Kiszemelt: Jorginho

jorginho_integet.jpgNagyon úgy tűnik, hogy végre a Juventus vezetősége is belátta, hogy nem Pjanić a legmegfelelőbb ember a regista szerepkör betöltésére, ezért minden bizonnyal Fabio Paratici a nyáron keres egy olyan középpályást, aki eredetileg is mélységi irányító. Az egyik fő kiszemelt természetesen Olaszország egyik legnagyobb tehetsége, Sandro Tonali, a másik jelölt pedig nem más, mint Jorge Luiz Frello Filho, azaz Jorginho.

Brazíliában született, de még gyerekkorában Olaszországba költözött a családjával, Itáliában is kezdett el futballozni, a Hellas akadémiáján nevelkedett. Hét esztendőn keresztül szolgálta a veronaiakat, mindössze egyszer lett kölcsönadva a Sambonifacesének, még 2010-ben. 96 mérkőzésen öltözött Gialloblu-színekbe, és már első Serie A-s szezonjában felhívta magára a Napoli figyelmét.

2014-ben a dél-olaszok nem sajnáltak kicsengetni az ifjú passzmesterért 9.5 millió eurót, és bizony nagyobb bizniszt csináltak, mint azt akkor gondolták. Nápolyban hírnevet szerzet magának, együttese egyik meghatározó alakjává vált, különösen Maurizio Sarri irányítása alatt szárnyalt. Összesen 160 mérkőzésen segítette csapatát, hat gólt szerzett és tizennégy gólpasszt osztott ki.

2018-ban követte mesterét a Chelsea-hez, a Kékeknek komolyan a zsebükbe kellett nyúlni, hogy megszerezzék a középpályást, ugyanis 57 millió eurót kért érte a Partenopei. Jorginho Angliában sem vallott kudarcot, igaz, az első szezonjában akadtak nehézségei, de idén már ismét nagyszerű formának örvendhet, és a csapata egyik legfontosabb láncszeme. A PL idei évadjában 26 alkalommal számítottak a szolgálataira, négy gólt lőtt és két gólpasszt osztott ki.

Neki van a Premier League-ben az ötödik legtöbb közbeavatkozása (57 darab), de mégis az átadások terén remekel igazán. A pontos passzok számában a második (1638 darab), a saját térfelén 772 alkalommal továbbította társaihoz a labdát (e téren a PL-ben a legjobb), az ellenfél térfelén 867-szer voltak az átadásai pontosak (ez a negyedik legtöbb az angol bajnokságban), míg a támadó harmadban 418-szor passzolt (a középpályások közt ezen téren az ötödik).

Az olasz válogatottban eddig 22 mérkőzésen léphetett pályára.

Adatai: 

  • Kor: 28 év
  • Állampolgárság: olasz, brazil
  • Magasság: 180 centiméter
  • Poszt: középpályás
  • Erősebbik láb: jobb
  • Szerződésének lejárta: 2023 nyara
  • Ügynöke: João Santos
  • Értéke: 52 millió (a Transfermarkt szerint)

Játékstílusa: Ő egy született regista, aki képes a csapatát irányítani, meghatározni a tempót és egymaga képes megoldani a labdakihozatalt. Átlagon felül tud passzolni, az átadásai hajszálpontosak, taktikailag rendkívül képzett és nagyon intelligens, mielőtt megkapná volna a labdát, már  akkor tudja, hogy hova fogja továbbítani. A hosszú indításai és keresztlabdái szintén nagyszerűek, ahogy a kényszerítőire sem igazán lehet panasz. Szeret cseleket is alkalmazni a labda megtartása céljából, nagyon nehezen lehet tőle megszerezni a játékszert. A védekezést is remekül megoldja, a játékot nagyszerűen olvassa és szerelésekben is erős. A lövőtechnikája nem különösebben jó, azonban a büntetőket nagyszerűen tudja elvégezni, e téren a világ egyik legjobbja. 

A legnagyobb gyengesége, hogy kifejezetten lassú, de nagyon kevés gyors regista van. A fizikailag szintén nem különösebben erős, ami a mélységi irányítókra szintén jellemző.

Mentálisan erős, ami elvárható egy olyan futballistától, akire hatalmas nyomás helyeződik, elvégre az ellenfél őt szeretné mindenáron kikapcsolni, és rajta múlik az egész csapat játéka, emellett mentálisan gyenge játékosokat ritkán engednek büntetőt lőni.

Fabrizio Romano és Gianluca Di Marzio szerint a Juventus és a Chelsea között már elkezdődtek a tárgyalások, a klubok egy Jorginho-Pjanić cserében gondolkodnak. Talán nem is kell mondanom, hogy ez mekkora minőségi előrelépés is lenne, ugyanis Mira nem igazán tudott érvényesülni ebben a szerepkörben. Jelenleg teljesen le van épülve, ez a folyamat pedig nem most kezdődött el, ráadásul két évvel idősebb is. Az olasz játékmester esetében szinte garantálni lehet, hogy beválik, ugyanis a Serie A-ban bizonyított, ráadásul Sarri kezei alatt volt a legjobb. Arról nem is beszélve, hogy a Juventus is remekül járna, ugyanis a Sarriball legfontosabb fogaskerekét sikerülne beépíteni, így jól járna szinte mindenki, csak Pjanić nem. Egy jóval gyengébb együttesbe kerülne és nem hinném, hogy a Premier League-ben meg tudna élni.

Összességében Jorginho egy komplex regista, aki amellett, hogy a labdakihozatalt tökéletesen megoldja és együttesét remekül tudja irányítani, még a védekezésben is erős. Jobban is lőhetne, és több kulcspasszt is kioszthatna, de ennek ellenére a feladatát jól el tudja végezni, és a Juventus hasznos tagja tudna lenni.

Ezek ellenére én azért nem igazolnám le, mert akkor Tonalinak nem lenne helye a csapatban, pedig Sandro a jövő embere, és jobb lehet, mint Jorginho valaha is volt. Ha azonban a bresciait elhalásznák a Juve orra előtt, akkor mindenképp az egykori Napoli-játékos a legjobb választás.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8815692638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventino86 2020.05.14. 18:05:42

Ő szerintem erősítést jelentene. Én örülnék az érkezésének.

Juventino86 2020.05.14. 18:21:45

"Ezek ellenére én azért nem igazolnám le, mert akkor Tonalinak nem lenne helye a csapatban, pedig Sandro a jövő embere, és jobb lehet, mint Jorginho valaha is volt."

Ne vicceljünk! :D Tonali nem az Atyaúristen, hogy hozzá kelljen igazítani az átigazolási politikánkat. :D Egy tehetséges fiatal játékos, de egyelőre ennyi. Jorginho rutinosabb, és nekünk MOST kell megoldani a gondokat a középpályán, nem pár év múlva.

Lanzafame 2020.05.14. 19:36:49

Ha mindenképpen registát akarunk, ő a legjobb megoldás.

delpi0823 2020.05.14. 20:29:49

@Juventino86: Hat en Tonallit ket meccsen lattam jatszani, de azon a ket meccsen jobban meggyozott mint Jorginho valaha is fog.Sztem kar lenne kihagyni egy ekkora lehetoseget plane egy 30hoz kozeli jatekos miatt.

rockitbaby 2020.05.14. 21:04:52

@delpi0823: Hiába akarjuk mi, ha Tonali nem minket akar. Így azt mondom, nem árthat, ha van egy B terv arra az esetre, ha véletlen az Intert választaná. És tagadhatatlan, hogy az utóbbi évekkel ellentétben a B terv nem akkora minőség csökkenés.

2020.05.14. 21:44:12

Hihetetlen szerencsétlenek leszünk, ha Pjanicot egy Jorginhora fogjuk elcserélni.
Szerintem Bentancur megmutatta, hogy lehet rá számítani rá registaként, szerintem rá kell építeni a csapatot. Meggyőződésem, hogy már most jobb játékos Jorginhonál, nem is beszélve arról, hogy fiatalabb.

2020.05.14. 21:46:24

Ha már 30-hoz közeli Chelsea középpályás, akkor Kanté.

ForzaJuve12 2020.05.14. 21:47:31

@rockitbaby: ahogy mondod kolléga, B tervnek tökéletes, de az A terv legyen Tonali.

west30 2020.05.15. 01:03:28

Remelem nagyon messzirol elkeruli a Juventust Jorginho.

Joseph Toser 2020.05.15. 02:05:08

Sziasztok!

@rockitbaby szurkoló kolléga jól mondja... A terv-nek Tonali kell-kellene hogy legyen.

Az én véleményem is az, hogy az A terv az Tonali.... B terv-nek Jorginho tökéletes.
Én arra szavaztam, hogy örülnék ha jönne Jorginho... Persze akkor max, HA Tonali Milánó sötét oldalát választja!

venember83 2020.05.15. 07:01:59

@Joseph Toser: ugye tudod, hogy még május van? Ilyenkor A és B tervekről írnak a lapok, ez az álmodozás ideje. Aztán majd jön a realitás is nemsokára.

Il Principino 2020.05.15. 09:54:58

Tonali kell,Pjanic meg léphetne feljebb,ahol a fél csapatot kipróbálta már Sarri!Jorginho csak akkor érkezzen ha a Sandro nem minket választ,Pjanic meg elvágyódik..

venember83 2020.05.15. 11:35:29

@JuventusFanatikus: Lucas Leiva? Pont jó korban van, ismeri az olasz bajnokságot, ráadásul a Laziót is gyengítheti a Juve az ő kivásárlásával.

Lanzafame 2020.05.15. 12:08:47

@venember83: Montolivo aktív még? Ha igen, meg is van a megoldás.

venember83 2020.05.15. 12:21:15

@Lanzafame: tavaly novemberben visszavonult.

JuventusFanatikus 2020.05.15. 18:07:15

@venember83: A brazil szűrő, Sarrinak meg regista kell, úgyhogy Paratici fejével gondolkodva Lucas Leiva a tökéletes igazolás:P:D Még a Mister véletlenül elhinné, hogy van valami szava a Juventusnál.... Örüljön, ha kap valakit.

venember83 2020.05.15. 19:38:45

@JuventusFanatikus: én igazán örülnék egy jó szűrőnek. De persze viccnek írtam csak, 33 éves futballistát ne igazoljon az Öreg Hölgy, bármilyen jó is az ár/érték aránya.

Juvegaspy 2020.05.16. 01:24:50

Sztem jöjjön Jorginho
Tonalo meg ha akar jon ha nem kar nem jön 2-3ev mulva meg lesz egy olyan aki fiatal es akar jönni

Joseph Toser 2020.05.19. 04:09:56

@JuventusFanatikus:
Honnan tudjuk, hogy nem most történik egy változás a vezetőség gondolkodásában, hogy meghallgatják az edző kívánságait és eleget is tesznek neki?

Az lenne az igazi......

JuventusFanatikus 2020.05.19. 09:51:18

@Joseph Toser: Úgy, hogy a kutyából nem lesz szalonna:)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása