Hullócsillagok: 1.rész

boakye_richmond.jpgMúltkor azon játékosokra emlékeztünk vissza, akik többé-kevésbé olyan karriert futnak be, amire büszkék lehetnek, azonban most azokról a futballistákról lesz szó, akiket hatalmas tehetségnek tartottak, de nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Az első részben szereplő játékosokban az a közös, hogy mind a négyen külföldiek, de mind megfordultak olasz Primavera-csapatokan, azonban már egyikük sem futballozik Olaszországban.

Richmond Boakye: Ő nem tűnt el teljesen szem elől, ugyanis egy Bajnokok Ligájában megforduló gárdánál futballozik, jó pár trófeát megnyerhetett és ghánai válogatott lehetett. A Genoa Primavera volt az első állomáshelye, és a felnőttek között is lehetőséghez jutott, majd kölcsön a Sassuolóhoz került, ahol hírnevet szerzett magának, és felhívta a Juventus figyelmét is, amely gárda 2012-ben le is igazolta öt millió euró ellenében. Az ő esetében debütálásról nem is beszélhetünk, ugyanis a kispadra is mindössze egyszer ülhetett le. Kölcsön lett adva a Neroverdinek és az Elchének is, majd a Juve 2014-ben végleg túladott rajta, mikor 2.7 millió euróért eladta az Atalantának. A bergamóiaknál sem váltotta meg a világot, kölcsön lett adva a Roda JC Kerkradénak és a Latinának, amely csapat két millióért meg is vásárolta. A Serie B-s alakulatnál sem húzta sokáig, a következő állomáshelye a Crvena Zvezda lett, ahol a legsikeresebb éveit töltötte. Igaz, volt egy kisebb kitérője, mikor a szerbek eladták a Jiangsu Suningnak 5.5 millióért, majd fél évvel utána a belgrádiak 2.5 millióért visszavásárolták. Jelenleg is Szerbiában tengeti mindennapjait, azonban már nem tartozik a Crveno-beli kulcsemberei közé. 27 évesen kétszeres szerb bajnok, Serie B győztes, kétszeres Primavera Supercoppa győztes, a Transfermarkt 3.8 millió euróra taksálja az árát.

thiam_mame.jpgMame Thiam: A szenegáli futballista a Sassuolo akadémiáján kezdte pályafutását, majd megvásárolta az Inter, amely kölcsönadta az Avellinónak, a Südtirolnak, majd 2013-ban megvásárolta a Virtus Lanciano, ahol remek teljesítményével felhívta a Juventus figyelmét, és a Bianconeri 2015-ben meg is vásárolta a támadót az akkori értékének duplájáért, 1.4 millió euróért. Torinóban lehetőséghez nem jutott, ezért kölcsön lett adva a belga Zulte Waregemnek, a görög PAOK-nak és az Empolinak is, de sehol sem tudott igazán bizonyítani, úgyhogy 2017-ben a Juve elengedte Mame Thiam kezét, és a játékos fél évig klub nélkül maradt, míg az iráni Esteghlal FC szerződést nem ajánlott neki. Ázsiában becsületesen összekapta magát, 13 meccsen 12 gólt és egy gólpasszt jegyezhetett fel, értékét megduplázta. Fél év után távozott 307 ezer euróért az Ajman Clubhoz, ahol szintén remekelt, így tavaly nyáron lecsapott rá a török Kasımpaşa, ahol nem okoz eddig csalódást. A 27 esztendős szélső értéke jelenleg 1.75 millió euró, az idei szezonban hat gólt szerzett és egy gólpasszt osztott ki a Süper Ligben.

vadala_guido.jpgGuido Vadalà: Rá emlékezhetünk talán legtisztábban, ugyanis a Tévez-üzlet keretein belül került Torinóba még 2015-ben, a Juventus 3.5 millió eurót fizetett az egy éves kölcsönért a Boca Juniorsnak, 30 mérkőzésen volt lehetősége bizonyítani a Primaverában, de a Juventus vezetőit nem győzte meg az argentin teljesítménye, úgyhogy visszatért nevelőegyütteséhez, anélkül, hogy a Bianconeri felnőtt csapatában debütálhatott volna, azonban megnyerhette első trófeáját, a Viareggio-kupát. A Boca Juniornál sem volt nagyon maradása, elejében csak kölcsön lett adogatva, először a Club Atlético Uniónnak, ahol 19 mérkőzésen mindössze egy gólt tudott szerezni, majd következett a chilei Universidad Concepción, ahol mindössze nyolc mérkőzésen jutott lehetőséhez, hamar vissza is került a nevelőegyütteséhez, ahol még annyi játéklehetőséget sem kapott, de legalább egy góllal segítette kenyéradóját abban, hogy megnyerjék az argentin bajnokságot. A következő szezonban kölcsön lett adva a kolumbiai Deportes Tolimának, március másodikán pedig végleg elhagyta a Bocát, és ingyen az amerikai Charlotte Independence nevezetű együtteshez került. A Rosarióban született támadó még mindig csak 23 éves, értékét a Transfermarkt 500 ezer euróra taksálja.

chiumiento_davide.jpgDavide Chiumiento: A svájci St. Gallentől igazolt Torinóba, még 2000-ben. 2004-ben adták legelőször kölcsön, méghozzá a Sienához, ahol 14 mérkőzésen egy gólt és egy asszisztot számolhatott össze. Következő állomáshelye a francia Le Mans, a Ligue 1-ben is mindössze 18 alkalommal szerepelt, és mindössze egy találat és két gólpassz szerepelt a neve mellett. Ismételten egy jó nagy lépést kellett hátra lépnie, úgyhogy visszatért hazájába, és a Young Boys mezét húzhatta magára, összesen tizenhétszer, szintén egy gólt lőtt, de immáron három gólpassz szerepelhetett a neve mellett a szezon végén. 2007-ben a szintén svájci Luzern megvásárolta a Juventustól (az összeg nem ismert). Három évig játszott ott, valamelyest bejöttek a számításai, ugyanis 99 mérkőzésen hússzor volt eredményes és tizenötször segítette gólhoz társait,  majd lejárt a szerződése, és az amerikai Vancouver Whitecaps FC együttesét választotta új klubjának. Két évig játszott Amerikában, nem lett belőle alapember, az FC Zürich pedig megvásárolta 300 ezer euróért. Mondhatjuk, hogy karrierje vége felé ennél a gárdánál volt a csúcson, az Európa-ligában is szerepelhetett, összesen pedig 129 alkalommal szolgálta a zürichieket (13 gól, 25 gólpassz szerepel a neve mellett), míg 2017-ben befejezte pályafutását a kiváló cselezőképességéről ismert támadó középpályás. Elmondhatja magáról, hogy két meccsen szerepelhetett a Juventusban (egy BL és egy Serie A mérkőzés), debütálhatott a svájci válogatottban és kétszeres svájci kupagyőztes.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7115515808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dybali 2020.03.15. 13:57:25

Ez az írás pontosan bemutatja milyen nagy tehetségeket fedez fel a Juve. Nem tudom milyen "szakemberek" dolgoznak a játékos megfigyelésnél, de páros lábbal kellene őket kirúgni. Ennyi idő alatt már egy szakács (nem lenézve őket) is több tehetséget fedezett volna fel!

Leram7 2020.03.15. 15:25:54

Guido Vadalà Tevezért egy nagy bohózat volt, főleg kölcsön 1 évre 3,5-ért amikor 500-at ért.

senky 2020.03.15. 16:49:01

Nekem az a furcsa hogy mindenfele be nem valo osszevisszasagokat alkalmaznak vesztessegesen,azutan konnyen tul adnak rajtuk,csak a higat nem tudjak elpaszolni .MIERT nem ? ? ? ...Olyan JO fiatal bevalo jatekosokat mint Neymar Mbappe .... miert NEM tudnak leigazolni azt nem ertem

dobor norbert 2020.03.15. 16:59:02

@senky: Mi meg Téged nem értünk.

Spud3674 2020.03.15. 17:03:36

@senky: Neked komoly vesszőparipád a Higuain téma...

Válaszolok Neked, hogy többet ne kelljen feltenned a kérdést. Rendben?

Higuaint azért nem tudjuk eladni, mert nincs rá jelentkező, nem fiatal és magas a fizuja. Jó így?

Lanzafame 2020.03.15. 17:08:15

@Leram7: igen. Aztan azert szep mentes volt Bentancur 2 evvel kesobb.

Csak Csucsu 2020.03.15. 17:59:29

@Leram7: Azért tegyük hozzá hogy Vadala mellett Bentancur-ra is opciót kaptunk ami azért már nem olyan rossz...kitudja mennyi lett volna vagy nálunk köt-e ki ha verseny van érte

Leram7 2020.03.15. 18:13:07

@Lanzafame: @Csak Csucsu: Valóban Benta nagy vétel, de azért mi egy csúcson lévő Tevezt adtunk érte. Bentát úgy kaptuk meg, hogy továbbadás esetén 50%. Szóval ez nem volt egy jó üzlet, viszont Benta óriási fogás.

Lanzafame 2020.03.15. 18:17:31

@Leram7: egyetertek, a bolomd Teveznek lehetett volna még 2 éve a csúcson. De elérte a dél-amerikai 30 pluszosok őrülete és haza akart menni

Juvegaspy 2020.03.15. 21:41:38

@JuventusFanatikus: tök jó volt ezeket a 6 évvel ezelőtti kommenteket olvasni kis nosztalgia.. Voltak akkor is hatalmas szo csaták :)

Watakuki 2020.03.16. 21:45:26

@JuventusFanatikus: Uhh retro kommentek.

Valaki fel tud világosítani, Drughi Di Bianconeri kollega hova tünt az évek során? Régen a blog szerves része volt.

pedronegroo 2020.03.17. 08:57:39

@Watakuki: A bianka néni oldalon megtalálod, ott aktív.

Címkék: összefoglaló játékosokról