A Tuttosport értesülései szerint a Juventus középpályása, Miralem Pjanić már megegyezésre is jutott az FC Barcelonával, s a soron következő szezont a gránátvörös-kékek kötelékében kezdi majd.
A torinói székhelyű napilap legfrissebb értesülései szerint a bosnyák válogatott játékos olyannyira késznek mutatkozik a katalánokhoz igazolni, hogy négy évre szóló szerződésben állapodott meg a klub igazgatóival.
Pjanić alighanem játékoscsere keretében válthat klubot, az azonban egyelőre kérdésesnek tűnik, hogy ki lehet az a játékos, aki ellenkező irányú utat jár majd be a két klub között.
Az eddigi pletykák leginkább arról szóltak, hogy a Juventus a brazil középpályást, Arthurt szeretné az Allianz Stadiumba szállítani.
A brazil játékos egyértelművé tette, hogy az FC Barcelonánál tervezi a jövőt, azonban előfordulhat, hogy a katalánok nem számolnak vele, s így végül kénytelen lesz hallgatni a Juventus hívó szavára.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
juve28adam 2020.05.11. 17:08:51
Juventino86 2020.05.11. 17:21:27
Rikoo 2020.05.11. 17:33:46
Thuglife! 2020.05.11. 17:37:45
Juventino86 2020.05.11. 17:49:35
JuventusFanatikus 2020.05.11. 17:54:06
Rikoo 2020.05.11. 18:08:51
Egy magas fizetéssel rendelkező, idős játékos, aki folyamatosan gyengébben játszik, mint a legjobb éveiben, az mi a fenének kellene?
Hát azért Tonali játékában érződik a klasszis potenciál. Olyan látása és indításai vannak, amilyet az egész világon nem látni ebben a korosztályban. Ne felejtsük el, hogy Verratti a Serie B-s idénye után mire volt képes rögtön a PSG-nél. Ehhez képest Tonali már olasz válogatott, de igazából felesleges is beszélni róla, elég 2-3 Brescia meccset megnézni és belegondolni, hogy mennyire fiatal még.
De mint mondtam korábban is, gyakorlatilag a fiatalítás a kulcs jelenleg a klubnál, egy topcsapat sem áll ennyire rossz helyzetben, mint a Juventus.
Juventino86 2020.05.11. 18:38:03
GodPiero 2020.05.11. 18:41:58
Rikoo 2020.05.11. 18:45:14
Rikoo 2020.05.11. 18:49:52
A cél szerintem továbbra is ez.
Pavel1988 2020.05.11. 18:52:36
Nem értem miért írjátok, hogy Tonalli bizonyított a Serie A-ban. Fél idényt játszott, volt pár jó meccse és ennyi.
Aláírom, hogy tehetség de felesleges rátenni egy lapáttal.
JuventusFanatikus 2020.05.11. 19:06:45
@Pavel1988: Ha nem érted, akkor mondanám, hogy nézz meg egy pár Brescia meccset, de sajnos erre most nincs lehetőség. Tonali semmiképp nem egy fél szezonos játékos, akinek csak pár jó meccse volt.
Kmarcika 2020.05.11. 19:19:45
Inkább kérjük érte Vidal Semedo combot.
Még így is a rosszabb lenne penzügyileg nekünk...
Esetleg Vidal Rakitic Semedo.
De ez meg a barcának szar.
Vidal Semedo + 10m és elfogadom.
frenky441 2020.05.11. 19:29:07
A szűkített lista nálam: Jorginho, Pogba, Tonali, Aouar, van de Beek de Arthur is van olyan mint a kétballábas Matuidi aki 33, és Khedira aki állandóan sérült + 33 éves.
Na és na feledjük a támadó szekciót, oda is kellene fiatalítani!
Contelegend 2020.05.11. 19:58:29
70 + a 2 játékosra mondtak ÁLLÍTÓLAG nemet.
Más kérdés , hogy Tonali ára nem lesz acsony , az Inter is akarja , Milan is . Más kérdés , hogy utóbbi lenne a fejlődése szempontjából a legjobb talán. Viszont az Inter-ben csupa olasz honfitársával tudna játszani.
JuventusFanatikus 2020.05.11. 20:16:59
senky 2020.05.11. 20:22:15
_-,,@Rikoo: Persze, néhány idősebb játékost valóban el kell küldeni, ez nem is vita tárgya.'' ;
_- ,,@GodPiero: Hát azért a folyamat elindult....De Ligt, Demiral, Romero,...'' ok ertekesek ,Kulusevski nalunk meg nem bizonyitott,a tobbirol lemondott a klubvezetes .
_- ,, Mindenképp 28 alatti játékosok kellenek, kisebb fizetéssel de nagyobb motivációval.'' En IS ezt szajkozom ,a jovo csapatat kell a jelenben fiatalokbol megepiteni.Azonkivul a kissebb fizetes ,nagyobb motivacio mellet ott van meg a fiatalos ero, lendulet,terhelhetoseg es munkabiras, bizonyitasi vagy ,a csucs legjobb jatekosai koze kerulni amivel nagyobb berjovedelem is jar .Eggyes idosebb jatekosok faradekonyabbak,mar nem erdekli oketa max teljesites csak a fizujuk .....Kar idosekre kolteni ,meg jobban eloregiteni az igy is MAGAS (jatekos) atlageletkor szintet.
Balhatved is kellene ,peldaul Pervis Estupinán 22 esztendős játékos 26 meccsen szerzett egy gólt, és kiosztott négy gólpasszt is.Csatarsorba is kellene jatekos , peldaul Raheem Shaquille Sterling ,25 eves csatar ,aki az elso keto -Mbappe es Neymar -utan a harmadik .
delpi0823 2020.05.11. 20:42:31
m.martin91 2020.05.11. 21:03:32
Bodnar Daniel 2020.05.11. 21:20:40
Pont annyira lutri bárkit akit felsoroltatok, mint amekkora Rabiot és Ramsey volt. És még ők sem írták le magukat. Azért a séfről tudjuk, hogy mi lakozik ott. Sir Alex a könyvében konkrétan őt bánta a legjobban, hogy nem tudták megszerezni. Oké azóta eltelt pár év, de még csak a korából fakadóan nem lehet temetni.
Nyilván Berna már tényleg halál offos. Meg Costa elengedhető sajnos... Kettőjük feláldozható plusz a kebabos, mert ők már tényleg nem lesznek hasznára hosszútávon a csapatnak (Costa esetében szívfacsaró ez a tény sajnos).
A halálbiztosan erősítendő poszt, ha Pellegrini jön az a jobb bunkóé. Ott is csak desijjó írta ki magát végleg a sztoriból. De Danilo kevés egyedül, még akkor is ha jobban feljavul lassan-lassan a saját szintjére.
Összességében egy Higu és egy dessijó pótlást kéne megoldani, Costa, Berna, Khedira desijjó bevonásával. És ha van plusz keret, vagy igény, akkor persze erősítsék a középpályát. De senkiről nem fog kiderülni semmi, ameddig a csapat nem biztos abban, hogy mit játszik. Sőt, jelen esetben csak ígéretek röpködnek névként. Mondjuk Eriksen sem domborít nagyot , pedig én is azt gondoltam, hogy egy főnyeremény a faszi. Úgy néz ki a szupersztároknál sem megy egy hét alatt a dolog.
De most komolyan kivel lennénk 1000% bentebb? Tudtok olyan arcot, aki egy 26 éves Modric vagy Iniesta szintjén mozogna most? Én valahogy most nem látom azt a tuti középpályás istent, aki egy varázsütésre mindent IS megváltoztatna a csapatnál. Rakitic-et ha hozták volna 2 éve, akkor az még lehetett volna egy tutibb ötlet. Vagy ha Modric megunta volna a banánt mikor hoztuk Roncit.
Tonali, aki csak azért érdekes, mert a haja hasonlít Pirlora és ment egy fél szezont egy totál kieső csapattal. Pogba, aki már évek óta beleszarik az egész sportba és csak a lóvéval foglalkozik. Vidal, aki ugyan azon okok miatt off, mint már Rakitic.
Valóban úgy gondolom, hogy a legjobb ha próbáljuk azt kamatoztatni amink van és kivárni, hogy legalább a rendszer legyen stabil és utána elkezdeni fejleszteni.
Attilio79 2020.05.11. 21:36:52
Contelegend 2020.05.11. 21:39:02
Juvegaspy 2020.05.11. 21:47:45
JuventusFanatikus 2020.05.11. 21:48:47
Egyébként úgy tűnik baj van! Di Marzio szerint Tonali az intert választotta:(
Rikoo 2020.05.11. 22:13:35
Egyébként érdekesség, hogy a Liverpool nem kész arra, hogy kifizesse Werner 60 milliós kivásárlási árát. Na ez mindent elmond arról, hogy mi várható a nyári átigazolási piacon..
Én csodálom, hogy a Juventus játékosok belementek abba, hogy 4 hónapig nem kapnak fizetést, főleg ha hamarabb beindul a bajnokság.
Paratici pedig Pogbának üzenget, hogy vissza kell venni a fizetési igényekből.:D
Érdekes nyilatkozatok vannak.
Mindenesetre nem ezen a nyáron lesznek 100 milliós üzletek az biztos.
m.martin91 2020.05.11. 22:14:21
Contelegend 2020.05.11. 22:19:49
De meg előtte van pár év azért :)
Di Marzio jó forrás de bármi lehet , bár mondom valószínűleg a Bastoni,Sensi,Barella trió ( többek közt ) nyomós ok lehet. Valamint Marotta kapcsolata és az hogy az Inter-t eléggé megtomik pénzel Icardi és Martinez miatt.
Wernerre ti mentek egyébként ? Mert érte is harcolhat az Inter , Juve úgy néz ki.
Rikoo 2020.05.11. 22:38:30
Egyébként Klopp szeretné Wernert nagyon, illetve a játékos is valószínűleg oda akar igazolni, bár nem nyilatkozik.
JuventusFanatikus 2020.05.11. 22:44:40
Hülye lenne a Liverpool ebben az időben 60 milliót kifizetni Wernerért csak azért, mert Ő ott akar játszani, és van egy nem rossz Firminójuk. Inkább a középpályára kellene fókuszálniuk.
Az is megnyugtató, hogy Pogba csak fizetéscsökkentés esetén érkezhetne, mert abba nem hiszem, hogy belemegy:D
@m.martin91: Egyezzünk meg abban, hogy egy bal oldali védekező középpályás, két fős középpályán:)
@Contelegend: Engem ezek az érvek továbbra sem tudnak meggyőzni. Ki az a Bastoni, vagy Sensi Ronaldóhoz, Buffonhoz, vagy Chiellinihez képest?
Contelegend 2020.05.11. 22:44:50
JuventusFanatikus 2020.05.11. 22:46:13
JuventusFanatikus 2020.05.11. 22:52:57
Rikoo 2020.05.11. 22:59:38
Ha ő azt mondja, hogy idén felejtsük el a nagy igazolásokat, akkor csak nem várhatunk csodákat.
Szeretnék Kanet és Sanchot, de nem tudják leigazolni. A Liverpool konkrétan a 60 milliós Wernert nem tudja, pedig korábban rekordösszeget költött egy belső védőre.
Én továbbra is tartom, hogyha az Inter nem megy bele a 3-4 általuk ajánlott játékosra, akkor ott nem lesz üzlet. De szerintem Skriniar sem fog Angliába igazolni, hiába nyomják nagyon ezt a szálat. Vagy ha fog is, az jövőre lesz.
Contelegend 2020.05.11. 23:03:52
De kinek mi , én sokra tartom Wernert, de tudom, hogy Lautaro kb a következő 10 év top 5 csatarainak egyike, épp ezért nem valoszinu , hogy MOST nálunk marad :) sajnos. Egy feladat maradt. Az érte kapott pénzt szépen ügyesen visszaforgatni.
És a két legtöbbet emlegetett célpont az altalatok is környékezett Werner és Aubameyang.
De elképzelhető hogy Tonali is ebből a pénzből lenne fedezve. Majd kiderül .
JuventusFanatikus 2020.05.11. 23:16:40
Egyébként, hogy is van akkor ez, pár hónappal ezelőtt még nem azt mondta, hogy imádja az intert?:P Vagy a klub szurkolója? Valami ilyesmit írtál.
Szerintem Wernerért olyan különösebben nem teper a Juve, Aubameyang meg tudomásom szerint nekünk nem opció.
Contelegend 2020.05.11. 23:31:08
Mondjuk Messi mellé ki nem menne argentinkent a Barcaba, azzal nem lehet versenyezni.
Wernerre értettem csak hogy altalatok is kornyekezett.
Vergilius1897 2020.05.11. 23:47:10
2020.05.12. 09:24:48
Na de ha Pjanicot elcseréli Arthurra (főleg ha a Barca nem fizet még rá) és Matuidival hosszabítunk, kijelenthetjük h egy dekával nem jobb Beppénél.
Adná magát h spóroljunk az olyan léhűtők szerződésével, mint Khedira, DS és Matuidi, de nekünk a legfőbb gond Mandzukic elüldözése volt még előttük.