Megvan az Európai Szuperliga tervezete
Megvan az Európai Szuperliga tervezete

A Mundo Deportivo értesülései szerint az Európai Szuperliga a 2022-23-as szezontól zajlana, és ebben biztos helye lenne a Juventus, a Milan és az Inter csapatának. A Barcelona elnöke, Josep Maria Bartomeu a lemondásáról szóló sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Barcelona is letette a voksát az új…

Chiesa: „Nagyszerű eredményeket fogunk elérni”
Chiesa: „Nagyszerű eredményeket fogunk elérni”

A tegnap a Juventus bemutatta a sajtónak a nyári átigazolási időszak utolsó érkezőjét, aki az orvosi vizsgálat után rögtön a válogatott kerethez csatlakozott, majd a koronapozitív esetek miatt a válogatottszünet után nem volt módja sajtótájékoztatón a klub egyik vezetőjével fotózkodni. „Szeretnék…

Pirlo kapta az Arany Tapír-díjat
Pirlo kapta az Arany Tapír-díjat

A minap átvette a Juventus mestere, Andrea Pirlo az Arany Tapír-díjat, amit a rögös szezonkezdettel érdemelt ki a mester A Barcelona elleni BL-vereség után kép nappal két pozitív hírt is kapott Andrea Pirlo, egyik Cristiano Ronaldo végre negatív koronavírus-tesztje, 18 nap karantén után, a másik…

Locatelli télen érkezhet
Locatelli télen érkezhet

A Calciomercato értesülései szerint a Sassuolo középpályása, Manuel Locatelli akár már a legközelebbi átigazolási időszakban Torinóba kerülhet, miután nyáron nem sikerült megszerezni őt. A bianconero csapatnál számos fiatal csatlakozott a kerethez, azonban a 22 éves olasz futballista ügyével nem…

Megvan a megegyezés Sarrival
Megvan a megegyezés Sarrival

Maurizio Sarri a hírek szerint beleegyezett a Juventusszal kötött szerződésének a felbontásába közös megegyezéssel, mivel szeretné elfoglalni a Fiorentina padját. A mestert augusztusban elbocsátotta a Juventus annak ellenére, hogy sikerült bajnoki címet nyernie az Öreg Hölggyel, azonban a…

Pjanić: "A Barcelona megérdemelt győzelmet aratott"
Pjanić: "A Barcelona megérdemelt győzelmet aratott"

A nyáron a Juventustól Barcelonába szerződő Miralem Pjanić immár a katalán csapat játékosaként térhetett vissza Torinóba, s végül győzelemmel és három ponttal távozhatott Torinóból. "Boldog vagyok, hogy visszatérhettem ide, s rengeteg baráttal találkozhattam." - nyilatkozta a bosnyák a…

Nedvěd: "A nehézségek előre megjósolhatóak voltak"
Nedvěd: "A nehézségek előre megjósolhatóak voltak"

Az FC Barcelona elleni, végül 2:0-ás vereséggel végződő Bajnokok Ligája-mérkőzést megelőzően a torinói klub alelnöke, Pavel Nedvěd beszélt a szezon nehézségeiről. "Könnyű volt megjósolni a nehézségeket, mert sokat változtattunk a kereten és a kispadon, s azzal, hogy nem volt előszezon, amikor…

Bonucci: „Ez nem a mi szintünk”
Bonucci: „Ez nem a mi szintünk”

Ousmane Dembélé lövése megpattant Federico Chiesán, így védhetetlenül hullott a labda a Juventus kapujába, majd Federico Bernardeschi a büntetőterületen letarolta Ansu Fatit, amit büntető követett: így aratott kétgólos győzelmet a meccsen fölényesen játszó Barcelona egy olyan Juventus ellen,…

Az FC Barcelona elleni mérkőzés
Az FC Barcelona elleni mérkőzés

A Juventus győzelemmel kezdte az idei Bajnokok Ligája-szezont, s a csoport második játéknapján egy igazi rangadóval folytatja, hiszen szerda este az FC Barcelona látogat Torinóba. Andrea Pirlo keretéből sérülés miatt bizonyosan hiányzik majd Alex Sandro, Giorgio Chiellini és Matthijs de Ligt, míg…

Koeman: "Ez két nagy csapat meccse lesz"
Koeman: "Ez két nagy csapat meccse lesz"

Az FC Barcelona kispadjára nyáron kinevezett Ronald Koeman nehéz és fontos mérkőzésre számít a Juventus elleni Bajnokok Ligája-összecsapáson. "Ez két nagy csapat meccse lesz, amelyek messzire akarnak jutni ebben a sorozatban, ezért fontos lesz, hogy jó eredményt érjünk el. Azt a játékot kell…

Juventus-FC Barcelona: a várható kezdőcsapatok
Juventus-FC Barcelona: a várható kezdőcsapatok

A Juventus nehéz feladat előtt áll, hiszen több kulcsjátékost nélkülözve kell kiállnia a Torinóba látogató FC Barcelona elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen. A már huzamosabb ideje nélkülözött Alex Sandro és Matthijs de Ligt mellett, Andrea Pirlo edző bizonyosan nem számíthat a sérüléssel küzdő…

Ronaldo mai koronavírus-tesztje is pozitív eredményt hozott
Ronaldo mai koronavírus-tesztje is pozitív eredményt hozott

Hivatalos bejelentés ugyan még  nem érkezett az ügyben, de a Sky Sport Italia értesülései szerint Cristiano Ronaldo mai koronavírus-tesztje ismét pozitív eredményt hozott, így a portugál világklasszis kihagyja az FC Barcelona elleni mérkőzést. Ronaldo házi karanténba vonult azóta, hogy október…

Pirlo: "Nagy meccset kell játszanunk"
Pirlo: "Nagy meccset kell játszanunk"

A formálódó Juventus komoly erőpróba előtt áll, hiszen az FC Barcelona csapata látogat az Allianz Stadiumba. Ami Andrea Pirlo keretét illeti, a legfontosabb kérdés az maradt, hogy Cristiano Ronaldo mai koronavírus-tesztje milyen eredményt hoz. "Meg kell várnunk az eredményt. Úgy gondolom, hogy ez…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1668) bajnokság (2526) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (76) EB (34) edző (639) elemzés (40) előzetes (599) Európa Liga (109) felkészülés (71) hírek (1380) játékosokról (7798) juventus u23 (14) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (1900) meccsek (3036) mercato (3220) nyilatkozat (5962) Olasz Kupa (223) összefoglaló (258) pletyka (3238) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (50) válogatott (128) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (178) video (47) Címkefelhő
süti beállítások módosítása