A Brescia elnöke, Massimo Cellino nemrégiben több részletet is elárult Sandro Tonali helyzetéről, aki várhatóan távozni fog a nyáron, bár a klubvezető nagyon örülne, ha a futballista a Bresciánál maradna.
„Szeretném, ha mindenki tisztában lenne, hogy jelenleg milyen környezet uralkodik az olasz futballban.” - idézi az elnök szavait a Tuttosport. „Húsvét alkalmából üdvözletek és köszöntések ezreit kaptam, de egyik sem egy Serie A klub elnökétől érkezett.
A kilencvenes években nem ilyen volt a helyzet, akkor testvéreknek tekintettük egymást. Nem volt olyan Lega estély, amikor nem együtt lettünk volna a feleségeink társaságában.
Most a Legánál számos külföldi ügyvédet és igazgatót látok, többjüket nem ismerem, sokuk pedig azt sem tudja, hogy milyen játékosok ülnek a klubjaiknál a padon. A futball a politikai élet rossz másolata lett.
Hat évig távol voltam az olasz futballtól, aztán most kezdek rájönni, milyen országba tértem vissza.”
Ezt követően a klubelnök Sandro Tonali helyzetéről beszélt, s elmondta, kinek értékesítené legszívesebben a fiatal középpályás játékjogát.
„Januárban egy nagyon jelentős csapat képviselője környékezett meg, és elmondta, hogy le szeretnék szerződtetni Sandro Tonalit. Nem összeget mondtam, hanem csak annyit kérdeztem, hogy játszhat-e akkor a Bajnokok Ligájában már azonnal?
Azt a választ kaptam, hogy a Bresciánál maradna a szezon végéig. Ekkor azt a választ adtam, hogy ebben az esetben köszönöm a megkeresést, de inkább megtartom a teljes játékjogát, aztán majd beszélgetünk júliusban.
Februárban egy másik jelentős megkeresést kaptam, és nem mondtam erről semmit Sandro Tonalinak, mivel kellemes meglepetést akartam okozni neki majd júniusban. A klub nevét nem kívánom megosztani, de sajnos a koronavírus-járvány mindent megváltoztatott.
Az álmom a srác megtartása lenne, szaltóznék örömömben, ha ez sikerülne. De van egy megállapodásom Sandróval, aki nagyszerű srác. Tudja, hogy amikor a távozását kéri, akkor hagyni fogom, hogy eligazoljon máshova. Nem teszem árfüggővé a dolgot, számomra az a fontos, hogy a szívével válasszon. Ő egyedül fog dönteni a jövőjéről.”
Nemrégiben a fiatal középpályás elmondta, hogy gyermekkorában a Milannak szurkolt, és Gennaro Gattuso az egyik legnagyobb példaképe, így nem meglepő módon merült fel átigazolási célpontként a milánói és a nápolyi klub.
„Azt kérdezném, hogy ki vezeti most a Milant? Valamikor Silvio Berlusconi és Adriano Galliani mutatta az irányt, ők pedig olyan mesterek voltak, akik rám is hatással voltak.
Bárhogy is legyen, nem vagyok biztos abban, hogy Sandro Tonali a Milan szurkolója volt, az viszont bizonyos, hogy imádta Gattusót. Akkor a Napoli lenne a befutó? Egy dolog játékosnak lenni, s teljesen más edzőnek. Ez mindent megváltoztat.”
A pletykák szerint a Juventus és Inter vezeti a versenyt a 19 éves középpályásért, ám a vezető inkább Nápolyban vagy Rómában látná szívesen a futballistát.
„Radja Nainggolan esetén, még amikor a Cagliarinál dolgoztam, elutasítottam a Juve pénzét, mert meg voltam győződve arról, hogy Radjának a római klub melegségére van szüksége, s igazam volt.
Sandro Tonali egy hűvösebb északi srác, ám ettől még szentimentális. Ezért, mivel romantikus lelkületű vagyok, szeretném őt a Románál vagy a Napolinál látni. De erre kicsi az esély. Az viszont bizonyos, hogy szeretném, ha Olaszországban maradna.
A Juve rengeteget fejlődött Andrea Agnelli és Fabio Paratici vezetése alatt. Az Internél külföldi tulajdonos diktál, akivel még nem volt lehetőségem megismerkedni.
Azonban ott van a vezetőségben Giuseppe Marotta, egy top szintű igazgató, akit rendkívül tisztelek. Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő… Sandro Tonalin múlik a dolog, neki kell majd választani. De remélem, hogy Olaszországban marad, és hogy játszani fog.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Lanzafame 2020.04.16. 16:02:46
OK, nekem is volt ilyen ismerősöm, de ez nagyon furcsa lelkivilágot takar. Ráadásul egy kétballábas vaddisznóról beszélünk, a futball megcsúfolása volt.