A spanyol Marca beszámolója szerint a Juventus egyetlen lépésre van attól, hogy végre leigazolja Luis Suárezt, miután sikerült megegyezésre jutni a Barcelonával.
Jelenleg úgy tűnik, hogy Lionel Messi maradása ellenére Luis Suárez elhagyja a Barcelonát, erre utal az is, hogy több forrás szerint Arturo Vidalt és Luis Suárezt a katalánok eddigi karrierje során mérsékelt sikereket elérő edzője, Ronald Koeman arra utasította, hogy külön végezzék az edzésmunkát, mivel nem számít rájuk a következő évben.
A Marca és a Mundo Deportivo szerint Suárez már megegyezett a Juventusszal egy kétéves szerződésben, amely opcionálisan egy plusz évet tartalmaz, illetve 10 millió eurós nettó fizetést.
A katalán klubbal való megállapodás szerint a Barcelona némi bevételért cserébe elengedi az uruguayi csatárt, megközelítőleg 1,5 millió euróért, hasonlóan Ivan Rakitićhez, aki a Sevillához került vissza, miután a Barcelonánál már nem számítanak rá. Az egyetlen probléma már csak a játékos és a Barcelona közötti szerződésbontás.
Ami Luis Suárez EU-n kívüli státuszát illeti, több hírforrás szerint ez nem jelent gondot, mivel a csatár felesége olasz felmenőkkel rendelkezik, így Luis Suárez is megkaphatja az olasz állampolgárságot.
A Barcelona a minimális átigazolási díj mellett állítólag teljesítménybónuszokat is szeretne a szerződésbe foglalni, amik BL-siker és/vagy bajnoki cím esetén lennének érvényesek.
A csatárért a PSG, az Atlético Madrid és a Leicester City is érdeklődik, ám egyelőre ezek a tárgyalások nem zajlanak, mivel a Juventusszal való megállapodás a célegyenesben van.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
rockitbaby 2020.09.06. 08:29:17
Zsltrk977 2020.09.06. 08:50:26
Alex8610 2020.09.06. 09:16:03
@Zsltrk977: Hasonloan erzek enis de ezen mar tul kell tennie magat az embernek.Ha jon az emberevo akkor a legjobbakat kivanom neki mert ez a csapat erdeke.A kepessegeivel nincs gond.
Kmarcika 2020.09.06. 09:20:34
2évig hasznos lehet még bőven.
simoni 2020.09.06. 09:58:26
venember83 2020.09.06. 10:19:13
Il Principino 2020.09.06. 10:50:16
:)
Ő aztán tényleg unszimpatikus pali!
Sztem nem lesz gond Lajossal,sok klasszis csinált nála undorítóbb dolgokat futballpályán,de ennek ellenére imádták őket!Zidane,Völler,Riijkard,Cantona,Keane...
Rocky80 2020.09.06. 11:26:33
Jöjjön és legyen végre vége a csatárkérdésnek. Juventus szint ez nem kérdés, 2 év teljesen rendben van.
Koncentráljunk végre más problémákra.