Agnelli: "Keserédes szezont zárt a Juventus"

agnelli_andrea_sajtotajekoztato.jpgA klub részvényeseinek tartott mai közgyűlésen a Juventus elnöksége bejelentette, hogy 89.7 millió eurós veszteséggel zárta a 2019-2020-as szezont, s Andrea Agnelli számos témát érintett az eseményt követő sajtótájékoztató alkalmával.

„Keserédes volt a pályán és a pályán kívül is. Nagyszerű eredményeket értünk el, s váratlan csalódások is értek bennünket. Januárban 300 millió eurós tőkeemelést hajtottunk végre, melynek három célja volt: hogy sport tekintetében fenntartsuk a versenyképességet, növeljük a brand ismertségét egy középtávú befektetéssel és pénzügyi konszolidációval. Ezt a pénzt azonban nem úgy használtuk fel, ahogyan arra számítottunk.” - utalt Agnelli az egész világot letaroló koronavírus-járványra.

A vírus nem csupán gazdaságilag, de közvetlenül is elérte a Juventust, a napokban előbb Cristiano Ronaldo, majd Weston McKennie tesztje hozott pozitív eredményt.

„Pavel Nedvěd és Federico Cherubini itt vannak, míg Fabio Paratici a buborékba került a csapattal egy új igazolt eset után. Mindannyian rászolgálnak a dicséretre mindazért, amit elértünk az előző szezonban. A zsinórban kilencedik bajnoki cím nem kapta meg a megfelelő elismerést tőlünk, a szurkolóktól és másoktól, de meg vagyok győződve arról, hogy néhány éven belül mindenki megérti majd, hogy mit értünk el.

Ugyanakkor ott van a csalódás a két döntő miatt, amelyet elveszítettünk. A kiesés a Bajnokok Ligájából még mindig fájdalmas. Sarri egy kiváló, kulturált ember, humorérzékkel, s számos érdeklődési körrel a labdarúgáson kívül, amely a legfőbb szenvedélye, ezért rendkívül boldog vagyok azért, mert bajnoki címet nyert velünk.

Az öltözőben azonban olyan kémiának kell lennie, amely a leküzdhetetlennek tűnő akadályok legyűréséhez vezet. Ez a kémia nem jött létre a teljes környezettel. Elhozta a scudetto trófeát a múzeumba, s mindörökké a Juventus egyik győztes edzőjeként emlékeznek majd rá.

Ezt a helyzetet megelőzően a pályán kívüli eredmények az elvárások szerint alakultak: a szponzoroktól érkező bevételek elérték a 130 millió eurót, s a Juventus oldala volt a leginkább követett brand az Instagram-on, 2.2 millióval megelőzve a Guccit.”

Az Öreg Hölgy elnöke két héttel ezelőtt Milánóban találkozott a két milánói klub vezetőivel, hogy a Serie A fejlesztéséről egyeztessenek.

„Az első alkalommal azóta, hogy a Juventus elnöke vagyok, a Milannak, az Internek és nekünk azonosak az érdekeink. Hálás vagyok Zhang úrnak és Paul Singernek az Elliott Fund részéről. Ha az üzleti stratégiáinkat a Serie A szolgálatába állítjuk, az nem bukhat meg, akár felépítjük a tervet, akár egy harmadik fél építi meg.”

Az elnök úgy véli, hogy Ronaldo és hat csapattársa nem sértette meg a protokollt, annak ellenére, hogy a sportért is felelős miniszter, Vincenzo Spadafora erre tett utalást.

„Szombaton vonultunk buborékba, s a játékkötelezettségek hiányában izolációt alakítottunk ki. Azt mondtuk a játékosoknak, hogy aki úgy szeretné, hazamehet és úgy különítheti el magát. A buborék nem sérült, dönthetnek úgy, hogy távoznak, szabad polgárok. 

Nem látom, hogy Ronaldónak miért nem lett volna szabad csatlakoznia a nemzeti csapathoz. Mindenki arról álmodik, hogy a nemzeti csapatnál játszik, s ez az álom szerencsére még azok számára is megvalósulhat, akik már ötven-száz alkalommal szerepeltek ott.”

A Bajnokok Ligája-kiesést követően a Juventus azonnali hatállyal menesztette Maurizio Sarrit, s kockázatos és bátor döntést hozva, a kispadra a korábban az U23-as csapat élére kinevezett, edzői tapasztalattal még nem rendelkező Andrea Pirlót ültette le.

„A bennünket körülvevő világ alig várja, hogy ítélkezhessen néhány vereséget követően. Ami Pirlo esetében hiányzott, az az előszezon felkészülési időszaka és az első tapasztalat volt a kispadon. 

Ez azt jelenti, hogy el kell kísérnünk útja kezdeti szakaszán, mely nem lesz mentes az akadályoktól. Amint belebotlunk az elsőbe, a világ megpróbálja majd a Juvét ütni a döntésekért, amelyeket hozott. A stáb összeállításával az első modern stáb jött létre, amelyben mindenkinek megvan a feladata, s mindenki a szerepének megfelelően dolgozik.”

A héten megszületett a döntés az elmaradt Juventus-Napoli rangadó ügyében, a 3 pontot a Juventus kapta 3:0-ás végeredménnyel, míg a nápolyiakat egy pont levonással is megbüntették.

„Ez a Napoli, a sportbíróság és a sorozat szervezőinek ügye. Mi másodlagosak vagyunk ebben a helyzetben, s nem foglalkozunk vele.”

A koronavírus-járvány árnyékában egyelőre kérdés, hogy miként valósítható meg a bajnoki szezon, s felmerült, hogy amennyiben a helyzet még súlyosabb lesz, esetleg rájátszás döntsön a cím sorsáról. 

„Amikor valaki bizonyos kártyákkal a kezében ül le játszani, nem változtathatunk a szabályokon annak függvényében, milyen lapjaink vannak. Ha egy sorozat egy bizonyos módon indul, ugyanúgy kell lezárulnia. A protokoll, amelyet a szövetség írt elő megegyezésben az egészségügyért és sportért felelős minisztériummal, a Műszaki Tudományos Bizottság jóváhagyásával, amennyiben megfelelően alkalmazzák, elegendő ahhoz, hogy lehetővé tegye számunkra a szezon zökkenőmentes befejezését.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4016240670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GodPiero 2020.10.15. 21:30:16

Jól értem, hogy a 300 millás tőke emelésen felül 90 millás veszteséggel zártunk?

Alex8610 2020.10.15. 23:19:52

@GodPiero: Nem hiszem.Itt inkabb arrol lehet szo hogy ezt a tokeemelest nem ugy sikerult felhasznalni ahogy szerettek volna.Biztos befektettek egy reszet viszont gondolom igazolni is szerettek volna belole /sport tekinteteben a versenykepesseg fenntartasa/ viszont a covid es a tavalyi kupaszereples valamint a brutal berkoltseg miatt "foltozgatasra" ment el es igy maradt ez a 90millas minusz.

Attilio79 2020.10.16. 00:15:11

Én úgy értelmezem, hogy a szezont zártuk 90 milla mínusszal, azaz minden pénzügyi év mérlegre kerül függetlenül, hogy volt-e tőkeemelés vagy sem, abban az adott évben.
Nagy bevételkiesés a jegyértékesítés és gondolom a helyzettel előzőleg nem számolt, közvetítési díjakban lehetett...
A játékosok a szezon végéig lemondtak a bérük egy részéről vagy a folytatást követően ez a megállapodás törlődött?

senky 2020.10.16. 07:12:22

,,Nem látom, hogy Ronaldónak miért nem lett volna szabad csatlakoznia a nemzeti csapathoz. Mindenki arról álmodik, hogy a nemzeti csapatnál játszik, s ez az álom szerencsére még azok számára is megvalósulhat, akik már ötven-száz alkalommal szerepeltek ott.”

ES ...! :
„Úgy döntöttünk, hogy az egész meccsen három támadóval játszunk, ahogy szoktunk a legutóbbi találkozókon. Három olyan mozgékony csatár állt a rendelkezésünkre, akiknek nincs referenciapontja, így Ronaldo nélkül is képesek játszani. Úgy futballoztunk Jotával, mint Ronaldoval, így nem torzítottuk a csapat jellemzőit.”
– büszkélkedett a szövetségi kapitány.

Egyébként már nem csak a portugálok, de a Juventus is keresi a következő vezérét a pályára Cristiano Ronaldo helyett, aki hamarosan már 36 éves lesz.

Na ,latjatok e ? IGY IS lehet gondolkozni es NYERNI ! ...

senky 2020.10.16. 07:17:26

Tisztelem Ronit , aki korahoz kepest ,egy eros huzojatekos . A fentibb irasom nem ellene szolt ,hanem a kora miatt at kellene gondolni minden eshetoseget , cseret, elmenese utani megfelelo jatekossal valo potlast ,csapatosszeallitast , ... !

Matteo89 2020.10.16. 07:35:03

@GodPiero: A tokeemeles a sajat tokere van hatassal, nincs hatassal az eredmenyre szamviteli szempontbol. Ha nagyon egyszeruen akarok fogalmazni, akkor a tokeemeles csak egy egyszeru penzatadas a tulajdonosok reszerol, igy nem erinti az eredmenykimutatast. Ugyanugy mikor elindit az ember egy vallalkozast es befizeti a jegyzett toket (3 milliot). Abban a pillanatban a merleg tartozik oldalan megjelenik a bankban 3 millio ft, kovetel oldalon pedig a jegyzett tokenel szinten 3 millio ft. Igy a merleg ket oldala egyezik, az eredmenyunk nulla lesz. Ha a vallalkozas ezt kovetoen vesz 1db laptopot 100e ft-ert, akkor lesz 100e ft vesztesege, de a bankszamlan meg mindig ott lesz a 2.9 millio ft.

steven.h 2020.10.16. 08:23:41

@Matteo89: Teljes mértékben igazad van, a tőkeemelésnek semmi köze az eredménykimutatás oldalához a dolognak. Viszont ez a -90 millió azért ebben a formában nem túl beszedés. Az szerintem egy jobb szám lenne, ha azt látnánk hogy magában a működésben nyereséges vagy Cash-flowban hogyan is állunk, mert ebben a -90 millióban sok minden (stadion értékcsökkenése, stadion valós értékre értékelése (attól függően milyen modellt alkalmaz a klub), stb)

JeetTrader 2020.10.16. 09:54:21

@steven.h: Bloomberg szerint 2018-ról 2019-re több mint megduplázódott a vállalati érték, de 19-ről 20-ra már 14%-ot csökkent, ami jelenlegi negyedév sor további 12%-os csökkenést mutatott.
Adózás előtti eredmény 2017-2019-ig volt pozitív (átlagban kb 24 millio eur), aztán már -22 mio EUR (még nem látom ezt a friss -90mio veszteséget). Szabad cashflowja nincs, valójábannövekvő minusz jellemzi.

Az az érzésem, hogy nem klasszikus szemléletben kell a működését egy klubnak nézni, de mivel tőzsdei cég a Juve nem tudok tőle eltekinteni....azaz nem vennék a részvényeiből sajna :(

steven.h 2020.10.16. 09:59:04

@JeetTrader: Igen, nyilván nem lehet klasszikus szemléletben, de a szabad Cash-flow az szerintem itt is releváns lehet, ezért lehet érdekes.

Meg hát nyilván az hogy tőzsdén vagyunk annyira nem lehet eltekinteni tőle, ahogy te is írod.

JeetTrader 2020.10.16. 11:02:11

@steven.h: bedobtam a saját részvényértékelési modellembe a Juvét. Az elérhető 18 pontból 7-et kapott, abból 2 pont jött az árfolyamát érintően, tehát inkább 5 pont ami járna neki mint vállalat. De még ha a jellemzően magas 14-15-ös pontszámhoz viszonyítva nézem is sajna elég alacsony.

Na de remélhetőleg majd egy jó menetelés a BL-ben helyrehozza a dolgokat. :)

steven.h 2020.10.16. 12:40:37

@JeetTrader: Akkor kellett volna venni mikor először megjelent a Ronaldo pletyka és kiszállni nem sokkal utána, talán akkor volt a legmagasabb az érték és a kedvenc csapatod még egy jó kis extrához is hozzájuttatott volna :D

Matteo89 2020.10.17. 20:19:43

@steven.h: Így van. Ezzel lehetett keresni, kicsit túlhúzták akkor a részvényt. :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása