Bendtner orvosin

Niklas Bendtner veszélyesen közel a Juventushoz. Mondhatni Torinót már be is vette, mivel a juventus.com szerint is feltűnt ma reggel a Fornaca di Sessant klinikán, hogy részt vegyen az orvosi vizsgálatokon.

Niklas Bendtner_orvosin.jpgEzután az Insituto di Medicina dello Sport felé veszi az irányt és ha ott is mindent rendben találnak nála, akkor órákon belül "zebrának" mondhatja magát a dán. Ez pedig egyet jelent azzal -amit Marotta meg is erősített-, hogy a Juve számára lezárult a mercato.

A skandináv center felé a Van Persie-Llorente-Berbatov ösvényen vezetett az út. Az Öreg Hölgy az említett támadók esetében nem tudott megállapodni az igazolási feltételeket illetően, ezért egyre lejjebb adta a mércét. Ezen felül úgy látszik, hogy a Bianconeri nem tudta túltenni magát a Van Persie-féle csalódáson, de mindenáron az Arsenalból akart igazolni: hát maradt Bendtner.

De mindenki, köztük Marotta is érzi, hogy a dán nem a lehető legjobb megoldás.

"Bendtner nem az a nagy horderejű csatár, akit szerettünk volna leigazolni, de ez egy lehetőség, amit ki kellett használnunk ezen nehéz piaci körülmények között." - mondta a sportigazgató a La Gazzetta dello Sportnak.

Bendtner 157 alkalommal lépett pályára az Ágyúsoknál, ahol összesen 43 gólt szerzett. A koppenhágai egy évre kölcsönbe kerülhet a Juventushoz 1 millió euróért, majd további 5 millióért végleg le is igazolhatja az olasz bajnok a szezon végén. Egyes jelentések szerint 1,5 millió euró körül fog keresni.

Ezek után már csak annyit mondhatunk: "Vi ses, Niklas" ("Találkozunk, Niklas").

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr434743395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trieszt120506 2012.08.31. 10:18:21

"A La Gazzetta dello Sport szerint az önbizalomhiányban nem szenvedő Nicklas Bendtner az Alessandro Del Piero távozásával „szabadon hagyott” tízes mezt kéri a Juventustól, de nem kapja meg."

forrás Gazetta(fordította nso)

MdewC 2012.08.31. 10:24:19

@Trieszt120506: Az anyukája p.cs.j.t!

"Bendtner nem az a nagy horderejű csatár, akit szerettünk volna leigazolni, de ez egy lehetőség, amit ki kellett használnunk ezen nehéz piaci körülmények között." (Akkor minek igazoltuk??)

Egyébként sok sikert a jó szerepléshez, ránk férne!

Hajrá!

juve28adam 2012.08.31. 10:25:16

@Trieszt120506: Mi a faszt képzel ez a colos(amauri 2)? Eddig sem csipáztam ,de ezzel aztán kiváltotta nálam a gyűlöletem...

Amúgy ne várjatok már senkit, elvileg ezzel lezárult a mercato, és a vezetőség már januárra tervez, mégpedig a Llorente ügyet, szeretnék tető alá hozni egy 4 éves, 4.5 miliós megállapodást + bónuszok(fizu).
Fasza...

Direct_01 2012.08.31. 10:27:27

Bendtner 10-es.Ez valami rossz vicc!!!!!

juve28adam 2012.08.31. 10:29:22

Namég annyit elmondanék, hogy szerintem! ez a mercato egy kásoz volt, egyedül Asamoah(és Pogba) érkezése amire eddig csettintek, de megint nincs értelmes csatár így számomra ez is egy értékelhetetlen kategória.
Amíg a legfőbb posztra nem jön norma fazon minőségileg, addig továbbra is gyenge mercatot zárunk (számomra).

BigP8613 2012.08.31. 10:31:38

bendtner no comment, en mar megmondom oszinten belefasultam ebbe, marotta kb elvette tolem azt a "gyermeki" oromot amit ereztem minden egyes mercato elott, alatt es utan 1994 ota!! Most mar csak abban remenykedem h bendtner vmi isteni csoda folytan nalunk kiviragzik es meglovi a 25 goljat..

Btw, Llorente mennyiert megy a poolba?

m.martin91 2012.08.31. 10:35:30

Mondjuk ezen nem gondolkodtam, de lazán el tudom képzelni, hogy elkérte a 10-est. Bendtner egy rendkívül nagyképű, öntelt játékos, ezt mindenki tudja róla.

juve28adam 2012.08.31. 10:36:28

@BigP8613: :DDD A Poolba igazol? (mondjuk jobb is, én nem szívesen látnám itt, bár azt elkell mondjam ,hogy Bendter helyett jöhetett volna)

Frenk88 2012.08.31. 10:40:38

Sajnálatos, hogy eddig eljutottunk, hogy már ha TOP csatárt nem sikerült leigazolni akkor be kell érni, vele sajnos... Ne legyen már akkora pofája(ha igaz és tényleg Alex mezét kérte) hogy a 10-es mezt kéri... :@

Nem nagyon emlékszem, hogy valaha mélyen érintett volna a játéka vagy a karrierje, mivel szerintem egy középszerű csatár, viszont tény, hogy fiatal, van hova fejlődnie... és rendszeres játéklehetőséggel ezt meg is teheti...

Már csak a következőket kell tisztázni:
- mentalitás kérdése(át tudják e adni nreki a Spirito Juve-t)
- eredményes lehet e a Serie A-ban(remélhetőleg nem jött még egy Amauri, Matri)

Ha ezeket teljesíteni tudja és odateszi magát, akkor még erre a had ne mondjam el milyen, igazolásra is áldásom adom...
Lőjön minél több gólt és segítse előrébb a csapatot!!! Ennél nincs fontosabb!!!

Forza Juventus!!!

Apuleius 2012.08.31. 10:51:13

@m.martin91:
Minden alapja megvan a nagyképűségre, hiszen edzésen már legalább kétszer eltalálta a labdát állítottból a pályafutása során. Pont egy ilyen senkiházi, nagyképű, unszimpatikus balfasz hiányzott a Juevntus keretéből.

keshudioo 2012.08.31. 10:52:50

@m.martin91: Bekeretezheti és kirakhatja a falra, mert hordani nem fogja.

Nem szerettem volna erre kelni, egy rémálom elég egy napra. Megkönnyebbülés, hogy csak kölcsönbe jött, és hogy maga Marotta is beismeri, hogy csak vészmegoldás és létszámnövelő, még ha nem is ezekkel a szavakkal.

Ha már itt van, sok szerencsét neki...

m.martin91 2012.08.31. 11:00:33

@Apuleius: Igen. Az a gáz, hogy a Juventus eddig alapvetően egy szimpatikus csapat volt, szimpatikus játékosokkal (hellyel-közzel). Ez a nagyarcú senkiházi Bendtner sehogy sem illik ide. Sem játéktudásban, sem emberileg.

Apuleius 2012.08.31. 11:08:06

@m.martin91: Ráadásul a Juventus vezetősége eddig, látszólag teljesen tudatosan, mérlegelte azt is, hogy egy adott játékos emberileg milyen, s ez szerintem nagyon fontos és reális szempont. Szurkolóként én is ezerszer inkább elviselek egy botladozó, de alázatosan focizó, pofázás nélkül dolgozó és a kispadon is zokszó nélkül ücsörgő Giaccherini-t, mint egy ilyen nagyképű hülyét.

Komolyan nem értem, hogy egy ilyen igazolás mitől értelmesebb, mint lehetőséget adni a fiatal játékosoknak.

BigP8613 2012.08.31. 11:14:26

Babo es tarsai kft (kvota, old lady, barolo, stb), kerlek magyarazzatok mar meg logikusan,h miert volt bendtner leigazolasa jo lepes marmottatol,ahelyett h inkabb akkor ult volna a seggen v beepitettunk volna fiatalokat??

juve-vozi 2012.08.31. 11:22:58

Nem tom mért kell szidni Bendnert!!Nem olyan rossz kis játékos ezt bizonyitotta az eb-én is!!Elöször nézzük meg hogy játszik mennyi golt rug és utánna lehet szidni vagy isteniteni!!

Drughi Di Bianconeri 2012.08.31. 11:23:12

@BigP8613: Örülök ,hogy terjed a Babo és társai/barátai Kft. megnevezés :D
Elképzelem a Babo gyereket, egy irodában öltöny nyakkendőben (bár fogalmam sincs hogy néz ki,meg a többiekről se xD) és tüntetéseket szervez a marrotta munkásságát elítélők ellen,ír egy cikket "Bendtner - avagy az IGAZI fehér Pelé" címmel, és interjút kér a klubunk legjobb játékosától: Marco Mtotától is :D XD

hellan (törölt) 2012.08.31. 11:27:36

@Drughi Di Bianconeri: Részemről az utolsó figyelmeztetés, hogy fejezd be a személyeskedést és mások sértegetését.
Itt vagyunk egy Juventus blogon, egy csapatért szurkolunk és a másik szurkolótársunkat piszkáljuk. Miért? Mert más nézetei vannak a sportügyekért felelős igazgató munkáját illetően.

Kicsit térjünk már észhez!

Tony. 2012.08.31. 11:28:22

Ez a nyilatkozat nagyon jó abból a szempontból, hogy akik eddig Marotta-t védték, most gyakorlatilag az ő szájából hallhatják, amint kimondja, hogy "Igen, megbuktam"!

Csakúgy, mint tavaly az egész nyáron hajtott balszélső esetében.

Ki kéne csapni ezt az embert a .csába, mert az egy dolog,hogy az elsődleges célt sosem tudja, nem tartja be amit ígér és így bohócot csinál magából (bár ez nem nehéz feladat), a szurkolókból is bohócot csinál, akik hittek és vártak.

Diego2889 2012.08.31. 11:29:10

ha megkapja a 10est, egy világ dől bennem össze..

juvem_2 2012.08.31. 11:30:15

@Diego2889: Bennem már összedőlt, hogy egy ilyen játékos felhúzhatja a juventus mezt magára!

Tony. 2012.08.31. 11:30:40

* elsődleges célt sosem tudja elérni

juventino92 2012.08.31. 11:30:55

És én még azt hittem hogy Islánál aki nálam minnusz 100ról indul a Realos kijelentésével, van lejjebb hát van Bendtner a Del Piero 10esével nálam minusz 10000000000000000000000röl indul amivel jóváteheti: gólkirály a Serie A-ban gólkirály az Olasz kupában Gólkirály a Bl-ben, egy mester hármas az Európai Szuperkupába és egy mester 5ös az Olasz Szuperkupában

Trefe 2012.08.31. 11:31:09

www.origo.hu/sport/focivilag/20120829-a-juve-visszazsarolt-egy-ferrarit-a-holland-szelsojetol.html ez meg volt?

"Antonio Conte egyetlen szót sem szólt hozzám egy teljes éven át, teljesen figyelmen kívül hagyott, ilyet még életemben nem láttam."

Ezt el is hiszem mert,hogy Conte ezt Amaurival is eljátszotta,na és még kitudja kivel.Krasic?
És ahogy Martin is mondja,ez egy nagyképű kis majom.Ezek a stílusú emberek itt eddig semmire nem mentek,mert Conte azonnal jegelte őket.Lásd..Melov.Amauri
1-2 edzés megválasztja ezt a Bendtner gyereket figyeljétek meg.Vagy behódol Conte-nak és azt csinálja amit a mester elvár tőle,vagy száműzve lesz a lelátóra.Ő is!:D

juventino92 2012.08.31. 11:34:31

Boriello a fizimáskájával anno jó lett volna a Dolce&Gabbana vmelyik reklámjába pláne amikor egyedül a pályán fényképezték igazi művész fotók.
Most Bendtner képe mögé csinálhatnánk egy vízesést és kékes szürkés árnyalatú képen reklámozni Aqua di Gio Giorgio Armani vagy inkább Bentner Barmotti

Apuleius 2012.08.31. 11:43:33

@juve-vozi: Persze, alapvetően igazad van, csak Bendtner nem a Szaturnuszról érkezik, hosszú évek óta szem előtt van, s láthattuk, hogy mire képes. Elképesztően kicsi az esélye, hogy a torinói klíma hatására megtanul focizni. Nekem nem tűnt föl, hogy az EB-n nagyon villogott volna.

sleepy8 2012.08.31. 11:47:40

Azért a Portugáloknak rúgott kettőt... De ez sem változtat azon, hogy ez egy szerencsétlen. Ezt egész nyáron nem kívántam, sőt.. De most könyörgöm, hogy akkor már inkább Matri kapja a lehetőséget. Ő legalább szimpatikus...

juve28adam 2012.08.31. 11:52:43

Remélem csak kamuzott azzal Marotta ,hogy vége a mercatonknak a dán cölöppel ,még reménykedem abban, hogy visszahozza Borriello-t... nagyon hiányzik :D

Drughi Di Bianconeri 2012.08.31. 11:57:05

@juve28adam: Az aztán pengés duó lenne ! :D :D
Legyen már éjfél, és 1 évig hallani sem akarom azt a szót,hogy marotta :D
(kivéve ha télen eladja a léhűtőinket) :D

Juventus 2012.08.31. 11:57:53

Mielőtt még bárki leszólna,Én is csalódott vagyok,de elfogadom ezt az igazolást mert nem tudok ellene tenni semmit,holott az ígéretek nem erről szóltak...bár van még 7 óránk a zárásig...[jó csak vicceltem:-)]
Akkor amiért "tollat" ragadtam:

Nem tudom hol is kezdjem...
Ide sokan azért járnak,hogy infókat,híreket olvassanak a kedvenc csapatukról,erre itt néhányan mocskolódnak,lenéznek másokat,szítják a tüzet.
Kérdem Én:Láttok valami értelmét ennek a dolognak?
Sokan szerintem pont ezért nem írnak ide,mert van néhány elvetemült nagyképű "senkiházi" [csak idéztem:-)],aki olyan mértékben rontja ennek a blognak a morálját,hogy inkább nem konfrontálódnak.
Illene ezért ezen elgondolkozni itt néhány emberkének.

Hellan:Szóltatok már épp eleget,illene tenni is valamit az ügy érdekében.

m.martin91 2012.08.31. 11:58:44

@juve28adam: Sok sportigazgató elsütötte már azt a mondatot túl korán, hogy vége a mercatonak. Ráadásul Peluso még mindig képben van, ha Ziegler mozdul, akkor könnyen lehet, hogy érkezik.

@Drughi Di Bianconeri: 19 órakor zár a mercato (csak Angliában éjfélkor).

m.martin91 2012.08.31. 12:00:41

@Juventus: Köszönjük szépen, szerintem "közülünk" senkit nem érdekel a véleményed.

Nem akarok veled konfrontálódni, nem azért írtam.

Diego2889 2012.08.31. 12:01:05

@juvem_2: Marotta klasszis csatár igazolása.. mit várhattunk volna..

juve28adam 2012.08.31. 12:01:58

@m.martin91: Pfff, azthittem ,hogy többé már nem hallom annak a senkinek a nevét... Kellemes pillanatokat kell még átélnünk ezek szerint...
De kérdem én.. ha maradt pénz(mert maradt ,hisz nem költöttünk csatárra) ,akkor miért nem Armero??? WTF???

blake11 2012.08.31. 12:03:19

Ennyiért megérte,figyelembe véve,hogy nincs "működő képes" csatárunk.Llorente meg jöhet télen,habár ő sem az a sztár igazolás szerintem.

NucLeo 2012.08.31. 12:04:50

Bendtner jól fejel,ez az egy pozitívum amit tudok róla mondani.Még mindig jobb,mintha Bori vagy Floccari érkezett volna,A fennmaradó zsetont meg jövőre sztárcsatárba invesztálni.Bár amíg Marotta a sportigazgató,kockázatos ilyen kijelentéseket tenni.

Rivendell 2012.08.31. 12:05:13

nincs melege? vagy ott hideg front van most:-D

m.martin91 2012.08.31. 12:06:22

@juve28adam: Kérdezd meg Marottától. Szerintem ő maga sem tudna rá válaszolni.

Zangif 2012.08.31. 12:08:28

Hát, nekem az egyik legjobb haverom nagy Arsenal fan. Most a lábamat csókolgatja, hogy elvittük onnan a dán "barátunkat". Én nem szólok egy rossz szót sem, bizonyítsa be, hogy jó játékos, és nem fogom szidni, de remélem nem fog 10 ziccerből 11-t kihagyni...

Gabuero 2012.08.31. 12:09:29

Most irjak Chelsea kolcsonakarja adni Sturridge-t veletlen sem ot hoznank el....

juve28adam 2012.08.31. 12:10:44

@Gabuero: Babel ingyen hozható :DDD Félek... xDD

m.martin91 2012.08.31. 12:11:46

@Gabuero: Nem akarja kölcsönadni, hanem kölcsönajánlatot kaptak a Liverpool-tól. Egyébként biztos, hogy egy angol játékos minden álma, hogy a Serie A-ban játszhasson. Azt sem tudja mi az.

Juventus 2012.08.31. 12:12:03

@m.martin91:

Na ezt pont nem Neked szántam,hiszen Te még abba a kategóriába tartozol,aki normális módon tudsz válaszolni,de látom magadra vetted:-)
Kicsit meglep,hogy egy Drughi Di Bianconerihez,@BigP8613-hoz hasonlítod magad,hiszen kultúráltabbnak tartalak mint Ők,de sebaj,van ez így:-)

Lakatos Di Natale 2012.08.31. 12:13:09

Nekem ez lesz az utolsó hozzászólásom a témához. Elvileg nem tudtuk sem Van Persie-t, sem Jovetic-et, sem Llorente-t sem pedig Berbatov-ot leigazolni. Teljesen mindegy miért, anyagi vagy éppenséggel más szemszögből lényeg a lényeg hogy nem jöttek.
Bár hírt szeretnék Veletek megosztani, amiből minden kiderül a mai nso oldaláról...
1. Van der Vaart...:"Van der Vaart átadólistán. A Tottenham hivatalosan is átadólistára tette Rafael van der Vaartot. A Hamburg vissza is vinné a német kikötővárosba a holland középpályást, de a Spurs 18 millió eurót kér, a HSV meg nem fizetne többet 12-ért." "Úgy néz ki, megegyeznek Van der Vaartról. A bulvárnak bulvár, ellenben rendkívül jól értesült Bild úgy tudja, hogy megegyezett a Hamburg és a Tottenham tárgyaló küldöttsége, Rafael van der Vaart 13 millió euróért igazol a HSV-hez. Ezek szerint a németek jól alkudnak."
2. Afellay....: "A német Schalke 04 labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette: egy évre kölcsönvette az FC Barcelona holland légiósát, Ibrahim Afellayt. A hosszú ideig sérülésekkel bajlódó Afellay átment az orvosi vizsgálaton, és csatlakozott a gelsenkircheniek keretéhez. A Schalke vezetőedzője, Huub Stevens a 2008–2009-es idényben a PSV-nél dolgozott együtt Afellayjal."

Ezenkívül kismillió név van a piacon, a Milan pl De Jong-ot húzta be, de gondolhatunk akár az Inter által szerződtetett Rodrigo Palacio-ra, aki felelől ne legyenek kétségeink, hogy szórja majd a gólokat....ezek a transzferek rendre 15 millió alatt vannak, sőt többségük a 10-et sem éri el...A tényeket nézzük, legyünk objektívek. Igen is lehetett volna igazolni minőséget, ha kevés a kavics még akkor is. Bendtner igazolása szégyen

juventino92 2012.08.31. 12:13:47

Amúgy...legalább Marotta bebizonyította hogy ő igennis tud!!! Olaszországon kívülről is csatárt igazolni...
:DDDDDDDDDDDDDD

m.martin91 2012.08.31. 12:15:15

@Juventus: Tekintve, hogy tőlem idéztél ("senkiházi"), így joggal vettem magamra. Sebaj, van ez így.

juve28adam 2012.08.31. 12:16:03

@juventino92: naja, oda lehet meg vissza,hogy elhappolta a Siena elől Bendtnert :DDD

Rivendell 2012.08.31. 12:17:39

nekünk semmi szükségünk nincs De Jong-Afellay-Van Der Vaart 3as 1ikére sem...pont olyan posztok,ahol rendben a csapat..sőt jobbak vannak a posztjukon nem is kicsit

Gabuero 2012.08.31. 12:18:05

@m.martin91: mehet a piros pont marottanak hogy orszagon kivulrol hozott jatekost? :DD

Rivendell 2012.08.31. 12:19:55

Palacio a 30évével + hát..szerintem felejtős kéne,hogy legyen 1 Juvéba..akkor ennyi erővel Trez jöhetne vissza

m.martin91 2012.08.31. 12:20:22

@Gabuero: Ez is csak azért történhetett meg, mert az Arsenal vezetői nem találkoztak személyesen vele, csak telefonon beszéltek. Ha meglátták volna Marottát, akkor a vízhordó fiút vagy a jegyszedőnőt sem tudta volna kikölcsönözni tőlük.

SoloLaJuve 2012.08.31. 12:20:41

a legnagyobb probléma,hogy marotta nem oldotta meg a tavalyi legnagyobb problémát.a középpályánk a világ legjobbja,a védelem is majdnem,kapusposzton úgyszint,viszont a támadók terén kb nb1es szinten vagyunk.nem hiszem hogy a bl-ben elég lesz a szerencse,és mindig lesz egy középpályás aki betalál.bendtnerrel ugyanott vagyunk ahol tavaly borielloval.adott a szarnak egy pofont.
ennek az embernek volt pár elég jó lépése(barzagli,lichsteiner,pirlo,vidal,asamoah),viszont azon kívül botrányos amit művel.

Drughi Di Bianconeri 2012.08.31. 12:21:06

@hellan: Rendben hellan, de ha a Babo-ról alkotott szellemes vízióm nem illendő, és személyeskedésnek minősül (holott csak poénnak szántam), akkor nyugodtan figyelmeztetheted @Juventus névre hallgató blogtársunkat is, hiszen helyette egyesek "elvetemült nagyképűek"...

Gabuero 2012.08.31. 12:21:42

MEgjott Bendtner lesz itt dinom-DANOM! :DDDDD
legalabb fiatal meg lehet jol sul el, ha nem akkor meg hat nem :D

Apuleius 2012.08.31. 12:23:36

@SoloLaJuve:
A támadósorunk ügyében maximálisan egyetértek, de a középpályánk és védelmünk kapcsán én azért óvatosabb lennék. Középpályailag akad még bivalyerős csapat, s majd a BL megmutatja, hogy hányadán állunk valójában.

juve28adam 2012.08.31. 12:25:26

@Gabuero: Xd dínom DÁNom ezen szakadok :DDD

Apuleius 2012.08.31. 12:26:26

Közben olvasom, hogy a Malaga leigazolta Javier Saviola-t. Azért bőven akadtak volna Bendtner-nél jobb opciók, akiket talán még Marotta is képes lehetett volna megszerezni.

juve28adam 2012.08.31. 12:27:26

Remélem ,hogy Martínez és Iaquinta elhúz a büdösbe... Még mindig itt dekkolnak.

steven-h (törölt) 2012.08.31. 12:28:00

Hát nem vagyok elégedett, de lepjen meg Sok sikert kívánok neki. Az EB-n nem volt rossz, így azért bizakodó vagyok valamilyen szinten, csak azt az egyet nem értem, hogy akkor miért nem lehetett volna Boakye-vel kísérletezni valamint miért kellett egy 20 gólos Immobilétől olyan gyorsan megszabadulni, sőt még akár Gabbiadini gyors továbbpasszolása, bár az ő 1 gólja egyelőre nem túl meggyőző mutató... Egyetlen dolog ami miatt elfogadható az üzlet, hogy, ha beválik mindössze 5 millióért lesz egy jó csatárunk... Ismétlem HA BEVÁLIK...

juventino92 2012.08.31. 12:28:09

@juve28adam: Erre azt akartam volna mondani hogy ezzel magunkra haragítva a Sienát is aki így nem adja nekünk Destrot akit Marotta csak figyelt a Roma meg seperc alatt leigazolt...Hát igen nehéz a piacon az biztos...
De Jong Milanban Alvaro az Interbe Affelay a Schalkéba Van der Vaart a Hamburgba 13ért... biztos vagyok benne hogy nem vmi nagy fizetéssel...
Nehéz ez a piac a Lyonból kb csukott szemmel lehet csemegézni a pénzügyi nehézségeik miatt. Llorente biztos vmi Marotta féle hatalmas húzásnak köszönhetően nemjött, amit vhogy így képzelek
Marotta: adok Llorentéért 16ot
Bilbao:36 alatt nem eladó
Marotta: legyen 18
Bilbao: 36 alatt nem eladó
Marotta:legyen 18+3millió bónusz
Bilbao: 36 alatt nem eladó
Marotta: ennél többet nem vagyok hajlandó adni érte
Bilbao:("hmm már csak pár nap van a mercatoból elkéne fogadni mer ha most nem megy hatalmas pénzt bukunk rajta")Figyelj Beppe áll az alku (bilbao elnöke nyújtja a tenyerét már..)
Marotta(3nappal a mercato vége elött): Vááárj adok érte 8at plusz Martinezt
Bilbao: Na takarodj!!

Gabuero 2012.08.31. 12:28:23

Gazzetta szerint MAtrinak es Q-nak van 4 honapja bizonyitani. ha nem Januarban mehetnek.

Rivendell 2012.08.31. 12:28:52

kp-n verhetetlenek vagyunk:-D /remélem:-D/

szóval

Bendtner véleményem szerint azért Borisnál jobb..gyorsabb és jobban is bánik a lasztival,tehát 1fokkal jobb a szitu,mint 1 éve...Matri meg...Gia-ra úgy leszek kiv,hogy mennyiben lesz képes a fix helyzeteket értékesíteni

Trieszt120506 2012.08.31. 12:33:51

@Rivendell: Van Der Vaart simán eljátszogathatna Giovinco helyén...

SoloLaJuve 2012.08.31. 12:34:05

egyetértek Apuleius.ilyen összehasonlításban látszik jól,hogy hol is tartunk csatárügyileg.bajnoki címvédésre,jó bl szereplésre és szerintem kupagyőzelemre készül a csapat,és mikor nézem a keretet és a támadókhoz érek és ezeket olvasom,hogy matri,q,giovinco,bendtner,akkor azt mondom hogy WTF?!?!!?!?!?!?

TeOmo (törölt) 2012.08.31. 12:34:09

Ennél már nincs lejjebb. Csak az nyugtat, hogy egy éjszakai bárban fogja kezdeni a beilleszkedést, utána meg pihenhet a lelátón. Szörnyű, ha van számomra unszimpatikus - focista -, akkor ez a dán tulok az.

Apuleius 2012.08.31. 12:36:11

@SoloLaJuve: Hát igen, hasonló érzések dolgoznak bennem is.

m.martin91 2012.08.31. 12:42:01

Állítólag a Wolfsburg Olaszországba érkezett Quagliarella-ért.
Nem tudom, hogy ez hiteles infomáció-e, de mindenesetre érdekes és találgatásokra adhat okot.

Rivendell 2012.08.31. 12:43:43

vihetik 10milla..de jó lenne érte annyit kapni:-DDD

Type-R 2012.08.31. 12:44:30

@m.martin91: Juventus teljes mértékben az igazságot írta le, az egy dolog, hogy Te a szokásodhoz híven arrogánsan és nagyképűen kezeled mások véleményét. Jó lenne, ha végre Te is megértenéd, hogy nem kell itt a feszültséget kelteni, nagyon jó kis blog ez összetűzések és arcoskodások nélkül is.
Szóval minket meg a Te véleményed nem érdekel. Van ez így.

juve28adam 2012.08.31. 12:45:10

@m.martin91: Gazzetta szerint meg kap még 4 hónap esélyt...Mondjuk jobban örülnék neki ,ha elmenni innen... nagyon unszimpatikus alak ez a Q számomra. Elég csak ránéznem xD
(tőlem 6 millióért is mehet)

Goku06 2012.08.31. 12:46:34

azt el kell ismerni hogy egy olaszországban verhetetlen középpályánk és védelmünk van, de európában ezt még nem teszteltük sosem, itt a nagycsapatok ellen kiderülhet az ami kiderült az eb-döntőben.. hogy mire képes Pirlo meg Marchisio ha nem Polik meg Van Bommelek mellett kell villogni..
nem kell ennyire elszállni ahogy ti már most (kis túlzással) a Barcával és a Madriddal.. najó nem, a Madrid elé képzelitek a csapatot..

játékosaink közül nem egy olyan van aki BL-t csak tv-ből látott, így ott a csoportból való továbbjutás és még 1 kör túlélése már jó eredménynek számít.. (ettől függetlenül persze meg is nyerhetjük, jó sorsolás-szerencs-plusz a jó csapatszellem hozzásegíthet hozzá, de nem ez a papírforma)

egyébként Bendtner kapcsán az egyetlen pozitívum ha úgy nézzük hogy nem szarabb játékos mint Quagliarella vagy Matri, és míg őket 15 milla körül vettük, addig a dánért eddig nemis fizettünk, és jövőre is 5ért hozhatjuk..
viszont a másik oldal hogy ilyen viselkedéssel Conténél nemhiszem hogy akár a padra is felülhet.. keressetek csak rá googlebe a "Bendtner részeg" vagy "Bendtner drunk" kifejezésekre... annyi a találat mintha "Del Piero Juve"-ra keresnénk.. :S

TeOmo (törölt) 2012.08.31. 12:47:12

@Type-R: :) Na, azért csak kiderül, kik itt a főnökök, én már azt hittem mártinka előtt meg kell hajolni. Szerencsére nem így van.

Rivendell 2012.08.31. 12:50:33

Pirlo-nál azt feltételezni,hogy rosszabb lesz 1 MAdrid vagy más csapat ellen fura..Pirlo a Milannál bárki ellen Top-ot tudott játszani és ne feledjük az EB-n sem pistikével + jancsikával nézett farkasszemet

juve28adam 2012.08.31. 12:51:01

@Goku06: tyűű,van itt letolt gatya, részegeskedés, eltiltás , pénzbüntetés, ingyen pizza..
Remélem Conte vasvillát tol a seggébe és megneveli ezt a colos cölöpöt.

Apuleius 2012.08.31. 12:52:16

@Goku06:
Nagyjából ugyanerre gondoltam én is. Számomra azért egy Barcelona középpálya azért bőven erősebbnek tűnik, s nekem is pont az EB döntő jutott eszembe. Fontos és intő tapasztalat. Piszok nehéz lesz a BL, bőven van hova erősödnünk az összes csapatrészben (talán kivéve a kapusokat).

BigP8613 2012.08.31. 12:53:54

@Juventus: orulok h ennyire megerintett a "munkassagom" ;) masreszrol kerlek, idezz mar egy hszt is tolem ahol barmifele vulgaris kifejezest alkalmaztam volna barmottan kivul masra. Termeszetesen ironikus v cinikus voltam, de latva egyesek ostobasagra hajlo naivitasat, had emeljuk mar fel a "hangunkat". Egyebirant,koszi a hszt, remelem jo messzire elgurult az a bizonyos "tollad". :)

Rivendell 2012.08.31. 12:54:41

ha 1 cselszkíj +tudta nyerni 1közepes kerettel,akkor nincs miért izgulni,hogy a BL mekkora kihívás is

részem Abra csapatot nem alkották sztárok..nagyon jó iparos csapat és játék volt,de semmi több

Apuleius 2012.08.31. 12:55:33

@Rivendell:
Itt nem csak arról van szó, hogy Pirlo rosszabbul játszik-e a legszűkebb elit ellen. Ezeken a meccseken, mondjuk egy Barcelona ellen, nem hagyják majd, hogy a saját játékunkat játsszuk, s egész más lesz a képlet, mint a Serie A rangadókon. Az EB-döntőn Marchisio például a labdával sem találkozott.

BigP8613 2012.08.31. 12:56:47

@TeOmo: ezzel pont ugyanugy szemelyeskedsz, mint az altalad cinkelt es kritizalt emberek. Akkor hol a kulonbseg?

Gabuero 2012.08.31. 12:58:26

@Rivendell: Chelsea-rol nincsenek jo emlekeink. :D
most kell visszavagni nekik.

TeOmo (törölt) 2012.08.31. 13:03:06

Hogy is volt ez a: "nekünk nem kellenek rossz fiúk" szöveg?
A vezetőség többszörösen is ellentmondott önmagának ezzel a zseniális gyerekkel. Én általában nyugodt ember vagyok, de ez a gerillaakció lekapcsolta a villanyt.

Rivendell 2012.08.31. 13:03:08

@Apuleius:

Eb döntőn nem az volt a gond,hogy találkozott vele,vagy sem..ott a fél csapat lépni nem bírt az 1ső perctől kezdve,de itt ilyen nem lesz...Vidal nem fog elfáradni és Asa + Isla azért ott lesz a keretben + Pogba is..nem lesz ekkora repülés a végtelenbe a teljesítményeket nézve...

szerintem az 1ső Spanyol-Olasz mérkőzés képét fogja tudni hozni a csapat

ne feledjük a Barcat is +lehet verni és rajtuk kívül is mindenkit..sokszor csak szerencse kérdése az 1gész..Pirlonál nem lesz gond,mert a többiek +teremtik számára a teret,de valójában ő pon olyan,aki kicsiben is tud játszani...részemről nem véletlenül Pirlo és Riquelme az ikonok irányítóban....nálam Xavi és Ini előtt van mind2 játékos /lehet röhögni rajta,de részemről ők az etalon irányítóban/

Rivendell 2012.08.31. 13:05:25

@Gabuero: jó hát nem azt írtam,hogy +esszük őket vacsira,de alapvetően annyit a mostani keret is tud játékban,mint ők 1 éve...nem is írtam azt sem,hogy BL-t nyerünk,de részemről ez a csapat 8közé simán bejuthat kis szerencsével és azért az 1sőre nem lenne olyan kicsi tett...

2jó csatár és 4közé kerülés sem lehetetlen,de ez majd a jöv nyár zenéje lesz

TeOmo (törölt) 2012.08.31. 13:08:03

@BigP8613: Valahol, én nem keresgélem. Nehogy már ne utálhassam azt, akit első perctől utálok, márpedig ezen a viking totemoszlopon mindig jókat derültem, hogy a tundra helyett focipályán éktelenkedik.

Apuleius 2012.08.31. 13:09:50

@Rivendell: Hát nem tudom, én nem vagyok ennyire optimista sajnos. Remélem úgy lesz, ahogy írod.

Persze, mindenki verhető. Vitán felül áll, hogy ha mindenki egészséges, a Juventus középpályája rendkívül erős nemzetközi szinten is. Nincs röhögnivaló a véleményeden, nagyon jó játékosokról beszélünk, s fontosak a szubjektív tényezők is. Riquelme, ugyan kiváló játékos, de számomra kicsit a régi idők fociját műveli, s úgy vélem ezért nem is vált be igazán Európában, de Pirlo, Xavi, Iniesta mind a legszűkebb elitbe tartoznak.

MarekCsont 2012.08.31. 13:23:11

Úristen micsoda fröcsögés megy itt.. Egyszerűen hihetetlen hogy semmi sem tudtok értékelni! Ezt a srácot mondhatjuk próbaidőre hoztuk el!!! KÖLCSÖNBEN van, nem egy 10 éves szerződést írtunk alá vele! Ha beválik akkor jó, ha nem akkor nem... jövőre nem vesszük meg és annyi! Egyébként nem tudom hogy ki foglalkozik komolyabban az angol focival, esetleg nézte e a Dán bajnokságot ez a srác egyáltalán nem egy tehetségtelen félnótás, ahogy Ti azt leírjátok!! 24 éves, fejlődő játékos magas ezért könnyen meglehet találni a fejét, a feje pedig elég gólerős(ezt nem csak az Európa bajnokságban, de a PL meccsein is lehetett látni többször) mi pedig erő szeretettel ívelgetünk középre, ez egy előny lesz a többi csapattal szemben, mert hát most könyörgöm kit akarunk megtalálni az ívelésekkel? Azt a gnóm Giovincot aki egyébként is egy 0???? NÁLA FÉNYÉVEKKEL ELŐRÉBB VAN BENDTNER ÉS NEM 11 MILLIÓT FIZETTÜNK KI ÉRTE!!! Gusztustalan ez a hozzáállás, mintha nem is egy csapatnak szorukolnánk, a negativitás árad belőletek... Majd ha már leszerepelt, és értelmetlen volt visszaküldjük onnan ahova jött, de addig szerintem nem érdemelte meg ezt az ellenségeskedést! Sőt szerintem igen is jól fog szerepelni, Matri és Q pedig egyáltalán nem egy kategória vele! Kíváncsi leszek ha majd fejelgeti a gólokat akkor hogy fogtok hozzáállni srácok :)

Rivendell 2012.08.31. 13:26:44

@Apuleius: úgy vagyok vele,hogy én bízok a csapatban és a játékosokban,mert minek idegeljem magam,vagy szidjam az átigazolási politikást stb..szerintem ez 1 szerethető hajtós és jó csapat.

Tudom nem jött Cavani-RVP-Suarez + bánat tudja még ki,de mi nem Abra-PSG-City,vagy a bankos Madrid-Barca vagyunk,de igaz erre jöhetne más,hogy az Exornak akkora vagyona van,hogy simán lehetne Messit-CR-t is igazolni,de nálam nem elvárás a top csatársor...nekem elég lenne Immobile és Guidetti páros is

MarekCsont 2012.08.31. 13:34:11

Jaaa, és ne csak arra keressetek rá, hogy miket tett pályán kívül Bendtner, hanem inkább próbáljátok megnézni az eddigi góljait www.youtube.com/watch?v=4JmNc5ysXOk&feature=related nézzétek meg ezt, és a related videókat oldalt! :) Fej játékban Bendtner bőven benne van az Európai TOP-ban!

Drughi Di Bianconeri 2012.08.31. 13:43:01

@MarekCsont: Azért ilyen magassággal szégyen lenne, ha pl: egy tökéletes ívelést mondjuk Pirlo - papától, amit a fejére tesz ne váltana gólra, mondjuk ebben az egyben előnyt élvez a többiekkel szemben,de egyszerűen annyira ügyetlen a gyerek,hogy...ááá,de mindegy nem is húzom fel magam, legyen igazatok, verjen 20 gólt, de az eddigi "karrierje" alapján egyáltalán nem ez a realitás,sőt ez inkább szürrealitás.

TeOmo (törölt) 2012.08.31. 13:43:29

@MarekCsont: Nem fröcsögés, hányás, nagy a különbség. XD
Beígérnek egy világklasszis támadót, mert itt az ideje és nagyot akarnak alkotni minden porondon, ráadásul aki nem rossz fiú. Na, és most próbáld valahogy ráhúzni ezeket a tulajdonságokat erre az árbocra! Nem fog menni, nincs az a félszemű kalózfortély. :D

Zangif 2012.08.31. 14:06:09

City megvette Sinclairt, talán mégis nagyot fog húzni Marotta és elhozza az utolsó pillanatban Dzekot?? :D

my name is csuma 2012.08.31. 14:10:55

Én sem igazán értem ezt a mértékű elégedetlenséget. 1,5 millió euróért elhozni kölcsönbe Bendtner-t nem a világvége. Persze, minden szurkoló számára nagy csalódás, hogy nem sikerült a sztár igazolás előre (amit kb. május elejétől fogva vártunk), de az elmúlt 1 hétben már megbarátkozhattunk a gondolattal, hogy nem rendelhetünk a JuveStore-ból Dzeko, Jovetic vagy Cavani mezt..A 36 milliós Llorenténél pedig ez egy sokkal jobb üzlet.

A legegyszerűbb bűnbakot keresni, akit egy félnótásnak kinéző Marotta személyében könnyen meg is talált itt a társaság. De felteszem a kérdést, hogy ennyi erővel miért nem Antonio mestert szidjátok, aki feltételezhetően ragaszkodott ahhoz, hogy egy befejező csatár érkezzen, vagy mondjuk miért nem John Elkann-t, aki "a lóvét adja"?

Szerintem kurvára egyértelmű, hogy 30 millió euró áll Marotta rendelkezésére egy top csatár leigazolására és ez az összeg legfeljebb egy BL döntőig való meneteléssel fog szignifikánsan bővülni. Sőt, még azt is el tudom képzelni, hogy ebben a 30-ban a játékos fizetése, bónuszai és az ügynök díja (ami nem kis pénz ezen szinten) is benne foglaltatik. Ilyen kondíciók mellett pedig max. egy "lófejjel" lehetne a City tulaját, vagy De Laurentist meggyőzni játékosának elengedéséről...de vszeg több lófej kellene, mert a játékosoknak is kelhet 1.

Én továbbra is fenntartom, hogy Marotta ezen a nyáron fasza munkát végzett. Sir Alex zsebében turkálva leigazolta az egyik legnagyobb szűrő tehetséget, egy csomagban elhozta az Udine két legjobb középpályását (ráadásul számunkra kedvező fizetési feltételek mellett --> nem ürült ki az idei büdzsé..), megszerzett két rendkívül fiatal csatártehetséget, a világ talán legrutinosabb (még aktív) belső védőjét és végül Conte kérésére a "40 milliós" Gio-t.

Én szinte kizárt dolognak tartom, hogy Marotta (és a többi transzfer guru) képességein múlott volna a sztár csatár kimaradása. Ha mindig a legegyszerűbb magyarázat a helyes, akkor most a pénz hiányt kell okolnunk (illetve a piaci helyzetet, hogy nincs kvázi eladó top csatár), Bendtner-ért pedig Conte-t...de szerintem 1,5 millió-s kölcsönszerződés egy Juventus szintű csapatnál nem igen lehet rossz, mert ha nem válik be az adott érkező, akkor szimplán vissza küldjük.

Gabuero 2012.08.31. 14:52:13

NA mivan mar? miert nem irt meg ala ? lehet megbukott az orvosin xD

Apuleius 2012.08.31. 14:52:58

@Gabuero:
Hiába reménykedsz :-)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása