Paulo Dybala a nyáron közel állt a Juventus elhagyásához, több angol klub is érdeklődést mutatott iránta, ám végül a Juventusnál maradt, s most a CNN munkatársával a Barcelonáról és Lionel Messiről, illetve a torinói jövőjéről beszélt.
„Az igazság az, hogy a Barcelona óriási csapat, Lionel Messivel pedig még nagyobb. Nagyon szép lenne ott futballozni, de a Juventus is hihetetlen klub, nagyon jelentős klub komoly történelemmel, ahol jelenleg nagyszerű futballisták vannak.
Elég minőséget képvisel a keret két csapat kialakításához, az pedig, hogy együtt játszhat itt az ember Gianluigi Buffonnal és Cristiano Ronaldóval, az még tovább növeli a klub presztízsét.”
Ezt követően felmerültek a nyári események, amelyek nyomán Paulo Dybalát több klub is megkörnyékezte, az Öreg Hölgy pedig nem marasztalta túlságosan.
„Úgy tűnt, hogy a Juve már nem akart számolni velem. Felvették velem a kapcsolatot, volt pár érdeklődő klub, például a Manchester United és a Tottenham, majd a Paris Saint-Germain is bejelentkezett.
Én nem egyeztettem velük közvetlenül, de volt párbeszéd a klubok között. Bárhogy is történt, én maradni akartam. Nem volt túl jó évem, s nem akartam így távozni, rossz emléket hagyva magam mögött.
Annyi sok jó pillanatot éltem meg a Juventusszal, s nem lett volna sportszerű így zárni le a torinói pályafutásom, ezért elmondtam, hogy maradni akarok, s keményen dolgoztam a javulás érdekében.
Nyilvánvalóan nem volt egyszerű a helyzet, mivel a Juventus eltérő szándékkal rendelkezett, de a piac lezárult, Maurizio Sarri érkezése nyomán pedig sokat tudtam fejlődni.
A csapat elkezdett jobban futballozni, s ez is segített. Mostanig nagyszerű szezont futottam, boldog vagyok a Juventusnál, s szeretem ezt a környezetet, amelyik rengeteg pozitív energiát ad nekem.”
A pletykalapokban felmerült a hosszabbítás a torinói klubbal, ám mindeddig nem történt semmilyen bejelentés..
„Jelenleg nincs semmi újdonság igazándiból. Még másfél évig érvényes szerződéssel rendelkezek, ez nem sok, és tisztában vagyok azzal, hogy a jelenlegi koronavírusos helyzetben a klub nincs egyszerű helyzetben, de egyéb játékosok is kaptak új szerződést, szóval jelenleg várunk.
Nyilván a klubhoz tartozok, és boldog vagyok, hogy itt lehetek. A szurkolók nagyon szeretnek engem, én pedig nagyon szeretem a szurkolókat. Nagyra értékelem ezt a klubot és az itt dolgozó embereket, jó kapcsolatot ápolok az elnökkel, és minden bizonnyal valamikor le fogunk ülni egy asztalhoz. Vagy nem, igazándiból nem tudhatom.
Adott időpontban sor kerülhet a szerződéshosszabbításra, de ez a Juventuson múlik.”
Az Öreg Hölgy június 22-én folytatja a bajnokságot egy bolognai idegenbeli meccsel, de előtte június 12-én az Olasz Kupában mérettetnek meg a Juventus játékosai a Milan elleni visszavágón.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
JuventusFanatikus 2020.06.09. 09:48:07
JuventusFanatikus 2020.06.09. 10:40:10
Akkor ezt nem csak én gondolom így:)