Sarri: „A csatároknak végre kell hajtaniuk a feladataikat”

sarri_maurizio_szemuveg_nelkul.jpgA Juventus mestere nem tudott megnyugtató információval szolgálni a sérült hátvédek tekintetében, ám véleménye szerint megfelelő alternatívák állnak rendelkezésre a Lazio elleni meccsre.

„A Lazio fantasztikus szezont fut, és bizonyította az együttes, hogy nagyszerű csapatot tud alkotni. Egyetlen meccsen bármelyik ellenfélnek fejfájást tudnak okozni, és mi mindig szenvedtünk ellenük.”

A Lazio kétszer legyőzte már ebben a szezonban a Juventust, ám most korántsem könnyű Simone Inzaghi helyzete, hiszen nem számíthat Luis Alberto, Jony, Stefan Radu, Adam Marušić, Lucas Leiva, Joaquin Correa és Patric játékára.

A Juventus sem fog ideális felállásban játszani, mivel Federico Bernardeschi eltiltott, Giorgio Chiellini pedig sérülés miatt nem bevethető.

„Rodrigo Bentancur, Matthijs de Ligt és Leonardo Bonucci mind egyéni edzésmunkát végzett, majd meglátjuk, hogy milyen állapotban lesznek a délutáni edzés után. Giorgio Chiellini pár nap pihenőre kényszerül, de bárhogy is legyen, megfelelő alternatívák állnak rendelkezésre.

Jelenleg arra kell figyelnünk, hogy szilárdak és következetesek legyünk. Nem az a fontos, hogy ki játszik elöl, hanem hogy mit tudnak tenni a csapatért.

Feladatok kérdése az egész, és azon múlik, ki teljesíti ezeket jobban. Douglas Costa vagy Juan Cuadrado is játszhat, meglátjuk, hogy kire esik majd a választás. Az a fontos, hogy a feladatokat teljesítsék a játékosok, hogy a védelem ne legyen annyira kitéve az ellenfél támadásainak.”

A mestert arról is kérdezték, hogy milyen érzés ilyen nyomás alatt teljesíteni, hiszen a pletykák szerint veszélyben van az állása annak ellenére, hogy a Juve pár pontra van a címvédéstől.

„Megkérdezték az F1-es pilótákat is, hogy félnek-e a sebességtől? Ez a munka része, ha az ember nyer, akkor minden csodás, ha viszont veszít, akkor kellemetlen. Én jobban érzem magam, ha érzek némi nyomást.

Érvényes szerződéssel rendelkezek, és szeretnék eleget tenni ennek. Nézzék, a jövőm a holnap, csak a következő meccsel foglalkozhatunk, minden egyéb pedig csak következmény. Mindegyik klubnál merülnek fel nehézségek a munka során. Itt valószínűleg nagyobb nyomást generál a média, míg Nápolyban inkább helyi a nyomás, azonban a futball mindenhol nehéz ügy, bárhol is dolgozzon az ember.

A Chelsea-nél kicsit eltérő volt. Tetszett az angol bajnokságban való megmérettetés ötlete, azonban tavaly nyáron mindenképpen szerettem volna visszatérni Olaszországban.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9916037338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GodPiero 2020.07.19. 21:39:03

Ne haragudjatok, de meglátom ezt a szakadt fószert és hánynom kell....

Juvegaspy 2020.07.19. 21:43:09

Nyilatkozatai rendben vannak Sarrinak, nyerni kell holnap

Grinta 2020.07.19. 21:52:27

Olyan nincs,hogy a Juventus négy meccse nyeretlen,úgyhogy tessék nyerni : /

venember83 2020.07.19. 22:11:14

@GodPiero: máskor próbálok jobb szögből készült képet választani. :)

dobor norbert 2020.07.19. 22:41:51

Aggodalomra semmi ok. Gyuszibács megoldja!

Andras74 2020.07.19. 23:41:25

Maradt 5 pont előny. Nyerni kell holnap!

JeetTrader 2020.07.20. 00:35:21

Elég sok a hiányzó a Lazional. És az Inter is ikszelt. Eggyel több ok h nyerjünk...két légy egy csapásra....FORZA JUVE!!!

Ádám.84 2020.07.20. 01:24:36

Le kell tudni ezt a bajnokságot, nincs mese.

del pipi 2020.07.20. 05:42:56

@Grinta: Meg hát tartozunk is nekik, az adósságot pedig meg kell adni! Forza Juve?

babo0410 2020.07.20. 06:43:01

Lehet, hogy jobban érzi magát nyomás alatt, de ettől függetlenül én azt vettem észre már a Napolinál is, hogy minél nagyobb a nyomás rajta, annál rosszabbul teljesít. Lehet, hogy élvezi, de nem bírja.

babo0410 2020.07.20. 06:47:43

@GodPiero: Pedig most ezen a képen egészen kinéz valahogy. Végre kapott egy rend Adidas melegítőt? Mert ahogy a meccseken ki tud nézni, az valami botrány.

GodPiero 2020.07.20. 07:58:33

@venember83: :)
Attól félek ez még Neked sem fog sikerülni....
Hacsak nem 200 méterről, este, erős ködben készül a kép :)

Camoranesi90 2020.07.20. 08:20:29

"Mindegyik klubnál merülnek fel nehézségek a munka során. Itt valószínűleg nagyobb nyomást generál a média, míg Nápolyban inkább helyi a nyomás"

Ez mekkora burkolt célzás a Napoli maffia-szerű berendezkedésre... :D

del pipi 2020.07.20. 08:44:09

@babo0410: Mire gondolsz? Hogy Dracula halott de élvezi? :)

Cannavaro 2020.07.20. 16:37:11

@GodPiero: @babo0410: Sosem értettem, egy edzőnél miért lényeges a külső, de igazából már megértem!! Ha meglátom Allegri savanyú ábrázatát, a lábrázás kap el! Rajta, még a vasalt öltöny sem segít!! ;)

senky 2020.07.20. 17:19:42

Egy JO edzo,allandoan ra KELL legyen kapcsolva a csapat hangulatara,ingadozasara, kell erezze a csapatban talalhato konfliktusokat a s..rt,amik budos visszaeseseket eredmenyezik .Szerintem a csapatban edzo es jatekosok kozt,van valami zavaro,szethuzo zurzavar,amit Sarri nemigen tud megfeleloen kezelni, ezert lettek azok a budos rossz eredmenyek .

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása