McKennie felépült a koronavírusból

mckennie_weston_csikosban.jpgA Juventus hivatalos közleményben jelentette be, hogy nyáron igazolt amerikai középpályása, Weston McKennie negatív koronavírus-tesztet adott, vagyis a játékos meggyógyult, s így ismét kiszabadulhat a kényszerű otthoni karanténból.

"Weston McKennie a protokollnak megfelelően teljesítette a koronavírusra vonatkozó orvosi vizsgálatokat. A teszt negatív eredményt hozott. A játékos így meggyógyult és a továbbiakban nem szükséges otthoni karanténban maradnia." - szól a Juventus hivatalos közleménye.

McKennie esetében október 14-én bizonyosodott be, hogy a játékos elkapta a koronavírust, s mindeddig kérdéses volt, hogy időben felépül-e ahhoz, hogy bevethető legyen a holnap esti, Hellas Verona elleni bajnoki mérkőzésen, valamint az FC Barcelona elleni Bajnokok Ligája-találkozón.

Mindez azt jelenti, hogy Cristiano Ronaldo kivételével a Juventus első csapatának minden tagja negatív mintát adott, s a portugál világklasszis esetében a hétvégi vizsgálatok döntenek majd a folytatásról.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4816256062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása