok amiket vissza kellett volna utasítani? Ha igazán akarta volna megveszi egy Barca, Real, stb, mert azok megveszik akit akarnak, igen még a Juve-ból is. Ilyen Tottenhamhez meg nem fog elmenni Angliába.
Amikor elvileg 150 milliót ért akkor kellett volna eladni valakinek, ma már kapunk érte mondjuk 60at?
15millió erre a teljesítményre? Menjen nyugodtan oda ahol ezt megkapja.

babo0410 2020.11.15. 00:42:08

@juve28adam: Nincs most formában. Korna vírusos volt, aztán megsérült, most prosztata gondok, érthető ha nincs formában. Az előző szezonban meg húzóember volt. Majd lesz megint. Legyünk türelmesek vele is. Én hiszem, hogy újra fontos csapattag lesz hamarosan.

delpi0823 2020.11.15. 00:44:20

@Tony.:Ha igazan a penz motivalna mar reg lelepett volna a tottenhamhez vagy a unitedhez ahol siman kicsengettek volna neki ezt a fizut.Sokan elfelejtik hogy a vezetoseg akarta eladni mar nem is egyszer,de o mindig maradni akart.Most a tuttosport(nagyon szavahiheto ujsag)leirja ezt a pletykat es mindenki ugrik neki egybol holott figunk nincs igazabol az igazsagrol..........

FeriGjuve 2020.11.15. 02:00:53

@Juventino86: És elsősorban a mentalitása miatt nem fèr be.
Morata,bár más stílus,de sokkal gólérzékenyebb és nagyobb hasznunkra van.El tudnám képzelni mondjuk a Ronaldo-Morata-Dybala hármast is elöl,de ahoz a kisgyereknek nagyon össze kéne kapnia magát.
Ha nem sikerül neki,akkor el kell adni jó pénzért.

Attilio79 2020.11.15. 08:09:44

@venember83: Ez semmi más, csak cánykodás a vezetőség részéről. Dybala évenkénti teljesítményét nézve megérdemli az emeléseket, egyezzenek meg és lapozzunk, mert a léhűtökre nem szánnak ennyi időt!
Nincs pótlása az argentinnak, BL-t akarunk, de a semmi felé hajtunk gőzerővel... Következő megálló a betonfal.

RealDogg69 2020.11.15. 08:14:28

Szoboszlai jó lenne helyette

DegerFaCan 2020.11.15. 08:54:08

Ok. Tegyen le az asztalra valamit tavaszig nyárig aztán megkapja. Ha nem akkor ágyő. Nem kell itt sirankozni, őt is megértem de ha nem látja be akkor nincs itt a helye

horvathimi2 2020.11.15. 13:53:59

Sziasztok!

Többségében csak olvasni szoktam a blogot, de most írok, mert szánalmasnak tartom azt, ami itt megy az utóbbi időben Dybala kapcsán. Felháborító ahogy beszélnek itt páran róla( tisztelet a kivételenek). Tisztában vagyok a hiányoságaival, de azért rakott már le annyit asztalra, hogy ne ezt érdemelje a szurkolók részéről. Annak ellenére mondom, hogy nem konstans a teljesítménye és vannak hiányosságai, de még így is jóval többet adott a teljesítményével a klubnak, mint jó néhány jelenlegi és volt kezdő játékosunk.
Amúgy meg sokak által agyon istenített Ronaldo teljesítménye is hullámzik és nem kicsit amióta itt van. Semmivel nem kiegyensúlyózottabb mint Paulo. Amúgy meg sokkal több nagy meccset Ő sem döntött el számunkra és nem hozott semmi olyan címet a csapatnak, ami nélküle ne lett volna meg. Ezt azért sokan elfelejtik. Viszont simán építenék a csapatot egy 36 éves játékos köré. Vicc az egész!
Amúgy meg Dybala hónapokig sérült volt. Még csak most tért vissza és keresi a formáját. Van ilyen, még a legnagyobbakkal is előfordul ez nem is egyszer. Ezért nem kéne valakit eladni azonnal. A Lazio ellen látszott, hogy az egészségi állapota sem 100%.
Felépül teljesen és megtalálja a formáját, csak egy kis idő kell neki. Aztán mindenki örülni fog, hogy itt játszik. Addig kellene egy kis türelem. Tudom mindenki frusztrált a jelenlegi helyzetben, de azért két lábbal a földön kéne maradni. Nem pedig azonnal elővenni ezt a tipikus magyar negatív szemléletet.
Jó helyen van itt Dybala és sok örömet fog még okozni nekünk. Ezzel nem támadni akarok , csak nagyon zavar ez a negatív hangulat, ami itt kialakult. Béke és Forza Juve! :)

senky 2020.11.15. 17:16:42

@Juventino86: Kerdem : Ha valaklit nem jatszottatnak -serules , vagy Roniert - azert nem kell a kispadon ullesbol tolle teljesitmenyt elvarni ! Roni Higuaint kikeszitette es a tobbit is ki fogja kesziteni eltavolitani ,azert, hogy CSAK o egyedul tunjon ki a csapatbol . Ugyes de EGYENI jatekos .
O kore csak keves idore lehetne csapatot epiteni ,ugy hogy a tobbi ,erte jatszodjon ,neki passzoljon ,egyedul csak o legyen a meno sztar ,a tobbi korulotte a szolgaja maradjon .
Ismeitek a kozmondast : ,, Egy fecske nem csinal tavaszt ''

Type-R 2020.11.17. 12:30:34

Nevetséges a 15 millió, de a 10 is necces. Nominális is vicc, akkor meg különösen, ha a teljesítményével arányosan nézzük. Én biztos nem adnám meg neki, mert csak olaj a tűzre.
Így a kétballábas nomame játékosok is elrugaszkodott összeget kérnék majd és nem tudni hol a vége. Már Rabiot, Ramsey, De Ligt esetében sem kellett volna annyit adni.
A vezetőség valamiért azt gondoljaz, hogy ha vakakit jó áron vesznek, akkor a megsprórolt összeget el kell szórni a fizetésre.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása