A Napoli elleni mérkőzés

coppa_italia_2019-20.jpgA Juventus múlt pénteken, a Milan elleni gól nélküli döntetlennel tért vissza a pályára, s ezzel biztosította helyét az Olasz Kupa döntőjében. A fináléra nem kellett sokat várni, hiszen a felek szerda este a római Stadio Olimpico gyepén döntenek majd a trófeáról, amely győzelem esetén az első lehet Maurizio Sarri torinói pályafutása során.

Az ellenfél a Juventus jelenlegi mesterének korábbi csapata, a Napoli lesz, amely a Milánóban aratott 1:0-ás előnnyel várhatta az Inter elleni visszavágót. A Nápolyban megvívott második összecsapáson a milánóiak gyors vezetést szereztek, azonban a találatával nem csupán továbbjutást kiharcoló, de egyben klubtörténelmet is író Dries Mertens egalizált, s kialakította az 1:1-es végeredményt.

A zebramezesek bő, 27 fős keretébe visszakerült az elődöntőt kihagyó Giorgio Chiellini, Merih Demiral és Gonzalo Higuaín is, azonban valószínűsíthető, hogy a döntőben sem lépnek majd pályára.

Ami a kupasorozat történetét illeti, az abszolút rekorder Juventus mindeddig tizenhárom alkalommal zárta győzelemmel az Olasz Kupa küzdelmeit, míg a Napoli öt elsőséggel büszkélkedhet.

A Juventus 27 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: De Sciglio, Chiellini, De Ligt, Alex Sandro, Danilo, Bonucci, Rugani, Demiral

Középpályások: Pjanić, Khedira, Ramsey, Matuidi, Rabiot, Bentancur, Muratore

Támadók: Ronaldo, Dybala, Douglas Costa, Cuadrado, Higuaín, Bernardeschi, Olivieri, Vrioni, Zanimacchia

A 21:00-kor kezdődő mérkőzést a Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1915813782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DelPiero2 2020.06.17. 23:12:06

@Del Pybala: a gond inkább az, hogy semmi ötlet nincs a támadójátékban egy jól védekező csapat ellen. Nem látom a hozzáadott értéket a sok passzal.

DegerFaCan 2020.06.17. 23:12:35

Jók ezek a felkészülési meccsek, legalább kijönnek a hibák. Majd élesben meglátjátok menni fog ez :) idény eleji forma, kinövik

m.martin91 2020.06.17. 23:12:54

Nyugalom, a bajnokságban ugyanez fog történni, csak ott a Lazio előz majd meg a végén. Ti akartátok folytatni a szezont.

Leram7 2020.06.17. 23:13:07

Sarri ma edzőként megbukott.
Nulla kreativitás.

A milan ellen 75 percig emberelőnyben nem sikerült ezzel a felállással gólt lőni, erre felrakja ezt a döntőben is. Semmi elképzelés nem volt támadásban, rosszul cserélt Sarri.

Allegri szinte mindig bele tudott nyúlni a meccsbe. Nekem ez nagyon hiányzik.

Sarri nem tud motíválni, nem tudja feltüzelni a játékosokat. Mi ez a játékstílus? Nem akarunk nyerni? Nem akarunk támadni? Középpályán cicázunk kb.

A napoli azt kell mondjam megérdemelte. Nem voltak sokkal jobbak, de legalább akarták és komolyan vették.

giorgio007 2020.06.17. 23:13:11

Gyakorlatilag azzal a taktikával szedtek le minket, amivel Allegri Sarrit 2 éve :)

DelPiero2 2020.06.17. 23:13:28

@Juventino86: Mandzsut sem kellett volna elküldeni. Simán lőtt volna egy gólt

Del Butus 2020.06.17. 23:13:55

@Juventino86: eddig is lehetett látni a semmit. Csak itt az okosobbja letudja annyival, hogy "állunk mindhárom helyen", akkor minden oké. Meccseket meg valoszinuleg nem nézik

Kmarcika 2020.06.17. 23:14:05

@MdewC: a felirtakbol Ramsey t nem adnám még el.
Higgadt volt, így kell büntetőt lőni.
Meg a karantén előtt egész jól játszott.
Sarriban biztam eddig. Most erősen megingott a bizalmam benne...
Allegri a kedvenc edzőm. Nem tudom, hogy ő lenne e a megoldás, de azt se tudom, ki más lehetne...
Ha behuzzuk a bl t akkor le van szarva ez a két meccs.
Bajnokság muszáj.

Rikoo 2020.06.17. 23:14:10

Allegri meg ne a Livornot mentse meg, hanem a Juventust. Torinóban sz@rszag van, nem gyengén.

Sztovicska 2020.06.17. 23:14:21

Mindig hittem Sarriban még tetszetősebb is lett idén a játékunk, örömmel ültem le a tv elé az elmúlt két év lélektelen fos focija után. De be kell látni hogy Sarri nem elég ide. Vagy másik edző kell vagy egy rendes középpálya akikkel ki tud jönni Sarri focija. De sztem egyszerűbb edzőt váltani.

Andras74 2020.06.17. 23:15:18

@DelPiero2: a Milan jól védekezett???

Juventino86 2020.06.17. 23:16:06

@Rikoo: Igen, pontosan. Vissza kell hozni Allegrit, mert most ég a ház!

Rikoo 2020.06.17. 23:17:35

De az is érdekes, hogyha elküldjük Sarrit akkor kit sikerül leakasztani helyette.
Azért Cristiano bére elég komoly teher a klub számára, kiváncsi vagyok milyen tervek vannak Agnelli fejében. Az biztos, hogy nem Nedvedre kell hallgatni, mert eláshatjuk magunkat. Schick meg Sarri, de fasza ötletek.

steven.h 2020.06.17. 23:18:14

@Rocky80: Nem néztem a meccset, úgy tűnik jobb is, inkább elmentem focázni egyet. Mi vlt a meccsen és mit mondott Várhidi?

Juventino86 2020.06.17. 23:18:22

Sarrin kívül itt Paratici és Nedved is mehet a levesbe! Sürgősen!

Rocky80 2020.06.17. 23:19:01

Karanténban maradtunk. Pontosabban előtte se nagyon voltunk.

Hát ez nagyon fáj... Még most is minden rendben van és jár a türelem Sarrinak is? A KURVAISTENIT!

danimester1 2020.06.17. 23:19:08

Gattuso lesakkozzta Sarrit ez tény!Bevált a védekező taktikája és tizikkel behúzták.A keretünket igen csak meg kell erősíteni minden részében,de elsősorban a kp.-án.Sarri mehet Isten hírével,mert ő eddig csak leépítette a csapatot.EZt nem csak erre a meccsre mondom hanem az egész szedett-vedett idényre,mert taktikailag nulla,motiválni és cserélni nem tud.Félek hogy erre a Sarri idényre rá fog menni az elmúlt évek felépített eredménye.Abszolút semmit nem tud csinálni a csikkrágáson kivül és elnézik neki.Viszont elő kellene venni A Nedved-Paratici párost is,mert az igazolásaik nem ültek eddig,talán Deligt aki ér valakit,a kp.-ja meg egyenesen siralmas és ráadásul 30+-os.Ezek a srácok idén nem fognak nyerni semmit,ezt le merném fogadni már most.A játékunk,a taktikánk a sebességünk nincs meg és ezek nélkül nem lehet nyerni,de meccset-meccseket gyengébbek ellen igen.Erre bizonyíték a Lazio elleni összes elbukott meccsünk,a Bl a Lyon ellen vagy akár most a kukások ellen,ez a három meccs ékes bizonyítéka a taktikának sebességnek és a játéknak.Szerencsénk van/volt és lesz is,de ez kevés.Sajnálom!

Bodnar Daniel 2020.06.17. 23:20:14

@Juventino86: Ebből leginkább csak az egyik történt és sajnos nem az első. :)
Azért ne felejtsük el, hogy Allegrinél két évig néztük, hogy tologatja a lélektelen fostalicskát.

Sarri még egy szezont sem tolt le. Kupadöntőt buktunk már máskor is. Az tökmindegy, főleg egy ilyen meccs után. Senki nem érdemelte meg. Persze oké a Napoli, mert a gyengébb csapat mindig aranyosabb és szurkolni kell értük.

A bajnokság az fontosabb történet, mert ott igenis te alakítod a sorsod, nem egy random este hozadéka vagy mákja, vagy szerencsétlensége (mai) az eredmény.

A középpálya nem volt halvány ma és ez jó dolog. Ronaldo és Koszta János nem tudták mi a hóhért faszát kezdjenek magukkal. Már másodjára. Dybala akar és kapar és mindig tud hasznos lenni. Szóval nyugi van. Allegri alatt a végén már senki nem akart játszani. Itt még azért van remény.

vágóistván 2020.06.17. 23:20:54

azért azt tegyük hozzá hogy az 5szörös aranylabdás 30 milliós fizetésű világsztárunk nyugodtan visszaadhatja a fizuja felét. elképesztő hogy mennyire haszontalan. juve részről megint neki volt a legnagyobb helyzete, mezőnyben nulla, 1 az 1 ben kapu előtt nulla, sőt inkább csak elveszti a labdát.ha ma lett volna higany simán lecseréltem volna rá. rettentően gyenge ez a csapat,és évek óta zengjük hogy az alapja a bajoknak a középpálya. nulla kreativitás, nulla távoli lövésből gól. a napoli megérdemelte, grat nekik.

Andras74 2020.06.17. 23:22:00

Bizonyíthatóan rühellem Sarrit, de szerintem most nincs itt az ideje az edzőváltásnak.

Olyan sorozat jön, aminek tök új edzőnek, a semmiből nekivágni garantált bukás.
Igaz, Sarri statisztikája is makulátlan......

Szóval, nagy a baj. Nem látom, h mi jó sülhet még ki ebből.

Leram7 2020.06.17. 23:24:26

@Rikoo: Marotta + Allegri > Nedved, Paratici + Sarri ez eddig így néz ki.
Jelenleg 0 esélyt látok arra, hogy BL-t nyerjünk.

Juventino86 2020.06.17. 23:24:38

@Andras74: De, pontosan most van itt az ideje az edzőváltásnak. Egy tök új edző talán felrázná a csapatot kicsit. Sarrival nekivágni a szezon hátralevő részének veszélyesebb, mint bármi.

elek zsolt 2020.06.17. 23:27:57

Ez hullagyenge volt. CR-t valakinek ki kéne szolgálni, mert ő már nem fogja szétfutni magát a meccseken, elmúlt 35 éves. De nincs semmilyen elképzelés a támadójátékban, csak a meddő passzolgatás. Ez így nagyon kevés lesz, még a bajnokság is elúszhat.

Sunny21 2020.06.17. 23:28:17

Gratulálok a Napolinak elsősorban.
Másodsorban pedig Nektek, kedves kommentelők, akik egy elvesztett kupadöntő után képesek vagytok ilyen szinten önteni a sz@rt magatokból. Takarodjon Nedved, Sarri, Berna, Ronaldo, mindenki...
A csapat mai teljesítménye szégyenteljes volt, de egy-két embernem ezt is sikerült alulmúlnia!

Andras74 2020.06.17. 23:28:19

@Juventino86: én is látom, h egyre több edző iskolázza le a Mestert. De, ki van olyan, akit hirtelen le lehetne akasztani a padra, és reményt adna arra, h jobb lesz?

Juventino86 2020.06.17. 23:29:06

@Andras74: Allegri. Ha valaki, akkor ő tudná, hogyan húzza ki a csapatot a bajból.

delpi0823 2020.06.17. 23:29:23

Ha iden nem nyerunk semmit,remelem Sarri Crrel egyutt takarodik a pi......csaba.Meg johogy leigazoltuk Ronaldot,miota megerkezett mar az olasz kupakat se nyerjuk,meg most mar a bajnoksag is igen csak kerdeses lett,de nem baj,a lenyeg hogy a reszvenyek emelkednek,Crnek 30millios fizu,csak csapat nincs.......

Juventino86 2020.06.17. 23:30:22

@Sunny21: Nemcsak ez az egy meccs a gond. Sajnos ebben az évben világosan látszik, hogy negatív tendenciák indultak el a csapatnál. Paratici és Nedved pedig ebben sajnos komolyan hibásak. Nagyon sok dolgon kellene gyorsan változtatni. Nagyon szomorú vagyok. :(

simoni 2020.06.17. 23:32:16

Egyeseknek nagyon rövid az emlékezete. Ez ugyanaz a lélektelen fos volt, amit Allegri utolsó két évében láttunk. Nem az edzővel van itt a legnagyobb gond. (Bár tény, hogy Sarri részéről a 4-3-3 erőltetése érthetetlen és láthatóan eredménytelen. Erre nincs mentsége!)

De hol van az ötszörös aranylabdás csodacsatár, aki 30 milláért játszotta ma a láthatatlan ember szerepét? Hol van a másik a zseni, aki 15 millára tartana igényt, de a 11-eshez úgy áll oda, hogy már előre tudni, hogy ki fogja hagyni? Hol van a középpálya úgy en bloc? Komolyan mondom a 42 éves Buffont leszámítva az egész brancs egy nagy nulla teljesítményben, hozzáállásban. Jóllakott zsoldosok gyülekezete, a legendás klubból mostanra már csak a neve maradt.

Andras74 2020.06.17. 23:32:51

@Juventino86: imádom Allegrit. Számomra Ő A Mester.
Csakhogy Neki van annyi esze, h most ne jöjjön vissza.

Szerintem bele kell törődni, h Sarri marad, még legalább jövő nyárig.

Szurkoljunk a Juventusnak, a többi úgysem rajtunk múlik!

Rocky80 2020.06.17. 23:32:55

@steven.h: jobban jártál...

Hú, megpróbálom összefoglalni, ki lehet egészíteni srácok ha valamit kihagynék.

Szóval: (mindjárt beülök géphez mert telón vagyok)

bianconeri83 2020.06.17. 23:37:04

Én is nagyon csíptem Allegrit, de nem az ő visszahívása lenne a megoldás (és sztem amíg a vezetőség nem változik, nem is fogják magukat szembe köpni).
Viszont nekem is egyre inkább körvonalazódik, h Sarri ide nagyon kevés. Emberileg, taktikailag, nem Juventus szintű edző.
Viszont fogalmam sincs ki jöhetne helyette/helyettük, és sanszosan Agnelli is így van ezzel.

danimester1 2020.06.17. 23:37:44

Összegyűlt a károgók hada megint látom!:-)
Sajnos a 3 hónap kihagyás sok és nehogy ez legyen a magyarázat mert tököszúrom őket.Ráadásul mi egy nappal többet pihenhetünk,mert minket tol a liga meg a sporik meg mindenki(IS).
Kíváncsian várom a magyarázatokat és várom hogyan fognak majd "csorbát köszörulni"és "tanulni a hibákból".Szerintem a 433-at el kell felejteni a kp. minősége miatt,igaz ezt Sarri nem tudja vagy nem vette észre,esetleg azt hitte,hogy a segítségével bajnok lehet a nápolyi.A 4231 szintén nem müködik,így esetleg marad a 442 talán,de sok esélyt nem látok a változásra Sarri részéről,állandóan sérült 30+-os játékosokkal nehéz,pláne csatár nélkül.Így nem marad más mint bízni a srácokban,de tényleg edzőbuktatás szaga volt ennek ma...Forza Juve!!

Rocky80 2020.06.17. 23:40:13

@danimester1: én már egyszer játékosbuktatást is szeretnék látni, mert Allegrinél már ezt láttuk...

Kmarcika 2020.06.17. 23:40:36

Kövezzetek meg, de Ancelotti jutott eszembe...
Mentem aludni erre ő.
Zsákba macska, de szerintem van esély, hogy beválna...

Andras74 2020.06.17. 23:44:56

@bianconeri83: hát ja.....
Agnelli is vakargatta az állát a meccs végén.
Hogy egy klasszikust idézzek: "elkúrtuk".

danimester1 2020.06.17. 23:48:10

@Rocky80: Ebben igazad van maximálisan egyetértek!Amíg 30,15,10,8M-s fizukat osztogatnak,addig igenis szükség lenne egy két seggberúgásra.Azonban ezeket a fizukat amíg megkapják,addig szinte nekik mindegy.Ezek az őrült összegek akkor is meg vannak ha szezont a gyenguszon töltik vagy éppenséggel nem játszanak.Ezekre kellene valami szankció,de úgy nagy általánosságban és nem csak a Juventusnál.A másik oldala a dolognak,hogy náluk divik,hogy aki akar megy aki nem az nem,sőt válogathat hogy hova van "kedve" menni,mert ha neki nem tetszik marad.
Azonban remélem a vezetőség holnap délelőtt egy alapos fejmosással kezdi az értekezletet,majd ha maguk körül rendet raktak,akkor a kedves futballista urakat is rendbe teszik.

simoni 2020.06.17. 23:50:56

@Kmarcika: Ha bukott edző kell, miért nem vásároljuk ki a szerződéséből mindjárt Murinnyót? :D

Ahogy @Andras74 írta, az edzőcsere jelen helyzetben öntökönszúrás lenne. Ezt a szezont már ezzel Sarrival és ezzel a kerettel kell végigcsinálni. Ha nem lesz látványos javulás, és bukjuk a scudetto, akkor Sarrinak mennie kell. A keret pedig mindenképp komoly reformra szorul, de a túlköltekezés és a vírusválság miatt ez nagyjából esélytelen lesz. Paraticinek szinte lehetetlen feladata van.

Kmarcika 2020.06.17. 23:52:19

@simoni: :D meghalok

Bízom a bukottak bosszújában :D

Ah elegem van a napból
Jó éjt mindenkinek.

danimester1 2020.06.17. 23:54:21

Ezt csak úgy itt hagyom nektek!
"Örülök a srácok sikerének, örökké szeretni fogom őket" - nyilatkozta Maurizio Sarri a Napoli 2-1-s januári győzelme után. Most is mindent megtett, hogy egykori csapata boldog legyen. A nápolyi faló?

Rocky80 2020.06.17. 23:56:21

@steven.h:

Szemre tetszetős kezdő, de Dybala center pozícióban, tehát már valami gyanús...

Első félidő:

Csordogál a meccs, labdabirtoklásban nagy fölény, szemre tetszetős passzos játék mezőnyben, viszont a kapu előtt elfogy a tudomány és semmi elképzelés.
Adható büntetőt nem kaptunk meg félidő végén, viszont a Napolinak is legalább annyi veszélyes helyzete volt mint nekünk, ha nem több. Buffon nagyokat védett, lőttek egy kapufát is.
Sőt inkább azt mondom hogy a Napoli volt veszélyesebb, nekünk meddő mezőnyfölény 1-2 helyzettel. Beparkoltak a 16-osukra és onnan próbáltak kontrázgatni, mi meg passzolgattunk előttük, próbáltunk betörni, de sansz nélkül.

Második félidő:

Ugyanaz folytatódik, a végén őrületes helyzet egy szögletből a Napolinak, Buffon óriásit véd, utána ismét Napoli kapufa. Szöglet előtt Bernardeschinek egészen érthetetlenül kigurul a lába alatt a labda szögletre...

Cserék: Costa helyett Danilo, Pjanic helyett Berna, Cuad helyett Ramsey - mind a 2. félidőben

Igazából egyik sem ült és semmit nem lehetett észrevenni, folytatódott a fos tovább.

Játékosok:

Dybala hajtott akart, de ő rúgta az első büntetőt és Meret megfogta...
CR egy nagy kalap sz... volt. Teljesen formán kívül.
Kiemelni csak Buffont lehet, jó volt az öreg a háznál, több nagy védése volt a meccsen, sajnos büntetőt nem fogott mert nem volt sansza sem rá úgy rúgták.
Mindenki más teljesen formán kívül, vagy átlagos teljesítményt nyújtva.

Büntetők:

Dybala-ét megfogják
Danilo az égbe lövi mert a léc alá akarta
Bonucci + Ramsey higgadtan magabiztosan belőtte

A Napoli mindegyiket berúgta.

Várhidi:

Lehet kutyázni őt, hogy egy magyar edző minek ugat, de én speciel őt egy értelmes csávónak tartom.

Kb azt mondta, hogy azt várta hogy a második félidőben kijön a nagyobb tudás, de semmi nem jött ki...
Sarri cseréi egyszerűen értékelhetetlenek, inkább elvett a csapatból a cserék által mint hozzáadott volna.
Teljesen elhűlt hogy Olaszország zászlóshajója hogy játszhatott így, egészen mást várt.

Alex8610 2020.06.17. 23:58:28

@simoni: Ha Allegri nem jon jovore terden csuszva mennek Contehoz.Ide olyan valaki kell aki vagy rendkivul intelligens es taktikus vagy egy motivator.Edzot kell igazitani a kerethez mert nalunk forditva nem megy.Az atigazolasi politikan is valtoztatni kene.Mindenki tudta hogy Sarri mit tud mit jatszatott a Napolinal milyen jatekosok kellenek ehhez.En megvedem ot mert Paratici-Nedved paros jol atb*szta az oreget.Maradnia kell ev vegeig barmi is lesz.Aztan Agnellinek rendet kell tennie.

Rocky80 2020.06.17. 23:58:51

@danimester1: volt már idén alapos fejmosás egy pár és semmi nem változott...

Alex8610 2020.06.18. 00:04:53

@Rocky80: Azt mondjuk nem vagom hogy Dybala kihagyott buntetoje utan miert nem CR lotte.Ott muszaj lett volna beloni.Danilonal biztos voltam benne hogy kihagyja.O is a fasznak akarta lec ala mikor az elso kimaradt nem vagyok focista de ilyenkor mondjak hogy laposan sarok erobol aztan csokolom.Vele is csak tobben vagyunk total megerte Cancelot elengedni helyette.Pedig o most hasznosabb lenne Sarrinal.

Andras74 2020.06.18. 00:06:53

Ha Maxi kaphatott 5 év türelmet, akkor Sarrinak is jár.

Legfeljebb nem nyerünk semmit. Na bumm.

Végülis a győzelem nem fontos, hanem az egyetlen, ami számít! Vagy, rosszul tudom???

Rocky80 2020.06.18. 00:21:37

@Alex8610: előre le kell adni a sorrendet. Gondolom ő utolsónak volt felírva.

Egyébként Dybalával már nem először fordul elő hogy igazán fontos szituban kihagyja. Szerintem nem szabad vele fontos pillanatban rúgatni mostantól.

simoni 2020.06.18. 00:22:52

@Alex8610: Allegrivel aligha ment túl simán a szakítás, meglepő lenne, ha hajlandó lenne visszajönni. De ha esetleg igen, az biztos, hogy komoly változtatásokat kérne, amik a jelenlegi gazdasági helyzetben nem kivitelezhetők. A fél csapatot nem lehet csak úgy hipp-hopp kicserélni, szóval ebből csak a felmelegített húsleves esete lenne.

Szvsz eleve Conte lett volna a mi emberünk Sarri helyett. De ő belekezdett most egy építkezésbe a dögevőknél, amit nem fog csak úgy otthagyni. (Na meg azt is megnézném, hogy Agnelli térden csúszik neki). Róla lecsúsztunk.

Guardiolára nem lesz pénz. Talán Pochettino szabad, de nem tudom, hogy előbbre lennénk-e vele.

De sokat nem is várnék az edzőváltástól. A gondok mélyebben gyökereznek. Amit most látunk, az egy korszak vége. A jövőnk érdekében fel kell építeni egy sikeréhes, fiatal, elkötelezett Juventino magot. Ez hosszú idő lesz, és lehet, hogy a jelenlegi vezetők képességeit meg is haladja. Rossz kimondani, de most úgy tűnik, hogy a jövő leginkább milánó sötétebb felén épül.

JeetTrader 2020.06.18. 00:25:52

Nincs megfelelő tudás és akarás a középpályán és ehhez passzoló taktika sem.

Tul sok minőségi középpályást nem kapni a piacon vagy ha igen az megfizethetetlen. Tul sok edzőt sem kapni aki most leülne a Juve padjára es megfelelo lenne az "uj futballhoz".

Anyagilag ez az év borzasztó lesz így megváltásra sztem semmilyen téren nem számíthatunk.

Hozzáteszem COVID volt de ilyen szinten ez nem lehet magyarázat. Szomorú elveszíteni döntőt de ennél egy Juventusnak többet kell mutatnia.

Andras74 2020.06.18. 05:51:13

@simoni: én is úgy gondolom, h egy edzőváltás most nem oldaná meg a problémát.

Ha lett volna beleszólásom, Sarri sosem lett volna a mi edzőnk. Korábban is elégszer bizonyította a lúzerségét, nálunk csak folytatja.
De, úgy alakult a helyzet a világban, h értelmetlen lenne kirúgni......
Ez van, ezzel kéne főznünk. Keserű lesz a szánk íze.

del pipi 2020.06.18. 05:57:45

Nagyjából erre lehetett számítani, 10-en fognak védekezni. Minden úgy alakult ahogy gondoltam, kivéve hogy azt is elhittem a csapatról hogy egy gólt tud rúgni rendes játékidőben. A Napoli jobb volt, jobb taktikával, gratulálok nekik. Két döntőt elbukni az már szar, pedig bíztam mindenkiben edzőstül. Ez szomorú csütörtök.

Rocky80 2020.06.18. 06:31:03

Aki a kupasorozat utolsó két meccsén nem lő gólt, az nem érdemel kupát. Leállás meg karantén ide vagy oda.

Viszont nagy kérdés a hogyan tovább?

Meg az is, hogy mit lehet szeretni a jelenlegi csapaton? Mert én most azt érzem, hogy csak a múltját...

Kérlek benneteket segítsetek összeszedni hogy kicsit jobb kedvre derüljünk.

Rocky80 2020.06.18. 06:41:32

@del pipi: az a baj, hogy annak ellenére hogy tízen védekeztek, ők voltak veszélyesebbek, meg ők lőttek két kapufát.

Nyilván minden más, ha megadják a Dybala tizit, de tudnunk kellene nekünk gólt lőni tizi nélkül is.

A másik gond meg hogy - és nem akarom Dybala nyakába varrni Isten ments!, de:

- fontos pillanatban soha többet nem rúgatnék tizit vele;
- sajnos a keret legértékesebb játékosától akibe DP-t akarunk belelátni fontos meccsen ennél több kell. Soha nem lesz ő nagy meccseken a különbség, vagy csak nagyon ritkán úgy tűnik. Egy másodhegedűs vagy még az sem, akármilyen tehetsége van ehhez a játékhoz.

Ugyanígy Ronitól is, nyilván, a különbség az, hogy Roni már sokszor megmutatta hogy tud az lenni, Dybala meg csak a Barca elleni 3-0 esetén.

Szerintem ez is a meccs tanulsága. Nem szabad többet várni tőle.

Csak Csucsu 2020.06.18. 06:43:24

Douglas Costa....annyira eljenzik itt sokan mert tud pár cselt meg jó nagyot tud rúgni a labdába.... Olyan mint a kiskokó a vidiben...jól kavar de am az égvilágon semmi haszna nincsen csak van egy féloldalas 4-3-3 taktika miatta..
Kell egy center aki elvégzi a piszkos munkát(Ronaldo helyett)vagy egy Ramsey aki tehermentesíti Dybala-t a labdakihozatalban...Kiált ez a csapat a 4-3-1-2 ért ....dehát ez a Douglas Costa akkora labdazsonglőr, hogy kihagyhatatlan VICC

Sunny21 2020.06.18. 06:53:10

Mi lehet az ellenszere egy ilyen betömörülő védekezésnek? A válasz egyértelmű: Minél jobban széthúzni a csapatrészeket, átlövések, kreativitás, sikeres 1v1-ek.
Értem én mit akart játszatni Sarri, leegyszerűsítve: Costa,Ronaldo, Cuad és Sandro volt a felelős a szélekért. Dybala a kreativitásért, Pjanic, Benta az átlövésekért.
Mi volt a gond? Pontosan az, ami Allegri regnálásának végén. A játékosok teljesen dekoncentráltak voltak, kis túlzással nem volt kedvük focizni. Amikor 10 beadásból egy sem pontos, amikor az átlövéseink után fél óráig kell keresgetni a labdát a lelátón, amikor elvétve látunk egy sikeres cselt, vagy éppen a tizik (Roniéval az első hármat kihagytuk újraindulás után)az mégis mit takar?
Igen, az edző is felelős ha nem tudja motiválni a csapatot, ugyanakkor elvárható az is, hogy ne kelljen motiválni, hanem csak a taktikával törődni ezen a szinten.
Külön misét megér, hogy a Juventus nem tud egy csatárt beküldeni, mert nincs!!
Gyors passzokkal, gyors oldalváltásokkal, megoldható lett volna a védelmük szétzilálása, de minden olyan lassú volt. Ahogy Hegyi mondta, mint a vonat amelyik egy helyben vesztegel.. Így játszottunk tegnap.

Rivendell 2020.06.18. 07:01:22

Nem lesz itt Bl győzelem... Egész egyszerűen be vagyunk oltva a kupadontok ellen, megkockaztatom a bajnokságot is bukjuk amilyen szerencsétlenek vagyunk... Na Mind1 attól még a mi csapatunk:-)

Andras74 2020.06.18. 07:06:23

@del pipi: pont ez a bajom. Te számítottál rá, h a Napoli ezt csinálja majd. Én is, meg sokan mások is. Tehát a szakembereknek lett volna lehetőségük, h erre felkészítsék a csapatot.....

Nyoma sem volt elképzelésnek, taktikának. A cserék semmit sem tettek hozzá.

Az igazi baj nem az, h néha nem mi nyerünk, hanem az a baj, h nem látni a győztes irányt.

Gondolom, ahogy én sem hiszek Sarriban, a csapat is egyre inkább elbizonytalanodik, és a végén szerzünk egy szép, bajnoki bronzot.

Ideje lenne vmit bizonyítania s Mesternek, mert eddig minden mutatóban rosszabb, mint az elődje. Megkockáztatom, h már játékban sem sok kell, h alulmúlja.....
Mert, ennél az is jobb taktika, ha szar játékkal nyerünk.

Andras74 2020.06.18. 07:10:39

@Rocky80: szeresd a Juventust, és bízz abban, h megoldják a problémákat, mielőtt végleg elvesznek a győztes gének.....

Norbis85 2020.06.18. 07:20:07

Nehéz bármit mondani erre a tegnapira. Elvesztettük a meccset, ami előfordul, de nem így...
Nem sok játékost lehet mentegetni a meccs után, aki egyértelműen nem tehetett róla, az Buffon. Hatalmasakat védett, szerintem bebizonyította sok kétkedőnek, hogy képes még ezen a szinten védeni.
Aki még nem hibáztatható, az Alex Sandro. Folyamatosan játékban volt, hol védekezett, hol támadott. És ha Ronaldora azt szoktuk mondani, hogy egy gép, akkor Ő? Arra gondolok, hogy nincs szinte meccs, amikor nem játszik, és a sérülések nagyjából még így is elkerülik, és igazán botrányosan talán soha nem játszott.

De Ligt és Bonucci is hozta, amit lehetett, illetve talán Cuadradot is iode lehet venni. Most Bentancurt sem éreztem túl erősnek, voltak már jobb meccsei. Pjanic talán picit jobb volt, mint amilyen mostanában szokott lenni, de kevés. A többiek nagyjából értékelhetetlenek voltak. Dybalatól egy komolyabb megmozdulás volt, amikor CR elé passzolt, aki ismét nem ért oda a labdára. Szóval ha lehetett volna kikre, félidőben a védősor kivételével mindenkit le kellett volna cserélni...

Gratula a Napolinak, ők jobban akarták ezt. és ha őszinte akarok lenni, jobban meg is érdemelték, bármilyen rossz ezt kimondani.

Alex8610 2020.06.18. 07:29:13

@Rocky80: Evek ota nincs jelleme,karaktere ennek a csapatnak.Allegri elfaradt a vegere de ez ertheto es le a kalappal elotte amit elert annak ellenere hogy forgattak alatta a keretet rendesen.Velemenyem szerint ez a legnagyobb problema.Jatekosok jonnek mennek a tetejeben pedig mindig van olyan csapatresz ami hianyos.Ev elejen irtam hogy en az utobbi evek utan Contet hoztam volna.Ahogy Paratici is.Itt Agnelli hibazott a buszkesege miatt.Egy olyan edzo kellett volna aki felrazza es tuzben tartja a jatekosokat plusz Ronaldo is jobban tudott volna azonosulni Conte stilusaval.Sarrit sztem senki nem veszi komolyan plusz stilusidegen a Juventusnak.Nem ide valo.Ez az ev olyan lesz amilyen aztan Agnellieknek kell uj iranyt kijelolni.
Dybalaval kapcsolatban teljesen igazad van.En is ezt irtam mint negativumot vele kapcsolatban.Hiaba zseni ha mentalisan gyenge nem eros jellem.Ilyen helyzetekben mint pl a tegnapi meccs kellene felraznia,peldat mutatnia a tobbieknek.Nala csak fellangolasok vannak az a baj.11est ki lehet hagyni de ilyenkor oda kell allni es hatarozottnak lenni.Latszott tegnap rajta ez a -jol van ellovom aztan lesz ami lesz.Igy soha neznek fel ra es nem lesz kapitany.Fel a fejjel mi szurkolok csak bizhatunk es szorithatunk a csapatnak ez a dolgunk.Bizom az elnokunkben hogy rendet tesz.

Rocky80 2020.06.18. 07:46:49

Várja valaki a Bologna meccset? :D

Rocky80 2020.06.18. 07:58:15

Egy - magát topcsapatnak tartó és BL győzelemre törő - csapat nem tud mit kezdeni egy betömörülő ellenféllel?!?

Akkor az nem topcsapat...

Plusz le kellene vetkőznünk a ránk jellemző felsőbbrendűségi érzést is: mi vagyunk a Juventus, meg nem Juventus szint valaki, meg a kukás Napoli, sintér Inter, stb.

Jelenleg nem nagyon van mire büszkének lennünk.

Kussolni kell és megszakadni. Na ez nincs ebben a csapatban. Ahol egy Bonucci a csk, miről beszélünk?!?

Amilyen a paraszt, olyan a krumpli. Ez van.

Sajnos a csapattól nem várhatunk sok jót, ezt láttuk.
Az edzőtől szintén, ezt is láttuk.
A vezetőinktől az utóbbi idők döntései alapján megint nem.
A szurkolók meg nem jutnak be a stadionba hogy valamit tudjanak csinálni.

Talán kellett is ez nekünk hogy megtisztuljunk és újra felépíthessünk valamit.

venember83 2020.06.18. 07:59:47

@Rocky80: Mihajlovics fiai biztos nem bátorodnak fel a Juve legutóbbi két meccse kapcsán, tuti. Ahogy a Lazio meg az Inter sem.

babo0410 2020.06.18. 08:01:54

A meccset csak utólag láttam, nagyon csalódott vagyok. Egyre inkább az az érzésem, hogy Sarri nem való nagy csapatba. Egyrészt nem veszi észre Sarri, hogy a taktikája nem illik a kerethez, nem tud finomhangolni.
Másrészt a csapatot is át kell szervezni.
Nagy a gond. Én már csak annyit kérek, nyerjük meg a bajnokságot.
Pedig ha BL-t nyernénk idén, a szuperkupa a Puskásban lesz, megnézhetnénk a csapatot.

Watakuki 2020.06.18. 08:17:56

Sokan leírták már a véleményemet, nem ismétlem. Nagyon remélem, hogy nem várjuk meg, amígy egy Inter féle mélyrepülésbe kezdünk.

Rocky80 2020.06.18. 08:23:28

@venember83: nincs mitől félnie az ellenfeleinknek. Ez van.

Most már csak az a kérdés, hogy kell az nekünk hogy megnyerjük a bajnokságot ami tovább konzerválhatja a jelenlegi "minden rendben mentalitást" vagy inkább bukjunk mindent csak legyen változás?

dobor norbert 2020.06.18. 08:25:17

Amit érzek az düh és szégyen.Közel 40éve szeretem ezt a Csapatot. Nem keresek bűnösöket. Mindenki az. Szenvedtem az egész meccs alatt. Nincs akarat,taktika,elszántság. Nem érdekel,h kényszerszünet volt. Ezeknek a játékosoknak tudni kell focizni,egy védekező csapatot,fel kell tudni törni,mert mi vagyunk a Juventus! Szerintem aki viseli ezt a mezt az haljon meg a pályán a klubbért. Eddig ez volt a tendencia. Már már nincs becsvágy,büszkeség,csapatszellem. Volt pár kritikus szakasz az elmúlt negyven évben amit követtem,de mindig megoldottuk. Csak már nagyon szar ezt kivárni és megélni. Persze,h optimista vagyok,de csalódott vagyok,nagyon. Talán lesz ez még jobb...

Andras74 2020.06.18. 08:35:13

Sarri egy sokkal erősebb Napolival sem nyert semmit. Pedig lehet, mint láttuk tegnap.

Teljesen irreális, h tőle várjuk a kupákat.

Nem ő tehet arról, h itt van. A Juve padját én sem utasítanám vissza.

Rocky80 2020.06.18. 08:47:56

@dobor norbert: egyetértek.

Kis kiegészítés: még nagyobb szégyen ezt döntőben látni!

Nekünk - önmagunk miatt is, meg az elbukott döntőink miatt is -, minden egyes döntő és döntő jelentőségű meccs sorsfordító és élet-halál meccs kellene legyen, hogy feledtethessük az elbukott döntőinket meg az örök második szennyét lemoshassuk magunkról!

Ehelyett mit láttunk? A Napsugár üdülőtábor gyerekeit...

Rocky80 2020.06.18. 08:50:59

"Mindannyian gladiátorok vagyunk!" :D

De tud fájni még most is! Ezt nem bírom feldolgozni...

2020.06.18. 08:53:36

180 perc alatt 0 gól, lélektelen és értelmezhetetlen foci.
Egy állandó: Matuidi a kezdőben és "szopkodom a bagót a partvonal mentén" Sarri ötlettelen búrája

Il Principino 2020.06.18. 09:06:05

Hát ez vmi borzalom volt..Még büntetőből sem tudunk betalálni!!!
Tudván a pocsék formánkat és hogy nincs hosszabbítás azért illett volna erre is felkészülni!Nagyon rosszat tett ez a vírus szünet sajnos..
Gigin nem múlott annyi szent!Még szerencse,hogy nem most játszunk a franciák ellen,1 hétig sem lőnénk gólt!!!

Andras74 2020.06.18. 09:19:12

@hellan: bocs, de jegyzetelt is közben. Becsülettel végezte a munkáját.....

2020.06.18. 09:27:40

@Andras74: Ohh, lehet h felírta h CR sérója milyen menő és h Dybala milyen szépen mosolygott. :D

Andras74 2020.06.18. 10:50:00

@hellan: már akkor sem értettem, miért olyan fontos irogatnia a meccs alatt.
Nincs videója?????

Szerintem a klubház technikusa bármikor lejátsza neki a meccset....

Drotkoszoru 2020.06.18. 19:12:04

@venember83: "azért sokszor nem sikerült a váltás, főleg utolsó két évében, amikor is tavaszra már nem tudott a csapat semmi újat mutatni, s hamar véget értek a BL-álmok, az utolsó évének bajnoki szezonzárásáról meg ne is beszéljünk, ott olyan szinten szarták telibe a tisztelt játékosok a mester csizmáját, hogy arra nincsenek szavak."

2018 tavaszán a Tottenham elleni nyolcaddöntő visszavágóján az ő cseréinek és szerkezetváltásának köszönhetően fordítottuk meg a párharcot Londonban (ezt nem én mondom, számtalan nemzetközi elemzés jelent meg akkor). Utána a Real elleni negyeddöntő visszavágóján 3 gólos hátrányból hozta vissza a párharcot Madridban, ahol taktikailag hülyére verte Zidane-t (arról már nem ő tehet, hogy a 95. percben befújtak egy nevetséges büntetőt a Realnak. Ahogy arról sem, hogy Torinóban röhejes módon állították ki Dybalát, illetve nem kapott meg egy egyértelmű 11-est a Juve). Tavaly tavasszal 2 gólos hátrányból fordítottuk meg a párharcot az Atletico elleni visszavágón, nem kis részben Allegri húzásainak köszönhetően (Can kezdőbe állítása, középpályáról védelembe való oda-visszaléptetése, amivel 3 belső védő maradt hátul. Spinazzola, Bernardeschi kezdőbe állítása, második félidőben Dybala, Kean jó ütemben történő becserélése, miközben 4-2-3-1-es formációra váltott a csapat. Ezzel egy ütemben Bernardeschi bal oldalra került, onnan megindulva harcolta ki az olasz a mindent eldöntő büntetőt; de lehetne még sorolni a taktikai finomságokat). De említhetném tavalyról a Lazio elleni idegenbeli bajnokinkat, ahol 70 percig közünk nem volt a meccshez, egészen addig, amíg Maxi be nem hozta Cancelót jobb szélső támadónak a fáradó rómaiak ellen. A portugál gólt szerzett és kiharcolt egy büntetőt, amivel megfordítottuk a találkozót. Tudnám még sorolni, de felesleges. Értem én, hogy utálod Allegrit és képtelen vagy elismerni az eredményeit, illetve a tudását; ettől még az általad leírtak köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Természetesen ő is követett el hibákat, az Ajax elleni visszavágón például nem tudott megfelelően belenyúlni a meccsbe (az 5 éve alatt az egyetlen párharc, amiért okolható, mert egy papíron alacsonyabban rangsorolt csapat ellen estünk ki, viszont a többi BL kudarc mindegyikén a Juve számított "underdognak" a döntő/párharc előtt is). A bajnoki szezonzárás során azért nagyvonalúan elsiklottál afelett, hogy a csapat tavaly 5 (!) fordulóval a vége előtt, matematikailag is bebiztosította a Scudettót, de a gyakorlatban már az őszi szezon végén lehetett tudni, hogy simán behúzzuk. Ennek fényében Az Ajax elleni kiesést követően nem meglepő a leengedés, mert szó szerint tét nélküli volt az utolsó 5-6 forduló. Őszintén megmondom: a hollandok elleni búcsú után már én magam is szartam bele az előző szezonba. Ami nagyobb baj, hogy a játékosok is, amit persze arcpirító volt látni, de nem túl igazságos kizárólag a (siker)edzőre fogni mindezt. Nem hiszem, hogy abban a helyzetben, az utolsó 5 fordulóban lehetett volna bármivel is motiválni a jóllakott játékosokat. Nem véletlen, hogy Allegri is komoly átalakítást akart eszközölni tavaly nyáron, és megszabadulni a "léhűtő" játékosoktól. Persze egy edzőt mindig könnyebb eltávolítani, mint a keret harmadát.. Természetesen azt is elismerem, hogy Allegrin is látszódtak a kiégés jelei az utolsó fél (de semmiképp nem két) évben, az idegei is kezdték felmondani a szolgálatot, az öltöző egy részét is elvesztette a végére. Talán megfáradt ez a kapcsolat, kellett egy kis szünet, új impulzus, illetve neki sem ártott 1 év pihenés. Mindezek ellenére én akkor is a "nehezebb" utat választottam volna tavaly nyáron, és a keret drasztikus megreformálásával kezdtem volna, mintsem edzőváltással. Persze elfogadom azt is, hogy mindenképp edzőt akart váltani a vezetőség; de akkor legalább illett volna egy nagyobb "nevet" leültetni a padra, mert azt az első pillanattól lehetett tudni, hogy a Juve, mint klub és brand, illetve a játékoskeret abszolút nem kompatibilis Sarrival. Ez a projekt bukásra volt ítélve a kezdetektől fogva. A bajnokságot ettől függetlenül behúzhatjuk, mert a sorsolásunk kedvező, de ami ennél is fontosabb: ez a keret még ilyen formában is messze a legerősebb és legbővebb Olaszországban, az elmúlt 8-9 évben pedig akkora gazdasági fölényt építettünk ki, amivel művészet lenne a Scudettót is elbukni (bár ha valaki, hát Sarri képes erre a "bravúrra" is).

Rocky80 2020.06.18. 19:32:43

@Drotkoszoru: mindig örömmel olvasom a gondolataidat, csak olyan ritkán írsz. :-) Egyébként te edzőt váltanál most vagy megvárnád a szezon végét? Illetve kit hoznál szíved szerint aki megoldás lehet?

Abban viszont tévedsz szerintem hogy @venember83: utálja Allegrit.

Sunny21 2020.06.18. 20:25:03

@Drotkoszoru: Ez is egy korrekt írás, rengeteg igazsággal, de ebben is mennyi szélsőség van.
Azért húzhatjuk be a bajnokságot, mert kedvező a sorsolásunk... Aha, tehát ősszel meg kedvezőtlen volt, ugye? Ezt ne felejtsd el. A csodás fordításokhoz meg el is kellett jutni.. Pont említettem egy hozzászólásban. Ugye az odavágókon is Allegri volt az edző? Ugye, valahogy belekerültünk olyan szituációba hogy minden mindegy alapon kockáztassunk?
A Tottenhamről meg ne is beszéljünk, csak a legelvakultabbak mondhatják, hogy megérdemelt továbbjutás volt.
Tudod, az éremnek mindig két oldala van...

venember83 2020.06.19. 05:01:50

@Drotkoszoru: "(arról már nem ő tehet, hogy a 95. percben befújtak egy nevetséges büntetőt a Realnak. Ahogy arról sem, hogy Torinóban röhejes módon állították ki Dybalát, illetve nem kapott meg egy egyértelmű 11-est a Juve)." - tényleg elkezdünk bírózni? Ez szerintem rangon aluli dolog, hagyjuk ezt meg a kiscsapatoknak és a különböző fóbiákkal megáldott (olasz) klubvezetőknek.

Hogy utálnám Allegrit, az lényegtelen, meg különben úgyse hiszed el, ha azt mondom, hogy nem utálom. Az viszont arcpirító, hogy vele a padon az utolsó két évben milyen futballt játszott a bajnokságból számos szempontból kimagasló Juve. Persze az is tény, hogy a múlt homálya megszépíti a dolgokat, de ha egy edző elveszíti a befolyását a játékosok/öltöző felett (tavalyi beleszarós szezonzárás pl.), akkor nem kérdés, hogy mi következik. A vezetőség már csak ilyen, így is viszonylag ritka, hogy valaki 5 évet irányíthasson egy keretet.

Az edző érdemeinek a méltatása fölött átsiklanék, úgy érzem, hogy te eléggé aláhúztad ezeket, de közben megfeledkeztél arról, hogy CR érkezésével Allegritől is BL-győzelmet vártak, tetszik vagy sem. Nagy kockázat volt emiatt is CR érkezése, de szerintem nyilvánvaló, hogy Agnelli a nemzetközi siker miatt döntött a korosodó portugál ikon leszerződtetése mellett. S ennek lett valamennyire áldozata Allegri is, mert az olasz siker már nem volt elég.

A keretmegújítás kapcsán természetesen egyetértünk, nehéz lenne ellentmondani szurkolóként, de várható volt, hogy CR mellett nem lesz pénz komoly reformokra, a középpálya több év alatt végrehajtott elvékonyítása után örülnünk kellett de Ligt érkezésének, Alex Sandro maradásának, Demiral megszerzésének, csak hogy pár példát mondjak. Nyilván el lehet kezdeni gondolatban új keretet építeni, de amíg a keretben olyanok vannak, akik mély gyökereik és számukra nagyszerű szerződésük révén eltávolíthatatlanok Torinóból (Khedira, Higuaín és sajnos Pjanic), addig nem várható el, hogy a vezetőség teljesen átformálja a keretet. Főleg ha közben olyan ígéretes, ám kifejezetten drága futballisták is érkeznek, mint de Ligt, akire természetesen komoly szükség volt, de (CR-hez hasonlóan) igencsak korlátozta az adott mercatóban a további bejövő játékosforgalmat.

Röviden ennyi, elnézést kérek, amennyiben Allegri-ellendrukkernek tűntem/tűnök, s ezzel borzolom a kedélyedet/kedélyeket.

del pipi 2020.06.19. 05:59:32

@venember83: Mindenkinek van igazsága, én hasonló véleményt képviselek mint te csak másképp fejezzük ki egymást. De azzal nem értek egyet hogy Allegri utolsó két éve volt szar, ez így nem igaz. Egyértelműen csak az utolsó, persze nem akarlak meggyőzni mert ha te úgy gondolod akkor okés. Egy kicsit mindenki másképp látja gondolja, nálam egyértelmű hogy az új megalomán brand építéssel járó Ronaldo megvétele, plusz a hagyományok elhagyása az ahol valami megváltozott. Egyértelmű hogy Allegri jó edző de a Ronaldo effektussal ő maga sem tudott mit kezdeni, vagyis ahhoz már kikellet volna jönnie a komfort zónájából. Én tegnap ugyan megszomorodtam, és látom egyértelműen Sarri hibáit, és nem is akartam hibást keresni. Viszont ha nem tud rugalmasabb lenni akkor az edző váltás is elkerülhetetlen. De ha igazán vissza akarjuk kapni a csapatot akkor én Ronaldot kérném meg hogy: öreg légyszi menj az MLS.be vagy tudom is én hová, mert abból a fizuból három bitang középpályást lehetne megfizetni, persze megint úgy írtam mintha egyszerű lenne, Ronaldo is jól érzi magát 30-ért.

Andras74 2020.06.19. 06:39:21

@Drotkoszoru: teljesen korrekt a leírásod. Sokan látjuk így, sokan pedig másképp gondolják. Így van ez jól.

Alex8610 2020.06.19. 07:13:07

@Drotkoszoru: Teljesen egyetertek enis.Sokat beszeltunk akkor ki lenne megfelelo edzo Allegri utan de a mestert kb senki sem tudta volna potolni,legalabbis nem volt olyan elerheto edzo.Ezert kellett volna Agnellinek felretennie a buszkeseget es visszahivni Contet a padra.Taktikailag nem olyan sokoldalu mint Allegri de boven eleg lett volna arra hogy felrazza a csapatot es ujra szarosak legyenek a gatyak az oltozoben.Sarri semmilyen szinten nem volt megfelelo valasztas.Persze arrol meg nem o tehet hogy ilyen keretet adtak at neki.

Drotkoszoru 2020.06.19. 15:13:08

@Rocky80: Köszönöm szépen! Olvasom a blogot többnyire, de sokszor nincs időm kommentelni, és ami azt illeti: gyakran kedvem sem. Ami az edzőkérdést illeti: Sarri kinevezését az első pillanattól hibának tartottam, ennek ellenére személy szerint mégse küldeném el, mert: 1. Nem szokás Torinóban szezon közben kirúgni edzőt. 2. Nedved, Paratici és kisebb részben Agnelli "egye meg" azt, amit tavaly nyáron főztek. Ha már leültették Sarrit, akkor tartsanak ki mellette és vigye végig az idényt. 3. Jelenleg nincs megfelelő szakember a piacon, aki elvállalná a tűzoltást június közepén. Allegri esélytelen, nincs az a pénz, amiért belemenne ebbe a méltatlan szerepbe, de egy Pochettino is ott kezdené a tárgyalást, hogy 3 éves szerződés, illetve türelem (ami ugye itt nincs) a saját stílusa meghonosítására.

@Sunny21: Érdekes, hogy szélsőséggel "vádolsz", miközben kiemelsz 2 szót a terjedelmes hozzászólásomból (amely részt abszolút "zárójelesen" említettem, hozzá is téve, illetve folytatva, hogy: "ami ennél is fontosabb.."), és erre fűzöd tovább a reakciód nagy részét. Mondhatnám úgyis, hogy megfogtad a lényeget. :D Nem hittem volna, hogy ezt külön magyaráznom kell, de akkor a félreértések elkerülése végett: tisztában vagyok vele, hogy a bajnokság során minden csapattal kétszer játszunk (egyszer otthon, egyszer idegenben), így a sorsolása minden csapatnak ugyanolyan, ha egész szezont nézünk. Amire én utaltam az csupán annyi, hogy az összes idegenbeli rangadónkat letudtuk már, így a hátralévő 12 fordulóban papíron könnyebb meccseink ígérkeznek, mint a Laziónak vagy az Internek, így minden nehézség ellenére illene behúzni a Scudettót (már csak azért is, mert kiemelkedünk játékerőben, keretmélységben és gazdaságilag a ligából). Erről természetesen nem Sarri tehet. Senki sem vitatta, hogy emiatt ősszel, illetve a leállásig keményebb volt a sorsolásunk, ahogy az is evidens, hogy a csapatnak meg kellett szereznie azokat a pontokat, amivel így is a tabella élén állunk.

"A csodás fordításokhoz meg el is kellett jutni.. Pont említettem egy hozzászólásban. Ugye az odavágókon is Allegri volt az edző? Ugye, valahogy belekerültünk olyan szituációba hogy minden mindegy alapon kockáztassunk?"

Allegrinek is vannak hibái (ezt le is írtam), tévedett ő is pályafutása során. Természetesen az odavágókon is ő volt a vezetőedzőnk; csak tudod az a különbség közte és Sarri között, hogy Maxi szinte kivétel nélkül képes volt belátni, ha hibázott, és tanult is belőle. Általában már meccsen belül mert változásokat eszközölni (akár személyi-, akár formációváltás által); de ha ne adj Isten: az odavágót "el is baszta", abban biztos lehettél, hogy az az 1 meccs elég volt neki, hogy tökéletesen kiismerje az adott ellenfelet, a visszavágóra kijavítsa a hibákat, és olyan váratlant húzzon, amivel taktikailag felülmúlja az ellenfél edzőjét (függetlenül attól, hogy Guardiolának, Kloppnak, Zidane-nak, Simeonénak, Ancelottinak, Pochettinónak, Mourinhónak, Pellegrininek, Sarrinak, Rudi Garciának, Spallettinek vagy Simone Inzaghinak hívták az illetőt -mindre tudok példát-). Sarrival kikaptunk a Lazio ellen a bajnokságban, majd bő 2 héttel később az Olasz Szuperkupában ismét hülyére verte Simone Inzaghi (aki ugyan tehetséges, de azért nem mondanám topedzőnek) taktikailag. A Napoli ellen szintén vereséget szenvedtünk a bajnokságban, majd az Olasz Kupa döntőben megint csak, pedig Gattuso sem egy géniusz.. Bevallom: én nem emlékszem rá, hogy Allegrivel kétszer egymás után kikapjunk ugyanattól az ellenféltől (főleg "kulcsmeccsen"), pedig az 5 éves regnálása alatt játszottunk a Reallal, a Barcával, a Bayernnel, az Atleticóval, a Cityvel, a Dortmunddal, a Manchester Uniteddel (a többi olasz csapatról már nem is beszélve), amelyek azért nagyobb játékerőt képviselnek, mint a mostani Lazio vagy Napoli. Sarri viszont képes volt erre, ami meglátásom szerint elsősorban arra vezethető vissza, hogy egy makacs, rugalmatlan "öregember" (utóbbit nem pejoratívan kell érteni). Neki van egy elképzelése a játékról, amit akkor is erőltet orrba-szájba, ha az adott kerethez egyáltalán nem adaptálható az ő "filozófiája". Ha nem működik az 'A' terve (mert az ellenfél megfojtja a játékát), akkor csak néz ki a fejéből rezignált arccal és rágja a csikket. Sokszor érzem azt, hogy meg sem próbál alkalmazkodni az aktuális ellenfélhez, hanem a saját elképzelését akarja végigvinni minden áron. Ezt még egy Guardiolától is luxusnak tartom, nemhogy a bagós mestertől. Jól mutatja ezt a rugalmatlanságot az is, hogy elvből elvetette -még elmélet szintjén is- a 3 védős felállást, mikor egy újságíró bedobta a témát. A Milan elleni visszavágón a 98-99 percből (hosszabbítással együtt) nagyjából 82 percet játszottunk emberelőnyben, mégse tudtunk betalálni, pedig még egy 11-est is kaptunk. Azon a meccsen sokadjára bukott meg a 4-3-3-as hadrend, erre ríttig ugyanezt a formációt és csapatot "pakolja fel" a Napoli elleni döntőben is (milyen meglepő, hogy ott sem működött..).

Drotkoszoru 2020.06.19. 15:18:27

@Sunny21: Ami a Tottenham elleni párharcot illeti: a torinói találkozón az elején 2-0-ra vezettünk, az első félidő egyértelműen a miénk volt, 2-1-nél Higuaín ki is hagyott egy 11-est (abszolút máshogy alakul az egész, ha 3-1-el vonulunk szünetre). A második félidő a Spursé volt, így a 2-2 összességében reális végeredmény volt a látottak alapján. Londonban 60 percig közünk nem volt a meccshez, az első órában eldönthették volna az angolok a párharcot, de 1 kivételével kihagyták a helyzeteiket (ezt nevezhetjük szerencsének, másrészről viszont az meg a mi "balszerencsénk", hogy az első ütközetkor Higany büntetőt hibázott -ha már az éremnek két oldala van-). Kellett persze a Tottenham hibája, "bénázása" is, Allegri viszont élt ezzel a lehetőséggel, időben reagált, a 60. percben behozta Lichtsteinert és Asamoaht, formációt váltottunk, aminek köszönhetően 7 perc leforgása alatt meg is fordítottuk a párharcot. Őszintén mondom neked: én nem hiszek a szerencsében. Legalábbis abban a formában, amit a legtöbb ember gondol róla. Minden okkal történik, a saját kudarcaimért sem a külső körülményeket vagy más embereket szoktam hibáztatni. A karmában viszont hiszek, és abban is, hogy ezek a tényezők ("szerencsefaktor", bírói hibák, stb.) hosszú távon kiegyenlítik egymást. Ezen a téren @venember83: kollégának igaza van, kissé én is elragadtattam magam a hozzászólásomban, amikor a Real elleni bírói tévedéseket hoztam fel. Valóban nem volt túl elegáns részemről, még ha bosszantó is tud lenni. Persze egy kupasorozatban előfordulhatnak "anomáliák", a bajnoki rendszer valahol épp ezért "igazságosabb". Ennek ellenére nem tartom puszta véletlennek, hogy a Spurs ellen mi jutottunk tovább; de ugyanúgy annak is megvan az oka, hogy az utolsó 5 BL döntőnket elbuktuk, összességében pedig már 7-nél tartunk, amivel sajnos rekorderek vagyunk ezen a téren. 1-1 alkalommal rá lehet fogni a szerencsére/balszerencsére, de amikor valami már tendencia, akkor nem érdemes erre hivatkozni. De ugyanúgy nem tudok azzal se mit kezdeni, mikor valaki azt mondja, hogy 2 évig nézhetetlen szarul játszottunk. Nyilván ez szubjektív, de abban nem hiszek, hogy évekig ilyen eredményeket lehet produkálni, ha valaki konstans gyengén futballozik (ez persze nem jelenti azt, hogy egyáltalán ne lettek volna botrányos meccseink, amikor "csaltuk" a focit). Lehet azon polemizálni, hogy mi számít megérdemeltnek és mi nem. Megeshet, hogy a Tottenham ellen 2 éve nem érdemeltünk továbbjutást, de ennyi erővel a Milan elleni Olasz Kupa elődöntő első felvonása során sem érdemeltünk döntetlent, mert a kiállításig momentumunk sem volt, és csak a hosszabbításban tudtunk egyenlíteni büntetőből. Meg is kaptuk a "sorstól" a jutalmunkat a Milan elleni visszavágón és a Napoli elleni döntőben mutatott impotens, gólképtelen játékunkért. Hiába tartott minket életben Buffon, a 11-es párharcban végül alulmaradtunk. Felhozhatnám példának az Atalanta elleni idegenbeli bajnokit is, ahol nemhogy 3, de 1 pontot sem érdemeltünk volna a játék képe alapján; de a futballban nincs HA, se "megérdemelt". Sarrival is számtalan bajnokit hoztunk ősszel 1-1 egyéni villanással, miközben csapatként a legkevésbé sem játszottunk jól vagy jobban, mint az ellenfél (persze ez ugyanúgy előfordult Allegrivel is, csupán azért írtam le, hogy erre kár hivatkozni. Na meg ugye az éremnek itt is két oldala van..).

Drotkoszoru 2020.06.19. 15:49:28

@venember83: A keretmegújítással kapcsolatosan egyetértünk. Tisztában vagyok én is a nehézségekkel, gazdasági racionalitásokkal. Az is vitathatatlan, hogy CR elsősorban a (brand építése mellett) azért jött, hogy elhódítsuk végre a "nagyfülüt". Ez nem sikerült Allegrinek sem, valóban ebbe bukott bele elsősorban. Azon sincs köztünk vita, hogy 5 év sok idő, talán belefásult mindkét fél ebbe a kapcsolatba, stb. Az edzőváltás tényét még el is tudom fogadni, de most komolyan azt gondolta bárki is, hogy Sarrival nagyobb esélyünk van behúzni a BL-t, mint Allegrivel? Számomra ez abszolút nonszensz. @Alex8610: kérdésére is válaszolva: én nem Contét, hanem Zidane-t ültettem volna le (még azelőtt megegyezve vele, mielőtt újra elfogadta a Real ajánlatát), ha már mindenképp edzőt akart váltani a vezetőség. Sajnos róla lemaradtunk, így nehéz is lett volna jól kijönni ebből a helyzetből. Azt viszont továbbra is tartom, hogy Sarri minden téren visszalépést jelentett (persze szurkolok neki, hogy húzzuk be a bajnoki címet és a BL-ben is minél tovább menjünk, mert ez a csapat érdeke). Elhiszem egyébként, hogy nem utálod Allegrit, csak elég sok hozzászólásodban láttam, hogy degradálod és kizárólag a negatív dolgokat emeled ki vele kapcsolatban. Lehet persze, hogy szimplán ilyen cinikus a stílusod (sokszor az enyém is). Elnézést kérned természetesen nem kell, nem sértettél meg semmivel. Szimplán barokkos túlzásnak éreztem ezt az "utolsó 2 évében tavasszal nem tudott semmi újat mutatni a csapat és váltani se nagyon tudott" részt, amit próbáltam példákkal megcáfolni.

Sunny21 2020.06.19. 16:11:02

@Drotkoszoru: Látod, az ember már csak ilyen gyarló. Mindig a negatívumokat emeli ki, ahogy én is tettem a hozzászólásodból....Vagy ahogy te is tetted az enyémből. Hiszen mit is írtam? "Ez is egy korrekt írás, rengeteg igazsággal, de ebben is mennyi szélsőség van." Ebből te azt ragadtad ki, hogy "szélsőséggel" vádollak.

"A bajnokságot ettől függetlenül behúzhatjuk, mert a sorsolásunk kedvező, de ami ennél is fontosabb: ez a keret még ilyen formában is messze a legerősebb és legbővebb Olaszországban, az elmúlt 8-9 évben pedig akkora gazdasági fölényt építettünk ki, amivel művészet lenne a Scudettót is elbukni (bár ha valaki, hát Sarri képes erre a "bravúrra" is)."
Tessék kiemeltem végig. Az elejéről már ejtettem szót, továbbra is tartom, hogy kedvező sorsolást emlegetni egy kupasorozatban lehet, egy bajnokságban viszont nem fair. Arra meg hogy messze a legerősebb keretünk, arra nem is reagáltam.. Talán úgy helyes, hogy MÉG a legerősebb a keretünk.
Jelen állás szerint: Juventus 614 millió, Inter: 553 millió, Napoli 526 millió.
Ha pedig már az Atalantát említetted, tavaly 3 meccs alatt egyszer sem sikerült őket két vállra fektetni 2 döntetlen mellett egy vereség.
Tottenham. 23 lövésük volt, egy Juventus ellen. Higuain zseniális 3 percének köszönhető a fordítás. Én meg így gondolom.

Mindegy. Ne haragudj, hogy nem reagáltam minden mondatodra amivel egyetértettem, úgy gondoltam, hogy nem érdemes még egyszer ugyanazt leírni. Azokat emeltem ki, amivel nem. Ennyi. Mint ahogy most is ;)

Alex8610 2020.06.19. 21:59:14

@Drotkoszoru: Allegrivel kapcsolatban lehet rossz ajton kopogtatsz de mivel megtiszteltel a valaszoddal leirom ujra amit anno sok kommentben kifejtettem eleg sok tema volt vele kapcsolatban.A lenyeg,azt tartottam es most is tartom hogy a Real elleni elveszitett BL dontovel megtort benne valami ezt o maga is lenyilatkozta.Igen tisztaban vagyok az altalad emlitett merkozesekkel tudom milyen intelligens edzo es melysegesen tisztelem azert amit elert /tobbszor leirtam hogy en mar a 10 Olasz kupaert is nagyon halas vagyok/ de ha osszessegeben nezzuk az emlitett utolso eveiben vallatni lehetett volna a merkozeseinkel.Azt is tobbszor leirtam hogy ezt nem feltetlenul az o nyakaba varrom annak ellenere hogy voltak hulye beidegzodesei.A vezetoseg sem konnyitette meg a dolgat,edzo legyen a talpan aki ezt birta volna hogy minden evben nepvandorlas van meg mindig van lyukas poszt a csapatban.Elfaradt amit elis hiszek ezert is tartottam jobbnak ha megy.Igaza volt abban hogy frissites kell Agnelliek maskent dontottek most ennek isszak meg a levet.
Mas...Cinikus nem vagyok max forrofeju es neha irok olyat amit masnap mar megbanok vagy maskepp gondolok, ez van mostanaban mar inkabb nem kommentelek egybol.
Bocsanatot meg nincs miert kernem nem azert jarok fel ide hogy megbantsak masokat akivel lehet tarsalogni azzal szivesen akivel nem azt meg hagyom.Tovabbi jo szurkolast!

JuventusFanatikus 2020.06.20. 08:32:01

@Alex8610: Kolléga, én nem akarok beleszólni, de szerintem egyáltalán nem neked szólt @Drotkoszoru: hozzászólása, csak megemlített, mert az a rész neked is válaszként szolgál:) Biztos vagyok benne, hogy a "cinikus" és az "Allegri-utálatos" rész már nem neked szól:)

GodPiero 2020.06.20. 09:27:39

Sokan visszasírják Allegrit....

Ez olyan, mint amikor szakítassz a csajoddal mert egyre szarabb minden és totál kihűlt az egész aztán pár nap/hét múlva amikor az egyik hétvégén nincsenek se haverok se bulikés unatkozol jobb híján elkezdessz nosztálgiázni és visszasírod....
Persze ö visszajön, de az első nosztalgiamenet után rájössz, hogy ugyan olyan szar minden, semmi nem változott de ekkora már sokkal mélyebben vagy a szarban....

Allegrivel kb ugyan ez lenne....
Néhány meccsig hurráhangulat aztán jönnének megint a nézhetetlen mérkőzések....

Nyílván más lenne a szitu, ha Allegri 5-8 éve távozott volna és néhány top csapatnál tapasztalatot szerez és némi fejlődés után visszajönne, de otthon a fotel elött nem hiszem hogy sokat változott/fejlődött volna...

Alex8610 2020.06.20. 09:32:08

@JuventusFanatikus: Kosz!:) Azert irtam hogy rossz ajton kopogtat es lehet nem nekem szanta de ha mar igy alakult valaszoltam. :)

Drotkoszoru 2020.06.22. 19:37:03

@Sunny21: "Az elejéről már ejtettem szót, továbbra is tartom, hogy kedvező sorsolást emlegetni egy kupasorozatban lehet, egy bajnokságban viszont nem fair."

Hihetetlen, hogy még mindig ezen lovagolsz, miközben elég egyértelműen levezettem, hogy mire gondoltam a sorsolás részével. De akkor még egyszer: a bajnokságból hátralévő 12 fordulóban gyengébb csapatokkal játszunk, papíron könnyebb meccseink vannak, mint a Laziónak vagy az Internek. Ez tény, nem képezheti vita tárgyát. Természetesen ebből következik, hogy az ezt megelőz 26 fordulóban meg nehezebb volt a menetrendünk, mint a riválisoknak, és ahhoz, hogy ennek ellenére is a tabella élén álljunk, meg kellett szerezni a szükséges pontokat, amit a csapat és Sarri abszolvált. Erről nyilván nem Sarri tehet, nem ő állította össze a bajnokság menetrendjét. Ne haragudj, de ennél jobban nem tudom lebutítani.

"Arra meg hogy messze a legerősebb keretünk, arra nem is reagáltam.. Talán úgy helyes, hogy MÉG a legerősebb a keretünk.
Jelen állás szerint: Juventus 614 millió, Inter: 553 millió, Napoli 526 millió."

Klassz oldal a Transfermarkt, én is szoktam olykor böngészni, mert szeretem a számokat, statisztikákat, de semmiképp sem szabad az általuk BECSÜLT értékeket szentírásnak venni. Emellett nem árt olykor a számok és adathalmazok mögé nézni, mert önmagában vajmi keveset mutatnak ezek a becsült keretértékek. De hogy példákkal illusztráljam: Buffon 800 ezer €-t ér a német oldal szerint, Donnarumma pedig 49,5 milliót. Ezen logika szerint akkor a Milan kapusa majd 62-szer értékesebb, mint Gigi. Közben a valóságban nemhogy 62-szer, de szerintem semmivel sem jobb kapus Donnarumma, mint Buffon. Persze tisztában vagyok vele, hogy ezek becsült értékek, közrejátszik benne a játékos életkora, a szerződésének lejárta, stb. Ettől függetlenül rendkívüli módon torzít a valóságon, mert Buffon még 42 évesen is top 5-ös kapus a Serie A-ban. De nézhetjük Chiellinit is: a Transfermarkt 4 millióra taksálja, a Napoli Koulibalyját pedig 56 millióra. Eszerint 14-szer értékesebb utóbbi, miközben egy dekányival sem jobb játékos, mint az olasz (Giorgióra is igaz, mint Gigire: még ennyi idősen is top 5-ös középső védő a ligában). A Juve keretének átlagéletkora a legmagasabb a ligában, ebből következik, hogy a keret összértékét ez erősen lefelé húzza, míg a riválisoknál 1-2 fiatalabb, felhypoltabb futballista értéke felül van reprezentálva, ezért kisebb a szakadék ebben a mutatóban az Interhez és a Napolihoz viszonyítva (hozzáteszem: a tőlünk 1 pontra lévő Lazio kerete 298,73 millió €-t ér tokkal-vonóval a Transfermarkt szerint -ha már erre hivatkozunk-, mégis jól muzsikálnak). A másik: az őszi szezon során Can és Mandzukic is a keret részét képezték (más kérdés, hogy ilyen-olyan okból nem volt őket hajlandó játszatni Sarri. A horvátot például egyáltalán nem, most meg panaszkodik, hogy Higany sérülésével nincs egyetlen center sem a csapatban. Talán nem kellett volna elzavarni..). Az ő távozásukkal szintén esett a Juve keretének az értéke; míg az Inter télen megszerezte Eriksent, Ashley Youngot, Mosest; míg a Napoli szerződtette januárban Lobotkát, Demmét, Politanót (+ Petagnát és Rrahmanit, de ők maradtak kölcsönben korábbi kenyéradójuknál). Így még kisebbre nőtt az olló elméletben. Ami a másik "anomáliája" a Transfermarktnak az az, hogy a kölcsönben lévő játékos(ok) értékét is beleszámítják az adott klub keretértékébe, holott a tulajdonjogát nem a kölcsönvevő csapat birtokolja. Példának okáért: Coutinho kölcsönvételekor 90 millió €-val megugrott a Bayern összértéke (annyit ért a brazil a német portál szerint, amikor kikölcsönözték a bajorok -ez is mutatja, mennyire reálisak ezek a becslések-), közben meg mindenki tudta, hogy úgyse fogják megvásárolni (pláne nem 120 millió €-ért). Nos, az Interben van jó néhány kölcsönben futballozó labdarúgó, akiknek bár nem olyan magas a piaci értékük, mint Coutinhónak, de azért megdobja a keretük becsült értékét, annak ellenére is, hogy nem a klub "teljes körű" játékosa, és lehet végül nem is lesz az. Egyébként az előző hozzászólásomban én sem arról beszéltem, hogy nekünk van (egy német oldal szerint) a legmagasabb (becsült) keretértékünk (hozzáteszem: még abban is listavezetők vagyunk Olaszországban). Azt sem mondtam, hogy mi tudnánk a legtöbbet kisajtolni, ha áruba bocsátanánk 1-2 koros játékost. A legerősebb keret alatt azt értettem, hogy nálunk vannak a jobb játékosok, mind minőség, mind mennyiség terén. Vagy szerinted az Inter, a Napoli, esetleg a Lazio kerete jobb, bővebb? Jobb játékosai vannak a riválisoknak és hosszabb a kispadjuk? A gazdasági fölényt meg kár is firtatni, elég ránézni a bevételi és fizetési listákra, kanyarban sincs hozzánk képest a többi klub. Mindezek fényében: igen, valóban művészet és hatalmas kudarc lenne elbukni a Scudettót (ha már egy másik cikknél is célozgattál rám).

Sunny21 2020.06.22. 20:33:26

@Drotkoszoru: Nem kell lebutítani semmit. Egyszerűbb, hogy egyáltalán le sem írod azt, hogy a Scudettot a kedvező sorsolásnak köszönhetően húzhatjuk be. Mert ez nem igaz. Ha behúzzuk annak köze sincs ehhez. Ennyi. (Sőt még kedvezőtlenebb is a zártkapuk miatt) Jöhet a blablabla, pontosan ezt akartad sugallni az ominózus mondatoddal.
Nézd, nagyon jól tudod, hogy a keretünk telis-tele van olyan játékosokkal akik a mai kor futballjának már nem felelnek meg. MESSZE a legerősebb keretről beszéltél, egy olyan keretről amin bőven van mit foltozni. Mivel igen jól használod a szavakat, nyilvánvaló hogy tudod, hogy egy-egy kötőszó, mondatrész mennyire tudja (ha már ezt használtam) szélsőségessé tenni a megnyilvánulást. Az ilyen MESSZE, meg MŰVÉSZET elbukni stb.. pontosan ilyenek.

Itt van Allegri, aki mindig tanult a hibájából. Persze egy párharcon belül lehet. Aztán jött egy új meccs, és megint a beszari játék. A 2 döntőt már nem is sikerült kijavítania, sajna nem volt második meccs.
Vagy a Tottenham, amikor azt írod (sugallod), hogy Allegri micsoda zseni. Pochettino megette Allegrit. Torinoban a kezdeti sokk után rendbe rakta a csapatot, majd Londonban felmosta velünk a padlót. Aztán jött Higuain és Dybala. Így is lehet nézni.
Tudod, élénken él bennem az a meccs...Illetve az akkori érzéseim. Letargia!, hogy így elbánnak velünk. Aztán persze felhőtlen öröm.
Allegri remekül tudott változtatni meccsen belül, ezt elismerem. Csak hát nekem nem is ezzel volt "bajom".
A transfermarkt működésével és jelentőségével is tisztában vagyok, erre sem érdemes magyarázatot adnod, köszönöm.
Nem gondoltam, hogy ekkora probléma az, hogy néhány gondolatodat szélsőségesnek neveztem. "Korrekt írás, rengeteg igazsággal" ragadjon meg ez benned! Ja, és az sem gond, ha éppen nem értünk egyet valamiben.

Drotkoszoru 2020.06.30. 17:57:31

@Sunny21: Sokáig töprengtem rajta, hogy van-e bármi értelme reagálnom, de nagy nehezen rávettem magam.

"Egyszerűbb, hogy egyáltalán le sem írod azt, hogy a Scudettot a kedvező sorsolásnak köszönhetően húzhatjuk be. Mert ez nem igaz. Ha behúzzuk annak köze sincs ehhez. Ennyi."

Köszönöm a jó tanácsaidat, de majd én eldöntöm, hogy mit, mikor és miért írok le. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy minden csapat ugyanazokkal az ellenfelekkel játszik 2-szer, így egész szezont tekintve mindenki sorsolása azonos. Amelyik csapat a legtöbb pontot szerzi, az megérdemelten lesz bajnok, és az nem a sorsolásnak köszönhető.

"Jöhet a blablabla, pontosan ezt akartad sugallni az ominózus mondatoddal."

Nem vagy gondolatolvasó, így ne akard nekem megmondani, hogy mivel mit akarok sugallni! Szimplán kiforgattad a szavaimat, kiragadtál egy abszolút zárójeles részt, amibe belemagyaráztad a saját elméletedet.

"Nézd, nagyon jól tudod, hogy a keretünk telis-tele van olyan játékosokkal akik a mai kor futballjának már nem felelnek meg. MESSZE a legerősebb keretről beszéltél, egy olyan keretről amin bőven van mit foltozni. Mivel igen jól használod a szavakat, nyilvánvaló hogy tudod, hogy egy-egy kötőszó, mondatrész mennyire tudja (ha már ezt használtam) szélsőségessé tenni a megnyilvánulást. Az ilyen MESSZE, meg MŰVÉSZET elbukni stb.. pontosan ilyenek."

Nézd, amíg évente 100 millió €-val nagyobb bevételből gazdálkodhatunk, mint az Inter, 250 millióval többel, mint a Napoli, és 3-4-szer akkorából, mint a Lazio. Emellett 2,11-szeres összeget fordíthatunk a bérekre, mint az Inter, illetve 4-szer annyit, mint a Lazio; addig számomra igen is művészet lenne elbukni a Scudettót. Egyszerűen akkora gazdasági fölényben vagyunk Olaszországban, amivel a bajnoki cím minden évben KÖTELEZŐ ELVÁRÁS (ahogy a Bayernnek is Németországban, a PSG-nek is Franciaországban). Nyugodtan utána lehet számolni, hogy az elmúlt 9 évben (mióta elkezdődött a hegemóniánk) melyik olasz csapat mennyi pénzt költött el új játékosok vásárlására, illetve mekkora a transzferegyenlege (vétel-eladás). Toronymagasan kiemelkedünk ezen a téren is a mezőnyből. Évekkel előrébb járunk, mint a riválisok, és ezt nem is lehet 1 nyár vagy szezon alatt ledolgozni (ehhez persze kellett egy megfelelően menedzselt klub, saját stadion, jó gazdálkodás, stb. Szóval mindezt nem ajándékként kaptuk). Lovagolhatsz a szavakon, de én azt továbbra is tartom, hogy a jelenlegi keretünk (is) sokkal erősebb és hosszabb, mint a riválisoké (annak ellenére, hogy természetesen látom én is a hiányosságokat). És ezt nem azért mondom, mert azóta megvertük a Bolognát és a Leccét, emellett a Lazio és az Inter is botlott. Sőt: pontosan tudtam, hogy mi behúzzuk ezt a két bajnokit, miközben a Lazio pontokat hullajt Bergamóban, az Inter pedig a Sassuolo ellen. Nem azért, mert jós vagyok, vagy akkora szakértő, szimplán az elmúlt hetek/hónapok/évek trendjei alapján ez volt a realitás. Mikor ránéztem a forduló párosítására és a további menetrendre, már akkor sejtettem (tudtam), hogy nekünk könnyebb dolgunk lesz Bolognában, mint a sasoknak Bergamóban; így igazából meglepetés sem ért.

"Itt van Allegri, aki mindig tanult a hibájából. Persze egy párharcon belül lehet. Aztán jött egy új meccs, és megint a beszari játék. A 2 döntőt már nem is sikerült kijavítania, sajna nem volt második meccs."

Allegri is ember, hibázott nyilván élete során. Előfordult, hogy meglepték az első "felvonáson" valamivel (mint kb. minden edzőt a világon); de kimondtad a kulcsszót, hogy ő legalább a párharcon belül tanult a hibáiból. Ezzel szemben Sarri kikapott a Lazio ellen a bajnokságban, majd rá 2 hétre az Olasz Szuperkupa döntőjében még egyszer ugyanúgy. A Napoli ellen szintén egymás után kétszer vesztettünk (bajnokság - kupadöntő), azaz nem volt képes kijavítani a hibáit (rá is ment 2 trófeánk a makacsságára). Egyébként a Barcelona ellen elvesztett döntő után, 2017-ben kiütöttük őket a negyeddöntőben, úgy hogy az MSN trióval felálló Barcát nullán tartotta a párharc során. Tudom, hogy nem klasszikus értelemben vett "visszavágó", de akkor találkoztunk velük legközelebb, így máskor nehéz lett volna kijavítani az esetleges hibákat.

"Vagy a Tottenham, amikor azt írod (sugallod), hogy Allegri micsoda zseni. Pochettino megette Allegrit. Torinoban a kezdeti sokk után rendbe rakta a csapatot, majd Londonban felmosta velünk a padlót. Aztán jött Higuain és Dybala. Így is lehet nézni."

Nem én sugalltam vagy mondtam, neten találsz a londoni visszavágóról számtalan elemzést, ami ezt boncolgatja. Kellett hozzá Higuaín és Dybala jó napja természetesen, de a mérkőzés és a párharc menete a 60. percben, Asamoah és Lichtsteiner becserélésével és a szerkezetváltással fordult meg. A két szélen bontottuk meg a Spurst, az egyenlítő gólnál éppen a "svájci expressz" pontos beadása, majd Khedira (?) tovább fejelt labdája volt a kulcs.

"Ja, és az sem gond, ha éppen nem értünk egyet valamiben."

Ebben természetesen igazad van, peace!

Sunny21 2020.06.30. 22:05:44

@Drotkoszoru: Rendben. Igazad van, MŰVÉSZET elbukni a Scudettot, hiszen a gazdasági helyzet mindent felülír. Szólj légyszíves Conténak is erről, vagy az is jó ha Inzaghinak szólsz, hogy mi a sz@rt keresnek a második helyen. Az idióta elfelejtette megnézni, hogy hogyan állnak gazdaságilag.
Hála az égnek a helyezéseket nem így osztják.
Mi a művészet? 8 Scudettot behúzni egymás után, mert ez nem jár alanyi jogon.
A Leicester meg egyenesen menjen a büdös picsába, hogy felborította a rendet :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása