Tonali az Intert választja?

tonali_sandro_golorom.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Juventus lecsúszhat egyik legfőbb kiszemeltjéről. Sandro Tonaliról, mivel az ifjú középpályás az Intert részesíti előnyben, s így a milánói klub jár a legközelebb az üzlet nyélbe ütéséhez. 

A Sky Sport Italia szerint a huszadik életévét májusban betöltő tehetség az Inter mellett döntött, azonban a hírforrás azt is kihangsúlyozza, hogy egyelőre még nem született megállapodás az ügyben az érintett felek között.

A koronavírus-járvány árnyékában a korábban megszokottaktól jelentősen eltérő átigazolási időszak vár a klubokra, s az Inter pillanatnyilag nem sürget gyors lezárást, magabiztosan várja az egyeztetéseket.

A jelenlegi szezon során Tonali 23 alkalommal lépett pályára a biztos kiesőnek tűnő Brescia színeiben, s együttese a tabella utolsó helyén állva, a még bennmaradást jelentő utolsó helytől kilenc pontnyi távolságra várja a bajnokság újraindítását.

Az olasz labdarúgás talán legnagyobb ígérete a Sportsweek-nek magabiztosan nyilatkozott a jövőjéről.

"Tudom, hogy a megfelelő áldozattal a világ csúcsára juthatok. A felét sem értem el annak, ami a fejemben jár, de elég jónak érzem magam ahhoz, hogy sikerüljön."

Játékstílusuk hasonlósága miatt Tonalit gyakorta az olaszországi pályafutását a Juventusnál záró Andrea Pirlóhoz hasonlítják, aki ugyancsak a Bresciánál kezdte, majd később megfordult az Inter és az AC Milan szolgálatában is.

"Nem, nem vagyok az utódja. Kezdjük ott, hogy nekem nincsenek olyan hosszú, milliméter pontosságú passzaim, mint neki. Ezekre pedig irigykedem."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1015742324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Contelegend 2020.06.05. 13:19:43

Tonali amúgy is egy túlsztárolt drága hype játékos kommentek 3 -2 -1 :D

Na de viccet félretéve nagyon kíváncsi leszek, hogy az Inter Juve verseny a fiatal "klasszis jelöltek" (direkt a megnevezés) megszerzéséért meddig fajul.

Bastoni, Bernardeschi, Kulusevski, Kumbulla, Tonali, Chiesa , Barella, Sensi, Zaniolo .. jó meccsek voltak / vannak a közelmúltból és most is .

kovta23 2020.06.05. 13:36:45

Szerintem azt már rég tudja a vezetőség hogy Tonali mit akar. Amúgy Aouar is van azon a szinten amin az olasz. Úgy tűnik fordult a kocka és az intert szívesebben választják a fiatal olaszok. Amiért én most a Chelsea -t?? irigylem hogy 55 millióért megszerzik Wernert. Ennyiért nagy üzlet.

Lanzafame 2020.06.05. 13:42:00

@Contelegend: Ha oda akar menni, akkor ott a helye, nincs miről beszélni.

Elég vicces lenne, ha ezekért a túlhypeolt olasz "fiatal" tehetségekért gyilkolná egymást a két klub. Van a csont nélkül kieső Brescia világklasszisa, a hosszú haja miatt új Pirlo, a középszerű, apu újságíró haverjai által tolt 23 éves "ifjú" Chiesa, az "új Buffon" lepkekirály Donnarumma és a 3 jó meccs után már új római császárnak kikiáltott Zaniolo. Utóbbiban van kakaó, kérdés, vissza tud-e jönni a sérülése után. Amíg ez a termés, nekem jók a külföldiek.

Atyaég, a 80-as évek második fele óta nem született olyan olasz játékos, aki egyáltalán befűzhetné a korábbiak cipőjét. És még csak öreg sem vagyok.

venember83 2020.06.05. 13:49:12

Érthető opció, mindaddig vonzó is egy tehetséges fiatal számára, amíg ott van Conte. De hogy mi lesz utána, az már igencsak kérdéses. Persze nyilván nem lehet/nem szabad túlságosan előre gondolkodni, elég lesz majd akkor váltani, ha/amikor Tonio ismét megsértődne s összepakolná a bőröndjeit.

Juventino86 2020.06.05. 13:57:39

Menjen csak oda! Kit érdekel? Sokszor elmondtam, de nem lehet elégszer hangsúlyozni azt, hogy nem Tonali az Atyaúristen. Nem rajta áll vagy bukik az, hogy erősödik-e a középpályánk. Aouar sokkal jobb igazolás lenne középpályára.

Krisztian Keresztes 2020.06.05. 14:06:27

Hát persze hogy oda megy, mert nekünk csak ingyen kellenek játékosok.

Contelegend 2020.06.05. 14:12:38

@Lanzafame: Oké , régen minden jobb volt ráadásul huszadszor látom leírva , hogy Tonalinak hosszú a haja és hasonló butaságok. Nézd meg miket művel az a gyerek, Zaniolo is ügyes , Kulusevski is ezek hárman hülyét csináltak a nagy csapatokból ( köztük a Juve-val ) az egymás elleni meccseken is.
Nyilván neked az szimpatikus és az jó játékos aki a Juve-t választja , de én örülök neki, hogy ebből a szempontból sem egyoldalú harc megy a csapatok között :)

Lehet lenézni ezeket a fiatalokat de később belőlük lesznek a következő generáció klasszisai. Ha nem is mindből, de néhányból biztos. A foci változik így egyáltalán nem garantált, hogy aki régen akkora ágyú volt az a jelen futballjába ültetve is kitudna úgy bontakozni. Tisztelet a kivételnek.

Hovatovább, szükség van ezekre a fiatalokra a Juve kertébe is, mert elérhetőbb áron lehet őket megszerezni, mint egy Pogba-t , akire látjuk , hogy nektek se nagyon van esély jelenleg.

juve28adam 2020.06.05. 14:17:01

Azért ez még nem 100%, várjuk ki a végét, viszont ha tényleg így dönt akkor engem nem lepne meg a döntésével, érthető számomra miért választaná a sinteréket inkább.
Azt hozzátenném ,hogy nem fogom könnyesre sírni az ágyamat miatta.

Lanzafame 2020.06.05. 14:23:13

@Contelegend: nem az a jó játékos, aki a Juvét választja, és nem attól lesz valaki szimpatikus, hogy hozzánk jön. A másik, hogy én nem nézem le ezeket a fiatalokat, de az biztos, hogy meg sem közelítik a Del Piero-Totti-Pirlo korszakban (plusz-mínusz 5 év) meghatározó olaszokat képességek terén. (Nagyon próbáltam leginkább Interhez köthető olasz klasszist is mondani ebből az évszázadból, de nem találtam :) Ezt igyekeztem némi iróniával érzékeltetni.

Ha Te nem látod a különbséget képességek terén a 20 év körüli Chiesák és Tonalik és az utolsó nagy olasz generáció között tagjai között, hasonló korukban, akkor baj van. Az összes nagy futballkultúra tudott változni és alkalmazkodni az elmúlt 20 évben, az olasz a legkevésbé. Emlékezz, pl. Conte milyen keretből hozott ki 200 %-ot a 16-os Eb-n.

kovta23 2020.06.05. 14:30:43

@Krisztian Keresztes: Az megvan hogy Cr 105,Higuain 81, De Ligt 77, Costa 36, Cancelo 37, Bernardeshi 36, Dybala 36,Kulusevski 31,Pjanic 30 millió. És ezek csak 30+ igazolások az utóbbi pár évben. Az megvan hogy 900 millió körül költöttünk kb 10 év alatt?

Contelegend 2020.06.05. 14:36:56

@Lanzafame: Én nem azt mondtam, hogy jobbak voltak, csak ez az állandó a cpőjét se köthetné duma már az ember könyökén jön ki. De azt sem mondom, hogy rosszabbak lesznek.
Ezt még nem lehet eldönteni, és messzemenő következtetéseket sem levonni.
Mondjuk biztos rengeteg meccset láttál amikor Totti , Maldini és tsi 20 évesek voltak, én nem nagyon, mert a perifériámon kívül esett még a foci annak idején, szóval lehet nekem van csak rossz rálátásom.
Egyébként mosolygok sokat azon , hogy az Inter-nek nincs olasz legendája, mert nyilván van, csak a régmúltból nem. Köztünk szólva ez cseppet sem zavar, de én őszintén tudtam örülni annak, hogy Del Piero a nemzeti csapatban milyen nagyszerű játékos, Pirlo mekkora karmester, Maldini mekkora tanár.
Viszont a jelen helyzetet vizsgálva, úgy látom, hogy az Inter-nél kicsit több az olasz játékos aki értéket képvisel. Még Zaniolo-t is mi fedeztük fel, ellenben a Juve-nal törekvést sem látok erre. Rendben tudom, azért mert külföldi játékosokkal lehet csak BL címet nyerni, de mi lesz majd veletek ha ne adj isten Tonali kiköt az Inter-ben és a Barella , Bastoni, Tonali, Sensi, Pinamonti ötösből lesz 1-2 klasszis.
Akkor sürgősen kell majd egy Zaniolo vagy valaki, hogy az identitás megmaradjon valamennyire nálatok nem? :)

Lanzafame 2020.06.05. 14:50:23

@Contelegend:
Rendben, hiszek neked, várok tőled 5 olasz klasszist, aki tartósan, kezdőként lehúzott 5-6 szezont az Interben az elmúlt 20 évben :)

Sajnálom, ha a könyöködön jön ki, de tőlem ilyen szövegeket meg Intert lenéző dumákat nem olvashattál eddig, ezt címezd másoknak. Szerintem nagyon komoly és jó munka folyik most az Internél. Tényleg ügyesebben csapnak le fiatalokra, van célja a klubnak, van stratégiája. Az is könnyen lehet, hogy az Internek jobb az utánpótlása mostanában, mondjuk a nullánál nem nehéz jobbnak lenni, ami alatt most a Juventusét értem.

Más: a Totti féle generációt 23-24 éves koruk óta láthatom rendszeresen, remélem pl. Chiesa jövőre már olyan jó lesz, amikor eléri azt az életkort. Nem minden jobb, ami régen volt: pl. az angol, a spanyol, a német futball nem volt jobb régen. De az olasz sajnos igen.

Contelegend 2020.06.05. 14:57:29

@Lanzafame: 1, mondtam , hogy a közelmúltban nem voltak ilyen klasszisok az Internél, az előző kommentemben, 2 a könyökömön az jön ki, hogy régen minden jobb volt, nem a gyalázkodás.
Chiesa átka szerintem az, hogy egy posztos játékos. Talán 4-3-3ban a jobb szélen használható lenne, de amit kérnek érte, abból a pénzből egy ilyen posztra jobbat is kapni. 4-4-2 -ben lenne az igazi neki, de így meg kb egy top csapat nem játszik Olaszországon belül.

JuventusFanatikus 2020.06.05. 15:11:07

@Contelegend: Abban egyetértek, hogy már nekem is elegem van abból, hogy ha egy játékos nem minket választ, akkor hirtelen szar lesz, egy bohóc, és csak a haja miatt Pirlo, stb...

Zaniolót nem Ti fedeztétek fel, Ti csak felfuttattátok, majd eltékozoltátok. A Juve is harcolt a srácért, de végül a milánóiakat választotta, ennyi a történet. Ettől még az igaz, hogy az inter akadémiája lényegesebben jobb tehetségeket jönnek ki.

Contelegend 2020.06.05. 15:42:05

@Lanzafame: pontosítok, a közelmúltban nincsenek, a régmúltban voltak :) de nem szeretek túl sokáig a múltban ragadni :)
@JuventusFanatikus: Én a felfedezést elég relatívan értelmezem. Az Inter már akkor is tudta, hogy nagy tehetség , de ahogy írod, eltékozolták Spalletti kérése miatt, és mert így tudták állni a Naing bizniszt. Végülis ha javítani akarom magam, nekem a Roma fedezte fel őt, mert ott kapott igazán lehetőséget nagy csapatban , ami nagy szó, míg Pogba ugyanez veletek kapcsolatban.
Szóval vegyük ketté, egy dolog, ha valaki kiszúrja és kineveli, más pedig ha igazán bíznak is benne. Én utóbbi felé hajlok.
Zaniolo-nál nekem az a kérdés, miért mondtak le ilyen könnyen róla.. szóltak róla pletykák, hogy nem a legegészségesebb játékos, és hajlamos a sérülésre és hát most is lábadozik. Attól függetlenül, hogy esélyesen nálatok köthet ki, kívánom neki, hogy kerüljék el a sérülések.

The king of alibis 2020.06.05. 15:42:18

Az az érzésem, hogy a középpâlya megújítása ugyanúgy fog sikerülni, mint tavaly nyáron

Rocky80 2020.06.05. 17:46:06

Mi vagyunk most az a csapat, amit annyira utáltunk az Interben meg a Reálban...

Sehol egy saját nevelés, tele külföldivel, magas fizetésekkel, ráadásul öregek mind. Jól van lakva mindenki, elmenni senki sem akar.

Most tekintsünk el attól hogy a fiatalok minősége milyen általánosságban: akkor is bennük van a jövő, fejlődhetnek, éhesek, gyorsak, eladhatók, nem magas fizetéssel. Ez inkább az Inter kerete most mint a miénk.

Na ez a sajnálatos. Ráadásul a vírus miatt tenni sem nagyon tudunk ellene.

Ez az öreg Hölgy nem elég kívánatos sajnos.

Contelegend 2020.06.05. 18:10:32

@Rocky80: Én úgy gondolom, hogy épp emiatt ez egy nagy lehetőség egy rendszerváltásra :)
Kivéve , ha elkölt a Juve idén és jövőre is 150 milla körül, és mindenki beválik az igazolt játékosok közül.

2020.06.05. 18:45:51

Na, nincsen semmi gond! A La Repubblica szerint közel kerültünk hozzá, hogy megszerezzük Cristantét.

Rocky80 2020.06.05. 18:47:28

@Contelegend: tudod amikor egy csapat éveken át kiskirály otthon, akkor nem úgy gondolkozik hogy "elég volt ez az elmúlt 8 év, hagyjunk lehetőséget mindenkinek"; illetve "most pár évig csapatot építünk, az se baj ha nincsenek eredmények"; hanem igyekszik a csúcson maradni és évente pár ember cseréjével megoldani a fiatalítást/frissítést.
Aztán van amikor nem csak pár embert kellene cserélni mert rossz volt az elmúlt évek munkája. Na ez van most.

Sunny21 2020.06.05. 18:49:57

@Contelegend: "rendszerváltás" akkor lenne, ha a következő 5-8 bajnoki cím a tietek lenne. Ilyen trottyos állapotban azért nem vagyunk ;)
Nem nagyon tartok ettől az új olasz hullámtól, jó kis játékosok valóban, de azért messze vannak a világklasszisoktól ahogy egy kolléga is írta. Egy-kettő jó volna hozzánk is, na de rájuk építeni mindent az európai porondon kevés lesz.
Viszont valószínű keményen kell küzdeni a bajnoki címekért, mert azért van bennük "plusz". Meglátjuk.

Sunny21 2020.06.05. 18:54:13

@Rocky80: 3-4 embert kell cserélni. Idén remélhetőleg kettő meglesz legalább. Annyira azért nem gáz a helyzet. Ja, nem mellesleg ezek a gyenge-öreg játékosok is vezetik a bajnokságot,ott vannak a kupában és a bl-ben is..

Rocky80 2020.06.05. 19:24:19

@Sunny21: a szezont mindig a végén értékeljük. ;-)

Ami elég ma, nem biztos hogy elég holnap után is.

Egyébként a 3-4 ember cseréje sem lesz zökkenőmentes amikor szinte nincs áruba bocsátható emberünk, költeni meg senki sem akar most.

Ami a BL-t illeti, inkább távolodunk a győzelemtől mint közelednénk. Szerintem.

Attilio79 2020.06.05. 20:49:16

Marrotta ebben jó, összeszedi a fiatal tehetségesebb játékosokat... Bár nem gondolom, hogy egyből kezdő lehet, de majd meglátjuk, legalább játszhat a San Siroban, a kedvenc csapata stadíonjában. :)
Ezért akarja a vezetőségünk Chiesát?

del pipi 2020.06.05. 21:02:08

@Rocky80: Ez nettó pesszimizmus, bár gondolom ugyanazt fogod mondani mint Rrockytbaby hogy ez csak a realitás. Én neked is csak azt mondom hogy okosabb megvárni hogy pontosan mi fog történni, szerintem sincs akkora baj.

Attilio79 2020.06.05. 21:37:43

@del pipi:
Így igaz, nincs nagy baj, amíg vannak sztár vagy sztár jelölt játékosok és a tabella élén vagyunk!
A saját stadion pedi továbbra is gazdasági előnyt kell jelentsen véleményem szerint!

senky 2020.06.05. 21:43:41

,,Kezdjük ott, hogy nekem nincsenek olyan hosszú, milliméter pontosságú passzaim, mint neki.'' De akkor mitol olyan bekepzelt,es oly magas ,,erteke'' ?

Sunny21 2020.06.05. 22:37:48

@del pipi: pesszimizmus vagy a szomszéd nője mindig zöldebb.. Nekem is ez jutott eszembe.
Mert ugye mi nem csinálunk semmit. Bezzeg az Inter.
Ha fordítva lenne, és ők igazolták volna le Ramseyt, Rabiot ingyen, de Ligtet, Kulusevskit, Demiralt, Ronaldot akkor meg az fájna.
Meg kell érteni: Mindenkit nem tudunk leigazolni! Van olyan aki nem minket választ, el kell fogadni.
Azt is ha mellényúlunk egy-egy igazolással, más csapatoknál sem minden tökéletes.

del pipi 2020.06.05. 22:47:35

@Sunny21: Pontosan! Én már egyszer elmondtam hogy persze a pesszimizmus is zavar, de nem annyira mint ez a sok sötét jövőbelátás. Én megvárnám hogy teljesít a csapat, és azt is hogy ezek után milyen mercatot hoznak össze azok akiknek ez a feladatuk. Aztán majd véleményezünk. De veled értek egyet hogy akkora baj azért nincs mint ahogy néhányan ezt szívük szerint bevonzanák. De már csak egy hét és meccs! :)

2020.06.06. 07:31:52

@Sunny21: +1, Te foglaltad össze a legpontosabban, köszönöm!!
@del pipi: Azt se bírom már ki! :D

del pipi 2020.06.06. 07:53:17

@Holloka: Most hogy képbe került a kezdés úgy várom mint egy kisgyerek. :)

JuventusFanatikus 2020.06.06. 08:08:13

@Pjanista: Anyám borogass:D
@Contelegend: Ezzel már inkább tudok egyetérteni.

Bodnar Daniel 2020.06.06. 09:36:12

@Contelegend: Tonaliról még az sem derült ki, hogy jár e fodrászhoz, nem hogy milyen játékos kommentek 3,2,1.
..

Ugyanakkora zsákbamacska mint amekkora, Berna, Barella volt anno. Az ő esetükben egyikük sem ütötte meg a lécet.

Még emlékszem anno Veratti volt a következő olasz minden, mondjuk ő legalább közelebb áll a A szinthez, mint ezek a srácok most. Immobile, Insigne... Ők is majdnem.

Valaki tud olyan olasz anno tehetségét mondani az elmúlt 10 évből, aki robbantott volna akkorát mint Mbappé, Jao Felix, Halaand vagy De Ligt?

Nekünk ilyen játékosokra van szükség, ha valóban BL a cél. Persze adja isten, hogy bármelyik most Olaszországban emlegetett srácban rejtőzzön az X.

Csak 98% ban nem lesz így, hiába csúnya ilyet mondani. Ez nem csak Juventus, Inter probléma, hanem nemzetközi.

Persze azért nyilván érdemes megvenni a zsákbamacskát, ha meg akarod nyerni a fődíjat. Nem vitás. A Juve az elmúlt években csak szerencsevadászott, és jól be is szopta... De nem tett vak lóra. Rabiot neve sem csengett kevésbé szarabb rizikónak mint most akárkié, aki éppen a 2020-as évadban trendi.

Ha nem jön a Juvéhoz, majd lesz másik zsákbamacska. Mint ahogy Eriksennél még én is azt hittem, hogy van mit sajnálni, aztán... oké még abból ott lehet valami.

Hanyagolhatod az egy mondatban (legalább őszinte) becsípős és a másik 42 ben objektívnek beállított komment szerkezet.

Jelek nélkül sem hülye annyira senki, hogy tudja miért jársz ide.

Ezt magán véleményként írom, nem képviselem semmi csoport érdekét. Ha tényleg nagyon okos vagy, ignorálod.

rockitbaby 2020.06.06. 11:20:07

@del pipi: Amit én "csinálok", az nem pesszimizmus. Nem azt mondom, hogy úgyis mindent elbukunk, úgysem jön ide senki értelmes, stb. Csak azt mondom, hogy abból, amit eddig láttunk, ez is benne lehet.

Nem kvánom a trónfosztást, de idén minden eddiginél közelebb jutottak hozzánk, benne van a pakliban. Ez nem azt jelenti, hogy meg fog történni. Csak azt, hogy ez is egy lehetőség. A többivel nem fejtem ki, hasonló a lényege.

De megfogalmazom másképp. Nem pesszimizmus, ha tisztában vagyok minden eshetőséggel vagy látom, hogy hol csúszhat el a dolog.

De hogy a cikkhez is. Tonali Minánóba igazolását még túl tudnánk élni. Viszont amit ez jelent, annak intő jelként kellene szolgálnia Paraticiéknek. Az elmúlt években ehhez nem voltunk hozzászokva, hogy olaszban van még vonzó csapat rajtunk kívül. Nem először írtam le, de most is fenntartom, ez a nyár vízválasztó lesz Paratici munkássága kapcsán.

Andras74 2020.06.06. 14:59:21

Akinek egyáltalán megfordul a fejében, hogy oda menjen, arra kár több szót vesztegetni.........

Andras74 2020.06.06. 15:01:39

@rockitbaby: 2 éve már szinte kézzel fogható volt a trónfosztás, mondjuk pont Milánó sötétebbik felében, cca 10 perccel a meccs lefújása előtt.
Sose temesd a Juventust!
Majd sopánkodjunk akkor, ha tényleg nem leszünk bajnokok.....de addig bizakodjunk és szurkoljunk!

JuventusFanatikus 2020.06.06. 15:07:23

@Andras74: A 2015/2016-os szezonban is közel voltunk a trónfosztáshoz, azaz Allegri időszakban kétszer is, de ezt hajlamosak az emberek elfeledni, vagy szándékosan nem veszik figyelembe.

del pipi 2020.06.06. 17:43:16

@rockitbaby: Mint mondtam az írásaiddal még egyet is tudnék érteni...csak te is sokszor a jövőbe révedsz hogy ez lesz meg az lesz, és nem az optimista jövőt vázolod. Ez nem azt jelenti hogy az nincs benne a pakliban hogy elcsúszunk, de most @Andras74: + százezer! Mondjuk tényleg kicsit megvagyunk szorongatva, de erre meg Sunny kolléga mai belgás kommentje jut eszembe: Ha simán nyerünk meg mindent az a baj, ha nyögvenyelősen akkor az a baj. Engem volt focistaként sem az izgalom, sem az ha néha veszít a csapat nem zavar. Ez mindig benne van a pakliban. És amúgy megint egy érdekes dolog, vagy kérdés: melyik csapat tud a koronás szituáció, pause után profi maradni?

del pipi 2020.06.06. 17:48:48

@JuventusFanatikus: Igen, a feledékenység is sokszor felüti a fejét! :)

rockitbaby 2020.06.06. 17:53:12

@Andras74: Nem is teszel mást, de attól még fontos, hogy igenis merjünk ezzel is foglalkozni. Bár nem ad akkora eufóriát a kilencedik, mint Conte elsője, azonban nem automatikusan a miénk. És igenis foglalkozni kell azzal, hogy mi a gond és a rossz. Mert vannak problémák, ezeket kár tagadni. Foglalkozni kell vele és nem annyival elintézni, hogy a keret olyan erős, hogy alig lehet erősíteni. Az ilyenekkel söpörjük a szőnyeg alá a hiányosságokat. Holott megoldani kellene őket.

És igen, aggódok, mert bár volt időnk rendet tenni a fejekben, de ezt a szünetet nem csak mi tudjuk az előnyünkre fordítani. Kritikus, hogy az első meccsen majd jól rajtoljunk, a kupában. Ez adhat egy kisebb lendületet, hogy a könnyebb meccseinken formába lendüljünk. Egy apró botlás sem fér bele, mert a srácok elveszthetik a törékeny önbizalmat és Sarri nem az a tipikus motivátor fajta. És ezen elcsúszhat a bajnoki cím.

De ettől még nem leszek pesszimista, és ugyanúgy szorítani fogok nekik. Mert egy lovag nem fogja otthagyni öreg hölgyét egy apróbb probléma miatt.

Andras74 2020.06.06. 21:29:27

@rockitbaby: senki sem tudja, kire miként fog hatni egy ilyen kényszerszünet.
De, akkor inkább arról álmodjunk, hogy mindenkit elpicsázunk, semmint szomorkodjunk!

Andras74 2020.06.06. 21:30:49

@del pipi: a 38. forduló után legyen 1 ponttal több, mint másoknak. Akkor elégedett leszek!

rockitbaby 2020.06.07. 07:12:12

@Andras74: Hát remélem, hogy a Lazio lendületét, míg mi rendezni tudtuk a sorainkat. ;)

alexGicamo 2020.06.07. 10:59:29

Na, ha a férgeket választja, akkor meg is érdemli !

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása