Egy kisebb játékra szeretném invitálni a Blog Olvasóit, hogy válasszuk ki azt a tizenegy játékost, akikből össze lehet állítani minden idők legjobb Juventusát. A csapatot reálisan próbáljuk összerakni, lehetőleg úgy, hogy ez a gárda akár a való életben is megállja  a helyét. Szóval, komoly figyelmet fordítunk arra, hogy a játékosok azon pozíciókban szerepeljenek, ahol azt tették/teszik karrierjük során. Egy játékos akkor kerülhet bele a választható futballisták közé, ha legalább három évet Torinóban töltött, általában egy posztra nagyjából három, vagy négy legenda közül lehet választani. A felállás a 3-4-1-2 lesz, most a kapusok kiválasztásán a sor.

Gianluigi Buffon: Kezdjük is a sort a favorittal, minden Juventino kedvencével, akit egyszerűen nem lehet nem kedvelni. Emberileg is a legnagyobbak közt van, hát még a kapusok közt! 2001-ben nem kevesebb, mint 52.88 millió euróért szerződtette a Juventus, amivel 17 évig a legdrágább portásnak számított. 2006-ban, mikor a Juventus a Serie B-be lett rangsorolva, akkor is kiállt csapata mellett, annak ellenére, hogy a Milan nagyon szerette volna leigazolni. Egyhuzamban 17 esztendőig erősítette imádott csapatát, míg rejtélyes körülmények között eligazolt a PSG-hez, majd tavaly nyáron visszahúzta a szíve, és elfogadta a cserekapus szerep mellett 1.5 millió eurós fizetést is. Az idei szezonban, 42 évesen is még mindig bravúrokat képes bemutatni, és még most is a Serie A legjobban passzoló hálóőre (91%). Annyi rekordot halmozott fel karrierje során, hogy nem egyszerű dolog mindet felsorolni. Paolo Maldinivel karöltve ő a Serie A-ban legtöbbször pályára lépő játékos 647 mérkőzéssel, 910 meccsel pedig minden idők legtöbbször pályára lépő olasz futballistája, ebben a rekordban is a Milan-legendát előzte meg. Egyetlen talján játékos sem játszott többször BL-mérkőzésen, mint ő (123 mérkőzés), öt világbajnokságon szerepelt, amit mindössze Lothar Matthäus és Antonio Carbajal mondhat el magáról. Tizenegy bajnoki címet nyert, amire egyetlen játékos sem volt még képes Olaszországban, a harmadik legidősebb játékos a Serie A-ban, aki pályára lépett, előtte Francesco Antonioli (42 év, 235 nap) és Marco Ballotta (44 év, 38 nap) áll. 974 percig (sorozatban 10 meccsig) nem tudták bevenni a kapuját az olasz pontvadászatban, ami szintén egyedülálló, 296 mérkőzésen érintetlen maradt a hálója, ebben is első, ahogy abban is, hogy 21 mérkőzést lehozott kapott gól nélkül egy szezonban (2011-12-es és a 2015-16-os szezon). Ráadásul még az olasz válogatottban is rekorder 176 pályára lépéssel.

Azonban nem csak rengeteg rekorddal büszkélkedhet, hanem a vitrinje is tele van kupákkal: 1X Olaszország legjobb labdarúgója cím (2017), 1X világbajnok, 11X olasz bajnok, 5X olasz kupagyőztes, 6X olasz szuperkupa-győztes, 1X francia bajnok, 1X UEFA kupa-győztes, 1X U21-es EB győztes, 1X Serie B-s bajnok, 1X francia szuperkupa-győztes.

Dino Zoff: Nem kisebb kihívója van Giginek, mint egy világbajnok (méghozzá a legidősebb játékos, aki elhódította ezt trófeát, 40 esztendős volt az olasz kapuslegenda), egyszeres EB-győztes, hatszoros olasz bajnok, kétszeres olasz kupagyőztes, egyszeres UEFA kupa-győztes. Sajnos az ő vitrinjéből is hiányzik az a bizonyos "nagyfülű". Az Udinese-nevelés 1972-ben került Torinóba, nagyjából 180 ezer euró értékű összegért, a Napolit hagyta el az Öreg Hölgy kegyeiért. 11 esztendőn keresztül erősítette a torinóiakat, 473 összecsapáson lépett pályára a Juve mezében, 227 mérkőzésen pedig érintetlen maradt hálója. Az IFFHS szavazásán ő lett a 20. század harmadik legjobb kapusa Lev Yashin és Gordon Banks után, 1973-ban az aranylabda -szavazáson második lett. Válogatott szinten az ő kapuja volt a legtöbb ideig bevehetetlen, 1972 és 1974 között 1142 percig senki sem tudott neki gólt lőni. Meglehetősen alacsony kapus volt a maga 182 centiméterével (kisgyerekként, mikor 150 centi magas volt még, a Juve nem szerződtette, mert túl alacsonynak találták), de olyan reflexekkel volt megáldva, és akkora vetődéseket volt képes bemutatni, hogy ennek ellenére is minden idők egyik legjobbjaként emlegetik, és még a kiváló helyezkedését meg sem említettem. Rendkívül sokoldalú portás volt, aki kiválóan hagyta el a kapuját szükség esetén, folyamatosan képezte magát, rengeteget edzett, miközben a rekordok olyan különösen nem is hozták lázba. A Mantovában is megforduló játékos 1983-ban, 41 esztendősen szögre akasztotta a kesztyűit. Edzőként irányította a Juventust, a Laziót, a Squadra Azzurrát és a Fiorentinát is, azonban csak a Zebrákkal ért el komoly sikereket, egy Coppa Italiát és egy UEFA kupát hódított el az 1988-89-es Juventusszal.

Stefano Tacconi: Ő képességekben és népszerűségben is lényegesen elmaradt Zofftól és Buffontól, de az ő vitrinjében van egy olyan serleg, amit előbbi duó eddig nem tudott megszerezni, ez pedig a BL-trófea. Rögös út vezette el a Juventusig, a Spoleto akadémiáján nevelkedett, majd megvásárolta az Inter, amely együttes továbbadta egy szezon után a Pro Patriának. Megjárta a Livornót és az Avellinót is, mire felfigyelt rá a Juventus, és leigazolta 1983-ban, Dino Zoff pótlásaként. Nagy szerencséje volt, hogy Zoff után került Torinóba, mert Dino egyszerűen kihagyhatatlan volt, hiába volt negyven fokos láza, vagy töröttek el az ujjai, neki a kapuban kellett állnia. Kilenc esztendőn át őrizte a Juve hálóját, majd eligazolt a Genoához, ahonnan 1995-ben visszavonult. Meglehetősen alulértékelt kapusként maradt meg az utókornak, miközben korosztályának egyik legjobbjaként tartották számon, nagyon kevés szó esik róla. Mindössze hétszeres olasz válogatott, szerencsétlenségére abban a korszakban játszott Walter Zenga, így lényegesebben kevesebb játéklehetőséget kapott a Squadra Azzurrában. Azonban Stefanónak egyáltalán nincs szégyellni valója, ugyanis jóval több kupát hódított el, mint Zenga. A Juventus-portás egyszer megnyerte a Bajnokok Ligáját (akkor természetesen BEK-nek nevezték a sorozatot), kétszer a Serie A-t, egyszer a Coppa Italiát, egyszer a KEK-et, egyszer az UEFA-kupát, egyszer az UEFA Szuperkupát, egyszer a Világkupát, egyszer pedig a Supercoppa Italianát. Ő az egyetlen kapus a világon, aki minden nemzetközi trófeát megnyert klubszinten. 192 centiméterével a magas hálóőrök közé tartozott, aki jobbára a vonalon érezte jól magát, míg a Juve edzője Dino Zoff nem lett, aki elvárta utódjától, hogy használja ki magasságát és erős fizikumát és jöjjön ki kapujából, hogy hatástalanítsa a szélről beérkező beíveléséket. Míg a fentebbi két portás leginkább az emberi nagyságukról, szerénységükről híresek, Tacconi egy kemény parancsnok volt a pályán és azon kívül is, meglehetősen magas vérmérsékletű, szigorú és őszinte ember, aki leginkább megdöbbentő nyilatkozataival mutat életjelet magáról. Egy dolog biztos, ő tényleg egy igazi Juventino, aki 332 alkalommal őrizte a Zebrák hálóját, 156-szor pedig nem is vette be senki a kapuját.

Angelo Peruzzi: Szakértők szerint ő nem viselt annyira magas szintet, mint a fentebb említett trió, de kétségtelenül klasszis játékos volt, sok Juventino egyik kedvence. Darabszámra lehet, hogy nem nyert annyi trófeát, mint Buffon, de neki a trófeás szekrényben ott lapul a Bajnokok Ligája-trófea, egy világbajnoki cím, egy UEFA-kupa, három Scudetto, egy olasz kupa, három olasz szuperkupa, egy U21-es EB győzteseknek járó serleg, egy Interkontinentális-kupa és egy UEFA szuperkupa. A klubhűség szimbóluma minden bizonnyal nem ő, ugyanis Roma-nevelés létére a Lazióban fejezte be karrierjét 2007-ben, arról nem is beszélve, hogy a Juventusból 1999-ben az Interbe igazolt 19 millió euróért. Nyolc esztendőt húzott le a torinóiaknál, Stefano Tacconit kellett kiszorítania azért, hogy kezdő legyen. 301 alkalommal állt a Juventus kapujába, 123-szor pedig érintetlen maradt a hálója. Mikor megérkezett Edwin van der Sar, akkor nem volt maradása Tysonnak, és követte Lippit az Interhez. 181 centiméter magasságával jócskán alacsony kapus volt és zömök testalkatú volt (sajnos a sérülések sem igazán kerülték el), azonban ezek ellenére atlétikus volt, képes volt bravúrok bemutatására, és előszeretettel rohant ki kapujából, hogy megszerezze a labdát. Jelenleg a Laziónál dolgozik, mint csapat koordinátor.