Matuidi: "Eljött az idő, hogy változtassak"

matuidii_blaise_integet.jpgA Juventus első nyári távozója Blaise Matuidi lett, s az Inter Miami együtteséhez igazoló középpályás az elmúlt időszakról és a váltás okairól beszélt.

"Eljött az idő, hogy változtassak. Az első kapcsolat decemberben történt az Inter Miami csapatával, de akkor azt mondtam, hogy ez túl korai lenne a karrieremben, mert előttünk állt az Európa-bajnokság, s még nem látszott a koronavírus-járvány problémája. Egyértelműen úgy láttam, maradok a Juvénál" - mondta Matuidi a L’Équipe munkatársának nyilatkozva.

"Mikor júniusban újra hívtak, a kontextus megváltozott. Az, hogy karanténban maradtunk, ráébresztett, hogy gondolnom kell a családomra, s több időt kell velük töltenem. Visszatekintettem a pályafutásomra, s azt kérdeztem magamtól, mit akarsz még?

Hogy egyike voltam az első játékosoknak, akiknek a tesztje pozitív lett, elgondolkodtatott az élet értelmén. Először azt mondták, hogy néhány hét alatt felépülök, de aztán volt kettő, majd három tesztem, s mindegyik pozitív lett, úgyhogy ez némi pánikot okozott. Csodálatos volt visszatérni a pályára.

Július elején hoztam, meg a döntést, s azt kértem a Juventus igazgatóitól, hogy bontsuk fel a szerződést egy évvel korábban. Akkor még nem tudtam, hogy új edzőnk lesz."

Az azóta is nagyszerűen szereplő Olympique Lyon elleni mérkőzéssel a a Juventus elbúcsúzott a Bajnokok Ligájától, s a torinói klub azonnal menesztette Maurizio Sarrit.

"Soha semmilyen problémám nem volt vele emberileg. Olyan edző, aki nagyon sokat dolgozik a taktikán, s úgy gondolom, hogy egy tartózkodó ember, aki számára nem feltétlenül természetes, hogy kiálljon az emberek elé. 

Ami a leginkább megdöbbentett, hogy amikor a járvány alatt betegeskedtem, meglepetésemre minden nap felhívott, hogy megkérdezze, hogyan érzem magam. Felfedeztem Sarrit, az embert.

Sarrinak nehéz döntéseket kellett meghoznia. Eltérő volt az egyes játékosok erőnléte, s ez nehéz volt. Tudom, hogy nem voltam a legjobb formában, s mások megérdemelték, hogy játsszanak, ezért nem éreztem keserűséget, hogy a kispadon ültem a Lyon ellen."

Pályafutása során Matuidi számos kiváló játékossal játszhatott, így természetesen nem maradhatott el a kérdés, hogy közülük kit tart a legjobbnak.

"Csapattársam volt  Neymar, Kylian Mbappé, Antoine Griezmann, Zlatan Ibrahimović és Cristiano Ronaldo is, akik mind fantasztikus játékosok. Ha választanom kell közülük egyet, Cristiano lenne az, mindazért, amit pályafutása során tett, s amit még ma is tesz. Kivételes.

Tisztában van vele, hogy öregszik, de még soha sem láttam olyasmit, ahogyan dolgozik és olyan szellemiséget, amellyel mindig a legjobb akar lenni."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8916165440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hollóka 2020.08.16. 12:14:22

Ez egy végtelenül rokonszenves nyilatkozat. Le a kalappal előtte. Matuidi, az ember nagyon fog hiányozni. Más kérdés, hogy játékosként mit tett és mit tesz. Egy igazi jellem.

MdewC 2020.08.16. 12:25:06

Minden jót Matu!

Baromi szimpatikus nyilatkozat.

Annyi a baj vele, hogy ha ez igaz, hogy nem az úgymond “tisztogatás” áldozata, hanem ő hozta meg a döntést. (Persze lehet csak ezt kell mondani.) Így viszont Sami és Higu simán maradhat...

Ha csak ezt kellett mondania, akkor még van remény.

Ettől függetlenül szimpi tényleg amit mond.

Matu! Köszi mindent.

Juve!

pedronegroo 2020.08.16. 13:07:57

Matyi meglátta Sarri-ban az embert, nem a csövest, nem a bagóst, nem a mackós-melegítőst!

2020.08.16. 13:29:14

Sok sikert a továbbiakban Blaise!
Örülök, hogy valakinek nem csak a pénz a fontos.

JuventusFanatikus 2020.08.16. 14:11:29

Rendkívül szimpatikus nyilatkozat egy nagyszerű embertől. További sok sikert, Blaise!

Kmarcika 2020.08.16. 14:19:51

Mondtam mindig, hogy egyik kedvenc játékosom. Hatalmas szíve van. Hiányozni fog

gomorra21 2020.08.16. 14:26:52

Remek fickó! Minden jót!

Hiribi27 2020.08.16. 14:34:49

Le a kalappal Blaise! Végtelenül szimpatikus nyilatkozat. Nekem hiányozni fog.

rockitbaby 2020.08.16. 14:38:34

Remek embertől vettünk búcsút, emlékezzünk csak a szépre!

Bár Khedira es Higuain is lenne ennyire inteligens, mint ő...

del pipi 2020.08.16. 17:35:57

Mint ember nekem nagyon szimpatikus volt idáig is, de most már az is teljesen érthető hogy miért szeretik annyira a csapattársai is. És tisztelet hogy nem a padon akarja kiülni a szerződését. Szerintem pedig ezt kellett mondania amit mondott. Sok sikert Blaise!

Bodnar Daniel 2020.08.16. 20:41:54

Attól függetlenül, hogy felette is eljárt már az idő. Khedira, Higuain kipucálásával jobb lett volna kezdeni. Persze ki tudja, hogy mi a gazdaságilag legjobb opció. Én tökre nem bántam volna, ha ő marad, ha a másik kettő tuti megy. :(

Andras74 2020.08.16. 21:19:51

Nagyon bírtam. Sok sikert!

ZecH 2020.08.16. 21:29:37

Tetszett a nyilatkozat. Jo pofa ficko volt 2 bal labbal. Hianyozni nem fog de sok sikert neki! Maradjon egeszseges! Ugyanakkor itt meg sok a tennivalo, nem jonnek a nagy nevek, nem tortenik gyakorlatilag semmi, csak pletykak mennek jobbra balra, haladni kene!

Apropo azert most hogy a Lyon megtanitotta focizni a Cityt egy kicsit kevesbe szar erzes a csapat kiesese... Igaz innen az egesz marhasagot kar is lejatszani. A bajern mar meg is nyerte a trofeat...

Ludens71 2020.08.17. 15:49:10

A játéka nekem sem fog hiányozni, de mint ember jelesre vizsgázott. Egy letűnőben lévő kor utolsó képviselőinek egyike, aki a luxustengeren innen és pénzhegyen túl olyan értékeket őrzött meg magában, mint realitás érzék, becsület, tisztelet, valamint alázattal és odaadással végzett munka. Minden jót Matyi!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása