Ebben a részben szereplő három név akár lehetne a Juventus történelmének három legrosszabb igazolása is. Közös bennük, hogy mindannyian már komoly hírnévvel rendelkező futballistaként érkeztek,  akik rengetegszer léptek pályára hazájuk címeres szerelésében, a Conte-érában kerültek a Bianconerihez, a torinói bukásuk után már nem igazán tudtak elfogadható teljesítményt nyújtani, rengeteg egyesületet megjártak, de mára már vagy visszavonultak, vagy nincs klubjuk.

Nicklas Bendtner: A Københavnnél nevelkedett, de 2004-ben 250 ezer eurót fizetett ki érte az Arsenal, amely csapat kötelékébe tíz éven át tartozott. Kölcsönadták a Birminghamnek (2006-ban), a Sunderlandnek (2011-ben) és a Juventusnak is. 2012-ben költözött Torinóba a mercato utolsó napján, mivel többek közt Dimitar Berbatov leigazolása is meghiúsult, a szezon végén pedig Alessandro Del Piero szerződését nem hosszabbították meg. A Lord mindössze 11 alkalommal lépett pályára Bianconero színekben, nem is volt kérdéses, hogy nincs maradása, pedig megérkezésekor még a tízes mezt követelte. Az Arsenalnál sem számítottak rá, ő pedig nem esett kétségbe, a Real Madrid és a Barcelona ajánlatait várt, de végül a Wolfsburg lett a következő állomáshelye, a németek ingyen szerezték meg. 2016-ban távozott, mert a Farkasoknál is kudarcot vallott, a Nottingham Forrest lett új klubja. 2017-ben is váltott, a Rosenborg játékosa lett, majd 2019-ben hazatért a Københavnhez, amely csapattal felbontották a szerződését az év elején. Még mindig csak 32 éves, az új-Ibrahimovićból egy botrányhős lett, és, ha a teljesítménye nem is mérhető Zlatanéhoz, a magabiztossága a svédével vetekszik, az egyik pszichológiai teszten, amely az Arsenal focistáinak a mentális állapotát hivatott felmérni, az egytől tízig terjedő skálán tizenegyes osztályzatot ért el. Mindössze a Birminghamnél, a Rosenborgnál volt igazán jó, és természetesen az Arsenalnál is voltak remek szezonjai. Balhéi teljesen tönkretették karrierjét, többször is volt összetűzése taxisokkal (egyiket szexuális erőszakkal zaklatta, majd az autó benzintankjával ízléstelenkedett, míg egy másik sofőrnek eltörte az állkapcsát), rengeteget bulizott, büntették már meg ittas vezetésért, randalírozott részegen egy étteremben, ahol még a pizzát sem tudta kifizetni, meztelen fotót is posztolt magáról, börtönben is volt már, azonban volt szerencséje a Juventusban játszani, 81-szer szerepelt a dán válogatottban és még viszonya is volt egy igazi bárónővel.

Nicolas Anelka: 1995-ben került a PSG-hez, amely csapatnál két szezonon keresztül szolgált. 760 ezer euróért az Arsenal gárdájához került, ahol két és fél jó szezon után felhívta a Juventus, a Lazio és Real Madrid figyelmét is, de végül a spanyolok igazolták le, és nem sajnáltak 35 millió eurót kifizetni a már akkoriban is balhésnak számító játékosért. A Királyi Gárdánál megbukott, és egy szezon után tovább is állt, a PSG-hez tért vissza, a párizsiak 34.5 millió euróért vásárolták vissza a francia csatárt. 2002-ben a Liverpoolnak adták kölcsön, ahol szintén nem alkotott maradandót, majd még abban az évben 15 millió euróért cserébe a Manchester City labdarúgója lett. Ott ismételten magára talált, majd sikeresen megakasztotta a karrierjét azzal, hogy Fenerbahçéhez szerződött, a törökök 7.19 milliót fizettek a 69-szeres francia válogatottért. Másfél szezon után visszatért Angliába, méghozzá a Boltonhoz, majd szintén másfél év után a Chelsea-hez igazolt, a Kékek 18 millió eurót sem sajnáltak érte. A londoniaknál már négy szezont le tudott húzni, majd a Shanghai Greenland Shenhuához került. Mindössze egy évet focizott Kínában, mert 2013 telén a Juventus érthetetlen módon szerződtette a 33 esztendős labdarúgót, szerencsére pénzt nem kellett adni a játékjogáért. Mindössze három meccsen jutott lehetőséghez, fél év után távozott is, és ismét a Ködös Albionba költözött, a West Brom látott benne még lehetőséget. Fél év után végleg elhagyta Angliát, Indiában, a Mumbai Citynél húzott le még pár évet, míg 2016-ban vissza nem vonult. Kicsit meglepő módon manapság edzőként tevékenykedik, a LOSC Lille-nél az ifjúsági csapat edzője. Ő sem volt egy kezes bárány, egy duzzogó zsoldosként marad meg az emlékezetekben, aki nem is igazán szeretett focizni, az edzőivel rendszeresen összeveszett, csapattársaival sem jött ki mindig jól, a hibát mindig másban kereste és karrierje végén is fel tudta magára hívni a figyelmet egy náci karlendítéssel. Karrierje során nem kevesebb, mint 123 millió eurót fizettek ki klubok az ő játékjogáért.

Lúcio: 1998-ban váltott először klubot, amikor a brazil Clube de Regatas Guará csapatát hagyta el az Internacional kedvéért, nevelőegyüttese 100 ezer euróval gazdagodott ezen biznisznek köszönhetően. 2001-ben a Bayer Leverkusen 8.75 millió eurót csengetett ki a 22 esztendős bekkért, aki két és fél évig szolgálta a Gyógyszergyáriakat. 2004-ben a Bayern München 12 millió eurót sem sajnált a világbajnok labdarúgóért, és a leigazolásával nem nyúltak mellé, mivel játékára Bajorországban sem lehetett panasz. Négy év után kénytelen volt távozni, hiába szerette Németországot és a Bayernt. Az Interhez szerződött, a Nerazzurri 7 millió eurót fizetett érte, és Milánóban sem okozott csalódást, alapemberré nőtte ki magát. Ennek ellenére 2012-ben az Internél sem volt maradása, az új tréner, Andrea Stramaccioni nem számított a 105-szörös brazil válogatott szolgálataira. A világbajnok és BL-győztes középhátvéd elmondása szerint "kétségbeesésében" fogadta el a Juventus ajánlatát. Fél év alatt mindössze négyszer jutott lehetőséghez a 34 esztendős focista, de mikor pályára lépett, akkor abban sem volt sok köszönet. Ingyen jött, és ingyen is ment, el is hagyta Európát, a São Paulo nyújtott neki segítő kezet. Ezen transzfer után sorra váltogatta a csapatokat, megfordult a Palmeirasban, az indiai FC Goában, majd egy év pihenés után visszatért hazájába, hogy a SE Gamában szerepeljen, végül pedig Brasiliense futballistája volt. 2019 októberére klub nélkül maradt, majd 2020-ban a visszavonulás mellett döntött.