Szoboszlai: „Cristiano Ronaldo volt a példaképem gyerekként”

szoboszlai_dominik_rb_salzburg.jpgAz RB Salzburg fiatal sztárja, Szoboszlai Dominik nemrégiben a Milan érdeklődéséről beszélt, azonban elmondta, hogy több egyéb ajánlata is van, és még nem döntött.

A magyar középpályás a DAZN munkatársának nyilatkozott a jövőjéről, miután számos olasz klubbal is összeboronálták a pletykalapok.

„Jelenleg nem mondhatok semmit a Milan érdeklődéséről. Ha sikerülne az átigazolást tető alá hozni, akkor azt jelenti, hogy ez lett megírva számomra.

Mindazonáltal a végső döntést én hozom meg, és vannak egyéb ajánlataim is. Olyan döntést akarok hozni, amely a legjobb nekem és a karrierem számára.

A Serie A nagyszerű bajnokság, ez nem is kérdés, de igaz ez a Premier League-re és a Bundesligára is.”

A 19 éves játékost több ízben hírbe hozták több csapattal, így a kérők listájába tartozik a Lazio, az Arsenal, a Chelsea, a Juventus és az Inter.

A középpályást ezt követően gyerekkori hőseiről kérdezték.

„Cristiano Ronaldo volt a példaképem gyerekként, láttam, ahogyan a világ legjobb futballistája lesz belőle, s nyilvánvalóan most is figyelemmel követem őt.

Ha olyan játékost kellene említenem, akihez leginkább hasonlítok játékstílus és poszt tekintetében, akkor valószínűleg Toni Kroosra vagy Paul Pogbára esne a választásom.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8315650786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2020.04.30. 21:21:08

Őőő....ááá hagyjuk...

JuventusFanatikus 2020.04.30. 21:23:49

@Alex8610: Nem akarod, hogy a Juve Szoboszlai csapata legyen, CR meg Szoboszlai csapattársa????!!!!:P:D

Attilio79 2020.04.30. 21:26:33

Érdekes, pont tegnapelőtt beszèlgettem egy volt korosztályos válogatott játékossal, aki már vagy 20 éve a kollègám, hogy nagyon hasonlít Pogbára a mozgása és a stílusa...

Attilio79 2020.04.30. 21:29:44

Ne felejtsük el, hogy írtó fiatal és nem 150 milla! Èrdemes gondolkozni rajta, ha látnak benne fantáziát, fejlődési lehetőséget...

Alex8610 2020.04.30. 21:30:26

@JuventusFanatikus: Nyitott konyv vagyok neked, tudtam hogy te megertesz majd :D
Egyszer mi mar beszeltunk errol a fiatalemberrol es egy velemennyel voltunk vele kapcsolatban.

JuventusFanatikus 2020.04.30. 21:33:39

@Alex8610: A dolgok pedig azóta sem változtak;)

2020.04.30. 21:48:37

Nekem meg Gigi, és mégsem fogok soha a Juventusban játszani...

Ludens71 2020.04.30. 23:33:46

Én örülnék, ha nálunk kötne ki. Szerintem megvan benne a kellő alázat és tehetség, hogy egy szép ívű karriert fusson be, és nem is drága. Most őszintén: a jelenlegi középpályánkra azért be tudna férni némi akklimatizálódás után. Tulajdonképpen mindenki zsákbamacska ha azt nézzük, mert ha egy másik, kultúrában, bajnokságban meg is állta a helyét, nincs garancia arra, hogy egy klub/országváltás után is megmarad a jó forma. Egy váltás mindig sok tényezős egyenlet...

ZecH 2020.05.01. 05:42:37

Legnagyobb zsuga lenne. Baromi tehetseges a srac, jo fizkummal, megfelelo kepzettsegel. Fiatal, olcso. Ha tetszik itt egy ket ellendrukkernek ha nem: Pogba 2. Nem allitom hogy ugyanazt a karriert fogja befutni, de nagyon szurkolok neki hogy a Juveba jojjon. Azonnal vennem a mezt is! Kozeppalyas, fiatal, jol lovi a szabit is, van BL golja stb... ilyen jatekosra van szuksegunk!!!

Lanzafame 2020.05.01. 07:05:27

Sok tizenéves igazolt focistának volt kisgyerekkori példaképe Ronaldo. És?

Ez nem lesz népszerű, de a leginkább használható embereket már elvitték Salzburgból, most jöhet a következő hullám, Szoboszlaival. Remélem a Bundesligába megy, elég 1-2 jó szezon és német topcsapatnál találja magát.

Rangnick már a Milannál van?

JuventusFanatikus 2020.05.01. 09:35:30

@Ludens71: Pont az a legnagyobb baja, hogy már olyan beképzelt a csávó, mintha valamit elért volna, egyáltalán nem tett neki jót, hogy Magyarország folyamatosan alynározzák. És a legfontosabb, ami @ZecH: Kollégának is szól, Szoboszlainak több tetkója van, mint pályára lépése az osztrák Bundesligában, rohadt messze van még Ő attól, hogy tényező legyen a Juventusnál.
@Lanzafame: Nem a népszerűség számít, az igazság az, amit leírtál.:)

Mitya10 2020.05.01. 09:44:54

@JuventusFanatikus: Teljesen egyetèrtek. Nyìlvàn boldogok lennènk ha vègre ùjra top csapatnàl làthatnànk 1 Magyart de Dominik mèg èdes kevès ehhez. A pontrùgàsai valòban àtlag felettiek de ezen felül mèg va bőven hova fejlődnie egyenlőre Ausztriàban is 1 jò a sok fiatal között. Haalland kitűnt nem kicsit a BL ben is de Minamino pl ugyanùgy nem Liverpool szint csak hatalmas reklàm meg pènz Àzsiàban minimàlis befektetèsèrt. Nàlam jelenleg Sallai az aki ha többet jàtszana ès kicsit elkerülnèk a sèrülèsek lèphetne feljebb mert amikor làttam nagyon jòl jàtszott.

2020.05.01. 10:00:47

@JuventusFanatikus: "Pont az a legnagyobb baja, hogy már olyan beképzelt a csávó, mintha valamit elért volna"

Ismered? Nekem úgy tűnik, hogy mindenki beképzeltnek hiszi, mert a sajtó folyamatosan TOP csapatokkal hozza szóba, amiről viszont ő nem tehet. Nem mondom, hogy biztosan nincs így, de nem értem, miért ez a közvélekedés róla.

JuventusFanatikus 2020.05.01. 10:04:03

@Pjanista: Elég meghallgatni pár nyilatkozatát, és mindjárt világos lesz, hogy miért is írtam azt, amit, de a pályán való viselkedésén is fellelhető pár ilyen gesztus.

2020.05.01. 10:16:58

@JuventusFanatikus: Hallottam pár nyilatkoztát. Tény, hogy nem tűnik egy szellemi sasmadárnak, de ettől lesz valaki beképzelt? Vagy a tetkói miatt? Szerintem soha nem mondott semmi olyat, amiből arra lehet következtetni, hogy ne tudná hol a helye. Sőt mindig kihangsúlyozzák, hogy fokozatosan építik a karrierjét, és még nem egy európai top csapat a következő lépcső a számára. Az meg szerintem nem beképzeltség, hogy ha valakinek vannak céljai, amit el szeretne érni a karrierje során.

Szerintem ez a tipikus magyar hozzáállás, hogy mindenképp lehessen köpködni valakire. Ha béna, akkor azért, ha tehetséges, akkor meg találjuk ki, hogy nagyképű. Ami meg egyébként szükséges is valamennyire, mert ha valaki nem hiszi el magáról, hogy elég jó, az nem fogja sokra vinni.

JuventusFanatikus 2020.05.01. 11:03:14

@Pjanista: Nem mindig azt kell figyelni, hogy mit mond. Azt érdemes tudni, hogy az édesapja nagyon keményen fogja a fiát, és próbálja jó felé terelgetni. Ő volt az edzője is, úgyhogy nincs szakértelem híján, és biztosak lehetünk benne, hogy a ténylegesen korrekt nyilatkozatokat is nagyon átgondolják, megbeszélik.

A közösségi oldalára is érdemes felmenni, mikor valaki kisebb kritikát fogalmaz meg vele szemben, akkor leáll vele veszekedni és sértegetik egymást, ami egy profi játékosnál nem igazán szabadna, hogy előforduljon.

A pályán is, ha az ellenfél lök rajta egyet, már qrva anyázik... Egyébként egy tanács: a nők egyből kiszúrják, hogy a pályán ki a beképzelt, ki nem:D Sose a meccset nézik, hanem a srácokat, és azt szinte mindig megemlítik, hogy ki mennyit képzel magáról:D:D:D

Ez a köpködéssel felesleges jönni, mert szokás ezzel védekezni, de a helyzet nem így áll. A Szoboszlai-szimpatizánsok is elismerik, hogy kezd már sokat képzelni magáról, és emlékeim szerint az osztrák lapok sem véletlen kezdték ki.

Egy fiatal játékosnak nem nagyképűségre van szüksége, hanem önbizalomra, nem is kevésre. A kettő nem összekeverendő.

Attilio79 2020.05.01. 12:21:45

@JuventusFanatikus: Nagyképű, meglehet, de azért láttuk Pogbát felnőni pont a Juventusnál, láttuk Balotellit és sorolhatnánk... Annyi tufa van, hogy ezt a szemérehányni...
Lehet, hogy a régebbi játékos-klub viszonyok jobbak voltak, mert az átigazolások nehezebbek voltak, 3 légiós szabály volt stb., volt klubhűség és a legfontosabb, hogy nem volt ekkora fizetésük!
Szóval meglátjuk mennyit ér, Dzsudzsák szintet már ütögeti, igaz egy hajtogatott Lambo hiányzik.

JuventusFanatikus 2020.05.01. 12:57:54

@Attilio79: És láttuk, hogy hogyan tették tönkre, vagy akasztották meg karrierjüket... De szerencsére tőlük azért messze van még Szoboszlai ilyen téren.

2020.05.01. 14:19:51

@JuventusFanatikus: Mondom, lehet, hogy így van, de inkább nem mondanék véleményt, mert annyira nem követem, hogy például a közösségi oldalait nézegessem. Ha tényleg leáll csatározni idegenekkel, az tényleg nem túl szimpatikus, de mondjuk még mindig jobban magyarázható egy 19 évesnél, mint mondjuk Douglas Costánál, aki szokott hasonlókat csinálni. :D Csak nekem az az érzésem, hogy mindenki azért kezdte el fújni ezt a "nagyképűzést" vele kapcsolatban, mert volt pár gyengébb meccse a Salzburgban, ami nem jött jól ki olyan pletykák után, hogy Juventus, Milan, Arsenal, stb. Ilyenkor el lehet kezdeni olyan elméleteket gyártani, hogy biztos ezeken a csapatokon jár az esze, pedig inkább a Salzburgra kéne még figyelnie a nagyképű hülye gyereknek. Ami vagy igaz, vagy pedig csak egy sima hullámvölgy.

Viszont mindegy hogy hívjuk, de kell az egó, akár egy kis nagyképűség is. Ha ez nincs meg, abból születnek az olyan játékosok, mint De Sciglio... ...ha szerencsések. Én egyszerűen nem érzem, hogy Szoboszlainál ennél többről van szó, de ki tudja...

Attilio79 2020.05.01. 15:26:13

@JuventusFanatikus: Pont erre akartam kilyukadni. Az, hogy nincs esze vagy az, hogy tapló, az korántsem ugyanaz, hazánk "elitje" megkövetelte régebben a "csibészséget", ami párosult az "apuka pici fia megy a Fradiba" mentalitással. Most sem jobb a helyzet ilyen Orosszal stb., de most kiemelt támogatást kap a mafia szerveződése, na mindegy is, csak elmegy a kedvem mindentől...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása