A legrosszabb igazolások: 8. rész

amauri_a_foldon.jpgAz ebben a részben szereplő hármas mindegyike válogatott játékosnak mondhatja magát, akik mára már visszavonultak. 2008-ban kerültek Torinóba, úgyhogy természetesen Alessio Seccónak "köszönhetően" lettek ők Juventus-játékosok. 

Amauri: A Brazíliában született csatár szülőhazájában csak a Santa Catarinát szolgálta. Karrierje során rengeteg klubot megjárt, első európai csapata a svájci AC Bellinzona volt, majd Olaszországba költözött, ahol annyi klubban megfordult, hogy összeszámolni sem könnyű feladat. Volt a Parma, a Napoli, a Piacenza, az Empoli, a Messina, a Chievo és a Palermo alkalmazásában is mielőtt a Juventus leigazolta volna. A Rosanerinél 34 mérkőzésen 15 gólt szerzett és 4 gólpasszt osztott ki, ez pedig elég is volt ahhoz, hogy Secco 22.8 millió euróért szerződtesse. Természetesen a 28 esztendős csatárnak egy álma vált valóra, előszeretettel csókolgatta a címert is, de a gólok szállításával már akadtak gondok, 100 mérkőzésen 24 találatot és 6 gólpasszt számolhatott össze. Még első szezonja nem is sikerült annyira katasztrofálisra, ugyanis csak három góllal szerzett kevesebbet, mint a Palermónál, és a sérülések is elkerülték. A következő években azonban alig sikerült párszor megzörgetnie az ellenfél hálóját, és többször is nélkülöznie kellett az aktuális edzőnek. Tőle megszabadulni nem volt könnyű, ez a feladat már Marottára hárult, és igazából megoldotta, de pénzt nem nagyon kapott érte a Juve. Először a Parmánál szerepelt kölcsönben, majd 2012 januárjában a Fiorentina megvásárolta 500 ezer euróért. Fél esztendő után a Violáknál sem volt maradása, ismét a Sonkások nyújtottak neki segítő kezet. 2014-ben a Torinóhoz szerződött, ahonnan két év után távozott, elhagyta Olaszországot, és Amerikába igazolt, a Fort Lauderdale Strikershez. Az egyszeres olasz válogatott csatár 2017-ben váltott utoljára klubot, a New York Cosmos volt utolsó gárdája, ahonnan még abban az évben visszavonult.

poulsen_christian_szurkeben.jpgChristian Poulsen:Holbæk B&I nevezetű csapatnál nevelkedett, míg 2001-ben le nem csapott rá Dánia legnagyobb klubja, a København. Egy év alatt olyan meggyőző teljesítményre volt képes, hogy a Schalke nem sajnált érte kifizetni 7 millió eurót. A gelsenkircheni szerződését kitöltötte, így öt évig élt Németországban, majd Spanyolországba szerződött, a Sevilla lett az új klubja. Csak két esztendőn keresztül szolgálta az piros-fehéreket, mert a Juventus hívására nem tudott nemet mondani, az andalúzok pedig 9.75 millió euróval gazdagodtak ennek a biznisznek köszönhetően. A 28 esztendős kőkemény védekező középpályás nem váltotta meg a világot Torinóban, hatvan mérkőzésen léphetett pályára, egy gólt szerzett és három gólpasszt osztott ki. Ő sem igazán akart távozni, de végül a Liverpool ajánlata meggyőzte, így 5.48 millió euróért cserébe a Vörösök játékosa lett. Angliában még nagyobbat bukott, egyetlen évad után a francia Évianhoz került, ahol szintén csak egy szezont töltött el. Az Ajax még látott lehetőséget a 92-szeres dán válogatott játékosban, így szerződést kapott a Jodentől, de csak két évig volt az amszterdamiak labdarúgója. Végül visszatért a København csapatához, 2016-ban pedig szögre akasztotta a stoplist. Jelenleg az Ajaxnál dolgozik Erik ten Hag asszisztenseként.

knezevic_dario_fejet_fogja.jpegDario Knežević: Rijeka városában látta meg a napvilágot, és két helyi csapatban is játszott, a HNK Orijentben és HNK Rijekában is. Az utóbbi gárdát 2006-ig erősítette, míg a Livorno le nem igazolta. Az Amaranto együttes kötelékébe hat esztendőn keresztül tartozott, de 2008-ban, 26 évesen szerencsét próbált Torinóban, de ez a kaland balul sült el. A 750 ezer euróért kölcsönvett védő csak négy mérkőzésen jutott szerephez, de teljesítménye nem volt meggyőző, így visszatért Livornóba. 2012-ben hazatért a Rijekához, három év után pedig visszavonult a tizenháromszoros horvát válogatott középhátvéd.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7515753104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GGábr81 2020.06.07. 23:03:11

Ezekből nem lesz egy rémálom kezdő 11 szavazás?

Lanzafame 2020.06.07. 23:08:15

Az az igazán ijesztő, hogy Xabi Alonsóra lőttünk egész nyáron, mint a középpályásra, aki köré az új Juventust fel lehet építeni (ez lett Pirlo később), Poulsent sikerült elhozni végül...

Azért jó ez a sorozat, mert visszahúz a földre mindenkit.

Dybali 2020.06.08. 09:52:15

Remélem idén nem bővül ez a lista.

Leram7 2020.06.08. 10:08:21

Amauri a létező legrosszabb igazolás volt és horror áron jött.

JuventusFanatikus 2020.06.08. 10:22:08

@GGábr81: Egyelőre nem tudom, mert még a sorozat felénél sem tartunk, ha pedig elindul a foci, akkor kicsit félre lesz téve, úgyhogy az is meglehet, hogy ebben az évben be sem lesz fejezve. Nem merek ígérni semmit, de ha egyszer a végére értünk, akkor ha cikk formájában nem is, de valahogy jó lenne összehozni egy kezdő tizenegyet.

Kmarcika 2020.06.08. 10:50:28

@JuventusFanatikus: személy szerint nekem elképesztő hasznos ez a sorozat töritanulásként :)
És az a durva, hogy vanak játékosok akiket ismerek :D

steven.h 2020.06.08. 10:56:12

@Leram7: Szerintem volt nála bőven rosszabb, az első idénye nem volt annyira vészesen szar

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása