Rabiot Torinóban marad

rabiot_adrien_bajnokin_figyel.jpgA Juventus vezetősége a hírek szerint döntést hozott Adrien Rabiot kapcsán, számolt be a fejleményekről az olasz calciomercato.com a minap.

A cikk részletezi, hogy milyen nehézségekkel küzdött meg a szezon eleje óta a francia válogatottat is megjárt futballista Torinóba, ahova szerződése 2023-ig köti.

A játékosnak nem sikerült következetesen játéklehetőséghez jutnia a szezon elején, csak decemberre került a kezdőcsapatba. Mindazonáltal Maurizio Sarrit nem sikerült teljesen meggyőznie a teljesítményével, ezért a mester szeretne további erősítéseket toborozni a középpályára a következő átigazolási időszakban.

Adrien Rabiot azonban jelen helyzetben nehezen értékesíthető, mivel az értéke rengeteget csökkent az elmúlt két évben, és állítólag a klub jelen helyzetben nem tudná visszanyerni a játékosba fektetett pénzt, ezért maradnia kell a Juventusnál.

A klub továbbra is középpályásokat keres, Adrien Rabiot pozícióját a vezetőség és a szakmai stáb idővel majd ismét kiértékeli, de jelenleg úgy tűnik, hogy nem számíthat főszerepre a következő szezonban sem.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr515618330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2020.04.17. 09:09:38

Boven van benne potencial de mentalisan sokat kell fejlodnie mert ez egy topcsapatban keves A Lyon ellen pl botranyos volt bar ott kb mindenki.Elkene koltoznie a mamatol vagy nem tudom de jo lenne ha osszekapna magat mert amugy lenne helye.

gomorra21 2020.04.17. 09:36:23

Csalódás nekem ez a fiatalember. Igazából a volt csapatából az a digó tökmag lett volna remek szerzemény, akit annyira gyűlölnek itt sokan.
Na az keni vágja az ilyen sarriballos stílust.

Dybali 2020.04.17. 12:18:34

Szerintem jó játékos és volt néhány jó meccse is. Még egy kis idő kell neki és állandó kezdő lesz( már ha van ilyen)

Lanzafame 2020.04.17. 14:08:35

@gomorra21: Játszatni kell és jó lesz, ilyen egyszerű. Utol is kellett érnie magát az első hónapokban az ismert okokból, hamarosan kiszorítja a szavannák Maradonáját.

Verratti szerintem is nagyon jó lenne, a 3-as jobboldalára, Bentancur jobbján. Pjanic mehet Isten hírével. Sajnos felébredtem...

gomorra21 2020.04.17. 16:36:07

@Lanzafame: szerintem félelmetes a különbség az újonnan érkezett, noname Bentancur határozottsága, és Rabiot között. Az uruguayi srácnak nagyon érett, erős jelleme van, ami már az első meccsein látszott. Szerintem hosszú idő óta ő az első játékos, aki nálunk válik egy senkiből nagy formátumú játékossá. Rabiot-ban nekem nagyon hiányzik ez a tűz, bizonyítási vágy, határozottság, miközben ő már jól csengő névként érkezett ide.

rockitbaby 2020.04.17. 17:53:49

@gomorra21: Azért fél év totális jegelés utáni új bajnokságban, egy merőben új taktikához alkalmazkosás nem egyszerű. A rutinosabbaknak is komoly fejtörést okozott, Pjanic meg 2 hónap kiváló teljesítmény után olyan, mintha nem pusztán ritmust, hanem univerzumot tévesztett volna.

Sokkal kisebb kockázat az ő újbóli felépítése, lévén mutatott nem is egyszer komoly életjelet, mint Pogba 100+ millióért. Ha meg ez az ára Tonali érkezésének, akkor depláne. Ha fejben összeszedné magát, és elkezdene fejlődni, egy Rabiot-Tonali-Bentancur középpálya nyomokban már-már emlékeztet a híres MVP-re. Márpedig Sarri játékához elengedhetetlen egy ilyesmi középpálya. Már ha a bagóssal képzeljük el a jövőt.

gomorra21 2020.04.17. 19:57:07

@rockitbaby: én drukkolok Rabiotnak, csak nem hiszek benne. Bentancur esetében sokkal nagyobb volt a váltás, és egyből látszódott, hogy kivételes karaktere van. Én Rabiotban ezt nem érzem. PSG-ből jőve lehetett volna sokkal magabiztosabb. Pjanic valószínűleg túl van a csúcson. Van egy poszt, ami nagy munkabírású játékost igényel, de ő nem bír 90 percig benne teljesíteni, valószínűleg sem mentálisan, sem fizikailag nem bírja. Amúgy meg nincsen akkota spíler, és nem elég gyors ahhoz, hogy feljebb toljuk, és ő legyen a fazonszabász. Fiatalabban a Romában meg tudta tenni, de mi top csapat vagyunk, ő meg idősebb lett. Nagyon bírom Miralemet, de sajnos nem tud ő már feljebb lépni azon a lépcsőn.
Nekem az elszántság is hiányzik már belőle, olyan, mintha csak le akarná tudni.
Matuidit lehet kritizálni, de ő fejben erős, és ez az ő nagy erénye. Nem technikás, de mentálisan és fizikálisan nagyon rendben van. Szerintem ő lenne a tökéletes cserejátékos. Sokkal hamarabb engedném el Rabiot-t, Pjanicot, vagy Ramseyt. Utóbbi eddig szintén nem váltotta meg a világot, de az utolsó meccsein már mutatott valamit, és ő legalább tud olyan dolgokat, amig a többiek nem, és amire szükségünk van.

És akkor Tonali. Nagy olasz fan vagyok. Kellenek az olaszok, és kell Tonali, aki kivételes tehetségnek tűnik. De én azért nem hiszem, hogy ez a 19 éves srác, aki a full kieső Brescia játékosa, majd varázsütésre megoldja a középpályánkat. Tudom, hogy nekem nagy türelmem lesz vele kapcsolatban, ha jön, és pont emiatt nincsenek egetverő elvárásaim se.

rockitbaby 2020.04.17. 20:14:53

@gomorra21: Az lehet, de Benta nem fél év kihagyás után érkezett. Ez nagyon sok. Akkor is az lenne, ha nem váltott volna bajnokságot. Ettől még nem lesz Benta rosszabb, csak ő legalább játékban volt.

Pjanic esetében valahogy én is ezt érzem, túl van a zeniten. Talán a karriercsúcs neki az ominózus 2017-es BL menetelés idején volt. Ott parádés volt Khedira mellett. A sebesség nem feltétlen lenne kulcsfontosságú, Pirlo sem volt egy Usain Bolt, de más téren kompenzálta ezt. Pjanic ellenben ezt nem tudja. Nyomás alatt hibázik, körülményes lesz, ezáltal a "játékunk" egysíkú és kiszámítható.

Hogy Tonali azonnal nem lesz segítség, az biztos. Kelleni fog neki is idő, hogy megszokja a magasabb elvárások jelentette mentális terhet. Fizikálisan nem gondolnám, hogy egy 19 évesnek hatalmas problémája kellene, hogy legyen.

Matuidi amellett, hogy fegyelmezett, nyolc tüdővel rendelkezik. Futni tud, így vissza is ér, hogy zárjon; képes folyamatosan embert követni szinte egész meccsen. Stb. De ettől még valójában nem kellene fix kezdőnek lennie. Vagy legalább értelmesen meg kellene osztani a perceket közte és Rabiot között. Ketten tökéletesen megoldhatnák azt a posztot.

Ramsey valóban úgy tűnik, nem vált be, de pont ez miatt kérdés, és a sérülékenysége miatt kérdés, ki akarná őt a csapatában tudni.

JuventusFanatikus 2020.04.17. 21:43:06

@rockitbaby: @gomorra21: Szerintem olyan nagyon sokkal többet Rabiot-tól nem kell várni, mert a PSG-ben sem tette ettől lényegesebben magasabbra a lécet. Mentálisan nagyon nem kezdő szint, szerintem hibátlan csereember lenne, ha lenne egy normális középpályánk, mert egy fontos meccsen rá nem alapozhatunk, ellenben Bentancurral.

rockitbaby 2020.04.18. 08:59:33

@JuventusFanatikus: Ebben nem értünk egyet, de nincs is ezzel semmi baj. Rabiot lehet kezdő szint. Per pillanat messze van ettől, de reméljük a kényszer szünetet ideálisan kihasználta és nem csak lézeng otthon. Nyilván nem egy Pogba szint, ezért sem volt csak a cserék között helye, de jelen pillanatban kisebb kockázatot jelent szerintem őt fejleszteni, mint sok milliót kiadni vételárként és fizetésként Pogba-ért. Matuidi-vel és Khedira-val ellentétben, őt el lehet akkor is adni majd, ha teszem azt két év múlva sem váltotta be a reményeinket. Hiszen ő még akkor is csak 27 lesz.

A Lyon elleni horrorshow pedig az egész csapat érdeme, kár lenne azt pár játékosra ráhúzni. Csapatként voltunk minősíthetetlen szarok, mint ahogy az Inter ellen pedig jók.

JuventusFanatikus 2020.04.18. 09:04:45

@rockitbaby: Én nem a Lyon elleni meccsből indultam ki, mivel ezt már a megérkezése előtt megírtam:)
Engem eddig sehol sem győzött meg igazán, szerintem Ő egy hibátlan 4.-ik, vagy 3.-ik számú középpályás. Emre Can-Ramsey szint, de nem a Juventusnál mutatottak alapján, mert azt szerintem Adrien meg fogja ugrani.

gomorra21 2020.04.18. 09:50:11

@rockitbaby: ez a fél év kihagyás úgy jön elő Rabiot-nál, mint valami kényszerű véletlen. Kivételes balhé, és hiszti vezetett a fél éves kihagyáshoz. Szerintem az az incidens is baromi sokat elmond a jelleméről, ahogy a francia válogattnál levágott hisztije is. Ezek az esetek csak tovább erősítik a megérzésemet, hogy nem ő a megfelelő ember.
Ezzel a múlttal nem veszem biztosra, hogy van benne alázat ahhoz, hogy jól teljesítsen kiegészítő emberként.

Annyi még ehhez, hogy attól, hogy tudjuk, mitől nem jó egy játékos, attól még nem jó. Az a fél év nem fog elmúlni nyomtalanul.

alexGicamo 2020.04.18. 11:12:01

@gomorra21: Nálunk nem egy játékos megtáltosodott, talán bízzunk ebben ! Plusz , hány olyan játékosunk volt, akinek csapnivaló volt az első éve nálunk, aztán meg ...

gomorra21 2020.04.18. 11:30:12

@alexGicamo: reméljük a legjobbakat! Ez a legtöbb, amit tehetünk!

rockitbaby 2020.04.18. 15:16:15

@gomorra21: Én nem is azt mondtam, hogy ez mennyire nem kellene befolyásolni a róla kialakított jellembeli képet. Csak annyit, hogy fél év kihagyás, mindegy milyen okból, sok. Van tipped, hogy a mostani 2 hónapos kényszer pihenő után a játékosok milyen fizikális állapotban vannak? Örülhetünk, ha 90 percet ki fognak bírni. A legtöbb csapat tavaszra időzíti a csúcsformát, ezt vastagon felülírta a kialalult helyzet.

Ez kicsit elkanyarodott, de a lényeg, hogy ez akkor is sok kihagyás, ami ráteszi a bélyegét a teljesítményre. De Ligt mesélte, hogy nyaralásból érkezett a kínai hakni túrára nulla edzés nélkül, kb 1 hónap kihagyással és olyan volt, mint a kemotoxos légy.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása