Megvan az Európai Szuperliga tervezete

europai_szuperliga.jpgA Mundo Deportivo értesülései szerint az Európai Szuperliga a 2022-23-as szezontól zajlana, és ebben biztos helye lenne a Juventus, a Milan és az Inter csapatának.

A Barcelona elnöke, Josep Maria Bartomeu a lemondásáról szóló sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Barcelona is letette a voksát az új kupasorozatban való részvétel mellett.

A bejelentés nyomán néhány újságíró kutatásokba kezdett arra vonatkozóan, hogy miben is egyezett meg a Barcelona a többi európai topklubbal.

A Mundo Deportivo úgy tudja, hogy a tárgyalások rohamléptekkel zajlottak a koronavírus-járvány miatt, és már a 2022-23-as szezonban elindulhat a sorozat, amelyben összesen 34 meccset játszanának a kosárlabda Euroliga mintájára, a végén rájátszásos rendszerben.

Az európai kupasorozatban a legtöbb klub számára biztos lenne a szereplés, azonban természetesen lenne néhány hely a kiesésre, illetve feljutásra, a változatosság jegyében.

A beszámolók szerint legalább öt angol klub kaphat helyet a sorozatban a Liverpool, Manchester United, Manchester City, Chelsea, Arsenal és Tottenham Hotspur közül.

Továbbá lenne három biztos olasz hely a Juventus, Inter és Milan számára, a német bajnokságot fixen a Bayern München és a Borussia Dortmund képviselné, míg Franciaországból is lenne két csapat, amelyek egyike természetesen a PSG lenne.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8316266976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JeetTrader 2020.10.31. 14:11:30

Akkor ez rangosabb lenne mint a BL?

venember83 2020.10.31. 14:19:02

@JeetTrader: mi adja a rangot? A biztos hely a történelmi kluboknak? A pénz?

Krisztianson 2020.10.31. 14:26:58

Ha ez megvalósul komolyan elfogok gondolkodni azon, hogy többé nem követem a labdarúgást. Félő, hogy sokan lennének még így, ez a labdarúgás halála lenne szerintem.

ForzaJuve12 2020.10.31. 14:28:05

Ez így első olvasatra borzalmas ötletnek hangzik. Lényegében kizárnák belőle az elmúlt években olyan szép fejlődést bemutató csapatokat mint az Atalanta vagy épp a Leicester.

2020.10.31. 14:30:38

@JeetTrader: Persze, mint a Nemzetek Ligája. Biztos hatalmas presztízskérdés lesz megnyerni egy ilyen patinás sorozatot.

regname 2020.10.31. 14:32:45

Az 1999-es BL-döntőt drámai módon a ráadásban fordítva nyerő United akkor még 24 csapatos főtábláról jutott a döntőbe. Most is 24 csapatos BL-re fog kényszerülni az UEFA, hogy mégse legyen Szuperliga.

Lanzafame 2020.10.31. 14:38:29

@Krisztianson: Ráadásul Agnelli a kezdeményezés motorja.

babo0410 2020.10.31. 14:48:38

Csodálatos. A kicsiket ezzel ki is nyírják. Olyan csapatok, mint at ATMa, ha nem lesz benne, a Roma, az Atalanta, az RB Leipzig, és még sorolhatnánk, akik pont a nagyok jelenléte miatt tudnak fejlődni, erősödni, ezzel egy életre visszataszítják oda, ahonnan indultak. A foci ezzel a nagyok játszótere lesz. Lesz kb. 15 csapat, akik a focit le fogják teljesen tarolni, a többiek meg szépen elsorvadnak majd. A nemzeti bajnokságok ezzel az érdektelenségbe fognak torkolni, hiszen a BL-ben és a Szuperligában lesz a pénz, a nemzeti bajnokságban meg a nagyok majd kiállnak a B-C vegyessel, esetleg ifikkel. Ki lesz kíváncsi arra? És majd a 120. tök ugyanazon csapatok által vívott szuperliga meccs kit fog izgatni? Ezzel fog a foci az érdektelenségbe torkolni.

regname 2020.10.31. 14:57:20

@babo0410: A hazai ligákat is komolyan kell venni, mert onnan lehet feljutni az elitbe. Erre is kitértek a tervezők. Bár nehéz lesz ezt az egészet lábakra állítani, mert nehéz lesz kellő indulótőkét beletolni.

szabo2323 2020.10.31. 15:07:20

Nagyon Helyes! Egy rosszul sikerült szezon és akkor már nem is indulhattunk a Bl be. Ez a sorozat mindig is a nagyokrol szólt! Engem se érdekel egy Atlanta-Mityiland mérkőzés.

juve28adam 2020.10.31. 15:07:29

Csak remélni tudom, hogy ebből végül nem lesz semmi.

m.martin91 2020.10.31. 15:24:18

Remélem bekövetkezik ez kezdeményezés. Ez a halott sportág pontosan ezt érdemli. Legyen egy új sorozat, a topcsapatok lépjenek ki a bajnokságaikból és az undorító Bajnokok Ligájából, és csak ebben játsszanak. Az MLS mintájára kellene megcsinálni. Nincs kiesés, maximum csatlakozás. Minden hétvégén, és időnként hétközben is rangadó. Csak rangadó. Bayern-Real, PSG-Barca, Juventus-Man City, és így tovább. Csinálják meg. Lássuk, ki a legjobb.

regname 2020.10.31. 15:32:28

Arra alapozzák a csodaligát, hogy a főbb kluboknak nyűg a BL.
A Barca ha veri a Fradit, akkor nem történt semmi, de ha x, akár csak a félidő, azt a fél világ röhögi.

babo0410 2020.10.31. 15:39:44

@regname: Szerinted, ha lesz szuperlig, BL, bajnokság, kupa, nem fognak tojni arra, ahonnan kevesebb pénz jön? Egyértelmű, hogy a kupa innentől halott, a bajnokságban nincs akkora pénz, egyértelműen azt fogják hanyagolni. Szerinted + 34 meccs hogy fog beférni? Már így is sokszor heti két meccs van.

regname 2020.10.31. 15:46:27

@babo0410: Kitértek rá, hogy lesznek kiesők.
Szerintem nem a csoportutolsók esnek ki, hanem akik otthon lecsúsznak a dobogóról.

Andras74 2020.10.31. 16:24:43

Gyanítom, h ez a Bl helyett lenne. Azért nehéz lenne azt állítani, az NBA, NHL, NFL, MLS pl. olyan rosszul működne.
Gondolom, fizetési sapka és egyéb, korlátozó intézkedések mellett vezetnék be, amit a jelenlegi szériákban nem lehet megtenni.
A nagyobb nézőszám nagyobb bevételt jelent, és könnyebb úgy változtatni a szabályokat, h egyre érdekesebb legyen a sorozat.
Elsőre lehet 4 csoport, h csökkenjenek az utazási költségek, aztán vmi rájátszás döntene a végén
Igen, a nemzeti bajnokságok nagyot változhatnak. Ott nyomulhatnak a kisebb csapatok.

Nem tudom, jó lesz-e, de most meg azon megy a sírás, ha mindig a Juventus, Real, Bayern v Barcelona lesz a bajnok.

Én nem temetem az új ötletet. Majd meglátjuk, mi lesz belőle.

babo0410 2020.10.31. 16:27:52

@regname: Szerintem meglesz oldava, hogy a top kluboknak kötelezően ott a helyük. Nm hiszem, hogy + 34 meccset a sztárok képesek lesznek teljesíteni. Ők is emberek, még ha marha sokat is keresnek.

venember83 2020.10.31. 17:20:10

@babo0410: ha jól értettem, akkor a 34 meccs az összesen annyi az adott évben. Nem csapatonként.

west30 2020.10.31. 19:13:06

@venember83: Szerintem nem jol erted,ez egy bajnoksag lenne rajatszasi rendszerrel.

babo0410 2020.10.31. 20:03:13

@venember83: NSO-n úgy olvastam valami 18 csapattal terveznek. De ha lesz mondjuk 15 csapat, már kijön az a 34 meccs.

NagyonJuve 2020.10.31. 20:08:00

@regname: pedig pontosan az amcsi major sportágak mintájára akarják megcsinálni. Lessz egy elit sorozat sok pénzel.

spaolo1981 2020.11.01. 12:10:54

A BL őszi meccsei tök feleslegesek, az igazi izgalmak úgyis
tavasszal kezdődnek, 99% -ban ugyanazokkal a csapatokkal, mert azok persze, hogy továbbjutnak a csoportjukból. Már a 90-es évek elején téma volt egy Szuperliga létrehozása, akkor viszont azzal ba***ták el az UEFA-nál, hogy felhígították a BL-t az egyre több csapattal, pedig már akkor létre kellett volna hozni egy belterjes bajnokságot.
Hosszabb távon úgyis lehetetlen bent maradni a szűk elitbe, hacsak nincs egy arab/orosz/kínai pénzember aki rengeteg lóvéval felpumpál egy csapatot (Chelsea,PSG,ManCity) .

regname 2020.11.02. 15:16:32

@spaolo1981:Ettől szláv uralom lesz a BL-ben, pl '99-ben csoportgyőztes és elődöntős volt a Dinamo Kiev.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása