Del Piero: "Pirlo még jobb lehet, mint Zidane"

del_piero_alessandro_mosoly.jpgA tegnapi nap sűrű volt Torinóban, s ugyan semmiféle meglepetést nem jelentett, hogy az egész szezonban igen tanácstalan Maurizio Sarrit menesztette a klub, annál nagyobbat szólt, hogy helyére az edzői tapasztalattal még nem rendelkező Maestrót, Andrea Pirlót nevezte ki.

A Juventus legendája, s az új mester egykori csapattársa, Alesssandro Del Piero úgy véli, hogy Pirlo még többre lehet hivatott, mint a Real Madrid jelenlegi edzője, Zinédine Zidane.

"Őszintén szólva nem fogadtam volna arra, hogy ő lesz az edző. Ez meglepetés számomra is." - mondta nevetve Del Piero a Sky Sport Italia munkatársának nyilatkozva.

"Már annak is örültem, hogy elvállalta az U23-as csapat vezetését, s azt gondoltam, hogy ez a megfelelő lépés számára, de ő még előrébb ugrott, ezért csak sok szerencsét tudok kívánni neki.

Úgy gondolom, hogy Olaszországban megváltozott azoknak a korábbi játékosoknak a megítélése, akik edzőnek állnak. Korábban szükségszerű volt egy hosszú folyamat, amely során bejárták az alsóbb osztályokat, hogy kitanulják a szakmát, de az elmúlt években láthattuk, hogy Filippo és Simone Inzaghi sikeressé válik, aztán Gennaro Gattuso is. Kiváló játékosok voltak, akik azonnal nagy csapatokkal kezdtek."

A hírek szerint a Juventus elnöke, Andrea Agnelli úgy véli, Pirlo hasonló utat járhat be, mint Zinédine Zidane a Real Madridnál.

"Ez nem egy helyénvaló összehasonlítás, mert Zizou korábban dolgozott a Real Madrid ifjúsági csapatával, majd utána Carlo Ancelotti segédedzője lett, azonban Pirlo rendelkezik mindennel, ami ahhoz kell, hogy túlszárnyalja Zidanet. 

Már ismeri a klubot, a játékosokat, az igazgatókat, ezért azt gondolom, hogy a kommunikációjuk nagyon világos volt. "

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1416119560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2020.08.09. 12:04:56

"Korábban szükségszerű volt egy hosszú folyamat, amely során bejárták az alsóbb osztályokat, hogy kitanulják a szakmát, de az elmúlt években láthattuk, hogy Filippo és Simone Inzaghi sikeressé válik, aztán Gennaro Gattuso is. Kiváló játékosok voltak, akik azonnal nagy csapatokkal kezdtek."

"Ez nem egy helyénvaló összehasonlítás, mert Zizou korábban dolgozott a Real Madrid ifjúsági csapatával, majd utána Carlo Ancelotti segédedzője lett, azonban Pirlo rendelkezik mindennel, ami ahhoz kell, hogy túlszárnyalja Zidanet. "

Ez nem ellentmondásos egy kicsit?

rockitbaby 2020.08.09. 12:11:53

@JuventusFanatikus: Nem, mert az egyikben azt ecseteli, hogyan változott meg a fiatal edzők karrierútja, majd utána azt taglalja, hogy miért nem jó hasonlat Zizou. Es a végén megjegyzi, mindene megvan a hirtelen ugrás ellenére is, hogy szebb eredményeket érjen el, mint a francia.

JuventusFanatikus 2020.08.09. 12:15:32

@rockitbaby: Többször átolvasva már világosabb, de Gattusót semmiképp nem szabadna a két Inzaghi mellett megemlíteni, mert Rino több szezont is húzott le alacsonyabb osztályokban.

rockitbaby 2020.08.09. 12:19:04

@JuventusFanatikus: Én Pippo-t.is kihagytam, mert a Milannál nagyon megégett es egészen a masodosztályig kellett mennie, hogy újraélessze a karrierjét.

JuventusFanatikus 2020.08.09. 12:21:17

@rockitbaby: Sőt, nem is egyszer kellett visszalépnie. Én könnyen el tudom képzelni, hogy belőle nem is lesz sokkal jobb edző, a Bolognánál is csúnyán bukott. Lehet, hogy csak a Serie B az Ő terepe.

rockitbaby 2020.08.09. 12:28:26

@JuventusFanatikus: Azért azt a Benevento-t összekapta elég jól. Szerintem neki annyi volt a hiba a karrierépítésben, hogy hamari volt. Ugy tűnik, neki az a régi iskola kell, amit ADP is mondott, hogy már nem divat.

De beszéljünk inkább a Misterről! Nem mondom, hogy 100% garancia, de azért ADP is megélt mindent, én hajlandó vagyok neki elhinni, amit mond. Nem azért mert klub ikon, hanem azért, amit átélt játékosként.

delpi0823 2020.08.09. 12:38:18

@JuventusFanatikus: Pippobol nem is lesz sokkal jobb edzo sztem.En nem sok olyan jo edzot ismertem aki csatarbol lett fantasztikus edzo,talan most Simone Inzaghi lehet az,de en rajta kivul hirtelen mast nem is tudnek mondani.

Del Butus 2020.08.09. 12:43:20

Felesleges ez a haveri jopofizas. Meg soha senki nem volt aki kiallt volna es azt mondana jatekosta, edzore hogy alkalmatlan. Plane ex csapattars/munkatarsrol. Csak a szokasos majd jo lesz, idot kell adni blabla. Kar hogy az oreg del pierobol is csak a hasonlo erdemtelen nyilatkozatok maradtak.

Hiribi27 2020.08.09. 12:44:31

@rockitbaby: azért ADP ezt is mondta: “ "Őszintén szólva nem fogadtam volna arra, hogy edző válik belőle. Ez meglepetés számomra is."
Pedig ő ismeri, szereti. Inkább érzem ezt igaznak a részéről, mint a “jobb lesz mint Zidane”-dumát.

rockitbaby 2020.08.09. 13:04:15

@Hiribi27: Az angol cikk alapján szerintem inkább ugy fogalmaz, hogy nem azon lepődött meg, hogy edző lesz, hanem, hogy az első csapaté.

"To be honest, I wouldn’t have bet on him becoming the coach ". Ezzel szerintem inkább utalt arra, hogy a kinevezése volt a meglepetés.

alexGicamo 2020.08.09. 13:13:12

Kívánom a Maestrónak, hogy mindenkire rácáfolva , meglepetésre robbanjon be és egy all innel vigyen mindent ! Mindig is nagyon kedveltem őt és csodáltam a zsenijét . Remélem, mindezt át tudja ültetni az edzői karrierjébe is !
Hajrá, Mester !

simoni 2020.08.09. 13:34:49

@Del Butus: Ki tudná kijelenteni, hogy Pirlo alkalmatlan edzőnek? Még semmit nem láttunk belőle. :)

A Capitano pedig egy gentleman, és mint ilyen nem fogja a nyilvánosság előtt megkérdőjelezni a vezetőség döntését, még ha esetleg nem is ért egyet vele. Azzal ugyanis csak ártani tudna a csapatnak, használni biztosan nem.

Szerintem kifogástalan, diplomatikus választ adott. Megemlíti, hogy nem példa nélküli eset az ilyen kinevezés (de nem foglal állást, hogy ez jó vagy nem), elmondja, hogy miért értelmetlen a Zizouval való összehasonlítás, végül tesz egy udvariassági kört, hogy Pirloban megvan a képesség, hogy "Pirlo rendelkezik mindennel, ami ahhoz kell, hogy túlszárnyalja Zidanet." Nem azt mondja, hogy túl is fogja.

Hiribi27 2020.08.09. 13:47:24

@rockitbaby: nem tudom milyen nyelven hangzott el az eredeti nyilatkozat, de az angol mondat magyarra pontosan lett lefordítva. De persze ez nézőpont kérdése:)

Apuleius 2020.08.09. 22:16:41

@rockitbaby: Igazad van, jogos az észrevétel, tényleg úgy pontos a fordítás, ahogy írod. Vagy a Football Italia javította a szöveget közben, vagy én voltam figyelmetlen. Köszi!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása