Cavani ismét opció a vezetőség számára

cavani_edinson_mosolyog_gol_utan.jpgA Sky Sport Italia értesülései szerint a Juventus felvette a kapcsolatot Edinson Cavani képviselőivel, miután mindeddig nem sikerült megszerezni Luis Suárez vagy Edin Džeko játékjogát.

Az uruguayi csatár 33 éves, a PSG-nél lejárt a szerződése, ám eddig nem sikerült megállapodnia egyetlen klubbal sem, mivel a Benfica nem volt hajlandó megfelelni a játékos bérigényeinek, nem vállalta a 3 éves szerződés és 10 millió eurós nettó bér által jelentett 60 millió eurós terhet.

Edinson Cavani mellett szól azonban, hogy van olasz állampolgársága is, így adminisztratív akadályok nem hátráltatják a megszerzését.

Brazil források szerint azonban a csatár közel áll ahhoz, hogy a Gremio csapatához csatlakozzon.

Az olasz médiaforrás hírei szerint Edin Džekót nem győzte meg sem a Juventus, sem pedig az Inter ajánlata, ezért nem kérte a Roma vezetőségétől az elengedését.

Cavani a Palermo és a Napoli játékosaként 213 olasz bajnokin játszott, ezeken pedig 112 gólt szerzett.

A Benfica vezetőjeként Rui Costa nemrégiben beszélt a Cavanival folytatott tárgyalásokról, és nemtetszését fejezte ki a futball mai helyzetét tekintve.

„Edinson Cavani? Mi megtettük, amit tudtunk. Ő 10 millió eurós bért akart, számunkra azonban ez túllépi a fenntarthatóság fogalmát. 7 millió eurót ajánlottunk neki. Egy szinte 34 éves játékos nem kérhet ilyen összegeket.

Ma a játékosok a klubvezetők játékszerei. De hogyan lehetne egy ilyen igazolást befektetésnek tekinteni? Ez azt jelenti, hogy az egész csapat bérét növelni kellene. Mindazonáltal ez a játékosképviselők és a klubok hibája is. Az egész futballvilágnak össze kellene húznia magát meghatározott bérekkel. A világ legjobbja vagy? Bizonyítottad a pályán? Rendben, 10 millió euró, mivel te vagy Messi vagy Ronaldo.

A többi játékosnak alkalmazkodnia kell, a klubok számára fenntartható fizetéssel. Látok srácokat, akik előlépnek a felnőtt csapatba, aztán jó szinten teljesített fél szezon után az ajtón kopogtatnak 2 millió eurós fizetésért, ellenkező esetben pedig a távozással fenyegetőznek.

Miért? Pár gólért és két jó meccsért? Nincs ilyesmi. Vannak 24 éves játékosok, akik 7-8 millió eurót keresnek, és ez nem természetes. Azt mondom, ideje visszafognunk magunkat, különben a futball világa hamarosan összeomlik.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6316190608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Metalwarrior88 2020.09.05. 09:41:46

Nem azt nyilatkozta a múltkor,hogy a Napoli-s múltja miatt nem akar hozzánk jönni?

Wizzurah 2020.09.05. 09:42:34

Mennyire igaza van ennek a Rui Costának... 5/5.

steven.h 2020.09.05. 10:03:01

Totális fejetlenség és lassan jön majd a zs opció (függetlenül attól hogy eddig a 3 csatár aki felmerült mind lehetne “a” opció”). Boriello vagy Dani Osvaldo még aktív?!

venember83 2020.09.05. 10:07:45

Messi a tegnap kikelt magából, elmondta, hogy folytatja, mivel nem akar pereskedni a Barcelonával. Viszont semmiféle projekt nincs a klubnál, össze-vissza igazolgatnak, hogy foltozzák a csapatot, mindenféle elképzelés nélkül. Kíváncsian várom, a Juventusnál lesz-e valaki ilyen tökös egy hasonló nyilatkozathoz. Mert hogy itt borzasztóan rugalmasak az irányelvek (fiatalítás, zeniten túl lévő és túlfizetett játékosok elengedése), az is biztos.

@Wizzurah: igen, azért is tettem be ezt a nyilatkozatot, bár elég lazán kötődik csak a Juve-Cavani szálhoz.

Krisztianson 2020.09.05. 10:08:08

Hibátlan szavak. Jó lenne minél több egykori és jelenkori labdarúgótól is hallani ilyeneket. Hátha elindul valami..

Andras74 2020.09.05. 10:36:58

Jó játékos, irreális bérigénnyel.
Az eddig hallott nevek közül pedig talán a legjobb lehetne, amíg meg nem sérül.

Grinta 2020.09.05. 11:01:29

Ez pont hiteles lenne ha Én mondanám,de nem az Rui Costa szájából,aki a Milan-ban keresett majd 5 millió eurót 2005-ben : /

Grinta 2020.09.05. 11:11:04

Ez feketén-fehéren,pontosan ki van számítva egy sztárjátékos ügynökének-hogy az adott játékos mit kérhet el egy klubtól.Mi fér bele,és mi nem.

simoni 2020.09.05. 11:45:57

Teljesen igaza van Rui Costának, teljesen irreális a focisták bérigénye manapság. De hát amíg vannak klubok, akik hajlandók ezt elfogadni, addig mit várunk. Ha más nem, az olajos csapatok mindig készek fizetni akármennyit. Ezen csak az UEFA tudna változtatni, csak nem nagyon áll szándékában. Talán mivel egy korrupt trágyadomb.

@Andras74: Suareznek is 10m nettót akartunk adni, pedig neki a térde már most elég tropa. Cavaninak viszont komolyabb sérülése nem volt. Állítólag a 3 éves szerződés meg azért kell, hogy ki tudjuk használni a külföldi munkavállalókra vonatkozó kedvező adózási szabályokat. Már csak ezért is százszor inkább Cavani, mint Suarez.

2020.09.05. 11:49:17

Ezt a túlköltekezést/túlfizetést meg lehet köszönni a a távolkeleti, meg arab befektetőknek, akiknek feneketlen a buxája és a fifának nézik a labdarúgást. Nagyban tehetnek róla, hogy ilyen pénzek mozognak a labdarúgásban. Persze, ha jönne vmi pénzes befektető és betársulna a Juvéba és tele tömné pénzzel, biztos mi is örülnénk, de akkor is nagyon rossz felé tart az egész profi sport. Az NBA-ben is olyan eszméletlen pénzeket keresnek játékosok egy év alatt, hogy les sem tudom írni a sok nullát...

simoni 2020.09.05. 11:52:20

@Metalwarrior88: Bízok benne, hogy az afrikai múlt jó eséllyel gyógyítható pénzzel. :D Meg aztán nem is közvetlenül onnan érlezne, szóval ha nincs valami zsigeri ellenszenve a klubbal szemben, akkor ne sz*rozzunk, rakjuk le neki, amit kér. A Gremio nem lehet vetélytárs. Itt még komoly célokért küzdhet.

Vergilius1897 2020.09.05. 12:27:18

@Grinta: nem tudom, biztos a régen minden jobb volt nézet mondatja velem, de valahogy a múltban ezeket a fizetéseket úgy érzékeltem, hogy a klub magától, már-már kérés nélkül adta a játékosainak, hogy elismerje a csapatért tett erőfeszítéseit. Most pedig lényegében - ahogy Costa is mondta - a játékos követeli ki magának már egy jó fél szezon után

Grinta 2020.09.05. 12:40:21

@Vergilius1897: Nem tök mindegy ha a vége ugyanaz?Te adod,Én kérem?!
Mint fentebb említettem,az ügynök tökéletesen tisztában van azzal,mit ér egy jó fél szezon a piacon.Azt is,hogy mekkora bevételt generál egy klub.Ennek fényében alakulnak a számok,nem hasra ütésszerűen.Még ha fáj is,valahol igazságos a dolog.Hogy miért mondom ezt?Kik generálják ezeket az óriási bevételeket?A futballisták.Sokat keresnek?Igen,krva sokat,felháborító összeg-de amíg egy top csapat bevétele a sok tényezőből összeadódik pár száz millióra,addig ne nagyon számítsunk másra.

Andras74 2020.09.05. 13:24:05

@simoni: nem az én pénzem, de mindkettőnél sokallom a 10 m-t. Ne legyen ez a követendő példa....

Milito20 2020.09.05. 13:24:52

Mondhatni, hogy igaza van Costanak, csak akkor meg a kluboknal maradna a nagy penz. Irgalmatlan penz folyik be a klubokhoz. Joggal varjak el a jatekosok, hogy nekik is jusson belole.

NagyonJuve 2020.09.05. 13:27:26

@Grinta: ja szerintem is. Max azt lehetne csinálni mint az nfl ben a fizetésekkel. Azt hiszem ezt már egyszer anyeli is felhozta

spaolo1981 2020.09.05. 13:28:27

Még ha pletyka is, a legtöbb ilyen esetben 30 évnél idősebb játékosokról cikkeznek, ezért remélem, hogy ezek mind megmaradnak a pletyka szintén.
Nem azt mondom, hogy 18-20 éves srácokat kell szerződtetni, de ne essünk át a ló túlsó oldalára azzal, hogy zenitjükön már túljutott játékosokat szerződtessünk, akik aztán a nyakunkon maradnak, mint most is páran.
Berlusconi Milanja is ebbe bukott bele, amikor a szenátorok egyszerre öregedtek ki, azóta is csak keresik önmagukat. Nem kéne követni ez a példát.

rockitbaby 2020.09.05. 14:41:05

@spaolo1981: Azért azt nagyon úgy tűnik elfelejtetted, hogy eddig kik érkeztek. Kulu 20, Arthur 24, Mckennie 22. Ehhez jön Rabiot 35 és Bentancur 23 évével, akkor azt kell mondani, ez egy roppant fiatal középpálya. A védelem közepén ott van de Ligt 21 és Demiral 22 évvel, a szélére Pellegrini 21 évvel. És ekkor még Dybala ki is maradt a maga 26 évével. A keret nyilván nem állhat csikókból, de azt állítani, hogy közeledünk a Milan leolvadásához még kár lenne. A keret átlagéletkorát Capitano, CR7 és Buffon jócskán megdobja, de ebből a háromból kezdő nagyon valószínűleg csak Ronci lesz. Az, hogy ilyen idős csatárokat keresünk meg azért van, mert igazából jelen pillanatban csak két kategória van: a fiatal tehetség és 30-on túli bizonyított klasszis. Alig akad jó korban lévő csatár, akit nem csak horror áron lehet elhozni. A fiatalok esetében a jövőbeli lehetőséget kell megfizetni, a 30+ klasszisnál a múltat. De nagyon kevés olyan csatár van, aki jó korban van és az ára is ennek megfelelő. Szerintem itt kivárásra játszanánk, ez lehet a stratégia.

simoni 2020.09.05. 14:52:54

@Andras74: Én is, csak hát nincs nagyon más opció. Dzeko hiába érné be kisebb fizuval, de érte meg 10-12 millás transzferdíjat kellene fizetni. Ugyanott lennénk kb.

Ha Cavanit sikerülne lealkudni 8m környékre, úgy szerintem már jó bolt lenne (a körülményekhez képest). A 10m valóban elég cinkes.

Nekem mindenesetre egyre szilárdabb meggyőződésem, hogy a vezetőség, de azon belül is elsősorban Agnelli teljes tévúton jár. Felhúzta magát a BL-kiesésen, lapátra tette Sarrit, fiatalítást követel a keretben, miközben továbbra is a BL-ről álmodozik. Nyilván ő van a legjobban tisztában a klub gazdasági helyzetével, akkor mégis hogyan gondolhatja, hogy Paratici majd minőségi fiatalokat tud szerződtetni pénz nélkül, ill. hogy Pirlo majd totális focit tud játszatni a jelenlegi branccsal? Ez mission impossible: ha ezt komolyan gondolja, lehetetlent vár tőlük. Vagy teljes álomvilágban él, vagy ezekkel a látszatintézkedésekkel és döntésekkel cinikus módon a saját seggét védi. Egyre inkább az az érzésem, hogy kevésbé látványosan, de nálunk is olyasmi játszódik le, mint ami a Barcánál. Ott is a fejétől bűzlik a hal.

Azt mindenesetre most már biztosan ki merem jelenteni, hogy Agnelli a reformokhoz a lehető legrosszabb, legésszerűtlenebb időpontot választotta. Sokkal jobb lett volna ezt egy éve megtenni, de ha már így alakult, akkor viszont egy év múlva. Nagyon úgy néz ki, hogy ezt a szezont így is, úgy is a tavalyival szinte megegyező társasággal fogjuk végignyomni, így pedig Pirlo semmivel sem nagyobb garancia az eredményességre, mintha hagytuk volna még Sarrit még egy évig dolgozni (miközben a Maestro is felszedhetett volna némi tapasztalatot).

Mit nyertünk ezzel az egésszel? Fizethetjük Sarri bérét + az új edző bérét. Higutól, Khedirától csak komoly lelépési pénz ellenében szabadulhatunk. A helyükre hosszú távú megoldást nem tudunk szerződtetni, és rövid távút is csak nagyon drágán. Ezzel még jobban megterheljük a könyvelést, így még nehezebb lesz a valódi reformot végrehajtani a jövőben.

Ez ugyanis nem reform, ami most zajlik. Ez szimpla tűzoltás.

senky 2020.09.05. 16:28:20

@Andras74: @MGB75: @rockitbaby: Hat en leginkabb Agnelit es Paraticiot hibaztatom Ahogy mas klubbok tudnak es akarnak fiatal tehetsegeket szerzodtetni ok nem Ott van peldauk Romerot vitte az Atalanta a bunkosaguk miat mivel tudjak hogy a vedelem eleg szarul all fiatalok szempontjabol es nehogy az idei dupla hosszu serules beusson mert akkor vege ... Miert nem szerzodtetek ugyesebben mint peldaul a Chelsa : _-,,Havertz a Chelsea 6. szerzeménye a nyári átigazolási időszakban. Korábban a londoniak megszerezték Hakim Ziyecht, Timo Wernert, Ben Chilwellt, Malang Sarrt és Thiago Silvát. A hírek szerint viszont Frank Lampard még nem szeretne itt megállni az erősítések terén, hiszen folyamatosan arról szólnak a pletykák, hogy Kepa helyett egy másik kapust akar igazolni, valamint Declan Rice neve is rendre felmerül a “Kékekkel” kapcsolatban ''

senky 2020.09.05. 16:31:43

Azonkivul ott van a magyar valogatottjatekos gyonyoru golja ... O fiatal golvago, miert nem szerzodtetik sze olcsobb volna ...? !

rockitbaby 2020.09.05. 16:36:28

@senky: Ki a szart érdekel a Chelsea es a két mercato alóli kizárással felhalmozott pénzük? Így nekünk sem lenne veszett kemény költekezni. És ha kicsit hanyagolnád, látnád, hogy az érkezők eddig kifejezetten rendben vannak, még nincs vége a mercato-nak, akkor sem, ha jelen pillanatban sok ok nincs reménykedni.

Es akkor a 10 milliós kérdés, szerinted kik azok a fiatalok, akiket Paratici-Agnelli párosnak hoznia kellett. Es legy kedves fel ne hozd Haalandot, akiért mentünk, de ő nem minket választott!

senky 2020.09.05. 16:38:21

Ertem itt Szoboszlai 19 eves , 1,86 m...! ! ! vagy esetleg Hollender Filipet ,o is csak 26 eves ,1,8 m magas ...!

steven.h 2020.09.05. 17:25:32

Húha, azért vannak bajok. Szerintem inkább akkor Koman, még csak 31, de végülis eldöntött egy BL döntőt.
Ezek szerint Del Piero 1,74 és Dybala 1,76, Nedved 1,77 totális zsákutcák voltak a Juventus történelmében

Kmarcika 2020.09.05. 19:01:27

@senky: azert Hollandert juventus szintű játékosnak írni még viccnek is rossz. Kedvelem a játékát, magyar viszonyban jó, de topligába is kevés, nem hogy bl be...
Szoboszlai marad salzburgban még egy évet.

Belőle lehet Juve szint, de még! ő sem megoldás...

peti78 2020.09.05. 19:34:25

nyugalom jön mid a 2 cavani+suarez

senky 2020.09.05. 20:06:31

@Kmarcika: Nem azt irtam hogy Juve szint de :-fiatalabbak ,s az adot virusokozta penzugyi vesztesegekhez olcsobbak Tobbet tettek volna a csapatjatekba mint a Hig ,Rugo,Ramsy, ... Nem rajtolt idejeben Para, a fiatal Wernerert, most fiatalitas helyet oregbitti a jatekosok atlageletkorat .Nem epiti a jovot ... Ha Suarez jon mondjuk jo ... de helyette miert nem igazoltatta le Depayt ki csak 26 eves ? A Barcahoz megy Suarez helyebe .

senky 2020.09.05. 20:11:46

,, Belőle lehet Juve szint, de még! ő sem megoldás...'' Akkor pont olyan mint a ,,22-es csapdaja'' Nem eri el a szintet ,nem igazoljak eleri- tuleri a szintet, de draga ,nem igazoljak ,szint vonal mellet van alatta -felette oreg ,masoknak nem kel ,draga az eltartasa es nehezen lehet tolle maj megszabadulni, akkor leigazoljak ami sokkal rosszabb az elso kettonel .

dobor norbert 2020.09.05. 21:08:18

@senky: De jó,h Te nem vagy ezért felelős!

spaolo1981 2020.09.05. 21:15:19

@rockitbaby: A középpálya, legalábbis ami a játékosok korát illeti, még rendben van, nem is ez a bajom. De a védelem és a csatársor öreg. Akik eddig szóba jöttek, mint támadók, mind 33-34 évesek, nem olcsó fizetéssel, és főleg nem ingyen, és ezek a játékosok tuti a nyakunkon maradnak. Így értettem amit írtam.
A védelemről meg annyit, hogy ha képesek vagyunk elengedni a 22 éves Romerót, ráadásul még bukunk is a bizniszen és ezzel erősítjük az Atalantát, úgy, hogy DS és Rugani úgy néz ki maradnak, és gyakorlatilag a semmiért kapják majd a nem kis lóvét, hát akkor itt komoly gondok vannak a pénzügyi osztályon.

senky 2020.09.06. 07:13:04

@dobor norbert: Akkor aki ,,felelos '':_- a sok szart miert nem takaritja ki ?_- miert adnak nagy fizut a semmit-tevoknek ? a szerzodesert ? Akkor miert nem csinaltak a Juve csapat szamara elonyos szerzodest ha felelos klubvezeto ? ? ? _- miert cseszte el egy fiatal,sok golokat rugo kozepcsatar megszerzeset ?_-miert engedtek el az Atalantahoz Romerot es nem Rugot ? _-A Barcatol jon Suarez 33 eves ,jo ... de helyette vesznek egy 26 eves csatart Depayt .miert nem lehetett volna ez forditva ?_- miert nincs megfelelo jobb es bal hatved cserejatekos ? _-
miert a jovo csapatat epitik fiatal jatekosokbol ? _- miert 30+ os jatekosokat vagy nem Juve csapatba vala jatekosokat igazol ?_- Miert NEM tesz meg mindent a Juventus erdekeben ?Mondod igyekszik ? Akkor mar reg elkuldte volna es penzt csinalt volna beloluk , Khedi , Rugo, Hig ,Costa, Ramsy ,..., hogy a klub karara ne lazsaljanak ,_- miert akar olyan jatekosokat szerzodtetni akik mint a nyug ,teher maradnak a klublal es miert nem tudja eladni oket ? Ha Ahnelli helyebe volnak kimondanam ,, Te hoztad,nem valt be vagy eladod vagy a tovabbiakban az oket illeto osszes koltseg a te karodra lesz Paratici'' Akkor csipkedne magat ...A virus okozta csokkeno bevetelt MINDEN csapat megerezte hianyolta a beveteleket de erdekes egyesek fosvenykednek a vagy venitenek szerzodesek megkotesenel ,masok meg aldoznak es fiatalitanak, koltekeznek a csapatjuk megerositese erdekeben ! Miert nem csinalja olyan eredmenyesen Agnelli ,Paratici ?

,,De jó,h Te nem vagy ezért felelős! ''_- Nem en vagyok a felelos de tobb jot tennek a klub erdekeben mint a tobb KART okozo jelenlegi felelos vezetoseg .

dobor norbert 2020.09.06. 07:26:12

@senky: Teljesen igazad van! Egyetértek Veled!

rockitbaby 2020.09.06. 07:42:54

@spaolo1981: A védelem azért szerintem rendben van. De Ligt és Demiral a jövő, és Pellegrini is ott van. Ott nincs gond szerintem. A csatársor már más kérdés, de ott CR7 "távozásáig" ne is várj mást. Amíg ő itt van, addig nem lesz kísérletezés, mert nem fér bele neki. Azonban utána már megint más dolog. Nem lehet csak csikókkal kiállni és ez így rendben van. Nem lehet azonnal mindent is. Nem lehet 11 új emberrel kiállni, mert akkor annyira leszünk sikeresek, mint a 2000-es évek elején az Inter. A gond az, hogy a probléma, amit okozott Paratici ámokfutása, nem egy nyáron megoldható fajta. Éppen ezért kell okosan csinálni. Most a középpálya fiatalodik meg, tavaly a védelem közepe újult meg, sor kerül a támadó harmadra is.

alexGicamo 2020.09.06. 08:12:04

Szerintem, igaza van Rui Costának ! Nagyon elszálltak az árak !

simoni 2020.09.06. 13:36:26

@rockitbaby: Ez még mindig sokkal inkább Marotta ámokfutása, mint Paraticié (+ CR is inkább Agnelli biznisze). Egyébként te magad írtad, hogy a hátvédsor rendben van a két fiatallal. Őket pedig épp Paratici hozta.

Paratici munkásságában eddig csak Romero és Ramsey kimondott flop, valamint a Cancelo-Danilo cserét írhatjuk a rovására. Costa határeset. Megérné a pénzét, ha nem lenne ennyit sérült.

steven.h 2020.09.06. 14:47:32

Néhány kommentnél kicsit úgy érzem, mintha Fifa managereznénk, ezt meg azt eladjuk és abból megvesszük ezt meg azt. Kár h nem így működik. Adjuk el az Atalantának Ruganit, ne Romerót? Miért az Atalanta mindkettő iránt érdeklődött és mi úgy döntöttünk Romero megy?! Adjuk el Ramseyt, Costát- kinek? Egy komoly érdeklődő ha volt értük. Egyèbként a Walesit én még nem temetném teljesen, de majd kiderül. Jó lenne, ha ez csak így működne, csak nem hiába nem tudjuk őket eladni, nem piacképesek, nem kellenek senkinek.

simoni 2020.09.06. 15:36:53

@steven.h: A fifázás még hagyján, ha szurkolóról van szó (ha sok értelme nincs is, legalább jobban érzi magát tőle), gond akkor van, ha a klub elnöke is ezen a szinten gondolkodik...

steven.h 2020.09.06. 15:40:36

@simoni: én nem hinném, hogy ilyen szinten gondolkodik, nyilván ki lett adva kiktől kellene megszabadulni, aztán meglátjuk mi lesz belőle, de azért ez nehéz feladat. Mind Higuain mind Khedira még Marotta nevéhez fűződik, ide se kellett volna őket hozni, hanem már akkor okosabban igazolni. Most isszuk a levét.

simoni 2020.09.06. 16:50:15

@steven.h: A Marotta és co. ügyében abszolút igazad van, bár sokan képtelenek helyén kezelni ezt a dolgot, és Paraticit hibáztatják ezért is.

Agnellivel kapcsolatban az lesz a nagy kérdés, hogy majd ő hogyan áll ehhez a kérdéshez, ha netalán a Pirlo-projekt befuccsol vagy egyszerűen jön néhány szűk esztendő. Akkor fog igazán kiderülni, hogy milyen fából faragták: vállalja-e a felelősséget a rossz döntéseiért vagy a beosztottjaira tolja a balhét. Barcelonában abszolút az utóbbi történt. Nagyon remélem, hogy nálunk ez nem fordulhat elő.

steven.h 2020.09.06. 19:04:27

@simoni: mivel most ő döntött, így szerintem ki fog állni a projektért, ahogy Allegrit se küldte el a borzalmas 2. Szezonos indulás alkalmával. Ha hinni lehet a híreknek, ő Sarrit elejétől fogva nem támogatta, első adandó alkalommal ki is adta az útját. Érdekes amúgy hogy azóta nagy a csend, se Nedved se Paratici nem nagyon nyilatkozik semmiről.

simoni 2020.09.06. 22:57:13

@steven.h: Igen, Agnelli minden jel szerint a saját kezébe vette a gyeplőt. Olyan területeken hozott döntéseket, ami nem közvetlenül alá tartozik, úgyszólván átnyúlt a beosztottjai feje fölött. Ahogy azt egyszer már kifejtettem, ez egy veszélyes tendencia, amiből nem szokott túl sok jó kisülni. De majd az idő eldönti, hamarosan meglátjuk.

steven.h 2020.09.07. 09:30:42

@simoni: Várjuk ki, hogy mi lesz a vége. Paratici és Nedved kapott egy lehetőséget tavaly, elszúrták, most a főnök próbál javítani, majd kiderül mekkora sikerrel. Bízzunk a legjobbakban.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása