Hatórás egyeztetést tartott a vezetőség

agnelli_andrea_nedveddel_es_paraticivel_palya_szelen.jpgA tegnap több forrás is megerősítette, hogy Andrea Agnelli, Pavel Nedvěd, Fabio Paratici és Andrea Pirlo a minap hatórás találkozón vett részt, amin a következő szezont illető terveket beszélték meg a felek.

Gianluca di Marzio beszámolója szerint a tárgyalások központi eleme egy csatár leigazolása volt, és Arkadiusz Milik leigazolásának a lehetőségét mérlegelik a felek. A Napolival folytatódhatnak a tárgyalások, de egyéb opciókat sem vetettek el a vezetők.

A bianconero klub másik célja a középpálya további megerősítése Arthur Melón és Dejan Kuluševskin túl, egy központi játékost szeretne a vezetőség megszerezni, Rodrigo De Paul pedig jó opció lehet, azonban őt csak nehezen (értsd: indokolatlanul drágán) engedné el az Udinese.

A Tuttosport bővebben is beszámolt egyes fejleményekről, és ismert szálakat pengettek az újságírók, mivel bedobták Paulo Dybala esetleges értékesítésének a lehetőségét, a célklub ezúttal a Manchester United lehet, az ügylet során pedig ellentétes irányba igazolna Paul Pogba.

A Juventus vezetősége állítólag így próbálja meg a korai BL-kiesés miatti csökkent bevétel ellenére jelentősen megerősíteni a keretet.

Paulo Dybala számára nem lehetnek újdonságok ezek a nyári pletykák és puhatolózások, mivel tavaly a Tottenhamnek próbálta értékesíteni a klub, ezúttal azonban csak akkor válnának meg a játékostól, ha ő meg tud egyezni a United képviselőivel.

A torinói pletykalap valamivel bővebben ismerteti a csatárhelyzetet, Arkadiusz Milik az első opciók között van, de Duván Zapatát is szívesen fogadná Andrea Pirlo a keretben, viszont az Atalanta nem szívesen válna meg a kolumbiaitól, pedig a Juventus 30 milliót adna a 29 éves támadó játékjogáért.

Egy másik lehetőség a Wolverhampton Wanderers mexikói csatára, Raúl Jiménez, akit szívesen látna a csapatnál Cristiano Ronaldo is, azonban Jorge Mendesnek nincs könnyű dolga, mivel a Juventus nem kívánja kifizetni a támadó magas átigazolási díját, amit a PL-klub meghatározott, és az ügynök próbálja valamilyen csereügyletbe belevonni a feleket.

Edin Džekót is említi a lap, aki opció lehet, amennyiben el kívánja hagyni a farkasok csapatát, és ebben az esetben feltehetően az Interrel kell majd megküzdenie az Öreg Hölgy képviselőienk a bosnyák játékos és a fővárosi klub kegyeiért.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3016139204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andras74 2020.08.14. 09:14:23

Jó lenne már békén hagyni Dybalát. Döntsék már el, h Ő lesz a csapat arca v sem, de ez így rendkívül káros és rossz üzenet.....

2020.08.14. 09:18:24

Az ám az erősítés, ha Pirlonak adnak egy Milik-De Paul duót xDDDDDD
Papíron egy sérülékeny center (csak mert más nincs a piacon elérhető) és egy csere kp-t.

Ha így lesz Paraticit nyugodtan a klubtól is el lehet küldeni, úgy hazab*szta a csapat pénzügyeit, ezt mindet nem lehet a Covid-ra fogni.

del pipi 2020.08.14. 09:21:04

@Andras74: Hát igen , az ő szempontjából is, hiszen tavaly is nyaralás közben szembesült vele hogy el akarják adni. Mérhetetlenül dilettáns lépés lenne a fiatalítás jegyében. De az is benne van amit mondtam , hogy esetleg Pirlo nem csípi a kis Argentint.

Andras74 2020.08.14. 09:28:43

@del pipi: nem tudom.
Akkor Allegri sem csípte?

Pogba a nagy haverja. Nem hiszem, h ellentétes utat járnának be. Egyiknek sem lenne igazán jó, meg nekünk sem. Ezzel esetleg az MU nyerne, de az is kétséges. Nehéz megítélni, mennyire való Dybala abba a közegbe.

Ádám.84 2020.08.14. 09:34:01

Ha eladják Dybalát, azzal mérhetetlenül nagy hibát követnek el. Igazán ideje lenne már a klubnak leszoknia arról, hogy a piacképes játékosokat pénzzé teszi, az itt maradók értéke pedig minimális értéket képvisel. Ha Agnelli tényleg egy komoly csapatot szeretne Torinóban felépíteni, akkor nem szabadna kulcsjátékosokat eladni, inkább köréjük építeni a csapatot. Dybala bőven megérdemelné a fizetésemelést, az Elnök Úr nézzen csak szét a csapa háza táján, hogy hány olyan játékos húzza a kasszát, akik alig bevethetőek, illetve szinte semmit nem tesznek hozzá a klub sikerességéhez.

cd1 2020.08.14. 09:36:17

Dybalat eladni? Ekkora baromsagot. Mi ertelme lenne? Legjobb jatekosunk. Oruljunk h ekkora fizetesert itt jatszik.

del pipi 2020.08.14. 09:38:24

@Andras74: Azt nem hiszem hogy Allegri nem csípte, a Mu nyerne rajta és Dybala ott is megállná a helyét. Inkább ez a fiatalítás sántít nekem valahogy.
Mondjuk én speciel ilyen időszakban nem vagyok túl aktív a hozzászólásokban, mert amíg valami nem fix csak egy hír addig kár belelovalni magunkat. :)

James Zabiela 2020.08.14. 09:40:30

Jézusom ezek a nevek! Szomorú jövő elé nézünk, ha ez igaz!

Hiribi27 2020.08.14. 09:40:57

És ezen mi tartott 6 óráig? Milik? A Juventusban?? Dzeko?? Értem én h nincs pénz, de inkább reaktiváljuk Mandzut.
De Paul? Szuper. Na meg Dybala-Pogba “csere”? Egyre jobb.
Inkább falazzák be magukat 1 hétre a központba és addig ki ne jöjjenek míg nincs értelmes javaslatuk. A kávészünetben meg Pirlo is tudja írni a szakdoliját.

Andras74 2020.08.14. 09:44:09

@James Zabiela: ki tudja, mi igaz? Ezek pletykák leginkább.

Andras74 2020.08.14. 09:45:27

@Hiribi27: Mandzsut én is többször írtam. Nem azért, mert rá van szükség, na de a többi név????

pedronegroo 2020.08.14. 10:05:06

És Pirlo mielőtt elvállalta a melót nem tájékozódott az eseteges erősítésekről??? Vagy mi a fasz?? Ezekkel a nevekkel nem leszünk előrébb... akkor most az van hogy Pirlo annyire hülye hogy ennek ellenére bevállalta vagy valamit nagyon tud. Ja és akkor Pjanic mellett adjuk még el Dybalát is...

JeetTrader 2020.08.14. 10:07:21

Dybala eladásával is van cspat építés....csak fel hanem le....:)

Viccet félretéve semmi értelmét nem látnám....akkor erősödik a csapat ha a jelenlegi húzó emberek mellé újabbak érkeznek. Dybala eladása inkább újabb problémákat szülne szerintem (ha az anyagi megfontolást nem vesszük ide), hiszen helyére kell jönnie valakinek, vagy más rendszerben fogunk játszani (és valahogy mégis jól jövünk ki belőle)..

Sóhaj....komolyan aggódom....ha sikerül is eladni pár embert és helyükre egész jól igazolni akkoris össze kell szokni a gárdának. Már rég el kellett vna kezdeni folyamatosan a fitalítást, mert úgy kisebb kockázat mellett lehet beépíteni az újakat. Így most hirtelen Format C: és újratelepítés....eztInter ezt tavaly megcsinálta...lemaradtunk mint a borravaló. :(

venember83 2020.08.14. 10:14:58

A fenti cikkekből kimaradt, de egyelőre a vezetőség az eladásokra, elnézést, a tapasztalt és túlfizetett játékosok (Pipita, Sami) szerződésének a felbontására koncentrál. Utána majd próbálják rendezni D. Costa és Bernardeschi ügyét, előbbit eladnák (muhaha), utóbbi beszámmíttatnák (muhaha ismét). Most De Scigliót hagyjuk, sokat nem oszt, nem szoroz a srác. Sandro megfelelő ajánlat esetén távozhat. Kb. ennyit lehet levonni a megbízhatóbb cikkekből. A mercato szeptember elsején kezdődik, addig pletykatenger várható, hurrá, megbízható hírek kevésbé.

ZecH 2020.08.14. 10:36:31

Zapata 35er is eljohet majd en licitalok... a tobbirol hallani sem akarok. Jimenezt nem vagom. Nem nezek skot labdarugast! Jacko viccnek is rossz...

2020.08.14. 10:44:41

@ZecH: 29 éves Zapata minek 35-ért?

del pipi 2020.08.14. 10:53:35

@ZecH: Annyit Jimenezről, hogy nálam ő lenne a nagy igazolás csak valószínű túl drága lesz nekünk, sajnos. De hát Ronaldo is nagy róka, pontosan tudja hogy milyen típusú játékos tudná őt a legjobban segíteni.

JeetTrader 2020.08.14. 11:00:24

@del pipi: Jimeneznek én is örülnek. Hátha Bernara elcserélik:)

del pipi 2020.08.14. 11:11:25

@JeetTrader: Erre azt tudom mondani mint @venember83: Muhaha!
De ha ezt Paratici levezényelné akkor az már komoly bűvészi magasságokba repítené. Viszont a viccet félre téve, szerintem amikor van egy Ronaldo Dybala párosod és egy vágyálmod arra hogy BL-ben a csapatod versenyképes legyen, akkor nem Millikben, de még csak nem is Zapataban kell gondolkozni, de még csak nem is Dzeko meg Mandzukicban kell . Akkor venned kell minőséget, mert a győzelem sokba kerül, és akkor még mindig nincs egy menő középpályásunk akinek van szeme meg lába a futballhoz. Ez szigorúan csak az én véleményem. Szerintem a Juvénak azért van pénze csak most próbálják okosan elkölteni.

Andras74 2020.08.14. 11:13:25

@del pipi: ezt veheted az én véleményemnek is!

del pipi 2020.08.14. 11:43:37

@Andras74: Hát most már Sarri nem állhat közénk! :)
Nagyon remélem hogy most mindennap 28 órát dolgoznak, mert túl sok idő nincs. És tényleg az első dolog hogy lepattintsák a felesleges játékosokat.
Viszont az igazolásokból pontosan tudni fogjuk hogy mi a cél, BL?
Vagy csak Scudetto? Vagy csak hogy pár év vegetálás után újra építsük a csapatot? Remélem nem ez!

Andras74 2020.08.14. 11:52:22

@del pipi: jók a kérdések, de nem tudok válaszolni.....

Viszont a nap 24 órából áll meg az éjszakából!

Quentin_KR 2020.08.14. 12:16:05

@Andras74: őszintén? Mióta olvastam a 15 milliós bérigényt, én is egyre kevésbé. Én kedvetlen Dybalát, de be kell látni hogy túlzás a 10-es mez és a "gyémánt" jelző is. Előbb pl. nem ártana ha félévenként nem 4-5 meccsen hozná az extrát s utána nem tűnne el hetekre. Borzalmasan instabil a formája sajnos. A 15 millió pedig vicc.

del pipi 2020.08.14. 12:17:50

@Andras74: Ne már! Ezt nem tudtam! Na de én nem is vagyok egy XXI. századi gondolkodó! :)))))

kidelpiero 2020.08.14. 12:22:29

Ket verzio van,Andrea Agnelli a csalad penzen bohockodik, es teljesen dilettans. A jarvany teljesen megreccsentette a Juvet, csak nem akarjak kifele kommunikalni, hanem probaljak megoldani okosba.

Quentin_KR 2020.08.14. 12:33:29

Olvasom itt a hozzászólásokat s egyvalamit nem értek. Örülök Pirlonak s bízom benne. De...... csak nekem tűnik úgy hogy egy nulla meccsel rendelkező új edzővel, a keret évenkénti foltozgatása helyett végre elkezdünk egy hosszabb, fiatalítással egybekötött csapatépítés, ahol nem elvárás a Bl. Győzelem?

alexGicamo 2020.08.14. 12:33:57

Beindult a szokásos pletykadömping ...

humorpalanta 2020.08.14. 12:38:08

Srácok, ne már, ezek borzasztó hírek. Dybalát el ne adjuk már...
Egy csomó szerencsétlentől kell megszabadulni, s egy csomó pénzt fogunk így megspórolni. Ramsey, Costa, DS, Khedira, Bernardeschi, Higuaín. 20-20-5-0-20-0 a minimum, ami bevételt meg tudnánk értük szerezni, ez pedig elég ahhoz, hogy minimális kiegészítéssel behúzzuk Pogbát. Nem beszélve a megspórolt fizetésekről, illetve arról, hogy vagy 10 évet fiatalodna a csapat.

Ha pedig csatár kell, legyen hazai. Hozzák vissza Kean-t és itt van ez a srác, aki beállt a múltkor Dybala helyett. Úgyis valószínűleg hangsúlyosan középpályás játékot fogunk játszani, teljesen felesleges leigazolni egy csatárt egy valag pénzért, úgysem jutna túl sok szóhoz.

Dante01 2020.08.14. 12:45:22

Ha már elhozzuk a Dest, Locatelli, Millik hármast már örülhetünk szerintem.
Vissza kell hozzuk Pellegrinit, Romerot akkor hátul rendben vagyunk.
Arthur, Rabio, Benta hármas kevés még bőven kell min. két, de inkább három játékos.
Én örülnék Locatellinek, de kell még két játékos ha beindul a sérülés hullám.
Elöl szerintem ha csak egy csatárt hozunk és eladjuk Costa, Berna kettőst akkor kell egy bal oldali Ronaldo cseréjének.

Ha hihetünk az eddig pletykáknak valamilyen szinten akkor Ramsey, Higu, Khedira, De S., Berna, Costa is eladósorba kerül.
Én Ramseyt, Berna és Costát is csereügyletbe bevonnám hátha kapunk értük valami értelmes játékost.

ZecH 2020.08.14. 13:11:31

@hellan: Mert meggyozodesem hogy minden mas eddig felmerulo nevnel jobb valasztas lenne.(kazetta,milik,dzeko stb...) power a csavo, remember az ellenunk szerzett goljanal is hogy megcsinalta maganak a helyet benta esetelyen volt a szerelesi kiserlettel es amugy meg egy allat. Kb ugy tekintek ra mint egy learazott Lukakura. Pont ugyanazok a kepessegek olcson. Kesz fonyeremeny lenne. Persze ez az en velemenyem nem kell egyet erteni... de nagyon ajanlott! ;)

Del Butus 2020.08.14. 13:20:08

Végre rögton az elején egy okos dontés lenne pirlotol megszabadulni dybalatol. Mar sokkal korabban kellett volna. Hányinger a viselkedés, hozzáállása. Remélem a csak a padrol is kiszorja a kényelmesen üldogéloket akik csak a pénzt viszik.

2020.08.14. 13:33:22

@Del Butus: megérteném Dybala eladását, de a leírtak rohadt messze vannak a valóságtól.
Dybala eladása max amiatt jöhetne szóba, hogy nagyon messze van a játéka a kért évi 15 misitől és ehhez hozzáveszem h abszolút nem meccseket eldöntő támadóról beszélünk...érteném a mivoltját.
Továbbá, 27 éves lesz idén és idén még lehetne nagyobb összeget kapni érte, ha a válság nem lenne.

Barolo4 2020.08.14. 16:02:54

Két forgatókönyvet látok... egyik, hogy Dybala kapjon gyorsan egy új szerződést, ettől kicsit mindenki megnyugodhat...
A másik, ha nem tudjuk/akarjuk kifizetni az irreális bérigényeit (én a 15M-et annak gondolom, legyen inkább 10+5+5 mondjuk bl és arany labda prémiummal) akkor pedig most adjuk el nagy pénzért (ebben sem vagyok biztos, hogy működne).... ebben az esetben viszont nagyon komoly szurkolói elégedetlenség lesz, szóval kellene min. 5-6 komoly játékos, de nem ilyenek mint amikről eddig hallottunk. Forza Juventus!

pedronegroo 2020.08.14. 16:42:37

Dybala nem akar menni sehova, szóval csak úgy eladni nem tudják.

babo0410 2020.08.14. 17:40:10

Dybalát adjuk el, meg nem meccseket eldöntő csatár? Konkrétan ha nincs a pályán, halottak a támadásaink. Dybala nem igazolhat el! De ezt minden évben előveszik, mert ezzel lehet a legtöbb kattot generálni. Szerintem maradni fog. Pláne., ha a támadósorból Costa, Berna és Higu is mennek. Ennyi támadót, pláne minőségit honnan akasztunk le?

Zsltrk977 2020.08.14. 17:40:11

Most komolyan felmerül bárkiben is Dybala eladása? Az egyetlen olyan játékosunk akiben hosszú távon van potenciál és Del Piero után egy olyan játékosa lehet a kkubnak aki az ikon nyomdokaiba léphet. ( Na jó Del Piero az Del Piero, az Isten szerintem minden Juvés számára. Hosszú távon kellene gondolkozni de nem úgy tűnik higy a vezetőség így áll hozzá.

2020.08.14. 17:45:13

@Zsltrk977: na meg egyszer, mert telefonom szorakozik :(
27 evesen mar nem a potencial a lenyeg sztem.

2020.08.14. 17:46:47

@babo0410: bizony...Dybala nem olyan tamado, akik meccsek hadat donti el. Tamadas resz rendben es nem is csoda ilyen kp es tamado cserek mellett.

Zsltrk977 2020.08.14. 17:51:28

@Ádám.84: Erről van szó, nem értem a vezetőséget. Ha Dybalát eladjuk akkor bárkit el lehet adni a csapatból. Ha választani kell a 27 éves Dybala és a 35 éves CR7 között hogy kit adjanak el akkor egyértelmű hogy az argentinnak kellene maradnia.

Zsltrk977 2020.08.14. 17:59:53

@del pipi: Végre valaki leírta a lényeget: "Viszont a viccet félre téve, szerintem amikor van egy Ronaldo Dybala párosod és egy vágyálmod arra hogy BL-ben a csapatod versenyképes legyen, akkor nem Millikben, de még csak nem is Zapataban kell gondolkozni, de még csak nem is Dzeko meg Mandzukicban kell . Akkor venned kell minőséget, mert a győzelem sokba kerül, és akkor még mindig nincs egy menő középpályásunk akinek van szeme meg lába a futballhoz." - rá kellene erre ébredni, mert amíg ez megy addig Bl sose meg. Persze szuper minőségi csapattal sem tuti a Bl cím, de ilyen átigazolási politikával az esélye sem lesz meg.

GodPiero 2020.08.14. 18:11:37

Mi rossz volt a DOM Perignonban???

Apuleius 2020.08.14. 18:12:28

@GodPiero: Az egész szájkaratét töröltem, beleértve ezt is.

Hiribi27 2020.08.14. 18:25:25

@Apuleius: furcsák ezek a moderálási “elvek”. Iyen alapon egy meccsnapon ( amikor rosszul játszunk, tehát gyakorlatilag mindig) blokkolni lehetne az egész blogot. Szerintem senki nem használt ronda szavakat, nem volt túlzó a szemèlyeskedés( főleg h egy kifejezett troll az illető-del butus)
Na mindegy.. töröld majd nyugodtan ezt is.

Apuleius 2020.08.14. 18:31:50

@Hiribi27: Moderálni nem csak a csúnya szavak miatt szokás, szerintem elég világos, hogy most miért történt. "nem volt túlzó a szemèlyeskedés" - ezt nem nagyon tudom értelmezni... Nem szeretnék a blogszabályzatról vitatkozni, kéretik betartani, s mellőzni mindennemű személyeskedést, ilyen egyszerű.

senky 2020.08.14. 20:31:53

@del pipi: ,, Akkor venned kell minőséget, mert a győzelem sokba kerül'' _- ugy latszik nem ismerik a minoseget ,mert T.Wernert ,Haalandot, Icardit .... mind elszalasztottak pedig Werner eladasi ara CSAK 50 milla volt...
@Quentin_KR: _- Hat erre csak anyit mondhatok hogy: Mig Ronihoz megy a tobb passz ,addig Dibcsi meg kell szerezzen szinte minden labdat ! Ha Dybit gyurnak sok labdaval Roni helyet ,akkor o lenne a golkiraly ! Bar mennyi trofea es siker ragad Ronaldohoz hat ,,oreg fiu husz eve mar SOSE lehet '' !igy o CSAK tortenelem es NEM a jovo klaszis jatekosa .
@kidelpiero: _- ,,probaljak megoldani '' ,,okosban ''? ? ? Inkabb BUNKO modra .
@humorpalanta: _- Teljesen egyetertek veled !
@Del Butus: @GodPiero:Szerintem baj van veletek ...Itt Dybi az egyik legfontosabb huzocsatar es a jelenlegiek kozt Ronin kivul a tobbi szar Akkor szerintetek costa +pipita a jo jatekosok ? ? ? Ha azt mondjatok eledni a leg egyszerubb megoldas -mint a reszegesek azok is a pillanatnyi elonyert eladnak barmijuket - de az amugy is NAGYON HIANYOS csapatba kivel potolnatok ugyan olyan teljesitmenyu jatekosra gondolva ki legalabb anyi golt rug es anyiba kerul ? ? ? Mert eladni valaki ertekeset dragan ..., s helyette venni egy OLCSOBB VACAKOT, NEM eri meg, vagy egy DRAGABB vacakot ...,esetleg arban megegyezo de NEM teljesito GYENGEBB valakit ... akkor mi haszna volna ot eladni ? SEMMI csak KAR szarmazna az eladasabol .

senky 2020.08.14. 20:35:26

@hellan: Tan pipita 32 es meg egy, csak egy evet -ha nem serul le -kibiro Ronci 35 a jovo jatekosai ? ? ? Hisz ok mar SENKINEK SE kellenek .

2020.08.14. 23:07:19

Erdekes gondolatok vannak itt azert, de felesleges belemenni h CR a mult stb. Jelenleg semmi nem utal arra h CR a mult lenne, meg mindig kepes min 20 golt loni (tizik nelkul) es ha jobb kiszolgalas is lenne melle...
Dybala mas teszta h honnan vizsgaljuk, de nem megyek bele. Tavaly lefutottuk itt a blogon is a koroket, nem ok nelkul szeretnek sokan eladni, de hulyeseg lenne a jelenlegi tamado bandaval.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10262) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7677) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása