de Ligt vállműtéte sikeres volt

de_ligt_matthijs_korhaz_minden_rendben.jpgA Juventus megerősítette, hogy Matthjs De Ligt sikeres műtéten esett át a minap, visszatérése pedig megközelítőleg három hónap múlva lehetséges.

A holland védő a szezon elejétől már vállsérüléssel küzdött, egyik percben ki is ficamodott a válla, azonban végigjátszotta a szezont a fájdalom ellenére, a szezon végeztével pedig a műtét mellett döntött, erre pedig a születésnapján került sor.

„Matthijs de Ligt sikeres stabilizációs műtéten esett át, jobb vállát műtötték a szakemberek a reggel a római UPMC Salvator Mundi klinikán.

A műtétet Dr. Volker Musahl végezte, munkájában pedig doktor Bryson Lesniak és doktor Fabrizio Margheritini asszisztált, illetve a Juventus egészségügyi szakembere, Luca Stefanini felügyelte az eseményeket.

A műtét tökéletes siker volt, a játékos felépülési ideje megközelítőleg 3 hónap lesz.”

Matthijs de Ligt nyári érkezését követően hamar a mély vízben találta magát Torinóban Giorgio Chiellini, majd Merih Demiral kiesésével, a szezon elején nyújtott gyengébb teljesítmények után magára talált, s végül 4 góllal is segítette csapatát 26 tétmérkőzésen.

A védőjátékos kiesése minden bizonnyal hatással lesz a Juventus átigazolási stratégiájára, hiszen Giorgio Chiellini az elmúlt időszakban sokat volt sérült, a hírek szerint most sem 100%-osan egészséges, Merih Demiral súlyos sérülésből tért vissza nemrég, így csak Leonardo Bonucci és Daniele Rugani áll rendelkezésre kompromisszummentesen. A problémára megoldást jelenthet a Genoától visszatérő Cristian Romero.

A védelem kapcsán megemlítendő, hogy a La Stampa hírei szerint a Juventus erősítéseket tervez a védősor szélén, Robin Gosens az elsődleges opció Alex Sandro helyettesítésére, a bergamóiak 30 millióra értékelik a német futballistát, míg Alex Sandrót 40 millió euróért értékesítené a Juve, illetve 15 millió eurót szeretne kapni az Öreg Hölgy Mattia Perinért, aki talán a bergamói klubhoz kerülhet a Robin Gosens átigazolás keretében.

Ezen kívül Mattia De Scigliótól szabadulna a klub, azonban Luca Pellegrinit Torinóban tartaná, miután a fiatal futballista az elmúlt szezont a Cagliarinál töltötte.

Végül a La Stampa munkatársa azt is megemlítette, hogy a vezetők az Ajax képviselőivel is felvették a kapcsolatot a 19 éves Sergino Dest ügyében, akit a Juventus mellett a Barcelona és számos további PL-klub is szívesen elvinne.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5016138184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hiribi27 2020.08.13. 09:17:50

Mielöbbi gyógyulást kívánunk! Visszavárunk!!

rockitbaby 2020.08.13. 09:57:29

Csak esszet Matthijs, ne kapkodd el, csak akkor jelentkezz játékra, ha már 1000% tuti, hogy nem lesz gond. Nem érdemes kockáztatni, nem ér annyit.

MdewC 2020.08.13. 10:03:10

Kemény a faszi, hogy letolta a szezont. :D

Szal ennél még jobb lesz. Nincsenek kérdések.

Jobbulást!

Andras74 2020.08.13. 10:36:43

Kitartást és sok erőt a gyógyuláshoz!

Leram7 2020.08.13. 10:43:45

Pirlonak ez nem jó hír!
Chiello szerintem epizódszereplő lesz, Bonu mellett ki lesz, Demiral?

Rocky80 2020.08.13. 10:46:45

Hiába hangzik jól nevek alapján ez a védősor, valójában itt is komoly problémákkal küszködünk.

Sandrot meg miért adjuk el? Nem is értem. Kellene mögé valaki és a poszt megoldva. Erre csinálunk magunknak még egy problémát.

dobor norbert 2020.08.13. 10:52:16

Szép teljestmény a szezont nézve! Érzem benne a spiritot! Jobbulást Klumpás Matyikám!

RCdorset 2020.08.13. 10:52:27

kemény gyerek.
azért így megcsinálni az uccsó 5-6 vagy hány fordulót... meg azért óriási vétel volt a srác, ilyen igazolásokkal megyünk csak a BL serleg felé. a 30-on túli senkinek sem kell játékosokban lehet potenciál, (pl. Pirlót is mindenki leírta, mikor megérkezett, főleg a Milannál) de az, hogy a nagyok elől elviszünk egy ilyen srácot, az teljesítmény.

szerintem nagy szezont futott, az elején kellett idő neki, de mindenkinek kell... meg pár kezezős 11-est is kaptunk róla, bár... az legalább annyira a sz@rul teljesítő és szerintem a fociba nem való VAR hibájából is történt.

de Ligt és Demiral lehetnek a következő Juve oszlopai.

hajrá!

venember83 2020.08.13. 11:03:19

@RCdorset: nem 5-6 forduló az, nagyon nem. Lényegében szezon elejétől fáj a válla, novemberben kificamított vállal játszotta végig az Atalanta elleni második félidőt.

Thuglife! 2020.08.13. 11:50:05

@Rocky80: Sok gólt kaptunk egyéni hibákból.
Sandroé a legtöbb ilyen dedikált gól.Ez nem statisztika csak érzésre mondom.
Azt hisszük hogy akik jók azok elég jók hogy komoly sikereket érjünk el,pedig nem.A kezdőben is frissíteni kell nem csak a kiegészítőkre kell húzni a balhét.Pjanic,Bonucci is ide tartozik nálam,nagy szerepet játszva a Juve lassú labdajáratásában és a párharcok kerülésével stb.

RCdorset 2020.08.13. 11:59:54

@venember83: annál inkább kemény gyerek :) de kösz amúgy, így már rémlik

Rocky80 2020.08.13. 13:21:23

@Thuglife!: lehet csak azért mert nem volt helyettese egész szezonban és csapágyasra volt hajtva.

Egyébként Sandro világszinten a top balhátvédek közé sorolható. Nem nagyon dúskál most a szélsőhátvéd poszt a tehetségekben.

Nem ő a legnagyobb gondunk most, illetve ne csináljunk magunknak még nagyobb gondot az eladásával, így is van sok dolog amit meg kell oldanunk. :-)

Alex8610 2020.08.13. 14:32:05

@Rocky80: Egyetertek.Sokan ekezik az idei teljesitmenye miatt pedig szerintem o volt az egyik azon kevesek kozul aki stabil teljesitmenyt nyujtott a csaladi tragedia ellenere plusz ugye amit irtal hogy semmi csereje nem volt kb a szezon soran.Moge kene valaki nem ertem miert akarjak eladni.Mondjuk lassan 30 lesz lehet meg most akarnak penzt latni belole.

Thuglife! 2020.08.13. 16:30:51

igen,prioritás az irányító és a center.sztem csak az ajánlat függvényében adják/vagy nem adják el Sandrot.

senky 2020.08.13. 17:52:43

Kalidou Koulibaly Juventus-hoz való szerződését pedig már kész tényként kezeli a Mattino.

@Rocky80: a Milan balhatvedje is elado ...

DelPiero2 2020.08.13. 22:09:14

@Alex8610: milyen családi tragédiára gondolsz?

dobor norbert 2020.08.13. 22:37:06

@DelPiero2: Meghalt szezon közben valamelyik családtagja.Ha jól emlékszem.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása