A legrosszabb igazolások: 1. rész

rincon_tomas_csikos_mezben.jpgEddig leginkább a Juventus legendáiról volt leginkább szó, most azonban a legrosszabb transzferek vannak terítéken. Leginkább két csoportja van ezeknek a futballistáknak, van akikre mára már mosolyogva gondolunk vissza, azonban azokban az időkben a hideg kirázott minket, mikor megláttuk őket a pályán, a másik véglet pedig az, hogy sokat vártunk tőlük, de nem fűzték be a hozzájuk fűzött reményeket. A Goal Italia össze is szedett 48 olyan ilyen játékost, ebben sorozatban pedig ezekről a futballistákról lesz majd szó. Kezdjük a sort azokkal, akik nem is olyan rég még a Juventus keretéhez tartoztak:

Tomás Rincón: A hazájában, Venezuelában kezdte karrierjét, megjárta a Maracaibót, a Zamorát és a Táchirát is. 2009-ben igazolt Európába, a szebb napokat is látott Hamburger SV-hez szerződött, ahol olyan játékosokkal játszhatott együtt, mint Ruud van Nistelrooy, Jérôme Boateng, vagy Zé Roberto. A 21 éves játékos bevált a németeknél, 450 ezer euróért meg is vásárolták. Öt évet töltött el Hamburgban, 128 mérkőzésen játszott. Miután lejárt a szerződése, a Genoát választotta új klubjának, ahol két és fél esztendő alatt 82 meccsen szerepelt, három gólt szerzett és kilenc gólpasszt osztott ki. 2017 januárjában a Juventus nem sajnált érte kiadni nyolc millió eurót, így ő lett a klub történetének első venezuelai futballistája. Nem alkotott maradandót, 19 mérkőzésen egy gólpasszra volt képes, a nyáron már távozott is. Beppe Marotta a Torinónak adta el a középpályást, akiért összesen 8.9 millió eurót kapott az olasz rekordbajnok. A Bikáknál nem okoz csalódást, 103 összecsapáson szerepelt a Granatánál, hat gólt szerzett és kiosztott három gólpasszt.

Nem gondolom, hogy olyan nagyon leszerepelt volna, egyszerűen azt nyújtotta, amit várhattunk tőle. Már leigazolásakor sejteni lehetett, hogy nem fogja megváltani a világot, egy 29 esztendős játékos volt, aki a Genoánál sem alkotott olyan különösen kiemelkedőt. Azóta nem is sikerült megközelítenie azt a szintet, de tartósan tudja azt nyújtani, amit tud. Ő harcosságával és fizikai erejével próbált segíteni az Öreg Hölgynek, cserébe egy felejthetetlen élménnyel, egy Scudettóval és egy Coppa Italiával gazdagodott. A Juve sem járt rosszul, ugyanis 900 ezer eurót keresett ezen az üzleten.

lemina_mario_fejet_fogja.jpgMario Lemina: A Lorient neveltje, 2013-ban szerződött a Marseille-hez, 4 millió eurót csengetett ki érte az OM. Két esztendő alatt 50 meccsen szerepelt a Les Olympiensnél, két gólt szerzett. Felhívta magára a Juventus figyelmét is, 2015-ben 500 ezer euróért kölcsön is vette a Juve, majd később végleg megvásárolta. Két esztendő alatt 42 alkalommal szerepelt, három gólt szerzett. A Lyon elleni Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen regista létére piros lapot kapott, ekkor végleg elvesztette Allegri bizalmát. A nyáron el is igazolt a Southamptonhoz, 17.25 millió eurót kapott érte a Juventus, miközben csak 10.3 millió euróért cserébe került Torinóba. Tavaly nyáron kölcsön keretein belül a Galatasarayhoz került, a törököknek van opciója a játékosra.

Első szezonja nem sikerült rosszra, Allegri szokása szerint lassan építette be, a gaboni pedig nem vallott kudarcot, box-to-box középpályásként és registaként is szerepelt. A második szezonjában már nem sikerült az áttörés, a sérülések sem kerülték el, az Afrika-kupa is fontosabb volt számára, minthogy kiharcolja helyét a klubcsapatánál, a Lyon elleni pirosa után pedig szinte egyáltalán nem számított rá a Mister, maximum csereként léphetett pályára. Ebből az üzletből is jól jött ki a Juventus, ugyanis majdnem hét millió eurót keresett egy megbukott játékoson. Angliában Mario ismét kivirágzott, még a Manchester City figyelmét is felhívta, a PL egyik legjobb középpályásává nőtte ki magát, de 26 évesen inkább a Galatasarayt választotta. A képességei adottak, a mentalitása miatt nem fut be akkora karriert, mint amit jósoltak neki.

hernanes.jpgHernanes: A São Paulo akadémiáján pallérozódott, 2010-ben csapott le rá a Lazio, amely gárda 13.5 millió eurót fizetett ki a brazil karmesterért. Három és fél esztendő alatt 156 meccsen szerepelt a rómaiaknál, 41 gólt szerzett és 22 gólpasszt osztott ki a 27-szeres brazil válogatott játékos. Nagyszerűen teljesített a Sasoknál a Próféta, fel is keltette az Inter érdeklődését, 18 millió euróért cserébe pedig Milánóba is költözött. Karrierje elkezdett lefelé ívelni, 52 összecsapáson mindössze hét gólt és tíz gólpasszt számlálhatott össze. Másfél év alatt teljesen leépült, ez természetesen nem riasztotta vissza Marottát, aki a mercato utolsó napjaiban leigazolta 13 millió euróért. Nem váltotta meg a világot, így 2017 januárjában a Hebei China Fortune csapatához szerződött, a Juve 8 millió eurót kapott a dél-amerikaiért. Fél esztendőt töltött Kínában, majd kölcsön lett adva nevelőegyütteséhez. Fél év után megint visszatért Ázsiába, majd tavaly ismételten São Paulo játékosa lett 3 millió euróért.

Nem sokan örültek az ő leigazolásának, és a negatív hozzáállás korántsem volt alaptalan. Egy 30 esztendős, láthatólag kiégett játékos szerződtetése nem tűnt remek ötletnek, nem is volt az. Allegri sem hiszem, hogy repesett örömében, mikor ő szeretett volna egy trequartistát, erre Hernanest kapta. Mindössze 35 meccsen szerepelt a Juventusban, két gólt szerzett és egy gólpasszt osztott ki. Szinte többet tudott hozzátenni a védekezéshez, mint a támadásokhoz, annyira nem vált be, hogy inkább a Mister váltott 3-5-2-re, amiben Hernanes, ha pályára lépett, akkor mezzalaként szerepelt. Ez a transzfer minden szempontból bukta volt, még gazdaságilag sem érte meg leigazolni, és a brazil karrierje is teljesen tönkrement, manapság alig-alig jut lehetőséghez csapatában.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6115644990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steven.h 2020.04.28. 13:25:53

Lemina sajnos nagyon komolytalan játékos volt, pedig egyáltalán nem lett volna rossz, a lehetőség meg lett volna benne, ha mondjuk egy Marchisio szorgalmi szintjét eléri.
Ott kezdődött a probléma vele kapcsolatban, hogy mindenki az új Vidalt látta benne mikor érkezett, csak sajnos akkor még nagyon nem volt azon a szinten, mint mikor mondjuk Arturo került a Juventushoz.

kovta23 2020.04.28. 14:55:12

Hát ez elég vegyes összeállítás. Rincon nálam abszolút nem számít rossz igazolásnak. Először is hozta a tőle elvárhatót másodszor az a játékos volt aki meghalt a pályán.Harmadszor pedig anyagilag se buktunk rajta. Nálam biztos nem lenne a listán. Ahogy Lemina se. Igazából ő egy fiatal játékos akit jó áron megszereztük megpróbáltuk nem vált be de nem is buktunk rajta. Hernanes pedig egy vesz igazolás volt abszolút nem tervezett. Arra már nem emlékszem kit is akartunk talán Witselt vagy őt egy évvel később?? Na ezt remélem vki tudja. Szóval a brazil már se fiatal nem volt se az edző kedvence. Talán ő ráfér a listára de nála sokkal többet bukunk az ifibe milliókért vásárolt majd éltünk játékosokon.

rockitbaby 2020.04.28. 14:59:21

@kovta23: Igazából Allegri a szokásos módon kért egy registat, azt kapozz egy irányítót, hogy nesze ez is jó lesz elv mentén. Nálam képességeket is figyelembe véve egyedül ő és Lúció az, aki valóban a bukott kategória.

kovta23 2020.04.28. 15:15:25

@rockitbaby: Nem emlékszel ki lett volna az a regista? Lucio nálam is listán van,de Martinez és sajnos Piaca is.De volt az a portugál hátvéd aki sokat volt sérült a neve nem.ugrik be,de talán Andrade?? De hosszan lehetne sorolni Rinaudo,Aqilani,Anelka,Bentner,Motta,Elia,Boriello,Osvaldo,

JuventusFanatikus 2020.04.28. 16:00:17

@kovta23: Hernanes Draxler alternatívája volt, de akkoriban olyan nevek repdestek, mint Isco, Götze, Saponara, Shaqiri és Soriano.
@rockitbaby: Tudomásom szerint Vidal pótlására Allegri trequartistát kért, a védelem előtt pedig Marchisiót alkalmazta. A sérülés után lett téma a szűrő kérdése, ekkor jött képbe N'Zonzi, Luiz Gustavo és Witsel.
@steven.h: Jajj, az új-Vidalok:D Aki életében kétszer szerelt, az már itt új-Vidal volt. Ilyen volt Lemina és Tolisso is. Mondjuk egyiknek sincs sok köze szArturóhoz, de attól mégis Ők a Vidal-pótlékok:D

Alex8610 2020.04.28. 16:04:04

@kovta23: Andrade volt igen.Amugy o kepessege alapjan jo lett volna de porcalanlabu volt mar mikor leigazoltuk.Amugy voltak olyan jatekosok akik egyszeruen rosszkor jottek.Pl Diego aki szerintem remek jatekos volt.Krasic is fantasztikusan kezdett...

rockitbaby 2020.04.28. 17:13:30

@JuventusFanatikus: Pirlo távozása után folxamatosan téma volt egy regista. Mert Allegri taktikájához is elengedhetetlen. Kifejezetten érdekes olvasmány a szakdolgozata a 4-3-1-2-es felállásból, ahol az egyes szerepek/posztok fontosságát emeli ki. Csak részleteket olvastam belőle, de számomra komoly élmény volt.

És akkor a témához. ;D Én úgy emlékszem, hogy Hernanest nem irányítónak szánta sose. A középpálya gerincenek távozása után vissza kellett térni a 3-5-2-re, mert nem volt egyensúly. Ekkor voltak halva született próbálkozások Hernanes vedelem előtti játszatásával. Mennyire szívták a foguk az Interesek, hogy kvázi az egyetlen kreatív játékosukat bagóért szereztük meg.

steven.h 2020.04.28. 17:26:15

@rockitbaby: Az első pár meccsen próbálkozott a 4-3-1-2-vel Hernanessel a csatárok mögött, de nagyon akadozott a támadójáték (is).

pedronegroo 2020.04.28. 17:54:11

Szerintem meg mind a három játékos rendben van, mivel egyiktől se vártunk csodát továbbá máshol bizonyították hogy tudnak alapemberek lenni, de nem a Juventusnál, ennyi csak a történet, ezek a játékosok nem kutyaütők.

Rikoo 2020.04.28. 18:02:25

Szerintem ők hozták azt amennyit tudnak. Nagyobb csalódások szerintem akik drágán érkeztek vagy nagy volt az elvárás velük szemben.

Rikoo 2020.04.28. 18:05:02

Tiago, Amauri és társaira gondolok.

JuventusFanatikus 2020.04.28. 18:49:28

@rockitbaby: Én továbbra is tartom, hogy Allegri sokkal inkább szeret szűrőt alkalmazni, nem véletlenül mozdította el pozíciójából Pirlót a Milanban, és tette a helyére van Bommelt, a fentebb említett nevek sem véletlenül merültek fel, ahogy Emre Can és Bentancur átképzésébe sem hiszem, hogy véletlen kezdett bele.
Téééényleg, Hernanes is volt regista, atyaég... De Őt nem azért igazoltuk, szerencsére ezt @steven.h: Kolléga is megerősítette.

Az igazat megvallva, én sem hiszem, hogy ennek a háromnak feltétlen helye lenne a listán, de most rábíztam a dolgot a szakértőkre, mivel rengeteg flopot nem láthattam.

Közben Hernanes beceneve is beugrott: "Hernyó"

rockitbaby 2020.04.28. 18:56:47

@JuventusFanatikus: Hernyónak van helye, ez nem vitás. Nem tudta azt hozni, amit az Interben. Attól meg fényévekre volt, mint a Lazios időszakában mutatott.

De azért Lúció, Elia bőven elfért volna a listán, olyan klasszikusokat meg sem említva, mint Martinez, Amauri, Tiago, Almíron és még lehetne sorolni ;)

steven.h 2020.04.28. 18:59:21

@rockitbaby: Nyugi, nyugi, felhívnám a figyelmed a cikkben szereplő "1. rész" szóösszetételre :D

Lesznek még itt bőven nevek, gondolom én

gomorra21 2020.04.28. 19:15:23

Lemina teljesen rendben lett volna. Ha Conte, vagy Sarri alatt jön, többre viszi. Az első éve ígéretes volt, de utána Allegri átrakta box-to-boxból mélységi irányítóba, és nem bírták az idegei. Köze nem volt ahhoz a poszthoz, ellenben harcos volt, és technikás. Amúgy nagyon motiválta őt Pogba és Evra, amikor ezek elmentek, az se tett jó neki. Kár érte.

Bodnar Daniel 2020.04.28. 19:15:44

Nekem Análka is ott lenne a listán. Mert vicces a neve....
A mostani szinthez képest mondjuk megkockáztatom, hogy Vucinic, Padoin, Krasic, Felipe Melo, Giovinco, az a valamilyen Martinez, Elia, Lemina, De Sciglio, Bendtner, Lucio, Boriello sem tartozott a kifejezetten jó igazolások közé. Viszont volt 3-4 arc akiért megérte feltszántani a turit. Pirlo, Vidal, Pogba, Barzagli és hát az utolsó 3-4 évben sorozatos mellényúlás és túrkálás nem volt. Sőtt Bekúrt sikerült a Tevez bizniszen becsúsztatni, ami úgy néz ki kezd kifizetődni.

Igazából mindenkiért kár volt aki nem vált be 5 éves távon. De ez mindig így van. ¯\_(ツ)_/¯

.Bulldeo 2020.04.28. 19:53:34

Azt az Alessandro Del Pierót ingyen engedtük el, nem volt egy jó biznisz.

JuventusFanatikus 2020.04.28. 20:53:29

@steven.h:@rockitbaby: Igen, nem véletlen írtam bele a cikkbe, hogy összesen 48 játékos lesz alanya ennek a sorozatnak:) Ez még csak bemelegítés volt, eztán jönnek a komoly nevek, ahogy szépen haladunk vissza az időben:D
@gomorra21: Igen, nagyon nagy volt rá a kabát, a neki való poszt a védekező középpályás két fős középpályás.

Lanzafame 2020.04.28. 21:49:40

Rincón felháborítóan szar volt, sírt nála a labda :D Lemina és Hernanes esetében pedig a vér nem vált vízzé sajnos...

KennethJames 2020.04.28. 22:11:28

Höwedes nem volt drága, de nem játszott sokkal többet a szertárosnál.

JuventusFanatikus 2020.04.28. 22:11:55

@Lanzafame: A venezuelai Gattuso:D Engem Hernanes jobban idegesített, én bírtam Rincónt, azért egyszer-kétszer váratlanul brutális bombákat eresztett el. Nem volt a legügyesebb, de Matuidi mellett szinte Zidane kategória:D

Egyébként most lehet látni, hogy milyen szuper kis videókat össze lehet vágni egy olyan haszontalanról is, mint Hernanes.:D

JuventusFanatikus 2020.04.28. 22:12:41

@KennethJames: Ez igaz, Ő is simán befért volna.

MdewC 2020.04.28. 23:12:28

Hernanes... atya világ...

Mekkorát okádtam a mercato végén miatta. :D

Lassan a pezsi is berohad Sami miatt a hűtőben. :D

Il Principino 2020.04.29. 09:51:39

A mi labdazsonglőr Sturaronk hol van? : D
Ja és Estigarribia és Pazienza :)

Il Principino 2020.04.29. 09:52:47

@Il Principino: ja meg a másik mókus Ziegler :)

JuventusFanatikus 2020.04.29. 09:55:50

@Il Principino: Az új-Gattusónkra gondolsz?:D Neki azért jól sikerült az első másfél szezon, aztán lett igazán haszontalan, talán ezért is hagyták ki, meg Ő azért több szezont is volt itt.

tomsz 2020.04.29. 10:02:46

Kövezzetek meg, ha akartok, de Diegot is ide kellene sorolni. Volt 4 jó meccse a szezonban, és annyi. Ahhoz képest, hogy anno mint a Messiást, úgy vártuk sokan, ő is óriási csalódás volt végül (legalábbis számomra)
De lehetne folytatni a sort Tiagoval, Giovinco visszaigazolásával, Poulsennel, Eliával, a jelenben Daniloval, Khedirával is talán.. Mindenki úgy ítél meg embereket, ahogy szeretne, de a cikkben felsorolt 3 egykori játékosunk semmivel sem volt szerintem rosszabb igazolás, mint akik a hozzászólásomban szerepelnek.. A teljesség igénye nélkül.. :)

gomorra21 2020.04.29. 10:44:24

@JuventusFanatikus: "Nem volt a legügyesebb, de Matuidi mellett szinte Zidane kategória:D"
Ne már, kolléga, ez nagyon félre ment. Matuidi kizökkenthetetlenül galoppozik fel alá, olyan melót tud letenni, mint nagyon kevesen. Lehet, hogy gyakran ügyetlen, de Rincon soha nem lenne képes erre a színvonalra. Sarri felfogása mellett ő a kulacsokat cipelné. Mindig érződött rajta, hogy szimpatikusan a Juve legalsó polcára helyezi saját magát, és ez meglátszott a játékán is. Egy kis csapat nagy játékosa, míg Matuidi bármelyik csapatnál lehetne minimum hasznos kiegészítő. Ég és föld kategória.

Watakuki 2020.04.29. 11:09:45

Coman is ráfér a listára szerintem.

JuventusFanatikus 2020.04.29. 11:11:25

@gomorra21: Ez nálad ment félre, nem nálam:D Én nem a játéka minőségére gondoltam, hanem a labdakezelési technikájára, reflektálva a "Rincón felháborítóan szar volt, sírt nála a labda" kijelentésre:) Nem is tudom, hogy merülhetett fel más lehetőség:D

gomorra21 2020.04.29. 12:44:35

@JuventusFanatikus: nem értem. Labdakezelési technikában Rincón nem túl jó, de Matuidihez képest Zidane színvonalú. Nem ezt írtad? Ez alapján labdakezelésben Rincón szerinted sokkal jobb, mint Matuidi.

JuventusFanatikus 2020.04.29. 12:59:44

@gomorra21: Én ezt írtam, de Te az előző hozzászólásban a két játékos hasznosságáról, minőségéről írtál, ami teljesen egyértelmű.
A mondandóm lényege az, hogy Rincón azért jobban kezelte le a labdákat, mint Matuidi, de a venezuelai neve helyett írhattam volna bármely más nevet, mert nem igazán tudok olyan sok profi sportolót, aki ennyire nincs barátságban a labdával. Ettől függetlenül még a francia klasszisokkal jobb játékos, amit nem kérdőjeleztem meg. Remélem így már érthető.

Lanzafame 2020.04.29. 13:59:19

@Il Principino: Tőle nagyon sokat vártam :) Úgy tűnt, hogy végre lesz egy balhátvédünk, és 3-5-2-ben is használhattuk volna. Nagyon kihúzhatta a gyufát Conténál, Eliával együtt. Vagy csak nem voltak elég jók...

Lanzafame 2020.04.29. 14:06:19

@tomsz: Meg kell védenem Khedirát :D Az első 2 szezonjában kulcsember volt, és nem semmi, hogy Pjanic-csal ketten a középpályán végigtoltak egy majdnem triplázást, szinte pihenő nélkül. Bónuszként viszonylag sok gólt is lőtt. Ha a kisebb meccsekre nem is, de a BL-re mindig felszívta magát.

Azután persze jöttek a borítékolható sérülések, és a gyenge forma. De összességében nemhogy nem flop, hanem inkább a legjobb igazolások közé tartozik.

tomsz 2020.04.29. 14:20:13

@Lanzafame: Igaz, amit leírsz! De az állandó sérülési miatt nincs sok hasznára a csapatnak. De az első két szezonja valóban jól sikerült..

alexGicamo 2020.05.01. 10:18:26

Avagy Marrota melléfogásai ...

JuventusFanatikus 2020.05.01. 11:04:18

@alexGicamo: Nem csak Marotta rossz igazolásairól lesz szó, egészen visszamegyünk a Moggi-éráig:)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása